nb1.hu

Debrecenben Angliába vezető úton látják a magyar válogatottba behívott Bárányt

A debreceni csatár meghívót kapott, a vármegyei portál angliai esélyről ír.

Bárány Donát kiemelkedő formában futballozik a DVSC-ben, és teljesítményével Marco Rossit is meggyőzte. A debreceni támadó hat góljával a góllövőlista élmezőnyében szerepel, most pedig először kapott meghívót a válogatottba. A Haon.hu szerint a Stockport Countyval folytatott tárgyalások akár nemzetközi lehetőségekhez is elvezethetik.

Mint azt az NB1.hu kedden jelezte, a DVSC csatára, Bárány Donát eddig hat gólt jegyzett a szezonban, amivel holtversenyben a harmadik helyen áll az NB I-es góllövőlistán. Nem meglepő, hogy Marco Rossi először hívta be a válogatott keretbe.

„Abban talán mindenki kiegyezhet, hogy ezzel egy polccal magasabbra került a csatár, és még hol lehet ennek a vége?” – tette fel a kérdést a Haon.hu.

A Loki és a Stockport County

A vármegyei portál hozzáteszi, hogy „nagy szakértőnek nem kell lenni ahhoz, hogy kikövetkeztessük, ha egy futballista neve mellett ott szerepel a ‘válogatott’ szó, kiemeltebb labdarúgóvá teszi. Az előző szezonban Dodó esetében kis híján összejött a gólkirályi cím, és idén is remekül teljesít, a harmadik legeredményesebb magyar játékos Varga Barnabás és Lukács Dániel után. Meglepő lett volna a hívószó? Aligha.”

A Haon.hu szerzője így folytatta a gondolatmenetét: „Ha a remek hírekhez idevesszük, hogy a Stockport Countyval tárgyal a cívisvárosi klub, ami a tulajdonlást illeti, könnyen kinyílhatnak azok az ajtók, amelyek nemzetközileg is elismert futballistává tehetik Bárányt. A brit klub egyébként vezeti a harmadosztályt (League One), és amennyiben sikerül feljutni a Championshipbe, komolyabb összegeket is költhetnek a keret megerősítésére.

Ha a DVSC többségi tulajdonosa pedig Mark Stott lesz, könnyen lehet, hogy a Vasutas immár válogatott csatárát a szigetországban láthatjuk bizonyítani a közeljövőben, ami jól állna neki, az biztos.”

Ahogy korábban írtuk, a DVSC 25 éves középcsatára kedden felidézte, hogy reggel észrevett egy nem fogadott hívást, majd meglátta, hogy az MLSZ kereste. Azonnal visszahívta őket, így tudta meg a meghívó hírét. Először édesapjának szólt, majd Dzsudzsák Balázs is gratulált neki.

Nem számítottam rá, de gyerekkorom óta vágytam a válogatott kerettagságra. Bízom benne, hogy már az örmények ellen meglesz a győzelem, és ezzel együtt a pótselejtező. Természetesen szeretnék bemutatkozni, de a pályán és az edzéseken is azon leszek, hogy segítsem a csapatot”

– mondta Bárány.

Bárány elmondta azt is, hogy a hozzáállása a személyiségéből fakad, és ezen akkor sem tudna változtatni, ha akarna.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC