Meglehet az idei bajnokság első kiesője.
Szombat kora este meglehet a mostani NB I-es bajnokság első kiesője. Ehhez semmi más nem szükségeltetik csak az, hogy a Kecskemét ne nyerjen az MTK vendégeként. Ha a vendégeknek ki kell esniük, a tavasszal nyújtott teljesítményük alapján biztosak lehetünk benne, hogy férfiasan fogják megtenni. Kezdés szombaton, 17:45-től.
Élni és virulni!
Ezt a célt fogalmazta meg a múlt héten Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője, miután a debreceni 0-0 után az M4 Sportnak értékelte a látottakat. Nem is magáról a Loki elleni bajnokiról beszélt így, hanem arról, hogy mi a cél a szezon hajrájában.
A tét: kupaszereplés
Az MTK ugyanis sokáig a negyedik helyen állt, de az utóbbi öt meccsén három döntetlent és két vereséget gyűjtött be – miközben az ETO menetelése folytatódott. Így a fővárosiak most hat ponttal vannak lemaradva a kisalföldiek mögött, és visszacsúsztak az ötödik helyre. Márpedig a negyedik pozíció nemzetközi kupaszereplést ér.
Horváth Dávid a sajtótájékoztatón azt is elmondta: az ETO tempóját nemhogy tartani, de még megközelíteni is nehéz.
Hátralévő meccsek: komoly erőpróba
A sorsolás alapján nem vár könnyű hajrá a kék-fehérekre: a Kecskemét után a DVTK vendégei lesznek, majd az Újpestet fogadják. A szurkolók azonban joggal bízhatnak abban, hogy a csapat pontokat gyűjt – ehhez azonban meg kell törni a nyeretlenségi szériát.
Kiesés szélén: a KTE utolsó esélye
Közben a másik oldalon a Kecskemétnek minden eddiginél égetőbb szüksége van a győzelemre. Sőt, lehet, hogy még az sem lenne elég. Egy azonban biztos: ha Gera Zoltán együttese nem tud nyerni a Hidegkuti-stadionban, akkor kiesik az NB I-ből.
Az előző fordulóban drámai meccset játszottak a Nyíregyházával: a 74. percben még kétgólos hátrányban voltak, de a 90+4. percben sikerült kiharcolni a döntetlent. Ez is mutatja, hogy a csapat küzd, és nem adja fel a bennmaradásért vívott harcot.
A találkozó után a Szabó István, a Szpari mestere – aki egyben kecskeméti klublegenda – elismerte, hogy a tavaszra jó csapattá vált a KTE.
Több volt bennük, mint amit az eredmények mutatnak
A Ferencváros elleni, idegenbeli 4–0-s, illetve a DVSC elleni, hazai környezetben elszenvedett 3–1-es vereség alkalmával nem volt esélyük Gera Zoltánéknak a győzelemre. Tavasszal azonban így is csak kétszer győztek, és ez a döntő tényező – nem pedig az, hogy a többi mérkőzésen a mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltak az aktuális riválisaiknak, és a mutatott játékuk alapján több pontot érdemeltek volna. Az MTK-t egyébként 5-0-ra győzte le hazai pályán a holnapi vendégcsapat.
Visszatérők és hit a fordulatban
A vezetőedző a klubhonlapon is hasonló véleményt fogalmazott meg, és jó hírként jelentette be két visszatérő játékosát:
„Abban nincs változás, hogy győzelmi kényszerben vagyunk, csakúgy, ahogy az utóbbi hetekben. Az elmúlt pár mérkőzés főleg amiatt csalódás, mert a teljesítményünk alapján folyamatosan reális esélyünk volt a sikerekre, ezek mégis elmaradtak. Külön nem kell hangsúlyozni a játékosoknak, hogy milyen helyzetben vagyunk jelenleg, azzal foglalkoztunk, hogy az MTK-ra a lehető legjobban felkészüljünk. A legfontosabb az, hogy a döntetleneket végre győzelemre változtassuk. A körülmények ellenére jól, motiváltan dolgoztak a játékosok egész héten, az is pozitívum, hogy Lukács Dani visszatért legutóbb, illetve Pászka Lóri is újra velünk lehet hétvégén.”
A tavaszi teljesítmény alapján egy biztos: ha a Kecskemét kiesik, azt emelt fővel fogja megtenni – harcban, küzdelemben, utolsó leheletig.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 30 | 18 | 8 | 4 | 30 | 62 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 30 | 18 | 5 | 7 | 26 | 59 |
| 3. | DVSC | 30 | 13 | 10 | 7 | 12 | 49 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 30 | 13 | 8 | 9 | 14 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












