Már ma is tesztelnek.
Sűrű hete lesz a KTE játékosainak, hiszen a héten három edzőmeccset is játszik. Szerdán a Csepel FC vendégei lesznek a tél második találkozóján, akik az NB III Nyugati csoportjában szerepelnek. Szabó Tibor vezetőedzőnek bőven lehetősége játékperceket adni játékosainak, hiszen további két találkozó vár rájuk a héten, ennek megfelelően a szerdai meccsen több U19-es fiatal is pályára léphet. A keret alakulásáról bővebben is beszélt a tréner a klub honlapjának.
„A héten három felkészülési meccsünk lesz, próbálunk mindenkinek megfelelő terhelést adni. Az U19-nek pénteken nemzetközi edzőmeccse lesz a Topolya ellen, ezért szerdán több fiatal is bekerül a Csepel ellen pályára lépő keretbe. Ezen a meccsen mindenki egy félidőt fog játszani, két hasonlóképességű vegyescsapatot fogunk felállítani. Az ESMTK elleni meccset a felnőtt keret fogja végig játszani pénteken, majd szombaton a Pilis ellen újra kiegészülünk a fiatalokkal. Az utóbbi hetekben folyamatosan zajlottak a tárgyalások a kiszemelt labdarúgókkal, így ezeken a találkozókon új játékosok is velünk lesznek már.”
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)