nb1.hu

Szoboszlai Dominik: „A második félidőben nagyon nem volt közük a meccshez!”

A magyar válogatott csapatkapitánya a hosszabbításban kialakult tömegjelenetről is beszámolt.

Ahogyan lapunk is tudatta az olvasókkal, a magyar válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán Ukrajnától az UEFA Nemzetek Ligája B Ligájának 1. fordulójában.

A lefújást követően Szoboszlai Dominik, a meggypiros együttes csapatkapitánya az M4 Sportnak nyilatkozott, ahol szóba került az ukránok piros lapja után kialakult tömegjelenet is.

„A fociban benne van, úgy gondolom. Büszke vagyok a csapatra, kiraktunk mindent, ma nem volt elég, a szerencse nem velünk volt, megvoltak a helyzeteink, nem ment be semmi” – kezdte Szoboszlai.

A csapatok és a kispadok azután szólalkoztak össze, hogy Olekszandr Nazarenko megkapta második sárga lapját a Tóth Rajmund ellen elkövetett csúnya szabálytalanságért.

Magyarország-Ukrajna: balhé és vereség az első meccsen

A Liverpool középpályása szerint a társak reakciója tökéletesen megmutatja azt, mi várható a magyar válogatottól.

Az, hogy most volt egy ilyen szituáció, az egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy ki van ott, bele fogunk állni.

Arra a kérdésre, hogyan lehet az aprócska pluszt hozzátenni a folytatásban, Szoboszlai Dominik így válaszolt:

„Folytatni kell azt amit csináltunk, ugyanígy ahogyan csináltuk és mellénk fog állni a szerencse” – zárta a nemzeti együttes csapatkapitánya.

A magyar válogatott hétfőn folytatja Nemzetek Ligája-menetelését a B divízióban. Marco Rossi csapata szeptember 28-án Belfastban, Észak-Írország vendégeként lép pályára.

Frissítés

Marco Rossi a kihagyott helyzetekről és a válogatott balszerencséjéről beszélt az ukránok elleni NL-mérkőzést követően.

Marco Rossi: valakinek döntést kellene hozni

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC