Magyar Kupa: mi lesz a Vidi megbízott edzőjével? - reakciók a szerdai meccsekről

Waltner fájdalma, Horváth nehézsége, Rebrov tudja.

Forrás: Bakonyi Péter/nb1.hu

Szerdán kialakult a legjobb nyolc mezőnye a Magyar Kupában. A MOL Fehérvár a Ferencvárost búcsúztatta, a Honvéd nem bírta el a Zalaegerszeg otthonában, hogy két játékosát is kiállították. A negyeddöntőben a DVSC lesz az egyedüli csapat, amely nem az NB I-ben érdekelt. Nézzük, a trénerek hogyan értékelték a meccseket.

Paks-Budafok 2-4

Bognár György: "Megérdemelten jutott tovább a Budafok, hiszen koncentráltabbak voltak ma! Próbáltuk azokkal a játékosainkkal lehozni az első félidőt, akik kevesebb lehetőséget kaptak az utóbbi időben. Jól kezdtük a találkozót, viszont a vezetés birtokában alábbhagyott a ritmus, aztán az irányítás is kiesett a kezeink közül. Meg is fordult a játék képe, ellenfelünk pedig okosan kontrázott bennünket. Nem tudtuk birtokolni a labdát, és nem volt olyan minőség a focinkban, amivel újra előnyre tehettünk volna szert. Alapjában véve ez a második játékrészben sem változott. Cseréink - akik általában kezdők szoktak lenni - nem voltak frissek. Csak gratulálni tudok a Budafoknak..." (paksifc.hu)

Csizmadia Csaba: "Szép sikert arattunk, számomra pedig külön öröm győzelem, mert Bognár György csapatai ellen mindig nehéz nyerni. Készültünk arra, hogy nagy területek lesznek a paksiak védelme mögött és ezt ki is tudtuk használni. Újfent bizonyítottuk, hogy vesztes állásból is vissza tudunk jönni a mérkőzésbe. A második félidőben a Paks mindent egy lapra feltéve támadott, de álltuk a sarat és a legvégén ki tudtunk használni egyet a lehetőségeink közül. Igaz, hamarabb is lezárhattuk volna a meccset. Minden győzelem pluszt ad a csapatnak, ebben az esetben a következő körbe jutás is. Biztos vagyok benne, hogy ez a siker jó hatással lesz a srácokra a hétvégi bajnoki előtt." (budafokimte.hu)

Magyar Kupa: elmaradt az újabb feltámadás, őrült első félidő Pakson - NB1.hu

 

Tállya-MTK 1-4

Lasztóczi Péter: "Gratulálok az MTK továbbjutásához. „Szerény képességű” csapatom ma mindent megtett a pályán, gratulálok a srácoknak. Örülök annak, hogy tudtunk lőni egy gólt, és hogy a meccs egyes szakaszaiban szép megoldásokat mutattunk be. Megpróbáltunk futballozni, ma ennyire telt. Boldogok vagyunk amiatt, hogy bekerültünk Magyarország legjobb 16 csapata közé és hogy NB I-es ellenfelet tudtunk fogadni." (boon.hu)

Michael Boris: "Jó pályán játszottunk egy jó meccset. Az ellenfélben volt egy-két minőségi játékos, akik próbáltak fazont szabni, de a csapatom is nagyon igyekezett. Örülök annak, hogy meg tudtam adni a játékidőt sok embernek, és örülök annak is, hogy továbbjutottunk. Készülünk a következő feladatra." (boon.hu)

Magyar Kupa: elmaradt az újabb feltámadás, őrült első félidő Pakson - NB1.hu

 

ZTE-Honvéd 2-1 - hosszabbítás után

Boér Gábor: "Igazából az volt a legfontosabb, hogy kiharcoljuk a továbbjutást. Egy nagyon feszült hangulatú mérkőzés volt. Úgy gondolom, hogy a kezdeti időszak rendben volt, aztán a kapott gól megzavart minket és utána nehéz volt feltörni a Honvéd masszív falát, attól függetlenül, hogy egyel többen voltunk. Ilyenkor mindig kettőzött erővel játszik egy csapat. A második félidőben, az emberelőnynek köszönhetően is, még nagyobb fölénybe kerültünk, mégis mi kezdtünk el kapkodni és idegesen játszani. De ilyen egy kupacsata, továbbjutottunk és ennek most örülni kell. Kaptunk már ki szép játékkal, most nyertünk csúnyával." (ztefc.hu)

Horváth Ferenc: "Érdekes mérkőzés volt, főként a mi szempontunkból. Szakmailag nehéz értékelni úgy, hogy ennyi időt játszottunk emberhátrányban, először egy, majd két emberrel kevesebben. Azt gondolom, hogy tovább szerettünk volna jutni és ezért meg is tettünk mindent, ez látszott azokon az embereken, akik a pályán voltak, de különböző okok miatt ez nem sikerült. Általában úgy jöttek ki az ítéletek, hogy minket sújtottak, de a tények szempontjából ez semmin nem változtat." (ztefc.hu)

Magyar Kupa: teljesült Horváth Ferenc kérése - NB1.hu

 

DVSC-Siófok 2-1 - hosszabbítás után

Toldi Gábor: "Természetesen örülünk a továbbjutásnak, de bosszúsak is vagyunk, mert kihagytuk a helyzeteket 1-0 után, így magunknak tettük nehézzé a meccset. Ez a szív diadala volt, gratulálok a csapatnak ahhoz, hogy 10 emberrel is nyerni tudtunk." (dvsc.hu)

