nb1.hu

Varga elrontott büntetője is belefért, szakadatlanul tör felfelé a Videoton

Pető Tamás együttese ezzel ötből négy bajnokit nyert meg a 2026-os évben.

Veszélyes pontrúgásokkal indult a Merkantil Bank Liga hétfői mérkőzése. Előbb a Videoton teremtett kisebb, majd a Békéscsaba nagyobb veszélyt az ellenfél kapuja előtt. Utóbbi esetből lett valódi gólhelyzet, ám a rövidre érkező Borsos sarkazása után Virágh Milán a gólvonalról tisztázni tudott.

A 25. percben már a csabai kapu előtt alakultak ki komoly lehetőségek. A bal oldalon elfutó Bedi beadása után a védők középre tisztáztak, ám az érkező Somogyi lövése elakadt valamelyikükben. Majd szinte még ugyanebből a támadásból a jobbon Murka ment el és adott középre. Póser elfeküdt, Némethet azonban elnyomta Kotula, mielőtt az üres kapuba kotorhatott volna.

A két hete mesternégyesig jutó csatár két perccel később újra helyzetbe került. Ezúttal maga futott el egy szöktetéssel a jobb oldalon, kiszorított helyzetből erős lövést adott le, Póser azonban zárta a szöget.

A 37. percben ismét a Békéscsaba jelentkezett egy sarokrúgással. A beívelés után Borsos lövése a blokkban halt el, majd a középre visszafejelt labdát Major próbálta meg kitekert testhelyzetből kapura húzni, pár centivel emelt mellé. Idő közben Nagy Richárd térde nem bírta a továbbiakat a Virágh-gal való ütközés után, így cserét kért. A félidőig más jelentős esemény már nem történt.

A második játékrész fehérvári gólhelyzettel indulhatott volna, ám Simut hiába kapott tökéletes ütemű labdát a jobb szélen, beadása átszállt mindenki fölött.

Az 58. percben viszont jött a gól. Egy Vidi-támadás közben a tizenhatos előterében magasan felpattant a labda, az érkező Németh pedig húszról kapásból elvállalta. A labda a jobb kapufa tövét érintve a hálóba vágódott. 0–1.

A baj nem járt egyedül a csabaiak szempontjából. Öt perccel később ismét a gólszerző akciózott. Németh ügyesen csapott le egy szabad labdára a tizenhatoson belül, az ütemkéséssel érkező Kotula így már csak a lábát találhatta el. A büntető mögé Varga állt oda, majd hagyta ki. Lapos, a kapu bal oldalát, de nem a sarkát célzó lövését elérte, és kiütötte Póser.

A 76. percben a Békéscsaba kapott egy szabadrúgást, nagyjából 25 méterre a kaputól, de ígéretes szögben. Bár középen összegyűlt a szokásos embertömeg, Szabó Bálint a lövést válaszotta, ami viszont oda ment, ahová Nagy Gergő várta: a kapu rövid oldalába.

Nem sokkal később egy hatalmas bedobásból egyenlíthetett volna Csató Sándor legénysége. A lecsorgó után tíz-tizenkét méterről Kelemen lőhetett estében, az előtte álló tömegben viszont elakadt a labda. A 84. percben egy beívelt szabadrúgás hasonló helyzet alakult ki. Kuzma löketénél megint csak a blokk mentett, Mikló erős lövését viszont már Nagy Gergő paskolta ki a rövidből.

A záró tűzijáték a 91. percre maradt. Ismét csabai pontrúgás, majd ismét kavarodás. Spandler rossz felszabadítása után a menetrendszerű blokk segített, míg a hosszúra átcsorgó után Borsos lőtt, és Nagy védett.

Újabb győzelmével a Videoton tovább tör felfelé a tabellán. 2026-ban eddig hat tétmérkőzésen csak a listavezető Honvéd, illetve az NB I-ben éllovas Győr (Magyar Kupa) tudta legyőzni Pető Tamás együttesét. A Békéscsaba javítani nem ugyan nem tudott helyzetén, veresége ellenére is maradt a vonal fölött.

Békéscsaba 1912 Előre–Videoton FC Fehérvár 0–1 (0–0)

Gólszerző: Németh 58′

Sárga lap: Kotula 28′, Kelemen 87′ illetve Kocsis 19′, Spandler 51′, Somogyi 73′, Virágh 84′

Békéscsaba: Póser – Major (Papp 67′), Kuzma, Kelemen, Kotula, Mikló – Pintér (Daru 67′), Nagy R. (Szabó B. 40′), Zsolnai (Viczián 75′) – Borsos, Ésik (Igricz 67′). Vezetőedző: Csató Sándor.

Videoton: Nagy G. – Virágh, Kocsis G., Spandler – Simut (Hesz 83′), Murka, Bedi (Geiger 78′), Somogyi, Zsótér – Németh D. (Haraszti 69′), Varga R. (Zimonyi 69′). Vezetőedző: Pető Tamás.

 

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.30 20 4 6 33 64
2.HONVÉD FC KFT.30 18 5 7 23 59
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.30 16 3 11 10 51
4.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.30 13 9 8 -2 48
5.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.30 13 7 10 3 46
6.FC CSÁKVÁR KFT.30 12 10 8 6 46
7.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.30 12 5 13 6 41
8.FEHÉRVÁR FC KFT.30 10 9 11 4 39
9.TISZAKÉCSKEI LC KFT.30 10 9 11 -7 39
10.SZEGED 2011 KFT.30 9 9 12 -5 36
11.KARCAGI SC KFT.30 9 8 13 -12 35
12.F.C. AJKA KFT.30 10 3 17 -17 33
13.SOROKSÁR SC KFT.30 8 9 13 -4 33
14.ST. LŐRINC KFT.30 7 12 11 -7 33
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.30 7 8 15 -16 29
16.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.30 6 10 14 -15 28

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC