A „Felvidék, Made in Hungaria” molinó komoly indulatokat váltott ki Szlovákiában, és már egy esetleges UEFA-vizsgálatot is emlegetnek.
A magyar labdarúgó-válogatott hétfő este 2-1-re nyert Ukrajna ellen a Nemzetek Ligája B-divíziójának 4. fordulójában. Marco Rossi együttese így az első etapot két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárta, s hét ponttal várhatja a novemberi folytatást. Azonban az ukránok elleni sikernek könnyen lehet, hogy lesz még utózöngéje, és nem a pályán mutatott teljesítmény miatt.
Román és szlovák lapok is külön cikkben foglalkoztak a magyar szurkolók egyik molinójával, amely a nagyszombati vendégszektorban jelent meg.
A román Gazeta Sporturilor arról írt, hogy a magyar drukkerek a „Felvidék, Made in Hungaria” feliratot feszítették ki a lelátón.
A lap ezt kifejezetten provokatív üzenetként értelmezte, és azt írta, hogy a „Felvidék” történelmi magyar elnevezés, amely a mai Szlovákia területének egy részére utal.
(Fotó: Réti Zsolt)
A GSP szerint az ügy azért is kapott nagyobb visszhangot, mert a mérkőzés előtt a pozsonyi magyar nagykövetség arra kérte a szurkolókat, hogy ne vigyenek a stadionba politikai, provokatív vagy intoleráns üzeneteket.
A román lap állítása szerint a molinó ennek ellenére megjelent a magyar szektorban.
A portál „provokációként” írta le a molinót, és azt állította, hogy a felirat reakciót váltott ki a helyszínen tartózkodó szlovák nézőkből is.
Szerintük a magyar himnusz kifütyülése is összefügghetett a lelátón megjelenő üzenettel.
A román lap azt is kiemelte, hogy a nagyszombati találkozó eleve fokozott biztonsági intézkedések mellett zajlott.
A szlovák rendőrség megerősített jelenléttel készült, és a stadion környezetében forgalomkorlátozásokat is bevezettek.
Az UEFA akár meg is vizsgálhatja a történteket, és szabálytalanság megállapítása esetén fegyelmi eljárás is indulhat.
Fontos ugyanakkor, hogy az európai szövetség egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt az ügyről, így jelenleg nincs bejelentett eljárás vagy büntetés.
Életének 63. évében elhunyt Nagy István, a DVSC hosszú éveken át szolgáló masszőre.
Gyászhírt jelentett be a DVSC: hosszú, súlyos betegség után elhunyt Nagy István, a klub masszőre. A népszerű Pityu bá hétfő este, életének 63. évében hunyt el. Nagy István több mint két évtizeden keresztül dolgozott a Lokinál, 2003 óta pedig folyamatosan az első csapatot segítette.
Nagy István természetgyógyász végzettséget szerzett Budapesten, majd 2001-ben került a Lokihoz masszőrként. Eleinte a junioroknál vállalt szerepet, 2003-tól pedig folyamatosan az első csapat mellett dolgozott, így csaknem negyedszázadon keresztül szolgálta a klubot.
Munkája során debreceni futballgenerációk sokaságát segítette a sikeres pályafutáshoz. A DVSC megemlékezésében kiemelte kiváló szakmai munkáját, valamint azt, hogy emberként is végtelenül szeretetreméltó volt. Példaértékű jóindulat, közvetlen kommunikáció és remek humor jellemezte, ezért a klub szerint nemcsak a munkája, hanem a személyisége is nagyon fog hiányozni a Loki öltözőjéből.
A klub által Pityu báként emlegetett Nagy István hosszú ideje, férfiasan küzdött a súlyos betegség ellen, hétfő este azonban elhunyt.
A DVSC osztozik a család fájdalmában, és közölte, hogy Nagy István emlékét megőrzi.
Németh Antal értékelte, mit látott a fiataloktól a selejtezősorozat hajrájában.
Döntetlennel zárta az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar U21-es válogatott, amely 0–0-t játszott a csoport második helyén végző Törökország otthonában.
A keddi találkozón három újoncot avatott a magyar csapat, amely hét ponttal a csoport negyedik helyén fejezte be a selejtezősorozatot.
Az utolsó szakaszban Horvátország, Litvánia és Törökország ellen lépett pályára a válogatott. Ezen a három mérkőzésen összesen kilenc játékos mutatkozott be az U21-es csapatban, a 2006-os és 2007-es születésű labdarúgók pedig fontos tapasztalatokat szerezhettek a következő U21-es időszak előtt.
Értékes döntetlent értünk el Törökországban, örülök, hogy sikerült a játékunkban lecsökkenteni azoknak a hibáknak a számát, amelyek miatt annyira nehézkessé vált a litvánok elleni meccs. Összességében a csapat jól teljesített, elégedettek lehetünk, hogy ikszeltünk egy pótselejtezőre készülő csapattal”
A szövetségi edző értékelése szerint már a Litvánia elleni mérkőzésnek is voltak olyan időszakai, amikor a magyar válogatott kontrollálta a játékot, de az egyéni hibák megnehezítették a helyzetét. Törökország ellen ezekből kevesebb volt, az első félidőben a magyar csapat veszélyesebben futballozott, a fordulás után viszont fáradni kezdett, így a házigazda egyre többet támadott.
Egyre kevesebb esélye maradt a grúz válogatottnak a feljutásra és a jó helyezésre a magyarokat is felvonultató 2-es csoportban.
Georgia hétfőn gól nélküli döntetlent játszott Észak-Írország vendégeként a Nemzetek Ligájában, így négy mérkőzés után továbbra is keresi első szerzett gólját a sorozatban.
A lefújást követően Ramaz Szvanadze szövetségi kapitány, Giorgi Mamardashvili és Budu Zivzivadze is értékelt a szövetség honlapjának.
Előbbi nem kertelt: szerinte a csapat játékának minősége nem volt megfelelő.
Úgy véli, az első félidőben különösen sok hiányosság mutatkozott, a fordulás után azonban már többet birtokolták a labdát, és valamivel közelebb kerültek ahhoz, hogy veszélyt jelentsenek az északír kapura a hazaiak letámadásának átjátszásával.
A mérkőzés utolsó részében a sérülések és a sárga lapok miatti kényszerű cserék nagyban befolyásolták a játékunkat.
Senkinek sem könnyű, hogy zsinórban a negyedik meccsen sem szereztünk gólt. Ugyanakkor pozitívum, hogy csak két gólt kaptunk” – mondta a szövetségi kapitány.
Szvanadze külön kiemelte a hátsó alakzat teljesítményét, valamint Giorgi Mamardasvili szerepét, aki a hajrában fontos pillanatban lépett elő főszereplővé.
A Liverpool kapusa a 84. percben kivédte Isaac Price büntetőjét, így Georgia megőrizte kapuját a mérkőzés végéig.
A szakvezető szerint a Nemzetek Ligájában továbbra is az a céljuk, hogy a lehető legjobb helyezést érjék el, azt azonban egyértelművé tette, hogy van egy ennél is fontosabb célkitűzés, amely meghatározza a válogatott következő időszakát.
„A Nemzetek Ligájában és az összes további mérkőzésen a célunk a lehető legmagasabb helyezés megszerzése lesz.
A fő cél természetesen az Európa-bajnokságra való kijutás – mondta Szvanadze.
A grúz válogatott számára ez nem csupán egy távoli elképzelés. A csapat a legutóbbi Európa-bajnokságon történelmet írt azzal, hogy első szereplésén a nyolcaddöntőig jutott a kontinensviadalon.
„Biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk ennek elérése érdekében, és a jövőben azért is, hogy teljesen másképp mutassuk be magunkat a közönségünknek és hazánknak.
A fennmaradó időt mindenképpen arra kell használnunk, hogy minőségileg más csapattá váljunk.”
Giorgi Mamardasvili fontos tapasztalatokról beszélt
A kapus számára ugyanakkor nemcsak a Nemzetek Ligája jelenlegi eredményei számítanak, hanem az is, hogy Georgia hosszabb távon milyen irányba tud haladni.
Mamardashvili is kiemelte a korábbi Eb-sikert, amit mihamarabb szeretnének megismételni, vagyis a következő Eb-n is ott akarnak lenni. Ehhez a következő időszakban a támadójáték javítása is elengedhetetlen lehet.
A négy mérkőzésen szerzett nulla gól ugyanis világosan jelzi, hogy ezen a területen van még mit előrelépniük, miközben a mindössze két kapott találat azt mutatja, hogy a védekezésre továbbra is lehet építeni.
A grúzok következő fontos állomása a magyar válogatott elleni találkozó lesz november 14-én.
Ezt követően november 20-án Ukrajna ellen lépnek pályára Szlovákiában, így a következő hetekben az is kiderülhet, mennyire tudják eredményekre váltani a kapitány által megfogalmazott terveket.
A magyarok elleni összecsapás így különösen érdekesnek ígérkezik: Georgia számára nemcsak a Nemzetek Ligájában elérhető eredmény lesz fontos, hanem az is, hogy egy komoly ellenféllel szemben mennyit tud javítani a támadójátékán.
Németh Antal együttese egy isztambuli 0-0-val fejezte be a H csoport küzdelmeit.
Az első 15 percben többet volt a labda a hazaiaknál, Lehoczki Bendegúznak viszont csak Habeşoğlu gyengécske sarkazását kellett hárítania.
Hat perccel később Usluoğlu cimbalomszögből leadott kísérletét fogta a Puskás kapusa, a 22. minutumban azonban már tehetetlen volt, a jobb kapufa viszont kisegítette.
A mieink első kaput eltaláló lövésére szűk 30 percet kellett várni: Pető Milán próbálkozását Öztaşdelen védte, négy perccel később pedig Tuboly lövése tévesztett célt kevéssel.
Németh Antal változtatott a szünetben: Kovács Patrikot Lapu Andor váltotta.
Az 54. minutumban a törökök kapujában kötött ki a labda, a játékvezető azonban Dragóner szabálytalansága miatt már a beadás közben kifelé ítélt.
Öt percre rá Öztaşdelen védte bravúrral Kovács Bendegúz próbálkozását, majd Tuboly lőtt fölé. A mieink 10 perc alatt két sárgát is kaptak a félidő derekán: előbb Vitályost, majd Mannert kellett figyelmeztetni.
A hajrára kettőt cserélt Németh Antal: a besárguló Manner helyére Átrok érkezett, Petőt pedig Gruber Zsombor váltotta.
A török korosztályos együttes elsősorban cserejátékosai révén veszélyeztetett, a magyar kaput azonban nem találta el a második félidőben.
Gól nem született a mérkőzésen, a magyar U21-es válogatott így döntetlennel zárta a H csoport küzdelmeit. Törökország 13 egységgel másodikként zárt.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Pápa fiatal támadója: Ölbei Barnabás először volt eredményes az NB III-ban.
A Frutti Drink-Perutz FC Pápa 2–1-re legyőzte az ETO Akadémiát az NB III Északnyugati csoportjának 10. fordulójában.
A fiatal játékos a második félidőben 1–0-nál bizonyult eredményesnek. Hauser Bálinttól kapott egy jó labdát, majd a védő mellett elhúzva, kicsit talán ütemtelenül a rövid alsóba lőtt.
A gól természetesen különleges pillanat volt, de Ölbei számára a csapat sikere még ennél is többet jelent. Hazai pályán sikerült megszerezniük a három pontot, amely fontos lehet a folytatás szempontjából.
„Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznem az első gólomat az NB III-ban (…) Ami még ennél is fontosabb, hogy itthon tartottuk a három pontot. Remélem, ezt a formát megőrizzük a folytatásra is” – tette hozzá.
A 17 éves futballista már kilenc alkalommal pályára lépett a harmadosztályban, így nem teljesen új számára a felnőttközeg. Korosztályában még két évig futballozhatna, ő azonban minél hamarabb szeretett volna magasabb szinten tapasztalatot gyűjteni.
Még lett volna két évem U19-ben, de minél előbb a felnőttcsapatokban tudok játszani, az nyilvánvalóan nagyon jó és előny is, segít nekem a fejlődésben – fogalmazott.
Győzelmével a Pápa elmozdult a veszélyzónából. 10 fordulót követően négy pont az előnyük a 14. helyen álló Király SE előtt.
A klub fiatal játékos számára az sem mellékes, hogy milyen közegbe került. Elmondása szerint hamar befogadták az öltözőben, és jól érzi magát a csapatnál.
„Elég gyorsan befogadtak, nincs panasz az öltözői hangulatra, nagyon szeretek itt lenni” – mondta Ölbei, akinek pályafutása a Pápai ELC-nél kezdődött, majd három évet Győrben és négy esztendőt a Puskás Akadémiánál töltött, mielőtt visszatért.
Most már a felnőttek között gyűjti a tapasztalatokat, és az első NB III-as gólja után aligha szeretne megállni.
A 2–1-es siker jó alapot adhat ehhez, a 17 éves támadó pedig abban bízik, hogy a Pápa a következő fordulókban is folytatni tudja a jó sorozatot.
Újabb biztató információk érkeztek a csatár rehabilitációjáról.
Az AEK Athén magyar válogatott támadója jelenleg sérülése miatt nem állhat csapata rendelkezésére, a görög sajtó szerint azonban már körvonalazódik, mikor térhet vissza a pályára – szúrta ki a Csakfoci.
Varga izomsérülés miatt került ki az AEK Athén keretéből – s hagyta ki a Rossi-csapat mind a négy NL-mérkőzését is -, a rehabilitációja viszont az elmúlt időszakban megfelelő ütemben haladt.
A klubnál ugyanakkor óvatosan kezelik a helyzetet, hiszen a legfontosabb szempont továbbra is az, hogy a csatár teljesen felépüljön, mielőtt ismét komoly terhelést kap.
Az OnSports szerint jelenleg a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés lehet Varga visszatérésének céldátuma.
Az AEK október 20-án látogat Angliába, így ha a következő hetekben sem adódik probléma, a magyar futballista számára reális célkitűzés lehet, hogy ezen a találkozón újra pályára lép.
Ehhez előbb több lépcsőfokot meg kell még tenni
Varga Barnabásnak előbb vissza kell térnie a teljes értékű edzésmunkához, majd fokozatosan kaphatja meg azt a terhelést, amely után ismét mérkőzésen is futballozhat. A klubnál éppen ezért nem szeretnék idő előtt visszaküldeni a pályára.
Az AEK számára mindenesetre jól jönne a visszatérése. A támadó januári érkezése óta meghatározó játékosa a görög csapatnak.
Minden sorozatot figyelembe véve 30 mérkőzésen 14 gólt jegyzett szerződtetése óta, a 2026/27-es szezont pedig 9 meccs/8 gólos mutatóval indította.
A Manchester City elleni mérkőzés viszont fontos mérföldkő lehet. Amennyiben addigra valóban visszatér, a novemberi NL-meccsekig még elegendő idő állhat rendelkezésére, hogy újra felvegye a ritmust.
Varga esetében tehát most már nem csupán az a kérdés, mikor gyógyul fel teljesen. Hanem az is, hogy milyen gyorsan tud visszatérni a versenytempóhoz.
2027 januárjától jelentősen szűkül a sportolók számára elérhető ekhós adózás lehetősége Magyarországon.
A kormány döntött a profi labdarúgók és egyéb sportolók adókönnyítésének eltörléséről – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök kedden a Facebookon.
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) éves értékhatára a jelenlegi 500 millió forintról 60 millióra csökken, vagyis a futballistákra ugyanaz a plafon vonatkozik majd, mint azokra az újságírókra, művészekre és előadókra, akik szintén ezt az adózási formát használhatják.
A változást Magyar Péter miniszterelnök jelentette be kedden, aki szerint indokolatlan, hogy a kiemelkedő jövedelmű külföldi sportolók kedvezőbb feltételek mellett adózzanak, mint más, ekhóra jogosult foglalkozási csoportok.
Szeretjük a magyar sportot, és azért dolgozunk, hogy minél több sikeres magyar klubunk és sportolónk legyen, de ehhez nincs szükség arra, hogy egy havi 10, 20 vagy néha 50 millió forintot kereső külföldi profi focista egészen más adózási szabályok szerint éljen, mint egy színész, egy újságíró vagy bármely más ekhós.
– mondta a kormányfő.
A módosítás ugyanakkor nem csupán az érintett játékosok pénzügyeire lehet hatással. A magyar kluboknak is új helyzethez kell alkalmazkodniuk, hiszen a magas fizetésű labdarúgók foglalkoztatása a jelenleginél nagyobb költséget jelenthet.
Különösen a jelentősebb büdzsével rendelkező egyesületeknél lehet fontos kérdés, hogyan kezelik az új szabályozást, de más élvonalbeli klubok is szembesülhetnek azzal, hogy változtatniuk kell a bérezési struktúrájukon.
A szabályozás a külföldről érkező játékosok számára is befolyásolhatja a magyarországi szerződés vonzerejét. A magyar bajnokság ugyanis eddig az ekhós rendszer magasabb értékhatára miatt bizonyos esetekben kedvezőbb feltételeket kínálhatott a nagyobb keresetű futballistáknak.
