Az ETO lendületét nem törte meg a nemzetközi szereplés, az Újpestnél pedig egyre hangosabban beszélnek a bajnokesélyes álmokról.
Gruber Zsombor góllal és két gólpasszal tette le a névjegyét, miután kimaradt a Ferencváros Bajnokok Ligája-keretéből.
Kuttor látott pozitívumokat.
Gruber is főszereplő lett.
Túlórázott a Tatabánya, hengerelt a Siófok, simán nyert a Kaposvár.
A fiatal játékos először volt eredményes az NB I-ben.
A gárda jelenleg a másodosztályban szerepel.
A nemzetközi kupabúcsú után hazai pályán javítana a Puskás, de a Szpari már nem akar csak túlélni.
A hazai bemutatkozásra készülő Kisvárda az utazásoktól fáradt Pakssal csaphat össze a jubileumi bajnokiján.
A Dunaszerdahellyel üzleteltek a győriek.
Kicsit az utódjának is odaszúrt.
A félidőben le kellett cserélni Dárdait.
Sikert sikerre halmozott a kapus a Haladásban.
Svájcból érkezett csatár a Lokihoz.
Több labdarúgó jövőjéről is bejelentést tett a Szpari.
A 22 éves középpályás fejlődne új csapatában.
Kritikák, pletykák és döntések sora után végre megszólalt Balogh Attila, és elmondta, mi történt edzőfronton, az igazolásoknál és a háttérben.
Miközben Keane Dibusz miatt kapott kérdést, és a Kazincbarcikára figyelmeztetett, Kuttor elmondta, miért nem lehetnek elégedetlenek Felcsút után.