A kecskeméti edző derűlátó volt a két utolsó felkészülési meccs után.
A felkészülés utolsó napján két meccsen is pályára léptek az angyalföldiek, de Erős Gábor szerint most minden a figyelmen múlik.
Már csak az orvosi van hátra, a Fradi három évre igazolhatja az izraeli válogatott középpályást.
A Videoton vezetőedzője szerint még nem állt össze teljesen a csapat, de több biztató jel is mutatkozott a rajt előtt.
Hiába a győzelem és a sok helyzet, Szabó István szerint még nem tart ott a Szpari, ahol a bajnoki rajt előtt kellene.
A sportigazgató a nyári játékosmozgások kapcsán beszélt nemcsak az átigazolásokról, hanem azok üzenetéről is.
A DVTK edzője az utolsó edzőmeccs után értékelt, és bevallotta, még mindig nem tudja, kik kezdenek majd Újpesten.
Kuttor Attila szerint a keret még nem végleges, a Kolorcity Kazincbarcika SC-nél továbbra is várhatóak mozgások a nyári átigazolási időszakban.
A ZTE Fieszta után először szólalt meg nyilvánosan Nuno Campos, és a keret alakulásáról is elmondta a véleményét.
Két magyar játékos is betalált az MLS vasárnapi játéknapján, amely egyébként egy futballtörténeti mérföldkőről is emlékezetes marad.
Két magyar játékos is közel kerülhet ahhoz, hogy a román élvonal teljesen új csapatában folytassa a karrierjét.
Adrián Guerrero a DVSC új igazolása, a spanyol balhátvéd korábban a Barcelona akadémiáján nevelkedett.