A ZTE bejelentette Matheus Machado szerződtetését, a brazil középcsatár szabadon igazolható játékosként érkezett Zalaegerszegre.
Machado Porto Alegrében született, a Grêmio akadémiáján kezdett futballozni, majd az Egyesült Arab Emírségekben is megfordult. A felnőttfutballban 2023-ban, a bolgár Cserno More Várna játékosaként mutatkozott be. A 23 éves Matheus Machado 2+1 éves szerződést kötött a ZTE-vel. Az érkezését az NB1.hu már augusztus 28-án jelezte.
Ezt követően a Zulte Waregemhez került, amelyben 34 tétmérkőzésen kilenc gólt szerzett és négy gólpasszt adott. Később a szaúdi Al-Fateh színeiben 13 bajnokin kétszer volt eredményes – jelezte a ZTE honlapja.
A 2025/26-os idényt kölcsönben a Ludogorecnél töltötte, amellyel az Európa-ligában is pályára lépett. A Ferencváros elleni budapesti mérkőzésen csereként kapott lehetőséget.
„Miért választottam a ZTE-t? Számomra inkább az a kérdés, hogy miért ne. Már az elejétől kezdve egy olyan projektet mutatott nekem a klub, amelyben hiszek. Az ajánlat természetesen fontos volt, de még többet jelentett az a bizalom, amit felém mutattak.
Éreztem, hogy valóban szeretnék, hogy itt legyek, és hisznek abban, amit a csapatnak adhatok. Ez sokat számított a döntésemben. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, motiváltan érkeztem, és szeretnék mindent megtenni a klub sikeréért.
Az első benyomásaim is nagyon pozitívak. A klub létesítményei és az egész környezet magas színvonalú, olyan feltételeket biztosítanak, amelyek a legjobb európai kluboknál is megszokottak. Most az a legfontosabb, hogy keményen dolgozzak, és minél többet tegyek hozzá a csapat teljesítményéhez.
Tudom, hogy csatárként mindig nagy az elvárás a gólok tekintetében, de ezt nem nyomásként, hanem motivációként élem meg. Azért vagyok itt, hogy gólokkal és jó teljesítménnyel segítsem a csapatot. Hiszek a keretben és a játékosok képességeiben, és biztos vagyok benne, hogy kemény munkával képesek leszünk elérni a céljainkat, és a ZTE-t feljuttatni a tabellán oda, ahová tartozik.”
A 186 centiméter magas támadó 2+1 éves szerződést kötött a ZTE-vel, és a kilences mezszámot kapta.












