Elhunyt idősebb Mihalecz István, a ZTE korábbi védője és vezetőedzője.
Életének 79. évében, vasárnap reggel Zalaegerszegen elhunyt idősebb Mihalecz István, a ZTE korábbi NB I-es labdarúgója és vezetőedzője. A hírt a család erősítette meg, a korábbi kiváló védő június 16-án ünnepelte volna a 79. születésnapját.
A zalaegerszegi születésű Mihalecz István 1972-ben került a ZTE-hez, és 1983-as visszavonulásáig 280 NB I-es mérkőzésen szerepelt a klub színeiben. A ZalaTáj Kiadó oldalán Ekler Elemér búcsúírása úgy emlékezett rá, mint a „centerhalfok gólkirályára”, hiszen védőként 46 gólt szerzett az élvonalban.
A visszaemlékezés szerint a ZTE-stadion közönsége szögleteknél és kapu közeli szabadrúgásoknál gyakran skandálta: „Bólints Mici!” Mihalecz pedig sokszor valóban bólintott, de a tizenegyeseknél is veszélyes volt: Ekler Elemér egy Csepel elleni mérkőzést is felidézett, amelyen három kihagyott, illetve megismételt büntető után Mihalecz állt oda negyedszerre, és góljával pontot mentett a ZTE-nek.
Ekler Elemér írása személyes hangon idézte fel Mihalecz István zalaegerszegi kötődését is. A Kinizsi és a Bocskai utca környékén nőtt fel, gyerekként sokat futballozott a környékbeli fiúkkal a Zala-réten, később pedig a Zalaegerszegi Dózsa után lett a ZTE egyik meghatározó NB I-es játékosa.
Labdarúgó-pályafutása után edzőként is dolgozott, az élvonalban irányította a ZTE-t, a Haladást és a Nagykanizsát is. Búcsúmérkőzését az Austria Wien ellen játszotta Zalaegerszegen, később pedig a klub alkalmazottja lett; fia, ifjabb Mihalecz István szintén edzőként dolgozott az első osztályban.












