Hornyák Zsolt szerint a Puskás Akadémia csak teljes összjátékkal győzheti le a Győrt.
A klub posztjai sorra mesélték el a fordulatokat.
Október 11-én újra a Puskás Arénában lép pályára a nemzeti együttes.
NB II-es ellenfél ejtette ki a Szparit.
Az NB I-ben 15 gólt szerzett a támadó.
A szurkolók megbotránkoztató bekiabálásai miatt is bajba kerülhetnek a klubok.
Nemzeti együttesünk legutóbb 2016-ban szerepelt a kontinensviadalon.
Egy fontos kérést is megfogalmazott a DVSC
Eldőlt, mikor vehetik meg a jegyüket a magyar drukkerek.
A gárda ötször kapott ki ebben a szezonban.
A fiatal labdarúgó kilenc szezont húzott le a klubnál.
Pintér Dániel öröme azonban a sima vereség miatt nem lehetett felhőtlen.
Az NB III-as együttes szerint nem így kéne népszerűsíteni a futballt.
Vannak szurkolók, akik már elzavarnák a tavasszal érkező trénert.
3-0-ra győzött Szlovénia.
A holland szakember jó hangulatú sajtótájékoztatót tartott a Liverpool első idei BL-meccse előtt.
Papp László azt írta: "az átmeneti likviditási nehézségek a mai nappal megszűnnek".
A szövetség közleménye szerint az FTC elnöke mindezt nem tudja, nem akarja, vagy nem meri belátni.