nb1.hu

Crystal Palace-Liverpool: Szoboszlai gólpasszal segítette csapatát, Kerkez büntetőt hozott össze a végén

Szoboszlai Dominik előkészítette a vezető gólt a Palace ellen, Kerkez Milos végigjátszotta a Liverpool 3–1-es idegenbeli sikerét.

A magyar válogatott mindkét liverpooli játékosa kezdőként lépett pályára a Crystal Palace otthonában a Premier League 10. fordulójában. Szoboszlai Dominik gólpasszal járult hozzá a győzelemhez, Kerkez Milos mérkőzését viszont egy hosszabbításban elkövetett, tizenegyest érő szabálytalanság árnyalta be.

Szoboszlai már az első félidőben több veszélyes támadásban szerepet vállalt. A 14. percben mintegy harminc méterről, ballal tette próbára Dean Hendersont, aki szögletre tolta a jobb alsóba tartó labdát. Később Bradley Barcolát hozta helyzetbe egy beadással, a francia azonban közelről fölé lőtt.

A 40. percben már gól lett a magyar középpályás átadásából: jobbról elvégzett szabadrúgását Alexis Mac Allister a rövid oldalon érkezve, hat méterről a kapuba csúsztatta.


A félidő végén kisebb riadalmat okozott, hogy Szoboszlai leült a gyepre, és a jobb térdét fájlalva ápolásra szorult. Folytatni tudta azonban a játékot, a második félidőre is kijött, és végül a 69. percben Trey Nyoni váltotta.

A Palace-nak is megvoltak a lehetőségei: Yeremy Pino a lécet találta el, Alisson pedig több fontos védéssel őrizte csapata előnyét. A Liverpool az 54. percben növelte a különbséget, amikor Barcola jobb oldali átadásából Florian Wirtz kapásból a jobb alsó sarokba lőtt.

A hajrában Alexander Isak is betalált: a svéd támadó indította az akciót, majd Victor Muñoz és Wirtz közreműködése után visszakapta a labdát, elfektette védőjét, és a kapuba lőtt.

A szombaton 23. születésnapját ünneplő Kerkez végig a pályán maradt, de a hosszabbításban Osorióval történt fejelési ütközése után büntetőt ítéltek a hazaiaknak.

Eddie Nketiah értékesítette a tizenegyest, a Liverpool így 3–1-re nyert a Selhurst Parkban.

Premier League, 10. forduló

Crystal Palace–Liverpool 1–3 (0–1)

  • London, Selhurst Park. Játékvezető: Harrington.

Crystal Palace: Henderson – Lerma, Richards, Disasi – Mingueza (Halali, 87.), Wharton, Q. Timber (Osorio, 60.), Mitchell – Kamada, Pino (McNeil, 87.) – Strand Larsen (Nketiah, 72.). Menedzser: Pierre Sage.

Liverpool: Alisson – R. Araújo (Gomez, 90.), Jacquet, Van Dijk, Kerkez – Szoboszlai (Nyoni, 69.), Mac Allister – Gakpo (Ngumoha, 76.), Wirtz, Barcola (V. Muñoz, 69.) – Isak (Koumas, 90.). Menedzser: Andoni Iraola.

  • Gólszerzők: Nketiah (90+5., tizenegyesből), illetve Mac Allister (40.), Wirtz (54.), Isak (89.).
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC