Megérdemelt győzelemről beszélt a Loki trénere.
Dzsudzsák újra megvillantotta rúgótechnikáját.
Egy évet húzott le az NB II-es csapatnál.
A Puskás Akadémia visszaszerezné egykori játékosát.
A BL-keretbe bekerült az izraeli labdarúgó.
Még két kört kellene menni a főtábláig.
A DVTK továbbra is védekezési gondokkal küzd, miközben a ZTE új edzője csak a lelátóról figyelheti a csapatát.
Brazilokat is szerződtettek.
Vas Gábor a sérüléséről beszélt, de a visszatérésének időpontja továbbra is bizonytalan.
A Fradi elnöke szerint szükség van egy erős riválisra, de közben a klub múltjáról, saját első meccsélményéről és a pozsonyi verekedésről is mesélt.
A fiatal játékos már át is esett a tűzkeresztségen.
Idegenben kezd a Ferencváros.
Két pontszerző rajt után ezúttal már győzelemre készül a Debrecen és az MTK is, miközben két új igazolás is megszólalt a meccs előtt.
Elkészült a negyedik forduló programja.
Eléggé meglepődtek a ciprusiak, a Puskás Akadémia közleményt adott ki.
A kiesés után a főszereplők dühösen és szomorúan beszéltek arról, milyen butaságok vezettek a búcsúhoz.
A botrányközeli játékvezetői hiba után egyelőre nem jelezte az óvási szándékát az ETO ellenfele, pedig a kiállítás elmaradása akár UEFA-szintű ügy is lehet.
Így látták a csütörtöki meccsnapot a magyar KL-csapatok edzői.