Kádár NB I-es csapattal készülhet a koronavírus miatt

Éppen ma írt alá új csapatához.

Forrás: Reggeli Start

Reggel jeleztük, hogy Kádár Tamás és a Dinamo Kijev útjai elváltak egymástól, mert a magyar válogatott védője a kínai Shandong Luneng gárdájában folytatja a pályafutását.

Kádár a felkészülés alatt került ki a Dinamo első keretéből, az ukrán klub közleményében leszögezte, hogy a felek nem hozzák nyilvánosságra a védő kivásárlási árát.

Azt is jeleztük, hogy a legutóbb a kínai klub azt írta közleményében, hogy Kádár majd később csatlakozik új csapatához.

Méghozzá a koronavírus miatt, mert Kínában jelenleg szünetel a bajnokság, a tervek szerint április 3-én lesznek újra meccsek, Kádárék a Shanghai Shenhua csapatát fogadják majd az 5. fordulóban.

Kádárnak addig viszont edzenie kell valahol, az nb1.hu úgy tudja, a DVTK-val készül majd közösen a védő.

KORÁBBAN

Kádár Tamás Kínába igazolt - NB1.hu

Mint ismeretes, Kádár Tamás, ukrán sajtóhírek szerint a téli felkészülési időszak alatt kikerült a Dinamo Kijev első csapatának a keretéből, így még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar válogatott futballista hamarosan klubot vált. Ez már be is következett, mert aláírt a kínai Shandong Luneng csapatához.

Legfrissebb híreink