A Georgia ellen 1-0-ra megnyert találkozón megsérülő Dan Ballard elhagyta az edzőtábort és visszatért klubcsapatához.
Nem maradtak következmények nélkül a Magyar Kupa legutóbbi fordulójának történései.
A győzelemnek örült, a második félidő miatt azonban maradt hiányérzet a Tatabánya vezetőedzőjében.
Minden fontos tudnivaló egy helyen a Belfastba utazó magyar szurkolóknak.
Hosszú egyeztetés előzte meg a döntést, végül megszületett a határozat.
Lökdösődés, magasra szökő adrenalinszint és kemény párharcok – Ilja Zabarnij szerint pontosan ilyen meccsre számítottak.
Második mérkőzését is lejátszotta Gerliczki Máté együttese a Vilotics-tornán.
Redzic Damir is kidőlt, így már négy játékost veszített el sérülés miatt Marco Rossi az eredetileg kihirdetett keretéből.
Tóth Balázs bravúrja emelkedett ki, miközben többen elmaradtak a várakozástól.
A Gyula kétgólos hátrányból, négy kiállítást hozó mérkőzésen fordított, miközben megszakadt a PMFC hibátlan sorozata.
Az Európa-bajnokság mellett így az olimpiáról is lemarad a magyar U21-es labdarúgó-válogatott.
Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony–Parasznya bajnoki, miután Marozsán Dominik fejsérülést szenvedett. Azóta hazaengedték.
Elhalasztott sajtótájékoztató és edzés, hosszú csapatértekezlet: komoly bizonytalanság alakult ki az íreknél az Izrael elleni meccs előtt.
Az MTK a válogatott szünetben sem állt le: NB II-es csapattal játszottak barátságos meccset.
Nagy Miklós a válogatott játékosokról, a sikeres igazolásokról és a Vasas céljairól nyilatkozott.
Ricardo de Burgos Bengoetxea először vezet a magyar válogatottnak, a Ferencvárossal azonban már négyszer is találkozott.
Horváth Csenger szerint az ukrán vereség csak a felszín: a magyar futball valódi problémáit jóval mélyebben kell keresni.
Ilyen csapat vár Szoboszlai Dominikékra Belfastban.