Paks-MTK: majdnem sikerült visszajönni a semmiből

Góleső a gólkirály távozása ellenére is.

Forrás: paksifc.hu

PAKS-MTK 3-2 (2-0)

Nem akármilyen meccs volt!

Két olyan csapat nézett farkasszemet egymással szombaton kora este Pakson, amelyekben egy nagy közös dolog mindenképp van: szeretnek támadófocit játszani és szeretnek gólokat szerezni. Ezt semmi más nem bizonyítja jobban, minthogy előző három egymás elleni meccsükön legalább négy gól született, az NB I-ben pedig átlagban három találatnál kevesebbet hozó mérkőzéseket nem nagyon szoktak játszani. 

A széria most sem tört meg, aminek a semleges szurkolók teljes joggal örülhettek. 

Pedig sokáig tükörsimának alakult a meccs, és úgy tűnt, nagyon hamar eldől, hogy zsinórban ötödször is legyőzik odahaza a paksiak a fővárosiakat. Bognár György masszív támadószekciója a jól muzsikáló védelemmel kiegészülve remekül működött, az első félidőben hamar vezetést szereztek, majd meg is duplázták az előnyüket, sőt, a második félidő elején annak ellenére ők szereztek először gólt, hogy Giovanni Costantino érezhetően feltüzelte csapatát a szünetben.

Az MTK mínusz háromról kezdett éledezni, és előbb szereztek egy VAR által érvénytelenített találatot, majd Grozav tizenegyesből szépített, sőt, öt perccel később, a 75. percben Miovski gólja már valós esélyt teremtett arra, hogy visszajöjjenek a semmiből. Érdekesség, hogy a videobíró az MTK mindkét érvényes góljánál is vizsgálódott, ám ekkor már nem jött számukra kedvezőtlen ítélet.

Hiába próbálkoztak már azonban, sem a rendes játékidőben, sem pedig a hétperces hosszabbításban nem sikerült betalálniuk. A gólkirály, Hahn János távozását a gólszám alapján nem feltétlen megérző Paks picit saját magának tette nehézzé a mérkőzést, hisz a kényelmes előny tudtában talán túlságosan is megnyugodtak, ám a győzelem végül összejött - ezzel pillanatnyilag a második helyet foglalják el a tabellán, míg az MTK a hetedik. 

 

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: A SAJBÁN-BOGNÁR KETTŐS

Előbbi két góllal jelezte, hogy továbbra is remek formában van (egyébként Ugrai Roland mögött második a góllövőlistán), míg utóbbi közvetve, gólpasszokkal vállalt szerepet az aktív paksi támadójátékból.
 

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A VAR ÉRVÉNYTELENÍTI MIOVSKI GÓLJÁT

Furcsa ezt írni, de a végkimenetel szempontjából teljesen máshogy alakulhatott volna a meccs, amennyiben a videobíró nem érvényteleníti Miovski gólját. Tegyük hozzá: Nagy Zsombor valóban szabálytalankodott Papp-pal szemben, így a döntés jogosnak tűnt.

 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

8. perc: Egy bal oldali beadás után Bognár perdítette tovább a labdát Ádám elé, aki 9 méterről, félfordulatból, nagyon szép megoldással lőtt a hálóba. 1-0

36. perc: Bognár emelt a jobbról kilépő Sajbán elé, aki 14 méterről nagy erővel lőtt a kapuba. 2-0

54. perc: Bognár jobbról jövő lövését bravúrral védte Mijatovic, a kipattanót azonban Sajbán már közelről a hálóba passzolta. 3-0

70. perc: Miovskival szemben szabálytalankodik ziccerben Nagy kapus, a büntetőt Grozav lövi a jobb sarokba. 3-1

75. perc: Egy kontra végén Alho ugratta ki Miovskit, aki egy szép csel után a rövidbe, azaz a kapu bal oldalába lőtt 8 méterről. 3-2

 

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Paks a Magyar Kupában a Gyömrő vendége lesz szeptember 18-án, majd a bajnokságban Zalaegerszegre látogatnak, míg az MTK Sényőre látogat a kupában ugyanezen a napon, ezt követően pedig a Mezőkövesdet fogadják az NB I-ben.


JEGYZŐKÖNYV:

Paksi FC–MTK Budapest 3-2 (2-0)

Paksi FC Stadion, 1175 néző. Vezette: Berke Balázs (Pintér, Szalai, Horváth, Kulcsár, Theodoros, Szilasi)

Paksi FC: Nagy Gergely – Medgyes (Kesztyűs, 66.), Tamás (Nagy Richárd, 61.), Szélpál, Kinyik, Lenzsér – Balogh (Windecker, 80.), Bognár (Pethő, 80.), Papp – Ádám (Böde, 61.), Sajbán. Vezetőedző: Bognár György

MTK Budapest: Mijatovic – Balázs (Alho, 46.), Perkovic, Ferreira, Nagy Zsombor (Herrera, 76.) – Weir, Ramadani, Dimitrov (Kocsis, 76.) – Kovácsréti (Vancsa, 66.), Grozav, Haraszti (Miovski, 46.). Vezetőedző: Giovanni Costantino

 

Gólszerző: Ádám (8.), Sajbán (37., 54.), illetve Grozav (70., 11-esből), Miovski (76.)
Sárga lap: Medgyes (33.), Nagy Gergely (68.) illetve Miovski (56.), Dimitrov (68.)
 

TABELLA A LINKRE KATTINTVA ÉRHETŐ EL.

Legfrissebb híreink