Nem maradtak következmények nélkül a Magyar Kupa legutóbbi fordulójának történései.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága több klubot is pénzbírsággal sújtott a szurkolók viselkedése miatt. A szeptember 24-i ülésen ugyanakkor újabb fegyelmi eljárások megindításáról is döntés született.
A MOL Magyar Kupában az NB III-as Monor kapta az egyik legsúlyosabb szankciót.
A Nagykanizsa elleni találkozón elhangzott rasszista tartalmú bekiabálások miatt pénzbüntetést szabtak ki a klubra, emellett a Monori Sportpálya hazai álló szektorának egy hazai kupamérkőzésre szóló lezárását is elrendelték – ennek végrehajtását azonban egy évre felfüggesztették.
Több élvonalbeli klub sem úszta meg
A Vasasnak a TF elleni mérkőzésen tapasztalt szurkolói bekiabálások és pirotechnikai eszközök használata nyomán kell fizetnie. Míg a Mezőörs a Puskás Akadémia elleni összecsapással összefüggő rendbontás és bekiabálások miatt kapott pénzbüntetést.
Az angyalföldiek mellett az Újpest, az FTC és a DVSC is pénzbírságot kapott a szurkolók megbotránkoztató bekiabálásai okán, a másodosztályból a DVTK-t, az NB III-ból pedig még a Dorogot szankcionálták.
További ügyeket is vizsgálnak
A bajnoki mérkőzéseken történt rasszista vagy diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások után eljárás indult a ZTE NB III-as csapata, valamint a Haladás, a Fehérvár és a DVSC ellen is.
Egyéb fegyelmi vétségek miatt pedig további klubok – köztük a Nagykanizsa, a Nyíregyháza, az Újpest, az ETO, a Vasas, a Honvéd, a Kisvárda, a Tatabánya, az FTC és a Kecskemét – is érintettek.
Játékos-eltiltások
A harmadosztályban Orosz Marcell Pál, Vincze Dániel, Zvara Levente Mátyás és Kinyik Ákos egy-egy mérkőzésen nem léphet pályára. A sárga lapok miatt automatikus eltiltásban részesült Lőrincz Attila László, Szolgai Máté, Csanádi Bence és Petró Gergő is.














