Szerinte a szóban forgó összecsapás a feljutást is befolyásolhatja.
Zakariás József gyermekei pedig Östreicher-díjat vehettek át.
Csupán 27 ember ajánlotta fel adója 1%-át a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.
A DVTK és az ETO korábbi vezetőedzője mindkét félidőben elért egy-egy mesterhármast.
Új csapatában góllal mutatkozott be.
A ligában egyedülálló módon hat éve szolgálja ugyanazt a klubot.
Dejan Sztankovicsot úgy kellett bevezetni az öltözőbe.
A magyar válogatott játékos először lépett pályára Törökországban.
Kubatov Gábor sokáig partnerként próbálta kezelni a szövetséget.
Yaakobishvili Áron öt védést mutatott be.
A Honvéd szervezésének köszönhető az esemény.
Huszti András Fehérváron készül.
A két csapat mérkőzése 2-2-es döntetlennel zárult.
A Ferencváros első embere reménykedett, hogy a döntőben találkoznak.
Willi Orbán bekerült a hét csapatába.
Ismét remekelt Tóth Bence a Pécelben.
A Liverpool legendája most a vörösök másik magyarjának szólt be.
Nehezen élték meg az újpesti szurkolók a csalódáskeltő eredményt.