nb1.hu

ETO–Fradi: Lisztes Krisztián ismét főszereplő lett, Borbély még keresi a legjobb helyeket játékosainak

A Ferencvárosi TC idegenben 3–0-ra legyőzte a címvédő ETO FC csapatát az OTP Bank Liga 3. fordulójából elhalasztott, csütörtök este pótolt mérkőzésen.

Borbély Balázs nem kapott szívélyes fogadtatást egykori sikereinek helyszínén, ugyanis a hazai szurkolók kifütyülték a bemutatáskor, majd skandálva szidták is a vezetőedzőt, aki nyáron a Ferencváros kedvéért elhagyta a győrieket, akiket az előző idényben bajnoki címre vezetett. A győri drukkerek később feliratban is üzentek a szakembernek, akárcsak a meccs előtt.

Kemény üzenetet kapott az FTC vezetőedzője az ETO elleni meccs előtt

Az ETO vezetőedzője szerint a konkrét meccsterv ellenére bőven van miben javulniuk a folytatásban. Erről is beszélt az M4 Sportnak a lefújás után.

„Mély védekezésből indultunk, így nehéz volt a labdakihozatal, de próbáltunk mindent beleadni, és kivenni belőle a részünket, ez most így alakult. Néhány elcsúszás volt csapatszinten, de ezeket szerintem ki tudjuk javítani, és így készülünk a hétvégére.”

Védekezésben megvolt az elképzelésünk, támadásban voltak minőségi problémáink, itt mindent a minőség döntött el, a játékosok és a taktika szempontjából is. Egyértelmű volt, hogy mit szeretnénk játszani, azt viszont nem szabad elhallgatni, hogy támadásban még mindig hiányzik a minőség, az eredmény is ennek köszönhető.”

„Ez egy jó lecke volt, kiderült, hogy a minőségre nem csak hátul, hanem elöl is szükség van, nem csak a minőségre, hanem arra is, hogy a játékosok fókuszáltak legyenek, minden párharcba százszázalékosan menjenek bele.”

A találkozó után, az FTC vezetőedzője, Borbély Balázs sajtótájékoztatón értékelt.

Jó mérkőzést láthattunk. A 85. percig abszolút uralni tudtuk a pályán történteket, talán az utolsó öt percben picit alábbhagyott a koncentrációnk, illetve a cseréink is kicsit kaotikus helyzeteket teremtettek a védekezésben. A végjátékon kívül uraltuk a mérkőzést, az történt, amit szerettünk volna.”

– mondta el a tréner.

Borbély a lefújás után az M4 Sportnak nyilatkozott.

„Tudtuk, hogy betömörülő, ötvédős felállás ellen fogunk játszani. Fontos volt, hogy legyen türelmünk feltörni ezt a védelmet, de kellett hozzá a szélsőink minőségi játéka.

Még csak három hónapja vagyunk itt, úgyhogy még csak ismerkedünk. A nyár folyamán tisztult a keret, a játékosok jönnek-mennek. Most kezdem látni, hogy ki hol tudja kiadni magából a legtöbbet. Daniel Arzani is ilyen, aki már a Puskás Akadémia ellen is nagyon jól játszott, gólpasszal járult hozzá a győzelemhez, és ma is gólpasszt adott Bagi Ádámnak, aki szintén nagyon bátran játszott, és gólt tudott szerezni a harmadik NB I-es meccsén.

A Puskás Akadémia elleni meccs után gondolkodtam, hogyan helyettesítsük a sérült Lenny Josephet úgy, hogy a szabályoknak is megfeleljünk. Bagi csapatba állítása volt a legoptimálisabb döntés.

Rengeteg munkát tettünk bele, és a győzelem, az egész mérkőzés megérdemelt volt.”

Ez történt a meccsen

Amennyire felfokozott volt a hangulat a lelátón, annyira nyugalmasan kezdődött a harmadik fordulóból a Ferencváros Real Madrid elleni felkészülési mérkőzése miatt elhalasztott rangadó a pályán, mivel egyik fél sem vállalt kockázatot, inkább türelmes labdatartás jellemezte mindkét csapat játékát. A játékrész derekáig egyetlen helyzet sem alakult ki, a vendégeknek pedig még gólszerzési kísérlete sem volt, a túloldalon a Győr is csak egy távoli szabadrúgásból veszélyeztetett, de az sem okozott gondot Dibusznak.

A fővárosiak aztán teljesen váratlanul vezetéshez jutottak, Arzani remek bal oldali beadása után Bagi Ádám fejjel szerezte meg pályafutása első élvonalbeli gólját (0–1).

Ezt követően valamelyest aktívabbá vált a hazai csapat, de a ferencvárosi kapu előterében már hiányoztak a kreatív megoldások ahhoz, hogy helyzetekben is megnyilvánuljon a fölény. Ezzel szemben az FTC a bal oldalon rendre meg tudta bontani a győri védelmet Arzani jó játékának köszönhetően, azonban a szünetig újabb gól nem született.

A második félidőt jobban kezdte a Ferencváros, volt olyan periódus, amikor percekre eldugta a labdát a rivális elől, emellett néhány helyzete is akadt. Az ETO nem talált fogást az ellenfelén, védekezésben nehezen tudott labdát szerezni, támadásban pedig tehetetlennek bizonyult a ferencvárosi védelemmel szemben.

A vendégek többször eldönthették volna a meccset, de a csereként beállt Keita a keresztlécet találta el, míg Yusuf nagy helyzetben pontatlanul célzott. Egy jobb oldali szöglet után aztán Mariano Gómez fejjel már nem hibázott és megduplázta csapata előnyét (0–2).

Két perccel később pedig Lisztes Krisztián is eredményes volt és végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát (0–3).

 

Innentől végképp macska-egér harc alakult ki a pályán, a fővárosiak kedvükre passzolgattak a hitehagyott Győr ellen, s megérdemelten nyertek ilyen különbséggel: hiába jutott tizenegyeshez a hosszabbításban a Győr, Dibusz kivédte a frissen igazolt bosnyák válogatott Kulenovic büntetőjét.

A hazaiak vereségével már nincs veretlen csapat az élvonalban, míg a Ferencváros a mostani diadalával feljött a harmadik helyre.

OTP Bank Liga, 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés

ETO FC–Ferencvárosi TC 0–3 (0–1)
Győr, 8703 néző, v.: Csonka

gól: Bagi (27.), Gómez (70.), Lisztes (72.)
sárga lap: Szép (31.), Huszár (79.), illetve Corbu (49.)

ETO FC: Petrás – Bíró (Selyem, a szünetben), Urblik, Balogun, Krpic, Stefulj – Djukanovic (Bennette, 64.), Agba (Décsy, 75.), Szép, Gavric (Kulenovic, 75.) – Njie (Huszár, 75.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Nagy O., Raemaekers, Gomez, Cadu – Nagy Á. – Yusuf (Varga Z., 81.), Zachariassen (Levi, 81.), Corbu (Keita, 63.), Arzani (Birmancevic, 70.) – Bagi (Lisztes, 63.)

OTP Bank Liga – tabella
Csapat M Gy D V Gk P
1. Puskás A. 6 4 0 2 +2 12
2. Újpest FC 6 3 1 2 +3 10
3. Ferencváros 5 3 1 1 +3 10
4. ETO FC Győr 6 2 3 1 +4 9
5. MTK Budapest 6 2 3 1 +3 9
6. Vasas FC 6 2 2 2 +3 8
7. Paksi FC 6 2 2 2 0 8
8. Nyíregyháza 6 2 1 3 −4 7
9. Kispest-Honvéd 5 1 3 1 0 6
10. Kisvárda 6 1 3 2 −1 6
11. Debrecen 6 1 3 2 −3 6
12. Zalaegerszeg 6 1 0 5 −10 3

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC