Sportigazgatói képzést végzett el Angilában.
Bogdán Ádám az Emirates Stadionban vehette át az angol PFA Business Schoolban megszerzett sportigazgatói diplomáját. A korábbi magyar válogatott kapus előbb közösségi oldalán osztotta meg sikerét, majd a média megkeresésére bővebben is mesélt a képzésről.
„Egy kétéves egyetemi képzés volt és én sportigazgatónak tanultam. A Portsmouth egyetem adta ennek az egésznek a hátterét és követelményét, sokat voltam Londonban, voltak egésznapos helyszíni előadások, valamint hetente egy napon egy háromórás délutáni előadás, abban a témában, amit éppen érintettünk” – árulta el a csakfoci.hu-nak Bogdán.
A Bolton és a Liverpool korábbi kapusának évfolyamtársa volt Phil Jones, a Manchester United korábbi hátvédje, a jelenleg is az Evertonban futballozó James Tarkowski, illetve Steve McManaman is.
„Rengeteg olyan ember is volt, aki egyébként is a futballban dolgozik, de szerette volna kibővíteni a tudását. Erre volt is lehetőségünk, hiszen olyan emberek adtak órát, mint Monchi, aki az Aston Villa labdarúgó szakosztályának az elnöke, a Liverpool volt sportigazgatója, Julian Ward vagy Les Reed, aki a Southampton sportigazgatója volt több mint 10 évig és most a Wrexham-nél dolgozik. Azért azt mondhatom, hogy az angol labdarúgás krémje tanított minket” – mondta Bogdán.
Az egykori kapus jelenleg az MLSZ-nél dolgozik, a külföldön játszó U-válogatott játékosokkal és klubjaikkal tartja a kapcsolatot. Most megszerzett diplomájával azonban újabb kapuk is megnyílhatnak előtte.
„Ezek az első lépések abban, hogy majd egyszer egy klubot vezessek, mint sportigazgató. Azt, hogy ezt itthon vagy külföldön, ebben nincs nagy elhatározásom, én nagyon szeretek itthon lenni. Az első nagy dolog a tanulás volt, most pedig a tapasztalatot gyűjtöm az MLSZ-nél. Ezek a dolgok lépésről lépésre működnek, és azt, hogy ez az egész hova fut ki, majd az élet eldönti” – fogalmazott.












