nb1.hu

Reálisan nézve két opció jöhet szóba, de Marco Rossi akár négy emberben is gondolkodhat Ukrajna ellen.

Kerkez Milos eltiltása miatt Marco Rossinak át kell alakítania a védelmét Ukrajna ellen.

Van kézenfekvő és jóval merészebb megoldása is.

Kerkez Milos lett a Georgia elleni 1–0-s magyar győzelem egyik főszereplője: a 35. percben megszerezte első gólját a felnőttválogatottban, a második félidőben kapott sárga lapja miatt azonban hétfőn nem léphet pályára Ukrajna ellen. Mivel az előző fordulóban is figyelmeztették, eltiltását tölti majd Nagyszombatban.

Marco Rossinak így új balhátvédet kell találnia, és a jelenlegi keret alapján több különböző megoldás közül választhat.

Tétmeccsen közel három éve nem kellett Kerkezt pótolni

A helyzet azért is szokatlan, mert Kerkez az elmúlt években gyakorlatilag kirobbanthatatlan volt a magyar válogatott bal oldaláról. Tétmérkőzésen legutóbb 2023. november 19-én, a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőn kellett nélküle felállnia a magyar csapatnak.

Kerkez az előző, Bulgária elleni mérkőzésen kapott piros lapja miatt nem játszhatott.

Marco Rossi akkor Nagy Zsoltra bízta a bal oldalt. A Puskás Arénában rendezett mérkőzés nem indult jól, Montenegró 1–0-s előnnyel vonult szünetre, a magyar válogatott azonban a második félidőben fordított. Szoboszlai Dominik rövid idő alatt kétszer is betalált, majd Nagy Ádám állította be a 3–1-es végeredményt.

Ez a mostani helyzet szempontjából különösen érdekes előzmény. Amikor legutóbb egy valódi téttel bíró mérkőzésen nem állt rendelkezésre Kerkez, Rossi éppen Nagy Zsolttal oldotta meg a bal oldal problémáját.

Most ráadásul Nagy jó teljesítménnyel tért vissza a kezdőbe Georgia ellen: fontos szerepe volt Kerkez győztes góljának felépítésében is, ő szerezte vissza a labdát a vendégek térfelén.

Kerkez nélkül azóta is játszott a válogatott, de már nem tétmérkőzésen. A 2026. júniusi, Kazahsztán elleni felkészülési találkozón Callum Styles kapta meg a bal oldali szerepkört. Styles azonban a mostani keretben nincs ott, így ezúttal más megoldást kell találnia Rossinak.

Kerkez magyarul üzent a győztes gól után, Nagy Zsolt különös érzésről beszélt

Nagy Zsolt ismét hátrébb kerülhet

A korábbi példa és a válogatottban szerzett rutin alapján Nagy Zsolt adja magát az egyik lehetőségként. A Puskás Akadémia játékosa évek óta ismeri Rossi rendszerét, és a bal oldal több pozíciójában is bevethető.

Georgia ellen támadóbb szerepet kapott, és a magyar válogatott egyik legaktívabb játékosa volt. Ha azonban Rossi visszavezényli a védelembe, azzal egyben a támadósort is át kell alakítania.

A megoldás mellett szól, hogy Nagynak aligha lenne ismeretlen a feladat, és egy Ukrajna elleni fontos mérkőzésen a rutinja is sokat érhet. Ráadásul éppen ő volt Kerkez helyett a bal oldal egyik kulcsembere azon a Montenegró elleni 3–1-es Eb-selejtezőn is.

Vajon milyen poszton számol Nagy Zsolttal Marco Rossi az ukránok elleni hétfői, Nemzetek Ligája-meccsen? (Fotó: Réti Zsolt)

Doktorics az egyetlen klasszikus balhátvéd

Ha Rossi a lehető legkevesebbet szeretne változtatni a csapat szerkezetén, Doktorics Áron is szóba kerülhet.

A jelenlegi keretben ő tekinthető a leginkább klasszikus balhátvédnek Kerkez mellett. Vele újoncot avatna a nemzeti együttes.

Ebben az esetben Nagy Zsolt maradhatna előrébb, vagyis a Georgia ellen jól működő támadóstruktúrához kevesebbet kellene hozzányúlni.

Doktorics számára ugyanakkor hatalmas ugrást jelentene, ha egy ilyen fontos Nemzetek Ligája-mérkőzésen kapná meg a lehetőséget.

Csinger és Markgráf is megoldás lehet

Csinger Márk neve sem zárható ki. Alapvetően középhátvédként számolnak vele, de klubszinten a bal oldalon is szerepelt már, így Rossi akár egy stabilabb, védekezőbb megoldás mellett is dönthet.

Markgráf Ákos szintén bevethető ezen az oldalon. Az ő szerepeltetése akár egy nagyobb szerkezeti változtatással is együtt járhatna: Rossi visszatérhetne a három belső védős rendszerhez, amelyben Nagy Zsolt magasabban, bal oldali szárnyvédőként kaphatna szerepet.

A kapitánynak tehát több útja is van, de a döntés nem pusztán arról szól, ki kerül Kerkez helyére. A Liverpool játékosának kiesése azt is meghatározhatja, hogy Rossi megtartja-e a Georgia ellen működő négyvédős felállást, vagy ismét átalakítja a magyar csapat szerkezetét.

Korábban

Érdekesség, hogy pont az a Kerkez Milos hagyja ki az ukránok elleni „visszavágót”, aki fekete listára került édesapjával együtt.

Kerkez Milos fekete listára került az édesapjával együtt Ukrajnában

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újabb ismerős névvel találkozhatnak a magyar szurkolók a válogatott következő Nemzetek Ligája-mérkőzésén.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében Igor Pajač vezeti a hétfő esti Ukrajna–Magyarország találkozót – szúrta ki a Nemzeti Sport.

A 41 esztendős játékvezető munkáját honfitársai segítik majd. Bojan Zobenica és Ivan Mihalj az oldalvonalaknál, a negyedik játékvezető Dario Bel lesz, míg a videóbírói csapatban Mario Zebec és Tihomir Pejin kapott feladatot.

Pajač személye azért lehet különösen ismerős a magyar futball követőinek, mert a nyáron már vezetett mérkőzést magyar klubcsapatnak. Ő dirigált a Trabzonspor és a Ferencváros Európa-liga-selejtezőjének első felvonásán, amelyet a zöld-fehérek 1–0-ra megnyertek idegenben.

A törökországi találkozó után azonban nem mindenki volt elégedett a horvát bíró teljesítményével: a hazai sajtóban és a Trabzon-szurkolók körében is több kritika érte egyes ítéletei miatt.

Most újra magyar érdekeltségű mérkőzésen kap szerepet Pajač, ezúttal már a nemzeti csapat találkozóján. Az Ukrajna–Magyarország összecsapást hétfőn 20.45-től rendezik Nagyszombatban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Fradi négy góllal győzte le a Soroksárt a zárt kapus edzőmeccsen, amelyen Borbély Balázs két különböző csapatot küldött pályára.

Magabiztos győzelemmel hangolt következő tétmérkőzésére a Ferencváros: a zöld-fehérek az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban rendezett, zárt kapus felkészülési találkozón 4–0-ra verték az NB II-ben listavezető Soroksárt – olvasható a klub beszámolójában.

Borbély Balázs vezetőedző az első félidőben többek között Cadu, Naby Keita, Veljko Birmancsevics és Franko Kovacevic játékára is számított. A Fradi a 15. percben szerezte meg a vezetést, amikor Nagy Olivér beadását Kristoffer Zachariassen közelről a kapuba fejelte.

Négy perccel később már kétgólos volt a különbség: egy kifejelt labdát Madarász Ádám kapásból küldött a bal alsó sarokba. Zachariassen a szünet előtt ismét betalált, de a játékvezető szabálytalanság miatt érvénytelenítette a gólt.

Két perc alatt döntötte el a Fradi

A szünetben Borbély teljes sort cserélt, a második félidőre új tizenegy futott ki. A változtatások után sem csökkent a Ferencváros fölénye, az 56. percben pedig megszületett a harmadik találat: Jonathan Levi lövését még hárította a kapus, a kipattanót azonban Callum O’Dowda a jobb alsó sarokba helyezte.

Alig egy perccel később Levi már gólpasszt adott, átadásából Lisztes Krisztián állította be a 4–0-s végeredményt. O’Dowda és Levi a hajrában tovább növelhette volna a különbséget, újabb találat azonban már nem született.

A Ferencváros egy héttel a Debrecen elleni hazai bajnoki előtt aratott önbizalom-növelő győzelmet.

Felkészülési mérkőzés:

Ferencvárosi TC–Soroksár SC 4–0 (2–0)

  • Gólszerzők: Zachariassen (15.), Madarász (19.), O’Dowda (56.), Lisztes (57.)

Korábban

Az FTC egykori vezetőedzője, Robbie Keane a napokban a Nemzeti Sportnak adott interjújában elárulta, miért hagyta el anno a zöld-fehéreket.

Robbie Keane elárulta, miért hagyta ott a Fradit

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Andrea Maldera szerint túlzó az északírek elleni háromgólos vereség, hétfőn azonban már a magyar válogatott ellen kell javítaniuk az ukránoknak.

Súlyos vereségbe szaladt bele a magyar válogatott következő ellenfele: Ukrajna 3–0-ra kikapott Észak-Írországtól a Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában.

A Nagyszombatban rendezett mérkőzésen Ciaron Brown kétszer, Isaac Price egyszer talált be, így az északírek hét ponttal vezetik a csoportot.

Az ukránok három forduló után négy ponttal állnak, akárcsak a Georgia ellen 1–0-ra nyerő magyar válogatott. A két csapat hétfőn éppen egymással találkozik Nagyszombatban, így a következő mérkőzés mindkét fél számára különösen fontos lesz.

Andrea Maldera a lefújás után nem értett egyet azzal, hogy csapata teljesítménye háromgólos vereséget ért volna. Az ukrán kapitány szerint elsősorban bizonyos kulcspillanatok döntötték el a mérkőzést.

„A fiúk a maximumot adták. Most el kell fogadnunk azt az eredményt, amely a pályán született.

Meg kell őriznünk az egyensúlyt, javítanunk kell ott, ahol szükséges, és nem szabad demoralizálódnunk.

Úgy gondolom, az eredmény kegyetlenebb annál, mint amit megérdemeltünk” – fogalmazott Maldera.

Az olasz szakember szerint az első két északír próbálkozásból két gól született, ami alapvetően megváltoztatta a találkozót. Az első találat egy szöglet után érkezett, majd amikor Ukrajna megpróbált reagálni, Észak-Írország kontrából ismét betalált.

A harmadik gólnál Maldera már egyértelműen a kapus, Dmytro Riznyk hibájáról beszélt.

Videó: ezt látni kell – elképesztő potyagólt kapott NL-ellenfelünk

A kapitány a MEGOGO-nak adott értékelésében azt is elárulta, hogy hosszabb időt töltött a játékosokkal az öltözőben. Nem leszidta őket, inkább bizonyos dolgokat igyekeztek azonnal korrigálni. Azt viszont kifogásolta, hogy az utolsó nyolc-tíz percben már lehajtott fejjel futballoztak, ami szerinte nem fordulhat elő.

Már a magyarok elleni meccsről is kérdezték

A sajtótájékoztatón külön szóba került a hétfői, Magyarország elleni találkozó is. Malderát arról kérdezték, hogy az elmúlt mérkőzéseken végrehajtott hatalmas rotáció közrejátszhatott-e a hibákban, és ezek után stabilabb kezdőcsapattal áll-e fel Marco Rossi együttese ellen. Georgia után tíz, az északírek ellen további nyolc változtatás történt az ukrán kezdőben.

Maldera nem ígért változtatást, és azt sem mondta ki, hogy hétfőn már a legerősebbnek gondolt tizenegyét küldi pályára. A rotációt ugyanakkor megvédte.

„Nem gondolom, hogy ez okozta a mai eredményt. Nagyon fontos volt megfelelően gazdálkodnunk a játékosok erőforrásaival és energiájával” – mondta az ukrán kapitány.

Maldera szerint labdabirtoklásban több jó periódusa is volt Ukrajnának, a problémát sokkal inkább az jelentette, hogy bizonyos szituációkban nem voltak elég figyelmesek.

Főhet Rossi feje: ki pótolja Kerkezt Ukrajna ellen?

Éppen ezt nevezte az egyik legfontosabb tanulságnak a magyarok elleni találkozó előtt is: egy-egy epizód képes teljesen megváltoztatni egy mérkőzés menetét.

A hétfői találkozó előtt így mindkét csapatnak van mire építenie és javítania. Magyarország Kerkez Milos góljával megszerezte első győzelmét a sorozatban, Ukrajnának viszont egy 0–3-as vereségből kell talpra állnia.

A két válogatott egyaránt négy ponttal várja a Nagyszombatban rendezendő mérkőzést.

Korábban

Marco Rossi a Georgia elleni sikert követően pozitívan, de nem maradéktalanul elégedetten értékelt.

Marco Rossi kimondta, mi hiányzott még a győzelem ellenére is

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bódog Tamás elsősorban a kihagyott lehetőségeket emelte ki, míg a szlovákok stábja a támadójátékban látott hiányosságokat.

A Nyíregyháza Spartacus 1–1-es döntetlent játszott a szlovák élvonalbeli Zemplín Michalovce ellen a válogatott szünetben rendezett felkészülési mérkőzésen. A Szpari az első félidőben több lehetőséget is kialakított, Zan Medved büntetőjét azonban Matúš Lukáč kivédte.

A vendégek a fordulás után Mashike Sukisa révén megszerezték a vezetést, majd a 70. percben Alaxai Áron fejesével egyenlített a Nyíregyháza.

Bódog Tamás összességében elégedett volt azzal, amit csapatától látott, ugyanakkor az első félidő helyzetkihasználását sajnálta.

„Az első félidő rendben volt, sok helyzetet alakítottunk ki, de ezeket nem sikerült gólra váltanunk.

Fordulás után a vendégek sok friss embert küldtek be, ez éreztette hatását, de miután mi is cseréltünk, kiegyenlített lett ismét a meccs.”

A Nyíregyháza vezetőedzője végül hasznosnak nevezte a Michalovce elleni találkozót.

Ikszelt a tizenegyest kihagyó Nyíregyháza, miközben kapust is tesztelt

A szlovákok is látták, hol kell javulniuk

Az első félidőben a Nyíregyháza volt az aktívabb csapat, míg a szlovák együttes a fordulás után kezdett jobban. A vendégek két teljesen különböző sort is pályára küldtek, emellett két utánpótláskorú játékos, Gerson Gordon és Zachary Molomo is most mutatkozott be a felnőttcsapatban.

A mérkőzést követően Ondrej Duda, a Michalovce vezetőedző-helyettese úgy értékelt, hogy a magyar élvonalban szereplő Nyíregyháza megfelelő erőfelmérőt jelentett számukra.

Duda szerint több olyan dolgot és felállást is kipróbálhattak, amelyet szerettek volna, ugyanakkor a mérkőzés a csapat hiányosságaira is rámutatott. A védekezésükkel alapvetően elégedett volt, támadásban azonban már jóval több problémát látott.

„Támadásban kevés helyzetet tudtunk kialakítani, és amikor sikerült lehetőséghez jutnunk, egy kivételével nem tudtuk azokat értékesíteni” – fogalmazott a szakember, aki hozzátette, pontosan látják, mely területeken kell javulniuk.

A Michalovce stábja ennek ellenére elégedetten zárta a felkészülési találkozót, hétfőtől pedig már a Dunaszerdahely elleni bajnoki mérkőzésre készül.

A Nyíregyházánál a mérkőzésnek volt egy másik érdekessége is: a szakmai stáb tesztelte Borsos Vilmost, aki a 60. percben állt be Dala helyére, és egy nagy lehetőségnél védeni is tudott.

Nyíregyháza- MFK Zemplín Michalovce 1-1 (0-0)

Nyíregyháza: Dala (Borsos 60.) – Jovanov (Ingolitsch a szünetben), Zikovic, Katona L. (Alaxai 60.),Benczenleitner (Kaczvinszki 60.), Katona M.(Katona B. 60.), Toma (Vukk 60.), Kovács M.,(Máté 60.) Hős (Antonov 60.), Medved (Batoum a szünetben), Kvasina (Regza a szünetben)

Vezetőedző: Bódog Tamás

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Feczkó Tamás a vereség ellenére több biztató jelet látott a DVTK játékában, és azt is elárulta, milyen jövőt szán a klub fiataljainak.

A Kisvárda 4–2-re legyőzte a Diósgyőrt a felkészülési mérkőzésen, a két vezetőedző azonban nem elsősorban az eredményből indult ki az értékelésénél.

A háromhetes bajnoki szünetet kihasználva az NB I-es Kisvárda az NB II-es DVTK-t fogadta edzőmérkőzésen.

A hazaiak már a szünetben 2–0-ra vezettek, végül pedig hatgólos találkozón 4–2-es győzelmet arattak.

A Diósgyőr ezzel Feczkó Tamás irányítása alatt először maradt alul, igaz, a szakember két különböző csapatnak is lehetőséget adott, köztük több olyan fiatalnak, aki először szerepelt a felnőttek között.

Feczkó Tamás: A játék gyorsaságában jobbak voltak

A DVTK vezetőedzője elsősorban annak örült, hogy együttese fizikálisan fel tudta venni a versenyt az élvonalbeli ellenféllel, ugyanakkor elismerte a két csapat közötti egyik fontos különbséget.

„Annak örülök, hogy fizikálisan felvettük a harcot az első osztályú várdaiakkal. A játék gyorsaságában azért ők jobbak voltak. Látszott, hogy már régebb óta együtt vannak” – nyilatkozta a vezetőedző a klubnak adott interjújában.

Feczkó sajnálta az első félidőben kihagyott diósgyőri lehetőségeket, mert szerinte jobb helyzetkihasználással szorosabban alakulhatott volna a játékrész.

Pozitívumként értékelte viszont, hogy az edzéseken gyakorolt elemekből többet is viszontlátott.

„Az előre védekezésünk jól működött.”

A DVTK-nál a mérkőzés egyik fontos célja a fiatalok tesztelése volt. Feczkó elárulta, 2009-es és 2010-es születésű labdarúgók is lehetőséget kaptak, többen pedig most mutatkoztak be a felnőttcsapatban.

A vezetőedző szerint a kor önmagában nem jelent akadályt: aki az utánpótlásban és a felnőttek között is megfelelő teljesítményt nyújt, annak később a bajnokságban is megadhatja a lehetőséget.

„Fontos, hogy érezzék meg, milyen a nagyok között lenni, és a többiek is érezzék meg, van jövőkép, ide lehet kerülni. Az már csak rajtuk múlik, hogy itt is tudnak-e maradni.”

Hatgólos meccsen „szakította meg” a Kisvárda Feczkó Tamás sorozatát

Supka Attila: A kapott gólok miatt bosszankodhatunk

Supka Attila számára elsősorban azért volt értékes a mérkőzés, mert csapata a hosszú bajnoki szünetben is komoly fizikai terhelést kapott. A Kisvárda vezetőedzője elégedett volt azzal is, hogy a korábbi találkozók után ezúttal négyszer sikerült betalálni.

„Az utóbbi időszakban hiányoztak a gólok a részünkről, beszéltük is a csapattal a meccs előtt, hogy fontos lenne, ha a lehető legtöbbször betalálnánk a kapuba, ez végül meg is valósult.”

A két bekapott találatot viszont már jóval kritikusabban értékelte. Supka szerint mindkettő elkerülhető lett volna: az első előtt a védőknek kellett volna tisztázniuk, míg a másodiknál egy rosszul levédekezett kontra okozott problémát.

„A kapott gólok miatt bosszankodhatunk, hiszen azok elkerülhetőek voltak.”

A szakember ugyanakkor úgy véli, ezek a hibák bajnoki mérkőzésen is könnyebben elviselhetők lennének, ha a Kisvárda támadásban a mostanihoz hasonló eredményességet mutatna.

A csapat a szabad hétvége után hétfőtől már ismét bajnoki ritmusban készül, Supkáék figyelme pedig teljes egészében a Vasas elleni idegenbeli találkozóra irányul.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ramaz Szvanadze szövetségi kapitánya szerint a magyar válogatott egyik fegyvere komoly problémát okozott Georgiának a Puskás Arénában.

A magyar válogatott Kerkez Milos góljával 1–0-ra legyőzte Georgiát a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.

A találkozó után Ramaz Szvanadze sem kerülte meg, mi okozta a legnagyobb problémát csapatának Budapesten.

A georgiai szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón elismerte, hogy különösen a találkozó első szakaszában nem találták az ellenszert Marco Rossi csapatának játékára.

„Az elején nagyon nehezen tudtunk megbirkózni a magas intenzitással és a letámadással, ez jelentette a legnagyobb problémát az első fél órában” – fogalmazott Szvanadze.

A szakember arról is beszélt, hogy Irakli Egoiant azért jelölte a kezdőcsapatba, hogy a vonalak között futballozva segítsen Otar Kakabadzének, és Georgia nagyobb hangsúlyt tudjon helyezni a jobb oldalára. A terv azonban az első félidőben nem igazán működött, a magyar csapat jelentős nyomást helyezett a vendégekre.

Szvanadze a magyar válogatott teljesítményét is méltatta.

A Nemzeti Sport beszámolója szerint úgy fogalmazott, Rossi együttese „nagyon jó benyomást” tett rá, különösen a mérkőzés elején mutatott játékával.

A georgiaiak támadásépítését ezzel szemben hiányosnak látta, és elismerte, hogy nehezen tudták eljuttatni a labdát a támadóikhoz.

Magyarország-Georgia: megtört a jég, Kerkez góljával nyert a válogatott

Nagy ígéretet tett a vereség után

A kapitány nem titkolta csalódottságát sem. Georgia három forduló után továbbra is nyeretlen a csoportban, Szvanadze azonban azt ígérte, hamarosan más arcát mutatja majd a csapata.

„A vereség mindannyiunkat elszomorított, de optimistán kell tekintenünk a jövőbe.

Nehéz időszakban vettem át a válogatottat, ugyanakkor hatalmas megtiszteltetés itt dolgozni” – mondta.

Szvanadze hozzátette, edzőként még nem volt olyan munkája, amely során ne érte volna el a kitűzött célját. Meggyőződése, hogy rövid időn belül rendeződnek a dolgok, hosszabb távon pedig az Európa-bajnoki kijutásért akarnak harcolni.

A georgiai kapitány végül egy határozott ígérettel zárta értékelését: három nap múlva, az Észak-Írország elleni következő mérkőzés után már nem ilyen hangulatban szeretne megjelenni a sajtótájékoztatón.

„Ideje kilépni a fennhordott orrok árnyékából”

A georgiai sajtó jóval keményebben értékelte a budapesti vereséget, mint Szvanadze.

A Lelo.ge elemzése egyenesen „rémálomnak” nevezte a mérkőzés első 35 percét, amelyben szerintük Szoboszlai Dominik és társai úgy futballoztak, „ahogy az udvaron a nagyobb fiúk szoktak a kisebbekkel”.

A lap szerint Georgia játékosai többször olyan elemi hibákat követtek el saját kapujuk közelében, amelyek ezen a szinten elfogadhatatlanok. Továbbá jobb magyar helyzetkihasználással akár súlyosabb vereség is lehetett volna a vége.

Külön kiemelték, hogy a georgiai válogatott képtelen volt megfelelően reagálni a magyarok magas letámadására.

Az elemzés szerint az ellenfelek mára kiismerhették Georgia játékát, amelyet egy „sokszor elolvasott könyvhöz” hasonlítottak.

Komoly kritikát kaptak a topligákban szereplő játékosok is, akik a szerző szerint a válogatottban olyan hibákat követnek el, amelyeket klubjaikban aligha engednének meg maguknak.

A lap ennél is tovább ment, és azt írta, kívülről úgy tűnik, mintha eltűnt volna az a tűz és elszántság, amely korábban jellemezte ezt a generációt. Szvanadze egyik legfontosabb feladatának ezért az öltöző rendbetételét és a régi szenvedély visszahozását tartják.

A cikk szerint különösen riasztó, hogy Georgia három Nemzetek Ligája-mérkőzés után továbbra is gól nélkül áll. A Lelo.ge végül rendkívül kemény üzenetet küldött a játékosoknak: ha bárkin eluralkodott volna a nagyképűség, ideje „kilépni a fennhordott orrok árnyékából”.

Georgia három forduló után egy ponttal áll a csoport utolsó helyén, míg Magyarország négy ponttal várja az Ukrajna elleni, hétfői nagyszombati mérkőzést.

Korábban

Marco Rossinak a mérkőzést követően is maradt hiányérzete a játékban, és azt is elárulta, miért cserélte le Szoboszlai Dominikot.

Marco Rossi kimondta, mi hiányzott még a győzelem ellenére is

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tóth Alex pedig már előre tekintett és visszavágna Ukrajnának a Puskás Arénában elszenvedett vereségért.

Osváth Attila elárulta, hogyan kapcsolták ki Georgia legnagyobb sztárját, Jurek Gábor és Tóth Alex pedig már az Ukrajna elleni folytatásról beszélt.

A magyar válogatott Kerkez Milos góljával 1–0-ra legyőzte Georgiát a Nemzetek Ligájában, a találkozó után pedig több magyar játékos is úgy érezte, Marco Rossi együttese az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a sorozatban.

Osváth Attila szerint különösen jól működött a magyar csapat letámadása, és sikerült megvalósítaniuk azt is, amit a Georgia legveszélyesebb játékosa, Hvicsa Kvarachelia ellen elterveztek.

„Kivideóztuk, tudtuk, hogy mit akarunk ellene.

Örülök, hogy nem tudott sokat hozzátenni a grúzok játékához, csapatszinten ki tudtuk venni a játékból, be tudtuk duplázni, nem hagytunk neki területet, jól nézett ez ki – mondta a magyar válogatott futballista az M4 Sportnak.

Osváth hangsúlyozta, Kvarachelia semlegesítése nem egyetlen játékos érdeme volt, hanem a teljes csapat közös munkája.

„Mindenki, aki játszott, megérdemli a dicséretet.”

A jobbhátvéd szerint az 1–0-s siker azért is fontos, mert már a sorozat elején látszott, mennyire kiegyenlített a csoport.

Úgy érzi, a három eddigi Nemzetek Ligája-mérkőzés közül most játszottak a legjobban, és erre szeretnének építeni Ukrajna ellen is.

Kerkez magyarul üzent a győztes gól után, Nagy Zsolt különös érzésről beszélt

Jurek: Ha ezt kérik, elvégzem

Jurek Gábor a hajrában állt be, amikor már nem elsősorban a támadásépítés, hanem az 1–0-s előny megőrzése volt a magyar válogatott feladata.

„Elég nehéz időszakban jöttem be, az utolsó percekben az volt a feladat, hogy megtartsuk az 1–0-t, én pedig nem védekező játékos vagyok. De ha ezt kérik, elvégzem.”

A támadó szerint az Ukrajna elleni vereség alkalmával sem játszott rosszul a csapat, Georgia ellen azonban már az eredmény is társult a teljesítményhez.

„Most mindenki száz százalékot nyújtott, kibrusztoltuk a győzelmet, emellett a játék is jobb volt.”

Jurek arra is kitért, hogy a támadósorból két alapember is hiányzik, ami a gólszámon is érződik. Saját bevallása szerint neki is akadnak kisebb lehetőségei, és bízik benne, hogy hamarosan az első válogatott gólja is megszületik.

Tóth Alex: Vissza kell vágnunk

Tóth Alex ugyancsak úgy látta, hogy a magyar válogatott különösen a mérkőzés első 35 percében irányította a játékot. A győzelem szerinte komoly terhet vett le a csapat válláról.

A Bournemouth középpályása arról is beszélt, hogy a sérülések miatt fontos támadók hiányoznak, ezért más módon is keresniük kell a gólszerzési lehetőségeket. Georgia ellen ennek részeként több távoli lövéssel is próbálkoztak.

Tóth már előre tekintett a hétfői találkozóra is, amelyen Magyarország Nagyszombatban ismét Ukrajnával találkozik.

„Az ukránok 3–0-ra kikaptak az északírektől, biztosan dacosak lesznek, de nekünk meg vissza kell vágnunk a vereségért, úgyhogy hétfőn sem számítok könnyebb mérkőzésre.”

A magyar válogatott így az első Nemzetek Ligája-győzelme után már az Ukrajna elleni visszavágóra készül, ahol egy újabb sikerrel tovább javíthatna helyzetén a rendkívül szoros csoportban.

Korábban

Marco Rossi a meccs utáni sajtótájékoztatón tiszta vizet öntött a pohárba jövőjével kapcsolatban.

Rossi megszólalt a jövőjéről: Csányi Sándor személyesen kereste fel

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Marco Rossi a Georgia elleni győzelem után beszélt arról, mi történt közte és Csányi Sándor között a mérkőzést megelőző napon.

Fontos kijelentést tett Marco Rossi a magyar válogatott Georgia elleni 1–0-s győzelmét követő sajtótájékoztatón.

A szövetségi kapitány elárulta, hogy Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke személyesen biztosította őt a bizalmáról.

A találkozóra a pénteki mérkőzés előtti napon került sor Telkiben.

„Szeretnék hálát adni az elnök úrnak, aki előző nap meglátogatott minket Telkiben, hogy megerősítse a belém vetett bizalmát.

És hogy hisz az én, és a csapatom munkájában, illetve a srácokban.

A negatív hangok és a furcsa helyzet ellenére, amit valaki előidézett, aki nem szeretne engem többet Magyarországon látni. Ez rendben van, ez a foci része” – mondta Rossi, aki hozzátette, Csányi kiállása a csapat számára is megnyugtatóan hatott.

A kérdés azért is volt különösen érdekes, mert a Nemzetek Ligája első két fordulójában nem sikerült nyernie a magyar válogatottnak: Ukrajna ellen 1–0-s vereséget szenvedett, Észak-Írországban pedig gól nélküli döntetlent játszott.

Georgia ellen azonban Kerkez Milos első válogatott góljával megszületett az első győzelem.

Rossi ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a teljesítmény miatt már az előző két találkozó után sem volt csalódott.

Úgy érezte, csapata az egy megszerzett pontnál többet érdemelt volna, a csoport pedig annyira kiegyenlített, hogy gyakorlatilag minden mérkőzés ki-ki találkozónak tekinthető.

A Georgia elleni teljesítménnyel már kifejezetten elégedett volt.

Kiemelte, hogy a játékosok taktikai szempontból az első perctől az utolsóig végrehajtották a megbeszélteket, és szerinte a három pontot is megérdemelten szerezték meg.

A magyar válogatott három forduló után négy ponttal áll a csoport harmadik helyén.

Rossi együttese hétfőn Nagyszombatban Ukrajna ellen folytatja a Nemzetek Ligáját.

Korábban

Marco Rossi a Georgia elleni meccset követően nem volt maradéktalanul elégedett a magyar válogatott teljesítményével.

Marco Rossi kimondta, mi hiányzott még a győzelem ellenére is

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem mindennapi potyagólt hozott az Ukrajna-Észak-Írország Nemzetek Ligája-mérkőzés: Ciaron Brown találatánál alaposan elszámította magát az ukrán kapus.

A meccsen az volt a harmadik találat, ugyanis Észak-Írország 3–0-ra legyőzte Ukrajnát a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, ezzel pedig a magyar válogatott csoportjában hét ponttal az élre állt.

Az északírek villámrajtot vettek. Ciaron Brown már a 9. percben megszerezte a vezetést, majd a 22. percben Isaac Price is betalált, így Michael O’Neill csapata kétgólos előnnyel vonulhatott szünetre.

Az ukránok a második félidőben több cserével is próbáltak változtatni, de az újabb gólt is Észak-Írország szerezte.

A 61. percben Brown ismét eredményes volt, ezzel védő létére duplázott, és 3–0-ra módosította az állást.

Az északír játékos próbálkozása elsőre egyáltalán nem tűnt védhetetlennek, az ukrán kapus azonban teljesen elszámította a labda ívét, amely végül a hálóban kötött ki.

A kapus már csak késve tudott reagálni, így Brown ünnepelhetett – a jelenetet látva alighanem az ukrán hálóőr is tudta, hogy ezt bizony valahogyan védenie kellett volna. S attól félhet, hogy a szilveszteri bakiparádéban majd viszontlátja magát.

Három forduló után Észak-Írország hét ponttal vezet, míg Ukrajna és Magyarország egyaránt négy ponttal áll, ugyanis Marco Rossi együttese péntek este 1-0-ra nyert Georgia ellen hazai pályán.

A magyar válogatott hétfőn éppen Ukrajna ellen lép pályára Nagyszombatban.

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. forduló

Ukrajna–Észak-Írország 0–3 (0–2)

Nagyszombat, Štadión Antona Malatinského

  • Gólszerző: Brown (9., 61.), Price (22.)

A csoport állása

1. Észak-Írország 3 2 1 – 4–0 7 pont

2. Ukrajna 3 1 1 1 1–3 4 pont

3. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 1–1 4 pont

4. Georgia 3 – 1 2 0–2 1 pont

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kerkez Milos megszerezte első válogatott gólját, a lefújás után pedig elárulta, mit tartott a Georgia elleni siker kulcsának.

A magyar válogatott 1–0-ra legyőzte Georgiát a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, ezzel megszerezte első győzelmét a sorozat mostani kiírásában.

A találkozót Kerkez Milos első válogatott találata döntötte el, aki Lukács Dániel beadását fejelte a kapuba a 35. percben.

A lefújás után Kerkez magyarul értékelt az M4 Sportnak, és elsősorban a csapat teljesítményét emelte ki.

„Hála istennek összejött az első gólom a válogatottban, nagyon boldog vagyok!

A legfontosabb, hogy mindenki keményen küzdött, jól is védekeztünk. Büszke vagyok!”

A védő szerint a magyar csapat gyorsan járatta a labdát, agresszíven futballozott és rengeteget dolgozott a három pontért. Arra is reagált, hogy első válogatott találatát némileg szokatlan módon, fejjel szerezte.

„Nekem mindegy, a gól az gól!”

Kerkez magyar nyelvtudásáról is beszélt. Elmondta, továbbra is tanulja a nyelvet, és abban bízik, hogy egy-két éven belül még magabiztosabban tud majd megszólalni magyarul.

Nagy Zsolt: Előre éreztem, hogy ez a mi napunk lesz

A válogatottba visszatérő Nagy Zsolt szintén boldogan értékelt, és úgy érezte, ezúttal a szerencse is a magyar csapat mellé állt.

„Valahogy előre éreztem, hogy ez a mi napunk lesz. A georgiai csapat beletett mindent, de úgy érzem, ma végre a szerencse is mellénk állt.

A magyar címert méltósággal viseltük ma.”

Nagy hozzátette, fizikailag is jól érezte magát, és akár száz percig is bírta volna a mérkőzést.

Tóth Alex szerint már érett a magyar válogatott első győzelme, mert rengeteg munkát tettek bele az elmúlt időszakba.

„Szerintem jó játékkal tudtuk megnyerni ezt a szoros találkozót. Mindenki nyerni akart, mindenki tette a saját dolgát és csapatként is nagyon jól működtünk.”

A győzelemnek ugyanakkor van egy rossz híre is Kerkez számára: a második félidőben kapott sárga lapja miatt eltiltott lesz, így nem léphet pályára hétfőn Ukrajna ellen.

Korábban

Szoboszlai Dominik nagyszerű első félidőről beszélt a mérkőzés után, és kiemelte, mindig ez a küzdőszellem kell, hogy jellemezze a válogatottat, valamint Kerkez Milosnak is „odaszúrt”.

Szoboszlai: ez volt a legutolsó, amire számítottam…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Marco Rossi elégedetten értékelt a Georgia elleni siker után, de azt is elmondta, melyik területen vár még javulást a magyar válogatottól.

A magyar válogatott Kerkez Milos fejesével 1–0-ra legyőzte Georgiát a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, ezzel megszerezte első győzelmét a sorozat mostani kiírásában.

Marco Rossi szerint csapata összességében jó teljesítményt nyújtott a Puskás Arénában.

„Jó mérkőzést játszottunk. Mindkét félidőben az utolsó tíz percben szenvedtünk egy minőséget képviselő ellenféllel szemben.”

A szövetségi kapitány az M4 Sportnak adott interjújában külön kitért a Puskás Arénában helyet foglaló magyar drukkerekre is.

„Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak, akik végig velünk voltak.”

Rossi a védekezést külön kiemelte

A magyar válogatott három Nemzetek Ligája-mérkőzésen mindössze egy gólt kapott. Rossi szerint Georgia ellen is az egész csapat kivette a részét a védekezésből.

„Az egész csapat nagyon jól dolgozott védekezésben, koncentráltak voltunk a helyzeteknél, lezártuk a területeket, figyeltük a távolságot egymás között is.”

A kapitány ugyanakkor ezúttal sem hallgatta el, miben kell még előrelépnie az együttesnek. A magyar válogatott több lehetőséget is kialakított, de végül csak Kerkez találatát tudta gólra váltani.

„Ebből a szempontból jól teljesítettünk, az ellenfél kapuja előtt kicsit határozottabbnak kell lennünk.

Volt négy tiszta helyzetünk és csak egyszer sikerült, és ez ezen a szinten nem elég”.

Rossi szerint ehhez türelemre is szükség lesz. A keretben több olyan játékos szerepel, aki még kevés tapasztalattal rendelkezik a nemzeti csapatban.

„Értékes játékosaink vannak elöl. Sok az újonc, időt kell adnunk nekik, és itt, a válogatottban a nyomás óriási.”

Azt is elárulta, miért cserélte le Szoboszlait

Rossi elmondása szerint Szoboszlai a mérkőzés végére teljesen elfáradt, ráadásul görcsök is jelentkeztek nála. A kapitány kiemelte a középpályás rengeteg nagy intenzitású futását is:

„Óriási sprinteket teljesített, nem is tudom, mekkora sebességre volt képes, de nagyon gyors volt.”

Ezúttal a hatos pozícióban számítottak rá, de Rossi szerint Szoboszlai sokoldalúsága ennél jóval többet enged.

„Dominik gyakorlatilag minden támadó jellegű középpályás poszton kiváló játékra képes” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy akár jobbhátvédként is megállná a helyét, bár a válogatottban nem tervezik ott szerepeltetni.

A magyar válogatott három forduló után négy ponttal áll a csoport harmadik helyén, hétfőn pedig Ukrajna ellen folytatja szereplését Nagyszombatban.

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. forduló

Magyarország–Georgia 1–0 (1–0)

Puskás Aréna, 52 780 néző

  • Gólszerző: Kerkez Milos (35.)
  • Sárga lap: Kerkez (74.), Szűcs T. (82.), Vitális (85.), illetve Kiteisvili (33.), Kocsorasvili (67.)

A csoport állása

1. Észak-Írország 3 2 1 – 4–0 7 pont

2. Ukrajna 3 1 1 1 1–3 4 pont

3. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 1–1 4 pont

4. Georgia 3 – 1 2 0–2 1 pont

Korábbi eredmények

1. forduló (szeptember 25.):

Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)

MAGYARORSZÁG-Ukrajna 0-1 (0-1)

2. forduló (szeptember 28.):

Georgia-Ukrajna 0-0

Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 0-0

3. forduló (október 2.):

Ukrajna-Észak-Írország 0-3

MAGYARORSZÁG-Georgia 1-0

A további program

4. forduló (október 5.):

Észak-Írország – Georgia, Belfast 20.45

Ukrajna-MAGYARORSZÁG, Nagyszombat 20.45

5. forduló (november 14.):

Georgia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00

Észak-Írország – Ukrajna, Belfast 20.45

6. forduló (november 17.):

Magyarország – Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45

Ukrajna-Georgia, Nagyszombat 20.45

Frissítés

Marco Rossi a meccset követő sajtótájékoztatón tiszta vizet öntött a pohárba a jövőjével kapcsolatban.

Rossi megszólalt a jövőjéről: Csányi Sándor személyesen kereste fel

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya remek első félidőről és küzdőszellemről beszélt, valamint Kerkeznek is odaszólt.

Mint ismert a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra nyert Georgia ellen a Nemzetek Ligája B-divíziójának harmadik fordulójában. Marco Rossi csapata ezzel megszerezte első győzelmét a sorozatban és az NL-ben négy év elteltével ünnepelhetett ismét hazai sikert.

Legutóbb erre 2022-ben, az Anglia elleni 1-0 alkalmával volt példa.

A mérkőzésen Szoboszlai Dominik újfent remek teljesítményt nyújtott, 89%-os passzpontossággal zárt, 8 helyzetet alakított ki (a legtöbb a mezőnyben), 5/5 csele sikeres volt és 7-ből 7 párharcot megnyert. A találkozó után elégedett értékelt az M4 Sport kamerája előtt.

„Megvoltak a helyzeteink, úgy jöttem le az első félidőben, hogy az egyik szemem sírt, a másik nevetett, hiszen elképesztő első játékrészt produkáltunk, egytől egyig mindenki, védekezésben, támadásban, agresszivitásban, mindenben. Megvoltak a helyzeteink, szerintem nem 1-0-nak kellett volna lennie, de mindegy, 1-0-val is boldog voltam.

Ez a küzdőszellem kell. Ezért kell mindenki a keretben, aki beáll ugyanúgy tudjon küzdeni, harcolni., hogy ne kapjunk gólt és ez sikerült.”

Kerkez Milos góljáról is szót ejtett

Ha kérdeztek valamit, hogy mi a legutolsó dolog, amire számítanék, az, hogy Milos gólt fejel.

Örülök neki, első gólja a válogatottban, szerintem látszott rajta is, hogy neki mennyit jelentett. Még ha néha nem is a legélesebb kés a fiókban, szívét lelkét mindig kiteszi a pályára” – szúrt oda viccesen liverpooli csapattársának a magyar válogatott kapitánya.

Szoboszlainak az 59. percben volt egy bődületes lövése távolról, amit Mamardasvili épphogy csak ki tudott tornázni. A mérkőzés végén a két Liverpool játékos összemosolyogva beszélte meg a történeteket.

„A lövésről bezéltünk, mondtam neki, ha nem ott áll, valószínűleg gól. Jó volt látni.

Az első félidőt kell magukkal vinni, a második játékrészben kicsit visszajött a régi énünk, és visszacsúsztunk, de ha így nyersz 1-0-ra, akkor nem kell megmagyarázni.

Ez a küzdőszellem kell mindenkitől – zárta gondolatait Szoboszlai Dominik.

A magyar válogatott október 5-én Nagyszombatban folytatja szereplését. A csoport másik pénteki találkozóján Észak-Írország meglepetésre 3–0-ra nyert Ukrajna vendégeként.

Három forduló után Magyarország négy ponttal a csoport harmadik helyén áll.

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. forduló

Magyarország–Georgia 1–0 (1–0)

Puskás Aréna, 52 780 néző

  • Gólszerző: Kerkez Milos (35.)
  • Sárga lap: Kerkez (74.), Szűcs T. (82.), Vitális (85.), illetve Kiteisvili (33.), Kocsorasvili (67.)

A csoport állása

1. Észak-Írország 3 2 1 – 4–0 7 pont

2. Ukrajna 3 1 1 1 1–3 4 pont

3. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 1–1 4 pont

4. Georgia 3 – 1 2 0–2 1 pont

Korábbi eredmények

1. forduló (szeptember 25.):

Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)

MAGYARORSZÁG-Ukrajna 0-1 (0-1)

2. forduló (szeptember 28.):

Georgia-Ukrajna 0-0

Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 0-0

3. forduló (október 2.):

Ukrajna-Észak-Írország 0-3

MAGYARORSZÁG-Georgia 1-0

A további program

4. forduló (október 5.):

Észak-Írország – Georgia, Belfast 20.45

Ukrajna-MAGYARORSZÁG, Nagyszombat 20.45

5. forduló (november 14.):

Georgia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00

Észak-Írország – Ukrajna, Belfast 20.45

6. forduló (november 17.):

Magyarország – Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45

Ukrajna-Georgia, Nagyszombat 20.45

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ezzel alaposan átrajzolódtak az esélyek a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-csoportjában.

Észak-Írország három gólt szerzett Ukrajna ellen Nagyszombatban, alaposan átírva a magyar válogatott Nemzetek Ligája-csoportját.

Nemcsak a Puskás Arénában született magyar szempontból fontos eredmény péntek este. Észak-Írország 3–0-ra legyőzte Ukrajnát a Nemzetek Ligája B divíziójában, így Michael O’Neill együttese három forduló után hét ponttal áll.

A találkozót Ukrajna pályaválasztásával, a szlovákiai Nagyszombatban rendezték.

A két együttes egyaránt négy ponttal kezdte a fordulót: Ukrajna korábban 1–0-ra nyert Magyarországon, majd gól nélküli döntetlent játszott Georgiában, míg Észak-Írország 1–0-ra győzött Georgia vendégeként, aztán 0–0-t játszott a magyar válogatottal Belfastban.

Már az első félidőben eldőlt?

Az északírek villámrajtot vettek. Ciaron Brown már a 9. percben megszerezte a vezetést, majd a 22. percben Isaac Price is betalált, így Michael O’Neill csapata kétgólos előnnyel vonulhatott szünetre.

Az ukránok a második félidőben több cserével is próbáltak változtatni, de az újabb gólt is Észak-Írország szerezte. A 61. percben Brown ismét eredményes volt, ezzel védő létére duplázott, és 3–0-ra módosította az állást.

Ukrajna számára különösen fájó lehet az eredmény, hiszen a találkozót megelőzően öt egymást követő mérkőzésén sem kapott gólt. Az északírek ezt a sorozatot kilenc perc alatt megszakították, majd három találatig jutottak az addig rendkívül stabil védelemmel szemben.

Magyarország-Georgia: megtört a jég, Kerkez góljával nyert a válogatott

Nagyot fordult a magyar csoport

Észak-Írország ezzel hét pontra lépett, míg Ukrajna négy ponton maradt.

A Georgia ellen 1–0-ra győztes magyar válogatott szintén négy ponttal áll három forduló után.

A következő forduló így különösen fontossá válik Marco Rossi csapatának. Magyarország hétfőn éppen Ukrajna ellen lép pályára Nagyszombatban, miközben Észak-Írország Georgiát fogadja Belfastban.

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. forduló

Ukrajna–Észak-Írország 0–3 (0–2)

Nagyszombat, Štadión Antona Malatinského

  • Gólszerző: Brown (9., 61.), Price (22.)
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kerkez Milos első gólját szerezte a nemzeti együttesben, Marco Rossi csapata pedig első győzelmét az idei Nemzetek Ligájában.

A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra legyőzte Georgiát a Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Marco Rossi együttese sok helyzetet alakított ki, a mérkőzés egyetlen gólját pedig Kerkez Milos szerezte a 35. percben.

Rossi négy helyen változtatott az Észak-Írország elleni kezdőcsapathoz képest, Osváth Attila, Tóth Alex, Tóth Milán és Nagy Zsolt is bekerült a tizenegybe. A magyar válogatott agresszíven kezdett, Tóth Alex már a negyedik percben próbára tette Giorgi Mamardasvilit, majd Szoboszlai Dominik is többször veszélyeztetett.

A fölény a 35. percben érett góllá. Nagy Zsolt labdaszerzését követően Schäfer András, majd Tóth Milán játszotta tovább a labdát, Lukács Dániel pedig jobbról középre ívelt. Kerkez hét méterről pontosan fejelt a jobb alsó sarokba, megszerezve pályafutása első gólját a magyar válogatottban.

Georgia még a szünet előtt közel került az egyenlítéshez. Georges Mikautadze kétszer is próbálkozhatott, Tóth Balázs azonban mindkétszer hárított, majd Hvicsa Kvarachelia lövését Kerkez blokkolta.

Többször is ott volt a második magyar gól

A fordulást követően újabb komoly magyar helyzetek következtek. Az 59. percben Szoboszlai 25 méteres bombája a léc alá tartott, Mamardasvili azonban nagyot védett.

Nem sokkal később Kerkez fejesét Dvali a gólvonalról mentette, Schäfer közeli próbálkozása egy védőn megpattanva kerülte el a kaput, majd Bárány Donát négy méterről leadott lövését Kvarachelia blokkolta a jobb kapufánál.

A kihagyott lehetőségek miatt a hajráig nyílt maradt a mérkőzés. Budu Zivzivadze 21 méterről centikkel lőtt a bal felső fölé, később pedig Tóth Rajmundnak kellett tisztáznia egy veszélyes beadás után.

Az eredmény azonban már nem változott, így a magyar válogatott 1–0-ra nyert, és a harmadik fordulóban megszerezte első győzelmét a Nemzetek Ligája mostani kiírásában.

Kerkez hétfőn már nem játszhat

A győztes gólt szerző Kerkez számára nem alakult tökéletesen az este. A 74. percben Kvernadze elleni szabálytalanságáért sárga lapot kapott, emiatt eltiltás vár rá, így ki kell hagynia a hétfői, Ukrajna elleni mérkőzést.

A magyar válogatott október 5-én Nagyszombatban folytatja szereplését. A csoport másik pénteki találkozóján Észak-Írország meglepetésre 3–0-ra nyert Ukrajna vendégeként.

Három forduló után Magyarország négy ponttal a csoport harmadik helyén áll.

Óriási meglepetés a magyar csoportban: Észak-Írország kiütötte Ukrajnát

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. forduló

Magyarország–Georgia 1–0 (1–0)

Puskás Aréna, 52 780 néző

  • Gólszerző: Kerkez Milos (35.)
  • Sárga lap: Kerkez (74.), Szűcs T. (82.), Vitális (85.), illetve Kiteisvili (33.), Kocsorasvili (67.)

A csoport állása

1. Észak-Írország 3 2 1 – 4–0 7 pont

2. Ukrajna 3 1 1 1 1–3 4 pont

3. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 1–1 4 pont

4. Georgia 3 – 1 2 0–2 1 pont

Korábbi eredmények

1. forduló (szeptember 25.):

Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)

MAGYARORSZÁG-Ukrajna 0-1 (0-1)

2. forduló (szeptember 28.):

Georgia-Ukrajna 0-0

Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 0-0

3. forduló (október 2.):

Ukrajna-Észak-Írország 0-3

MAGYARORSZÁG-Georgia 1-0

A további program

4. forduló (október 5.):

Észak-Írország – Georgia, Belfast 20.45

Ukrajna-MAGYARORSZÁG, Nagyszombat 20.45

5. forduló (november 14.):

Georgia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00

Észak-Írország – Ukrajna, Belfast 20.45

6. forduló (november 17.):

Magyarország – Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45

Ukrajna-Georgia, Nagyszombat 20.45

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kilenc mérkőzés után ért véget a magyar U18-as válogatott veretlenségi sorozata, pedig Algéria ellen sokáig nem úgy nézett ki, hogy baj lehet.

Vereséggel folytatta szereplését a horvátországi nemzetközi tornán a magyar U18-as válogatott. Jeremiás Gergő együttese a Katar elleni 2–1-es siker után ezúttal Algériával találkozott, és 1–0-ra kikapott.

A magyar csapat kifejezetten jól kezdte a mérkőzést, több gólszerzési lehetőséget is kialakított, ezeket azonban nem sikerült kihasználnia. Algéria fokozatosan átvette a kezdeményezést, majd a 43. percben Ali góljával megszerezte a vezetést – olvasható az MLSZ beszámolójában.

A második félidőben már nem változott az eredmény.

A vereséggel egy kilenc mérkőzés óta tartó magyar veretlenségi sorozat szakadt meg, amely még tavasszal, az U17-es korosztályban kezdődött.

Jeremiás: Nem gondoltam volna, hogy ezt elveszítjük

Jeremiás Gergő szövetségi edző szerint az első félidő alapján egészen más eredményre lehetett számítani.

„Az első félidőben nem gondoltam volna, hogy ezt a mérkőzést elveszítjük. Jól kezdtünk, több gólszerzési lehetőséget kialakítottunk, a játékosok azt tették a pályán, amit előzetesen megbeszéltünk.”

A szakember ugyanakkor már jóval kritikusabban értékelte a fordulás után látottakat.

„Sajnos a második félidőben az utóbbi időszak legrosszabb teljesítményét nyújtottuk, hiányzott az átütőerő a játékunkból.”

Jeremiás hangsúlyozta, nem szeretnének messzemenő következtetéseket levonni egyetlen vereségből.

A magyar válogatott hétfőn Olaszország ellen zárja a tornát, ahol máris lehetősége lesz a javításra.

Algéria–Magyarország 1–0 (1–0)

  • Gólszerző: Ali (43.)

Magyarország: Balogh Barnabás – Vincze Tamás (Béres Benedek, 46.), Russnák Áron, Szabados Dániel (Dubecz János, 46.), Szendrei Bence (Bíró Bence, 85.) – Serucza Márk (Tóth Miklós, 85.), Polonkai Noel – Varga Dániel (Egervári Ádám, 61.) – Wiesner Balázs (Erdei Zsombor, 72.), Gyánó Marcell (Görög Vincent, 61.), Czuppon Bálint (Balaskó Milán, 72.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Súlyos büntetést kapott a Parasznya játékosa, aki után mentő vitte kórházba ellenfelét a vármegyei rangadón

Közel két évre eltiltotta a mérkőzésektől Tóth Krisztiánt, a Parasznya SE labdarúgóját az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága.

A futballista 2028. július 1-jéig egyetlen találkozón sem léphet pályára – írja a Boon.hu.

A súlyos büntetés előzménye a szeptember 26-án rendezett Sajóbábony–Parasznya vármegyei I. osztályú bajnoki mérkőzésen történt incidens. A második félidőben a hazai Marozsán Dominik és Tóth Krisztián összeszólalkozott, majd mindketten piros lapot kaptak.

Korábban elsők között írtuk meg, hogy a két játékos előbb összeérintette a fejét, majd Marozsán egy fejelő mozdulattal eltalálta ellenfelét. Miután szétválasztották őket, Tóth visszament hozzá, és lefejelte a sajóbábonyi futballistát.

Dráma: félbeszakadt a megye I-es meccs, lefejeltek egy játékost, mentő jött érte

Mentő vitte el a megsérült játékost

Marozsán arc- és fejsérülést szenvedett, ellátására mentő érkezett a pályára, majd kórházba szállították. A vizsgálatok enyhe agyrázkódást állapítottak meg, de állapota szerencsére lehetővé tette, hogy még aznap hazatérjen.

A történtek miatt a mérkőzés több mint fél órán keresztül állt, később azonban folytatni tudták a játékot. A Parasznya ezt követően közleményben kért elnézést, és együttérzését fejezte ki a sérült labdarúgó, valamint a Sajóbábony felé.

„Ami vele történt, az sem a sportpályára, sem sehová nem való” – fogalmazott akkor Hegedűs László, a Parasznya elnöke.

A fegyelmi bizottság a másik kiállított játékost is megbüntette: Marozsán Dominiket 2026. december 1-jéig tiltották el a mérkőzésektől.

Tóth Krisztián ugyanakkor ennél lényegesen súlyosabb szankciót kapott, így csaknem huszonegy hónapig nem futballozhat hivatalos találkozón.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szepesi Tibor fájó szívvel búcsúzik a Karcagi SE vezetésétől, utódjáról az október 21-i küldöttgyűlés dönthet.

Huszonhét év után távozik a Karcagi Sport Egyesület vezetéséből Szepesi Tibor.

Az NB II-es klub alelnöke szeptember 1-jén nyújtotta be lemondását, amely a folyamatban lévő pályázati elszámolások elkészítése és szabályszerű beadása után lépett hatályba.

Szepesi egyúttal Karcag polgármestere is, ezért közleménye szerint a civil szervezeteket érintő jogszabályi változások miatt már nem tarthatta meg sportvezetői pozícióját.

„Mivel továbbra is szívügyem a karcagi sport működése és jövője, ezért nincs más választásom; fájó szívvel, de kénytelen vagyok lemondani a Karcagi Sport Egyesületben betöltött tisztségemről” – fogalmazott.

Több mint negyedszázados korszak zárult le

Szepesi 27 éven keresztül dolgozott vezetőként az egyesületnél, amelynek összesen 46 éve tagja. Búcsúüzenetében felidézte, hogy ez idő alatt sportlétesítmény-fejlesztések, hazai és nemzetközi versenyek, valamint kiemelkedő országos és nemzetközi eredmények fémjelezték a Karcagi SE működését.

Az utolsó pályázati dokumentumokat már aláírta és benyújtották, így lemondása hatályba lépett.

Az új vezetésről az október 21-re tervezett egyesületi küldöttgyűlés határozhat.

A távozó alelnök megköszönte a sportolók, edzők, testnevelők, szülők, támogatók, szponzorok és önkéntesek több évtizedes együttműködését.

„Kívánom, hogy az utódom legalább olyan sikeres időszakot tudjon magáénak, mint az elmúlt több mint negyedszázad volt” – zárta közleményét Szepesi Tibor.

A kormány eközben további sportvezetői összeférhetetlenségi szabályokat készít elő.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet célja, hogy meghatározott politikai és állami tisztségek viselői ne tölthessenek be vezető pozíciót országos sportági szakszövetségekben, illetve jelentős létszámú sportszervezetekben.

Korábban

Bő két héttel ezelőtt Kubatov Gábor, az FTC elnöke is sejtelmesen beszélt jövőjéről.

FTC: Kubatov Gábor sejtelmesen nyilatkozott a jövőjéről

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC