nb1.hu

Szoboszlai Dominik 10-es osztályzatot kapott a Real Madrid ellen

A Liverpool győzelméből gólpasszal is kivette a részét, és a stúdióban is főszereplő lett.

Szoboszlai Dominik újabb emlékezetes estét produkált a Bajnokok Ligájában, a Liverpool Real Madrid elleni győzelméből gólpasszal vette ki a részét, és a szakportálok legjobbjai közé választották. A magyar csapatkapitány a mérkőzés után a CBS stúdiójában beszélt a sikerről, a pozíciójáról és a céljairól. A beszélgetésben Jamie Carragher és Micah Richards is megszólalt, sajátos hangulatot adva az interjúnak.

A Bajnokok Ligája 2025–2026-os alapszakaszának negyedik fordulójában a Liverpool hazai pályán 1–0-ra múlta felül a Real Madridot, a győztes találatot Alexis Mac Allister fejelte. A rangadó legkiemelkedőbb játékosa ezúttal is Szoboszlai Dominik volt, aki öt lövéssel, négy kulcspasszal és a gólpasszt is jegyezve zárta az összecsapást.

A magyar válogatott kapitánya kezdőként lépett pályára, és a 61. percben szabadrúgásból pontosan tálalt Alexis Mac Allister fejére, az argentin középpályás pedig a mérkőzés egyetlen gólját szerezte, ami a győzelmet is jelentette a Liverpoolnak. Kerkez Milos a 88. percben kapott lehetőséget.

A 10-es!

Az Express.co.uk 10-es osztályzatot adott Szoboszlai Dominiknak:

Újabb hihetetlen teljesítményt tett le az asztalra a magyar, végig ő volt a főnök a meccsen. Már a szünet előtt Thibaut Courtois két bravúrja kellett ahhoz, hogy ne kerüljön fel az eredményjelzőre, majd Alexis Mac Allister fejére rajzolta a labdát a gól előtt. Helyzeteket dolgozott ki, félholtra dolgozta magát, és ő volt a társak inspirációja. A jövő csapatkapitányát láttuk, ha majd Virgil van Dijk visszavonul.”

A legtöbb szakportál legalább nyolcasra értékelte a teljesítményét.

A mérkőzés után a CBS stúdiójában értékelt Szoboszlai Dominik, aki először megköszönte a dicsérő szavakat, majd hangsúlyozta, hogy a futball csapatsport. Elmondta, örül annak, hogy hétről hétre jó teljesítményt tud nyújtani, de számára az a legfontosabb, hogy a Liverpool ismét győzelmi útra lépett. Hozzátette, boldog, amiért ezen a szinten futballozhat, és célja, hogy ezt a formát tartsa a folytatásban is.

Jamie Carragher megjegyezte, hogy Szoboszlait a Liverpoolban több szerepkörben is láthattuk, Arne Slot gyakran jobbhátvédként számított rá, ezúttal viszont ismét a számára legkedvesebb poszton játszhatott.

Igazából talán egy kicsit mélyebben van a kedvenc pozícióm. Párszor játszottam a jobb oldalon, nyilván a jövőben nem ez lesz a posztom, de csak a pályán akarok lenni, és ott játszom, ahol a csapatnak szüksége van rám.”

„Jó az összhang a csapattársakkal, ez már a harmadik évem, de az újak is megmutatták, milyen remek játékosok. Ma például ki kell emelni Florian Wirtzet, mert rengeteget futott, labdákat szerzett, védekezett, voltak helyzetei is, adott nekem majdnem egy gólpasszt, elnézését kérem azért, mert kimaradt” – nyilatkozta a magyar válogatott csapatkapitánya.

Carragher korábban többször bírálta a Liverpool teljesítményét, ezért külön érdekesség volt, hogy most ő készített interjút Szoboszlai Dominikkal. Micah Richards pedig tréfásan azt is megkérdezte, mennyire kedvelik Carraghert a liverpooli öltözőben.

