nb1.hu

Csukafejesre szabadrúgásból válaszolt, de két pontot így is elhullajtott a Kecskemét

Egyenlíteni sikerült, fordítani már nem tudtak Tímár Krisztián tanítványai.

A 9. percben gy szöglet után hiába fejelte ki a labdát Belényesi a kecskeméti tizenhatosról, a felszabadítás középre ment. A hazaiak azonnal visszaemelték a labdát a vendég ötösre, az ott ténfergő Viczián pedig egy reflexszerű csukafejessel csúsztatott a kapuba. 1–0.

A Kecskemét megrázta magát: több lendületes támadását csak faultok árán tudta megtörni a Békéscsaba. Ezekből az első veszélyt a 16. percben Szabó Alex fejese révén teremthette volna meg a KTE, ám a védő gyengén találta el a labdát, Takács simán felszedte.

Komoly lehetőséghez viszont újra a hazaiak jutottak. Balla Kevin szólózott fürgén a pálya közepén, a kecskeméti védők között egészen lövőhelyzetig. Tizenkét méterről próbálkozott, lövése azonban fölé szállt.

A Kecskemét újfent pontrúgásból tudott válaszlövést leadni. A jobbról érkező sarokrúgást az ötösön tornyosuló Debreceni elcsúsztatta védője ölelésében, néhány tíz centivel viszont elmérte a hosszú alsót. Pár perccel később már akcióból is veszélyeztetni tudott Tímár Krisztián csapata. A Beke által megcsúsztatott indítással Pálinkás gyalogolt tíz méterig, lövése a vele tartó védő blokkjáról pattogot centikkel a bal kapufa mellé.

A 40. percben pedig már az egyenlítés is összejött. A tizenhatos bal oldalsó vonalától megítélt szabadrúgást Banó-Szabó ballal rátekerte a rövidre. A lapos lövés utat talált Takács kapujába. 1–1.

Ezután már csak Kotula veszélytelen lövése és Győrfi taktikai faultja maradt az első félidőre. A csapatok így egy perc hosszabbítás után döntetlen állás mellett vonulhattak szünetre.

Tímár Krisztián nem lehetett túl elégedett az első játékrész hajrájában egyenlítő csapatával. A tréner a szünetben három cserelehetőségét is kihasználta. Talán ennek is a hatására a KTE kezdte élénkebben a második játékrészt. Takács kétszer is bizonytalankodott a vendégek beívelésénél, a kiejtett labdákból azonban csak egyszer lett lövés, és a társak azt is blokkolták.

Már a 64. percet írtuk, amikor a Békéscsaba is meleg pillanatokat okozott a kecskeméti kapu előtt. Ehhez Zsolnai húsz méteres lövése kellett, ami Szojmán megpattanva lett igazán veszélyes. Egy szögletnél több azonban ebből sem lett.

A 70. percben a Kecskemét a hálóba talált az eredmény viszont nem változott. Győrfi beadása után Derekas fejelte el a kimozduló Takács elől a labdát, ami azután egy védőről a csabai kapuba pattant. A játékvezető azonban szabálytalannak ítélte Derekast, így kifelé fújt szabadrúgást.

A hajrára mintha elfogyott a korábban élénkülő kreativitás a Kecskemétből. A Békéscsaba szép lassan mezőnyben is kiegyenlítetté tette a találkozót. Az utolsó tíz percre fordulva Daru révén egy szöglet után kis híján gólt is fejeltek a hazaiak, ám a cserecsatár célt tévesztett. A 89. percben Pálinkás előtt adódott hasonló lehetőség a túloldalon. Ő Czékus elfutása és beadása után fejelt, mellé.

A zárszó Bocskay kapása volt, amit egy szöglet után kifejelt labdából eresztett a csabai kapura. A lövés mellé ment, több veszélyes szituáció pedig már nem alakult ki. A lilák rangadója így 1–1-es döntetlennel zárult.

Békéscsaba 1912 Előre–Kecskeméti TE 1–1 (1–1)

Gólszerzők: Viczián 9′ illetve Banó-Szabó 40′

Sárga lap: Kotula 17′ illetve Debreceni 20′, Tímár (a kispadon) 42′, Győrfi 45+1, Belényesi 86′

Piros lap:

Békéscsaba: Takács J. – Hodonicki, Viczián (Márkus 81′), Kuzma, Kotula (Kovács G. 65′) – Balla (Igricz 81′), Szabó B., Zsolnai, Nagy G. (Daru 65′) – Borsos (Harsányi 81′), Kóródi. Vezetőedző: Csató Sándor.

Kecskemét: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Debreceni Á. (Eördögh 46′) – Győrfi, Derekas (Bolyki 89′), Bocskay, Bolgár (Czékus 46′) – Beke (Szojma 46′), Banó-Szabó (Merényi 72′) – Pálinkás. Vezetőedző: Tímár Krisztián.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC