Egy újabb portugál játékos írt alá a lila-fehérekhez.
Egy napon belül már a harmadik kulcsjátékosát tarthatja meg az ETO FC Győr.
Több portál is azt állítja, hogy egyikük sem marad a Dunaszerdahelynél.
Tovább erősít a két székelyföldi csapat.
A Puskás Akadémia új igazolása úgy látja, előbb jól kell játszania klubjában, utána lehet csak a válogatottról beszélni.
Myke Bouard Ramos már a negyedik olyan játékos lehet, akit a Kazincbarcikától szerez meg az NB II-es csapat.
A sportigazgató szerint vannak, akik már biztosan távoznak, másoknál még zajlik az egyeztetés.
Vezettek a felcsútiak az ukrán élcsapat ellen, de a gólszerző sérülése után visszaesett a játékuk, így döntetlennel zárult a felkészülési meccs.
Egy belga lap szerint közel a megállapodás, a győriek már készülnek a szerződéskötésre.
A győztes gól előtti mozdulatban minden benne volt, amit egy rutinos csatártól várni lehet.
A vezetőedző az edzőtábor tapasztalatairól, a belső versenyről és a már beilleszkedett új játékosokról is beszélt. Megvan a BL-meccsek időpontja!
Nem kellett Németországban, de Lengyelországban újra bíznak benne.
Nem először kerül képbe külföldi lehetőség Kenesei esetében, most viszont hivatalosan is bejelentették az átigazolását.
A felcsúti klub új szerzeménye az izraeli másodosztályban játszott 76 meccset, mielőtt négy évre aláírt Felcsútra.
Tudvalevő, hogy jelenlegi klubja már nem számol a jövőben a kispestiek kiszemeltjével.
A hazaiak kis híján visszajöttek a sírból, de végül elégnek bizonyult a vendégek első félidőben megszerzett előnye.
Nikitscher szerződésében van egy határidős záradék, ami megkönnyítheti a váltást. Az ETO markát sajtóhírek szerint eurómilliós összeg üthette.
"Nagyobb kárt okoztunk a magyar futballközegnek az eredménnyel, mint amennyit nyerhettünk volna, ha bejön a terv" - véli a korábbi szövetségi kapitány.