Az Újpest és az ETO is pályára lépett csütörtökön.
A legutóbbi idényben nyolcszor kezdőként, tizenhatszor pedig csereként segítette a Kazincbarcikát.
A Tiszakécske két román csapattal játszott az elmúlt napokban.
Hihetetlen sztori az NB III-ból.
Két felkészülési mérkőzést játszott volna a Fizz Ligában szereplő, Ausztriában edzőtáborozó ETO FC.
A nyáron leigazolt támadó úgy fogalmazott, hogy szeretnék letenni névjegyüket Európában.
Testvérpár távozik Miskolcról.
A szerb játékos kölcsönben érkezik a debreceniekhez.
A nem mindennapi eset ellenére vállalja a felelősséget a dunaszerdahelyi klub.
Ezért kötött kölcsönszerződést a Debreceni VSC-vel.
A magyar válogatott játékos egy interjúban mesélt arról, hogy Szaúd-Arábiából is keresték.
A 2024-25-ös idényben szintén a másodosztályban szerepelt kölcsönben.
A visszavágó előtt keményet mondott Petrescu, de nem mindent lehetett lehozni úgy, ahogy elhangzott.
A középpályás sorsa még bizonytalan, pedig már konkrét érdeklődők is vannak.
Szentlőrincen nagy jövés-menés van.
Nagy Gergő legutóbb Szlovákiában futballozott.
Szerdán a DEAC volt a Debreceni VSC ellenfele.
A magyar vezetőedző megtartotta sajtótájékoztatóját a Paks El-selejtezőjének visszavágója előtt.