nb1.hu

MTK-DVSC: de mi lesz így az edzőkkel és a sportigazgatókkal?

Szünet után kezdtek el harcolni a debreceniek.

MTK-DVSC 1-1

Több szempontból is vízválasztó volt a mérkőzés mindkét csapat számára.

Egyrészt azért, mert az FTC, Puskás Akadémia, Vidi hármast leszámítva (és jelenleg ebbe a kategóriába sorolandó a remekül rajtoló Kisvárda is), mindegyik csapat hátrafelé kacsingat. 

Akármelyik gárdánál, akármi is volt a hivatalosan megfogalmazott célkitűzés a bajnokság kezdete előtt, most is az van, ami a 12 csapatos bajnokság életre hívása óta mindig: a legtöbb alakulat (jelenleg 8) a bennmaradásért harcol.

Az MTK-nál a megbízott vezetőedzőnek bejelentett Teodoru Vaszilisz sorsa is kérdéses lehet, mert arról nem tett (még?) bejelentést a klub vezetősége, hogy ő maradhat majd a „végleges” megoldás. Kapkodniuk nem kell feltétlenül az elöljáróknak, de az sem lenne baj, ha elkezdene nőni ütemesen a pontok száma a csapat neve mögött a tabellán.

A DVSC-t Jeremiás Gergő irányított ma megbízott vezetőedzőként, de kora délután már jeleztük az olvasóinknak, hogy több debreceni szurkoló is jelezte az nb1.hu-nak, hogy pénteken a városban látták Nebojsa Vignjevicset, az Újpest korábbi vezetőedzőjét.

Remek futballidőben kezdődött egyébként a mérkőzés úgy, hogy Dzsudzsák Balázs, a Loki csapatkapitánya csak a kispadon kezdett, mégpedig azért, mert kisebb sérüléssel bajlódik, a bemelegítésnél viszont végig ott volt, biztatta és segítette a társait.

Az első lövés a Lokié volt, majd hazaadás után Gróf Dávid hozta rá a szívbajt minden debrecenire, de másodjára tisztázni tudott, majd egyre inkább fölénybe kerültek a hazaiak, akik megérezték, hogy középen bizony eléggé bizonytalan a debreceni védelem. A hazai vezetés megszerzésében is fontos pillanat volt, hogy Korhut Mihály rosszul helyezkedett a jelzett területen, Bojan Miovszki meg élt a lehetőséggel.

A gól után a kék-fehérek idővel elkezdték feltérképezni, mihez próbálna kezdeni a Loki, viszont a 37. percben Grófnak kellett bemutatnia a meccs addigi legnagyobb védését, méghozzá Miovszki 18 méteres föld-levegő rakétája után.

Szembetűnő volt, hogy az MTK játékosai sokkal agresszívebbek voltak, amikor vissza kellett szerezniük a labdát, és ez döntő tényezőnek bizonyult ám az első félidőben.

A második félidőre jobban feltüzelt Loki érkezett ki, mezőnyfölénybe is kerültek a futballistái, akik az első percekben két gólszerzési lehetőséget is ki tudtak alakítani. 

Már kezdett kiegyenlítődni a szünet utáni játék képe, amikor a Loki kiegyenlített, sokatmondó volt, hogy annak a Ferenczi Jánosnak a góljával, akinek a pályán lévők közül a legtöbbet jelenti a DVSC.

Grozav a hajrára fordulva döntő hibát vétett, amikor az ötös közeléből rosszul passzolt középre. Próbált nagyobb fokozatba kapcsolni tehát az MTK, de Baráth megpattanó lövése után majdnem hátrányba kerültek a hazaiak. Viszont a kékek diktálták a tempót, ezért a vége előtt pár perccel Jeremiás hármas cserét is végrehajtott, hogy friss erők harcoljanak a legvégén.

A döntetlen igazságosnak mondható, amivel viszont egyik szurkolótábor tagjai sem voltak elégedettek.

A legfanatikusabbak, mindkét oldalon, Polyák Balázs és Tőzsér Dániel sportigazgatók távozását is követelték.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: GROZAV ROSSZ BEADÁSA
A 73. percben Gheorghe Grozav a balösszekötő helyéről tört be a tizenhatoson belülre, legalább három társát is full ziccerbe hozhatta volna, ám érthetetlen módon Varga Józsefnek passzolt. Az egyenlítés után ez volt az első gólszerzési lehetőség…

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: AZ ANGOL BRIGÁD
A 6 fős társaság egész jól berúgott meccs közben, a sajtópáholy melletti szektorban eléggé jól elszórakoztattak mindenkit.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
12. p.:
Ramanadi remekül ugratta ki a saját térfeléről Grozavot, aki jól adott középre, de ahhoz, hogy Miovszki 11 méterről bal spiccel a jobb alsóba helyezhessen, kellett az is, hogy Korhut rosszul helyezkedjen. 1-0

64. p.: Egyenlített a fordulás után sokkal harcosabb Loki: Bévárdi ívelt jobbról jó ütemben a kapu elé, a balösszekötő helyén érkezett Ferenczi, aki éles szögből, 6 méterről lőtt kapásból Mijatovics lábai között a kapuba. 1-1

JEGYZŐKÖNYV:

MTK Budapest-Debreceni VSC 1-1 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2231 néző, v.:
Káprály
gólszerzők: Miovski (12.), illetve Ferenczi (65.)
sárga lap: Herrera (50.), Balázs B. (58.), Weir (69.), illetve Bévárdi (57.)
MTK: Mijatovic – Balázs B., Varju, Ferreira, Herrera – Ramadani, Weir – Kovácsréti (Vancsa, 67.), Dimitrov (Mezei Sz., 63.), Grozav – Miovski
Debrecen: Gróf – M. Nikolic, Deslandes, Korhut (Szujó, 87.) – Bévárdi, Baráth, Varga J. (Gyönyörű, 87.), Ferenczi – Ugrai (Tischler, 60.) – Pintér (Soltész, 72.), Sós (Babunski, 87.)

KÖVETKEZŐ FELADAT: 
Az MTK a következő körben a Gyirmótot fogadja, a DVSC meg a Honvédot.

Tabella a linkre kattintva érhető el

Edzői értékelések. A két megbízott edzőt a sorsukról is megkérdezték a meccs után:

FRISSÍTÉS:

22.16:

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC