nb1.hu

Újabb fordulat a Videoton eladásában: változtatnak a feltételeken

A városvezetés még idén vagy jövő év elején szeretné értékesíteni a klubot működtető céget.

Újabb pályázatot írnak ki a Fehérvár FC Kft. értékesítésére, miután az előző két próbálkozás nem vezetett eredményre. Székesfehérvár önkormányzata pénteken, zárt ülésen döntött az új pályázat előkészítéséről. A kiírás november elején várható, a legfontosabb feltételekről már határozott a közgyűlés.

Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy az első két pályázat tapasztalatai alapján egyszerűsítettek a feltételeken, „hiszen mindenképpen az lenne a cél, hogy minél hamarabb, még ebben az évben vagy jövő év elején az üzletrészt értékesíteni tudjuk”.

A városvezető tájékoztatása szerint már zajlik az üzletrész értékelése, és meghatároznak egy minimum vételárat, amely alatt nem tárgyalnak az ajánlatokról. A következő évekre vonatkozó garanciális feltételek ugyanakkor egyszerűbbek lesznek, mert a második pályázati kör éppen ezek miatt nem vezetett eredményre.

Így jutott el a Fehérvár FC az újabb pályázatig

Székesfehérvár önkormányzata 2025 júniusában egy forintért vásárolta meg a korábbi tulajdonostól, Garancsi Istvántól az élvonalból kiesett Videoton FC-t működtető gazdasági társaságot.

  1. A városvezetés már a vásárláskor egyértelművé tette, hogy hosszú távon nem tudja és nem is akarja közpénzből finanszírozni a felnőtt profi labdarúgócsapatot.
  2. Az első, kétfordulós pályázatot januárban eredménytelennek nyilvánították, majd májusban új, egyfordulós pályázatot írtak ki.
  3. Július elején a közgyűlés elfogadta a portugál hátterű, de az Egyesült Államokban bejegyzett Final Third LLC ajánlatát, a további tárgyalások azonban megakadtak.
  4. Ezt követően a pályázaton második helyen végző brit Racing City Grouppal folytatódtak az egyeztetések, de a cégcsoport visszalépett a szerződéskötéstől, mert nem tudta megszerezni és bemutatni a vásárláshoz szükséges bankgaranciát.
  5. Miután egyik érdeklődővel sem sikerült megállapodni, az önkormányzatnak újabb pályázatot kell kiírnia a Fehérvár FC Kft. értékesítésére.

Frissítés

Újabb akadály gördült a klub értékesítése elé, ismét meghiúsult az üzlet.

Fehérvár: 5,3 milliárdos vállalás után hátrált ki a brit vevőjelölt

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC