nb1.hu

KL: Felcsúton büntetett a foci egyik legfontosabb szabálya 

Kapufa, kapufa, kapufa!

PUSKÁS AKADÉMIA-RFS 0-2

Lehetetlen küldetés!

Ennek tűnt a Puskás Akadémia számára az RFS elleni visszavágó, hiszen az első mérkőzést nagyon elszúrták a felcsútiak. Nemcsak azért, mert 3-0-s vereséget szenvedtek, hanem azért is, mert tudták, hogy mi az ellenfelük erőssége, mire helyezi majd a hangsúlyt a támadásainál (kapu elé ívelt labdákra), mégsem sikerült a gyakorlatban megvalósítani a kivédekezésüket…

Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője a visszavágót megelőző sajtótájékoztatón azt mondta szerda délután, hogy a nehéz helyzet ellenére lát esélyt arra, hogy a csapata továbbjusson.

Ehhez ugye az kellett volna, hogy a játékosai a találkozó elején gólt szerezzenek. Próbáltak is mindent megtenni Nagy Zsolték ezért (a védő egészen fent, a támadósorban kapott szerepet), ám óriásziccerek sorozatát nem tudták kialakítani az RFS kapuja előtt.

Ettől függetlenül viszont gólt és akár gólokat is szerezhettek volna, legfőképpen a 44. percben, amikor Baluta, egyébként szemre is tetszetős, balösszekötő helyéről megeresztett lövése után a bal kapufán csattant a labda, illetve akkor is, amikor a második félidő elején Nagy Zsolt középre fejelt labdája után Kozák találhatott volna közelről a kapuba, de nem találta el a labdát…

A legnagyobb helyzetek tehát nem a találkozó elején (pedig akkor egy fura mezcsere miatt, Savalnieksnek kellett váltania, percekig emberelőnyben játszhattak a hazaiak,), hanem az első félidő végén és a második játékrész elején adódtak a hazaiak előtt, de a labdarúgás egyik legnagyobb szabálya ismét bebizonyosodott, mely szerint a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat.

Az 52. percben az a Lemajics talált be 3 méterről a kapuba, aki az első mérkőzés legjobbja volt…

Innentől kezdve végleg eldőlt a továbbjutó kiléte, de az igazság az, hogy már az első mérkőzés 25. percéig megtörtént ez (akkorra már kialakult a 3-0-s végeredmény)…

Nagyjából 4 perccel később az is bebizonyosodott, hogy a Fortuna nem támogatja a felcsútiakat, mert Kozák közeli fejese után kétszer is a lécen csattant a labda (az első érintés után felpördült, majd visszahullott rá, onnan a mezőnybe pattant ki, majd felszabadítottak a védők).

A találkozó arra is rámutatott, az egyébként nagyon tehetséges Marius Corbunak a védekezésben még sokat kell fejlődnie, mert az első gól előtt becsapták, a másodiknál meg őt előzték meg.

A Puskás Akadémia játékosainak a hozzáállásával nem volt gond, de az RFS megérdemelten nyerte meg mindkét mérkőzést, így logikus, hogy a továbbjutásra is rászolgált.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: DARKO LEMAJICS
Ismét ő lőtte a mérkőzés első gólját, így megint ő volt az abszolút középpont az első mérkőzésen bemutatott duplája után. Elképesztően érzi a kaput, legalábbis akkor, amikor a Puskás Akadémia ellen kell játszania, mert a bajnokikon azért nem használta ki az elmúlt időszakban ilyen hatékonyan a lehetőségeit.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: BALUTA LÖVÉSE
A 44. percben a Puskás Akadémia játékosa gólt érdemelt volna, hiszen remekül lőtt kapura, ám a kapufa közbeavatkozott. Feltehetően akkor sem jutottak volna tovább a felcsútiak, ha ez a nyesés beakad, de a mérkőzés esetleges megnyerését elősegíthette volna.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
52. p.:
Akárcsak az első meccsen, ismét Lemajics villant! Történt ugyanis, hogy Diocleciano robogott el a bal oldalon, majd becsapta Corbut, utána középre gurított, Lemajics pedig Stronatit megelőzve, 3 méterről a kapuba pördített. 0–1!

69.p.: Eldőlt, hogy ezt a meccset is a vendégek nyerik meg. Simkovic tökéletes beadására érkezett Deocleciano, aki az első gólnál is hibázó Corbut megelőzve fejelt 5 méterről a magyar kapuba. 0-2!

JEGYZŐKÖNYV

Puskás Akadémia FC -FK Rigas FS (lett) 0-2 (0-0)
Felcsút, 980 néző v.:
Altmann (osztrák)
gólszerzők: Lemajic (52.), Deocleciano (69.)
sárga lap: Nagy Zs. (30.), van Nieff (71.), illetve Savalnieks (16.), Simkovic (34.), Strumia (91.)
Továbbjutott: a Rigas kettős győzelemmel, 5-0-ás összesítéssel.
Puskás Akadémia: Tóth B. – Corbu, Joao Nunes, Spandler, Stronati, Deutsch L. (Kozák a szünetben) -van Nieff, Baluta (Géresi 61.) – Slagveer (Kiss T. 61.), Plsek (Favorov 71.), Nagy Zs.
FK Rigas FS: Cerniauskas – Savalnieks (Pikk 76.), Jagodinskis (Stuglis 76.), Lipuscek, Sorokins – Simkovic, Strumia, Saric – Friesenbichler (Kouadio 61.), Lemajic (Regza 84.), Deocleciano (Villela 84.)

Sajtótájékoztatók:

FRISSÍTÉS:

22.55:

KL: a legnagyobb hibákról beszélt a Puskás Akadémia edzője, gondok voltak az Újpestnél – NB1.hu

23.14:

PSK: azért örülhettek is ma a felcsútiak – NB1.hu

 


    

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC