Két játékost eközben kölcsön adtak a győriek.
Hornyák jövője, rangadók és kupadöntő a középpontban.
A Fradi kétgólos hátrányból egyenlített a Diósgyőr ellen, Keane reakciói nagy visszhangot váltottak ki a meccs után.
Az ír tréner nem sok szépet mondott csapatának a szünetben.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos párosban adott interjút.
A zöld-fehérek 0-2-es hátrányból álltak fel a Diósgyőr ellen.
A barcikaiak a csapategységben bíznak, míg az Újpest gödörből próbál kimászni.
Szabó István a csapata helyzetéről, Böde Dániel pedig karrierje fontos pillanatairól beszélt.
Az egyik legerősebb csapatot húzták ki a Fradinak.
Ahogyan azt a polgármester előrevetítette: elindult a hivatalos értékesítési folyamat.
Nagy Viktória szerint az Európa Kupában lehet keresnivalója a zöld-fehéreknek.
Sportigazgatói képzést végzett el Angilában.
Sergio Mullor nehéz visszavágóra számít.
Több fordulós kiválasztási folyamat indul.
Háromhetes szünet után folytatódik a bajnokság, a két edző elárulta, hogyan készültek a péntek esti összecsapásra.
A válogatott támadó fegyelmi ügyéről pénteken számolt be az MLSZ.
A magyar válogatott játékos 8 év után szerepelt újra a sorozatban.
Jól működtek a magyar pontrúgások.