Koronavírus: nagyon komoly a szigor a Herthánál - részletek

Az új edzőről és Dárdairól is szót ejtett Petry Zsolt.

Forrás: Facebook/Hertha BSC

Már harmadik hete készül a Bundesliga folytatására a Hertha, amelynek vezetése gondol a klub olyan alkalmazottaira, akik a járvány ellenére kitartóan dolgoznak. Megsegítésükre a stáb és a játékosállomány lemondott havi fizetése tíz százalékáról.

"Az a minimum, hogy az eddig egyetlen munkanapról sem hiányzók életfeltételein javítsunk" – világította meg közös döntésük hátterét Petry Zsolt, a berlini csapat kapusedzője, aki a Borsnak elárulta: a legutóbbi kabinetülésen Angela Merkel kancellár más intézkedések mellett azt javasolta, májustól üres stadionokban folytatódjon a Bundesliga.

Hertha: Dárdai nem érti - NB1.hu

 

Petry Zsolttól sok alkalmazkodást igényelnek a tréningek, mert egy járványügyi megfigyelő ellenőrzi a foglalkozásokat. „Két hét erőfejlesztő tréning után most vagyunk a harmadikban, Bruno Labbadia vezetőedző kiscsoportos foglalkozásokat tart – folytatta a magyar szakember, aki hozzátette, az új tréner – aki ebben az idényben immár a negyedik a berlinieknél – nyolc mezőnyjátékos és egy kapus közös, de távolságtartó taktikai felkészítését írta elő, csakhogy a foglalkozásokat ellenőrző egészségügyi megfigyelő közbeszólt.

"Igen, ilyen személy is jelen van nálunk és a többi német csapat edzésein.

Ez az illető például egy mezőnyjátékost leparancsolt a gyepről, és csak hetet engedélyezett. Aztán előfordult olyan eset is, hogy a kapusaimmal nem dolgozhattam, afféle „látszámfelettinek” minősített bennünket.
 

A vírus mindenkitől áldozatot követel, mivel nem tudni, mit hoz a következő nap, ezért reggel nyolctól este nyolcig készen állok arra, hogy edzést vezényeljek."

A kapusedző Dárdai Pál Herthánál betöltendő jövőbeli szerepéről nem tudott pontos információt adni.

"Annyit tudok, amennyit önök is odahaza, vagyis valószínűleg ismét valamelyik utánpótláscsapat irányítását veszi át, de többet nem, mert hetek óta nem beszéltem Palival" – reagált Petry.

Legfrissebb híreink