Waltner Róbert: "Büszke vagyok a csapatomra, a bajnoki találkozó után ismét szoros meccset tudtunk játszani a DVSC-vel. Fájdalmas, hogy utolsó másodpercben kapott góllal estünk ki." (dvsc.hu)

Magyar Kupa: vitatott gól és drámai hajrá Debrecenben - NB1.hu

 

Puskás Akadémia-Újpest 1-2

Hornyák Zsolt: "Gratulálok az Újpestnek a továbbjutáshoz. A csapatom hozzáállása extra volt. Sajnos két olyan hibát csináltunk, amire ráfizettünk. A csapatom végig dolgozott, tették a dolgukat a játékosok. Az egész meccsen domináltunk, ami örömteli. Több volt ebben a meccsben, főleg eredményben. Tovább szerettünk volna jutni, de gyorsan le szeretném zárni ezt a sikertelen meccset."

Michael Oenning: "Először is nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyerni a mai találkozót és ezzel továbbjutni a Magyar Kupa következő fordulójába. Számítottam rá, hogy kemény meccsünk lesz, hiszen mindkét csapat számára nagyon fontos volt, hogy sikeresen lehozza ezt a találkozót. Mindkét együttes komolyan felkészült a másikból és több olyan változtatást is eszközölt, amivel az ellenfél játékrendszerét meg tudta volna zavarni. Tudtuk, hogy nehéz lesz a Puskás Akadémia védelme mögé kerülni, hiszen nem ok nélkül állnak a bajnokság második helyén, valamint a védelemre is nagy hangsúlyt kellett fektetnünk. Ez utóbbi jól sikerült, valamint több ígéretes támadást is vezethettünk, az egyik végén pedig megkaptunk a tizenegyest, aminek hála előnyből kezdhettük a második félidőt. Természetesen azzal, hogy a Puskás hátrányba került, nagy nyomást helyzetek ránk a második félidőben, amit végül góllá is tudtak alakítani. Mégsem aggódtam, sőt bíztam a játékosaimban, hogy ennek ellenére is meglesz a továbbjutás, vagy a győztes gól, ami pár pillanaton belül meg is érkezett. Ez egy önbizalomnövelő, megérdemelt győzelem volt. Ma még ünneplünk egy kicsit, de tudjuk jól, hogy holnap már a hétvégi, bajnoki találkozónkra kell készülni." (ujpestfc.hu)

Magyar Kupa: most higgadt maradt az újpesti - NB1.hu

 

FTC-MOL Fehérvár 1-2

Szerhij Rebrov: "Tudtuk, hogy mennyire fontos ez a meccs, hiszen két éve nem kerülünk a kupa megnyerésének közelébe. A második félidőben sokkal kompaktabban védekezett az ellenfél. Innentől a bajnokságban álljuk meg a helyünket. Tudom, hogy mennyire fontos a bajnoki cím az egész klubnak, és ez elég motiváció nekünk. Nehéz egy kupameccsen motiválni a játékosokat szurkolók nélkül. A mai meccset mindkét csapat meg akarta nyerni. Az ellenfél jobban akarta a győzelmet, ezzel egyetértek. A Vidinek sokat jelentett ez a győzelem."

Az nb1.hu azt kérdezte, hogy mivel lepte meg a Fehérvár a Fradit?

Rebrov: "Semmi meglepetés nem volt a játékukban. Tudtuk, hogy kontrákra fognak építeni, és veszélyesek a pontrúgásaik. Ha a kialakított helyzeteket berúgjuk, más lenne az eredmény. Hiába áll a harmadik helyen, tudjuk, hogy mennyire erős csapat. "

Szalai Tamás: "Végig kompaktak maradtunk, szervezett futballt mutattunk be. Nem nagyon talált rajtunk fogást a Ferencváros. Le a kalappal a srácok előtt! Nem ismertek elveszett labdát, egymásért is küzdöttek. Sokat kommunikálunk a játékosokkal, az edzések jó hangulatban teltek. Remélem, hogy átszakadt egy gát. Mindenki egymásért, a csapatért és Fehérvárért küzdött."

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy a győzelem befolyásolhatja a megbízott edző sorsát?

Szalai Tamás: Nem tudom. Azt, hogy mit hoz a jövő, majd a vezetőség eldönti. 

Magyar Kupa: hiába fogadkozott Rebrov, csak a Loki - NB1.hu

Haladás-Kisvárda 0-1

Mátyus János: "Vesztes mérkőzés után soha nem gratulálhat egy edző a csapatának - most én leszek kivétel. Hatalmas gratuláció minden játékosomnak, aki ebben a csatában részt vett. Ez a csapat pont annyira teljesítette túl a lehetőségeit a mai meccsen, mint ahogy teszi ezt egy éve. Ez a csapat a lehetőségeinek a maximumát és annál többet is kihoz. Ez a mai meccs szimbolikus találkozó volt, az egészen más lehetőségekkel bíró, egészen más szinten lévő Kisvárdával felvettük a harcot. S ugyan kiestünk - ami nagyon fájó - annak fényében különösen, hogy milyen találkozó várhatott volna a Haladás-szurkolókra a következő körben, a ZTE ellen. De le a kalappal a csapatom előtt." (haladas.hu)

Supka Attila: "Az első félidőben jól játszottunk, a második kicsit szétesett volt. Rengeteg párharc jellemezte a mérkőzést, de amiért jöttünk, azt elértük, az volt a célunk, hogy bejussunk a következő körbe. Bízunk abban, hogy a sérüléseink nem komolyak és nem csökken tovább a létszámunk." (haladas.hu)

Legfrissebb híreink