Új vezetőedző kerülhet a csapat élére.
Az NB II-ben szereplő Budapest Honvéd FC közleményt adott ki hivatalos oldalán, amely szerint az Arago Sport Kft. (azaz Leisztinger Tamás) a klub új tulajdonosa.
A közlemény szerint több hónapja tartó tárgyalás után aláírták a szerződést. Az írás arra is kitér, hogy az eddigi tulajdonosi kör, a Reditus Equity Zrt. 2019-ben vásárolta meg a Honvédot. Ez alatt az öt év alatt folyamatosan biztosította a stabil működéshez szükséges gazdasági hátteret. Azt mi tesszök hozzá, hogy a 2020-as Magyar Kupa-győzelem után három évvel kiesett az NB I-ből a csapat, és a tavalyi kudarcos év után még legalább egy szezont ráhúz a csapat az NB II-ben.
„A mostani tranzakció célja, hogy a Budapest Honvéd FC hosszútávú jövője és eredményessége biztosítva legyen és a következő években is betölthesse a klub azt a szerepet, amellyel az elmúlt évtizedekben hozzájárult a magyar labdarúgás fejlődéséhez és sikereihez” – áll a honvedfc.hu oldalon olvasható közleményben. Konkrét célokat tehát – az eddigi trendhez hasonlóan – nem fogalmaztak meg.
Az új tulajdonos érkezése komoly változásokat is hozhat Kispesten. Az NB1.hu információi szerint már nem Csertői Aurél a felnőtt csapat vezetőedzője. Honlapunk úgy tudja, hogy az önként távozó szakember pótlását házon belül oldhatják meg. Nem kizárt, hogy az NB III-as csapatot irányító Laczkó Zsolt lesz az új edző.
FRISSÍTÉS:
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)