PSK: azért örülhettek is ma a felcsútiak

A Csíkszereda bravúrt mutatott be.

Forrás: pfla.hu

A Puskás Akadémia felnőtt csapata a Konferencia Ligában nem tudta ledolgozni a háromgólos hátrányát az RFS ellen. A lett gárda a Pancho Arénában is 2-0-ra nyert, erről már beszámoltunk az nb1.hu-n.

KL: Felcsúton büntetett a foci egyik legfontosabb szabálya - NB1.hu

 

A felcsúti drukkerek annak örülhetnek, hogy a Puskás-Suzuki-Kupán a Fejér megyei fiatalok döntőbe jutottak. Ma újra három meccset rendeztek a tornán.

Bayern München–FK Csíkszereda 1–2 (1–1)

A pfla.hu összefoglalója:

"Székelyföld csatakiáltással hangolta magát a Csíkszereda a Bayern München elleni találkozóra, amelyen a fehér mezesek első pontjukat szerették volna megszerezni a tornán. A bajorok ellenben a csoportelsőség reményében léptek pályára, de ehhez mindenképpen győznie kellett a német csapatnak, amelynek kezdőjében több változtatást is eszközölt az Alexander Moj–Halil Altintop duó. A Bayern ennek szellemében gyorsan meg is szerezte a vezetést, már a negyedik percben. Schablas tört be a büntetőterületen belülre, lecselezte magát az alapvonalig, onnan beadott, a védők röviden szabadítottak fel, Zimmermann elé került a labda, aki egy életerős lövéssel alakította 1–0-ra az eredményt. A középkezdésből egyenlíthetett volna a Csíkszereda, de Bíró vagány emelése a kapu mellé szállt. Csíkszereda ezután óvatosan próbálta meg építeni a támadásait, tanulva az előző meccseken bekapott kontragólokból. 

De már az 5. percben összejöhetett volna az egyenlítés, de a Bayernben először lehetőséget kapó Schmitt egy támadáson belül kétszer is hárított. Aztán a 14. percben meg lett a rés a pajzson. Sebestyén ugratta ki Bírót, a csapatkapitánya már csak a kapussal állt szemben, remekül meg is oldotta a feladatát, egyenlített a Csíkszerda. Az első félidő hátralévő részében a Bayern kezdeményezett, de Barsant, hibájánál a társak kisegítették, így ebből a helyzetből sem lett gól, ahogy a rendkívül agilis Quashi megmozdulásánál sem, aki a tizenhatos vonaláról mutatott be egy félfordulatos lövést, de ez messze mellé szállt. 

A szünetben gyakorlatilag sort cserélt a német csapat, hiszen élt négy változtatási lehetőségével a Bayern stábja. A friss emberek azonnal lendületet hoztak a meccsbe. Előbb Quashi 25 méteres szabadrúgását kellett védenie hatalmas vetődéssel Beczének. Majd egy Bayern szöglet után Dettoni csúsztatta a labdát a kapufára. A német gárda támadott a Csíkszerda pedig ígéretes kontrát vezetett. Elsawy ugrott ki egyedült, de Dettoni végül üggyel-bajjal, de szögletre tudta menteni a labdát előle. A német nyomás állandósult, Pollak visszapasszát Alamu tűzte kapura, de Becze védte a jobb alsóba tartó lövést is. Aztán egy Becze Quashi párbaj következett. A Bayern játékosának lövését blokkolták a védők szögletre, amit a bajorok 20-as játékosa kétszer is kapura csavart a sarokrúgásból. Előbb Becze éppen, hogy a kapu felé tolta a labdát. Majd úgy tudta csak kiütni, hogy maga is nekivágódott a kapufának. A Bayern végig támadta a második félidőt, de gólt nem tudott szerezni. 

A Csíkszereda viszont az egyetlen valamire való lehetőségét kihasználta. Már a hosszabbítás perceiben Orbán tört be a büntetőterületre, ahol Emci buktatta. A büntetőt a csereként beálló Csáki, a balra vetődő kapus mellett a kapu jobb oldalába helyezte. Így a Csíkszereda három ponttal lett gazdagabb, míg a Bayern ugyanennyivel áll, csak jobb a gólkülönbsége."

Puskás–Suzuki-kupa, A csoport
Bayern München–FK Csíkszereda  1–2 (1–1)
Vezette:
Kovács Imre (Aradi, Rózsa)
Gólszerzők: Zimmerman (4.), illetve Bíró (14.), Csáki (11-esből a 60+2.)
Sárga lap: Quashi (32.)
Bayern München: Schmitt ( Bartl, a szünetben)– Manuba (Emci, a szünetben), Dettoni, Plath (Wimmer, 49.) Pollak – Schablas, Quashi, Zimmerman (Yildiz, a szünetben), Alemu - Sen (Demircan, a szünetben), Deziel Vezetőedző: Alexander Moj
FK Csíkszereda: Becze – Colceriu, Csedő, Simon, Barsan – Kecskés (Nagy Botond, 45.) Sebestyén, Boni, Orbán – Elsawy (Balogh Sz., 57.), Bíró (Csáki, 52.)   Vezetőedző: Demény Norbert

A meccs összefoglalója:

Sporting CP–KRC Genk 2–0 (1–0)

A pfla.hu beszámolója:

"A csoportelsőségről döntött a Sporting–Genk találkozó. A portugáloknak már egy döntetlen is azt jelentette volna, hogy a lisszaboni együttes játszhatja pénteken a finálét. 

A Genk vezetőedzője több helyen is változtatott a kezdőjén, hiszen a belga csapat szerda délután még a Honvéd ellen harcolta ki a döntetlent, viszont csütörtökön csak egy Sporting elleni győzelem ért volna csoportelsőséget. A lisszaboniak agresszív letámadással kezdték a meccset. Előbb Muniz fejelt egy szögletből mellé, majd Ribeiro lépett ki középen. De hiába állt egyedül a kilépő kapussal szemben, nemcsak De Boecköt, hanem a kaput is átemelte. A Genk négy percig nem lépte át a felezővonalat, de amikor megtette, akkor viszont Godts becselezte magát a büntetőterületen belülre, és megcélozta a hosszú felső sarkot, lövése pedig hatalmasat csattant a kapufán. A túloldalon Gomes is gondolt egy merészet, 25 méterről eleresztett bombája szintén a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. A Sporting egymás után dolgozta ki a helyzeteit. A 10. percben Ribeiro fejesét már mindenki bent látta, de a védők a kapu torkából valahogy kikotorták a labdát. A 14. percben aztán a Genk kapusa megint hatalmasat védett Anjos lövésénél, de a kipattanó labda üresen találta Gomest, aki megszerezte a megérdemelt vezetést a Sportingnak. Két perccel később Anjos száguldott el a kapuig, de a lövését védte de Broeck, Ribeiro ismét próbálkozott, de a labda a védőkről pattant vissza a játékvezetőre, így labdaejtéssel lett vége az akciónak. A belga kapusnak ezután is volt dolga, hiszen Justo 25 méteres szabadrúgását védte ezúttal könnyen. A belgák a félidőben másodszorra is helyzetbe kerültek. Egy kapu előtti flipperre emlékeztető jelenet végén Nuozzi lőtt estében mellé. Az első félidő helyzeteit pedig az Edgar Davidsra megszólalásig hasonlító Octavio lövése zárta, ami messze mellé ment. 

A fordulás után a Genk feljebb tolta az arcvonalát, de ismét a Sporting került helyzetbe, Anjos beadása Travassost találta üresen, aki az ötös bal oldali sarkáról lőtt a kapu mellé. Nem sokkal később ismét a portugál jobb hátvéd futott fel, de a középre tartó próbálkozása könnyű préda lett a kapusnak. Aztán Anjos pillanatai jöttek. A balszélső háromszor került helyzetbe, előbb jobbal a bal kapufa mellé csavart. Majd két alkalommal is addig cselezett, amíg közvetlen közelről lőhetett kapura, de mind a két alkalommal védett a belga hálóőr, aztán a védők, ha nem is könnyedén, de tisztáztak. A Genk hiába tartotta a labdát többet, igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani. Az 54. percben egy előre ívelt szabadrúgásba nem ért bele senki, így Silvának kellett kipaskolnia a kapura tartó labdát. Aztán Carpe keveredett lövőhelyzetbe, de a bal alsóra menő lövését biztosan védte a portugál kapus. A Genk nem tudott egyenlíteni, a 63. percben pedig a Sporting bebiztosította a győzelmét és a csoportelsőségét. Fernandes egy remek lövést eresztett meg a tizenhatos vonaláról, ami védhetetlenül vágódott a belga együttes kapujába. A 2–0-s sikere után a Sporting tehát döntőt játszhat pénteken. A Honvéd így csoportmásodik lett, a Genk pedig harmadik."

Puskás–Suzuki-kupa, B csoport
Sporting CP–KRC Genk  2–0 (1–0)
Vezette:
Rúsz (Punyi, Márkus)
Gólszerzők: Gomes (14. percben)
Sárga lap: Justo (43.), Octavio (54.), illetve Carpe (47.)
Sporting CP: Silva – Travassos, Junior, Muniz, Moreira – Octavio (Carvalho, 63.) Justo – Gomes (Pacheco 56.) , Santos (Pereira, 60.), Anjos (Garcia, 56.) – Ribeiro (Fernandes, a szünetben) Vezetőedző:  Pedro Coelho
KRC Genk: De Boeck – Berten (Konde, 49.), Claes (Sakkali, 49.), Monamay, Et Taibi, - Carpe, Martens, Godts (Slegers, 41.), Michiels – Nuozzi (Diawara, a szünetben) Sy (de Grand, a szünetben) Vezetőedző: Jan Wuytens

A találkozó összefoglalója:


Puskás Akadémia FC–NK Osijek 3–0 (2–​​​​​​0)

A pfla.hu tudósítása:

"A Puskás Akadémiának a csoportgyőzelemhez és a Sporting elleni döntőhöz elég lett volna egy döntetlen is az NK Osijek ellen, azonban a csütörtöki nap utolsó mérkőzésen a házigazda gyorsan bizonyította, hogy makulátlan mérleggel szeretné befejezni a kvartettje küzdelmeit. 

A 3. percben Gruber cselezett befelé a büntetőterületen belül, amikor buktatták. A megítélt tizenegyest pedig nagyon magabiztosan értékesítette Kiss Norbert. A 9. percre pedig nemcsak gól-, hanem emberhátrányba is került az eszéki együttes. Bjelivuk kapott ugyanis piros lapot. Igaz, a szabálytalanságáért megítélt szabadrúgásból nem nőtt az előny, mert Gruber nem sokkal, de a léc fölé csavarta a labdát. A 14. percben egy mintaszerű támadás végén Bakti–Gruber–Szabó Valentin volt a labda útja, utóbbi estében a felső lécet találta telibe. Az első félidő közepén az ivószünet egyértelműen az Osijeknek jött jobban. De csapatunk lendülete nem tört meg. Gruber előbb az ellenfél ötösének jobb oldali sarkáról lőtt fölé, majd egy perccel később a bal oldaliról is próbálkozott, de ekkor a védők léptek bele a sarkalásába. A 24. percben aztán már kétgólos volt a mieink előnye. Bakti a tizenhatos vonalán kapott labdát, és azt tökéletesen eltalálva kilőtte a jobb alsó sarkot. A fordulás után rögtön jött az újabb gól. Szabó Valentin kapott remek kiugratást, ezúttal is eltalálta a kapufát, de most a bal oldali léc aljáról befelé pattant a labdája. 

Aztán Gruber helyzetei következtek, akinek nem jött össze a gól ezen a délutánon. Előbb 18 méterről megeresztett lövését védte Sajko. Aztán Kiss Norbert emelt tökéletesen a kiugró csatár elé, de Grubert megelőzve a horvát kapus nagyon jól lépett ki a kapujából, és megint mentett. A Gruber–Sajko párharcot harmadszorra is az eszéki hálóőr nyerte, amikor a magyar csatár betört az ellenfél kapuja elé, de a félerős lövése ezúttal a kapus fejéről vágódott vissza a mezőnybe. Gruber végül nem szerzett gólt, mivel Székely Gábor már a pénteki döntőre pihentette kulcsembereit, akiket egymás után cserélt le, így őt is. 

A különbség így is lehetett volna nagyobb, de a meccs embere egyértelműen Sajko lett. Az NK Osijek kapusa a hajrában védett lábbal Sárközi lövésénél is, aki egy az egyben ugrott ki, de hiába állt szembe már csak Sajkóval, nem tudott túljárni az eszén. Így maradt a háromgólos különbség. A házigazda így mind a három meccsét megnyerve lett első a csoportjában. Így kijelenthető, hogy az idei Puskás–Suzuki-kupa két legjobb csapata vívja majd a pénteki finálét, amikor csapatunk a Sporting ellen lép majd pályára a Pancho Arénában."

Puskás–Suzuki-kupa, A csoport
Puskás Akadémia FC–NK Osijek  3–0 (2–​​​​​​0)
Vezette:
Antal (Máyer, Kiss B.)
Gólszerzők: Kiss N. (4. percben, 11-esből), Bakti (24.), Szabó Valentin (32.)
Sárga lap: Doric (34.), Ivancan (45.)
Kiállítva: Bjelivuk (9.)
Puskás Akadémia FC: Pécsi – Koch, Farkas B. (Vajda, 36.), Babós, Bányai – Bakti, Kocsis (Major 44.), Kicsun (Bontás 36.), Kiss N. – Szabó V. (Perfetto, 44.), Gruber (Sárközi, 49.)   Vezetőedző: Székely Gábor
NK Osijek: Sajko – Vrljic, Bjelivuk, Bukvic, Doric,  – Baric, Sinkovic ( Pekaric, a szünetben), Ivancan (Perkovic, 45.), Pajic (Besirovic, 38.) –  Damjanovic (Prekodravac, 9.), Blazanovic (Verhas, 38.)  Vezetőedző: Ante Bekavac

A meccs legfontosabb jelenetei: 


 

Legfrissebb híreink