„Ő az egész világon népszerű. Nincs a csapatban olyan, aki ne kedvelné. Végre nem kaptunk gólt, szerintem ez a legfontosabb. Mindenki nagyszerűen védekezett, az utóbbi két-három meccsen mindenki kivette ebből a részét. Sokszor mondtam, egy álom válna valóra azzal, ha a budapesti BL-döntőn játszhatnék, de hosszú az út odáig. Folytatnunk kell a munkát, és mérkőzésről mérkőzésre koncentrálni.”

A szurkolók adták meg a pluszt, ami a győzelemhez kellett

Arne Slot, a Liverpool menedzsere így értékelte a mérkőzést:

A Liverpool teljesítményéről:

„Lenyűgöző volt, mert egy hihetetlen csapat ellen játszottunk, amely fantasztikus formában van – eddig csak egyszer kapott ki, az összes többi meccsét megnyerte. Ha egy ilyen ellenfelet legyőzünk, ráadásul ilyen teljesítménnyel, az rendkívül pozitív. A győzelmünkben a pontrúgásoknak is nagy szerepük volt.

Erről mindig könnyebb beszélni, ha nyersz, mert ha kikapsz, az emberek azt mondják, csak kifogásokat keresel. De a pontrúgásokban mutatott hatékonyság szinte mindig a siker egyik feltétele, és ma ez döntött.”

A második kapott gól nélküli meccsről és a csapat formájáról:

Egyértelmű, hogy nagyon rossz sorozatban voltunk az eredményeket tekintve. Nincs olyan kifogás, amit el lehetne fogadni ennyi vereség után. Túl sok meccset kellett lejátszanunk rövid idő alatt, kevés pihenéssel, miközben olyan ellenfelekkel találkoztunk, akik frissebbek voltak.

Ma viszont egy olyan csapat ellen léptünk pályára, amely szintén szombaton játszott, így mindkét félnek két nap pihenő jutott. Ilyenkor sokat jelent, ha hazai pályán szerepelsz, mert a szurkolók plusz energiát adnak, amikor fáradt vagy.”

Apró hibák döntöttek

Xabi Alonso, a Real Madrid vezetőedzője a mérkőzés után így értékelt:

„Ez egy megterhelő, nagyon nagy iramú meccs volt. Jól versenyeztünk, de nem tudtunk igazán veszélyesek lenni. Az első félidő nagyjából kiegyenlített volt, a második pedig apró részleteken múlt. Túl sok szabadrúgást és néhány szögletet is ajándékoztunk az ellenfélnek, Courtois tartott minket életben.

A gól lendületet adott nekik, mi pedig utána kicsit szenvedtünk. Nem kérhetek többet a játékosaimtól, mindent megtettek. A Bajnokok Ligája még hosszú, lesz lehetőségünk a pontok visszaszerzésére, most a következő feladatokra kell koncentrálnunk.”

Xabi Alonso a mérkőzés után arról is beszélt, hogy a csapatának még fejlődnie kell a nyomás alatti játékban. Kiemelte, hogy a Liverpool közönsége különösen megnehezíti az ellenfelek dolgát, és ilyenkor fontos elkerülni a felesleges szabálytalanságokat. Elmondta, hogy túl sok szögletet és szabadrúgást ajándékoztak, ami megkönnyítette a hazaiak dolgát.

Úgy vélte, több helyzetet kellett volna kidolgozniuk, és a második félidő elején túl sok labdát veszítettek, ezzel lehetőséget adva az ellenfélnek. Hangsúlyozta, hogy ezek a hibák elkerülhetők lettek volna, a védekezést pedig magasabban kellett volna megszervezni, mert a Liverpool kiváló pontrúgókkal és befejezőkkel rendelkezik. Összegzése szerint a túl sok szabálytalanság és az elveszített párharcok döntő szerepet játszottak a mérkőzés alakulásában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC