Egyik kedvenc riválisát fogadják a pécsiek.
A Pécs a hétvégén a Dunaújvárost látja vendégül, a két gárda vasárnap 13 órától feszül egymásnak. A Baranya megyei klub cikke szerint a PMFC-nek remekül megy a Fejér megyeiek ellen, hiszen az NB III-ban még nem tudott pontot szerezni az Újváros Pécsett.
"A Stadion utcában napjainkig két Pécs–Dunaújváros ütközet zajlott le az NB III-as pontvadászat keretein belül. Szerencsére a piros-feketéknek itthon még egyszer sem kellett szomorkodniuk a végeredményt illetően, ugyanis mindkét erőpróbát sikeresen vették: a 2016/2017-es évadban 5-1-re, míg a 2017/2018-as kiírásban 2-1-re nyertek a mecsekaljaiak a piros mezesek ellen.
Legutóbb 2018. április 14-én fordult meg Pécsett vendégként az azóta már Lőrincz Emil vezette dunaújvárosi együttes. Azon a meccsen Bata Kristóf és Koller Krisztián tudott gólban mérve is eredményes lenni. Újvárosi részről pedig Csehi Tamás nevéhez fűződött a szépítő találat, ám a piros-feketék végül így is 2-1-es győzelmet arattak a nagy számban kilátogató hazai drukkerek legnagyobb örömére" – írja a pmfc.hu.