Egy belga lap szerint közel a megállapodás, a győriek már készülnek a szerződéskötésre.
A győztes gól előtti mozdulatban minden benne volt, amit egy rutinos csatártól várni lehet.
A vezetőedző az edzőtábor tapasztalatairól, a belső versenyről és a már beilleszkedett új játékosokról is beszélt. Megvan a BL-meccsek időpontja!
Nem kellett Németországban, de Lengyelországban újra bíznak benne.
Nem először kerül képbe külföldi lehetőség Kenesei esetében, most viszont hivatalosan is bejelentették az átigazolását.
A felcsúti klub új szerzeménye az izraeli másodosztályban játszott 76 meccset, mielőtt négy évre aláírt Felcsútra.
Győzelemmel rajtolt a bajnokságban, de a játék, a keret és a csatárkérdés miatt egyelőre tele van kérdőjelekkel a kolozsvári klub.
A telt házas bemutatkozás történelmi lehetőség volt, de a vendégszektor gyűlölete mindent beárnyékolt.
A vezetőedző szerint még nincs végleges kezdőcsapat, de a jelöltek köre már alakul.
Sose volt egyszerű útja, de mindig piros-kék mezben akarta bejárni.
A Barcika legutóbb Szlovákiában játszott különleges edzőmeccset, a felkészülési sorozat eddigi mérlege pedig két győzelem és egy vereség.
A vezetőedző szerint az eredményeknél is fontosabb, hogy milyen arcát mutatta a csapat az elmúlt napokban.