A következő időszak egyik érdekes kérdése ezért az lesz, hogy a klubok miként reagálnak az adózási környezet megváltozására. Az új rendszer 2027-től lép életbe, így a csapatoknak van idejük felkészülni a módosításokra.
Nem mindennapi módon tette emlékezetessé 25. születésnapját Turi Géza Dávid.
A feröeri válogatott 2–0-ra is vezetett Kazahsztán otthonában a Nemzetek Ligája keddi, ebben a szünetben utolsó játéknapjának nyitómeccsén.
A vendég csapat – Turi Géza Dáviddal a kezdőjében – Petur Knudsen 22. percben jegyzett találatával került előnybe, amit a második félidő derekán az éppen 25. születésnapját ünneplő magyar származású középpályás duplázott meg.
Íme a bombagól:
Quelle merveille de Geza David Turi pour les Féroés !! 🇫🇴🇫🇴 https://t.co/8TIlnBmxO2
A 65. minutumban – két perccel Turi bombagólja után – Martin Agnarsson a kiállítás sorsára jutott, így a feröeri együttes 10 emberrel folytatta a mérkőzést.
Kazahsztán hamar válaszolt: Serhiy Malyi, az Ordabaszi futballistája felezte meg a vendég fórt, a 76. percben pedig Nuraly Alip egyenlített.
A hajrára a házigazda is megfogyatkozott. A szépítő találatot jegyző Malyi kapott egyből piros lapot egy csúnya belépőért Kristo Tohver játékvezetőtől.
A folytatásban az eredmény már nem változott, így 2–2-vel ért véget a negyedik forduló keddi játéknapjának nyitómérkőzése.
Turi Géza Dávid számára így egyszerre lett emlékezetes és keserédes a születésnap: a bombagól összejött, a győzelem azonban végül kicsúszott a feröeriek kezéből.
Feröer-szigetek négy mérkőzés után négy döntetlennel áll a C divízió 3-as csoportjában. A kazah csapat 2 döntetlennel és 2 vereséggel sereghajtója a kvartettnek.
Borítókép forrása: FSF - The Faroe Islands Football Association
A DVTK nem töltötte tétlenül a bajnoki szünetet. A csapat alapembere pedig azt is elárulta, mi változhat a folytatásban.
A diósgyőriek az előző két hétben a fizikai munkára helyezték a hangsúlyt, de Feczkó Tamás olyan új elemeket is gyakoroltatott a csapattal, amelyeket már a következő bajnokin is szeretnének viszontlátni.
A Kisvárda elleni 4–2-es vereség így nem feltétlenül a szünet legfontosabb tanulsága. Szatmári Csaba szerint a felkészülés során elvégzett munka hosszabb távon lehet igazán fontos a DVTK számára.
„A Mester az elején elmondta, hogy a bajnoki szünetben sok edzésre van szükségünk. Ezzel egyetértve mindenki kivétel nélkül beállt a sorba, nem panaszkodtunk, hanem nekifeszültünk a munkának” – nyilatkozta a védő a klubhonlapnak.
A nagy terhelésnek persze ára is volt. Szatmári szerint a Kisvárda ellen már érezhető volt a játékosokon a fáradtság, ugyanakkor úgy látja, a két hét alatt sikerült megerősíteniük a fizikai állapotukat.
Nemcsak a futómennyiségen volt a fókusz a felkészülés során. Szatmári annyit elárult, hogy a DVTK több olyan játékelemet is gyakorolt, amelyeket a következő bajnoki mérkőzésen szeretnének élesben is alkalmazni.
Gyakoroltunk néhány új dolgot, amit a Kozármisleny ellen szeretnénk megmutatni – mondta sejtelmesen Szatmári.
A védő a Kisvárda elleni találkozóban is talált kapaszkodót.
A miskolci alakulat bizonyos periódusokban rá tudta erőltetni az akaratát az élvonalbeli ellenfélre, a magas letámadással pedig több alkalommal is kellemetlen helyzetbe hozta a vendégeket.
A hibák ugyanakkor megmutatták, hogy még nincs kész a csapat. A kapott gólokhoz és az ellenfél helyzeteihez is vezettek olyan rontások, amelyeket a bajnoki folytatás előtt szeretnének kijavítani.
„Ezeket kijavítva a jövőben még magabiztosabbak tudunk lenni. Ez egy folyamat, ami az eredmény ellenére pozitív irányba mutat.”
A következő mérföldkő a Kozármisleny elleni bajnoki lesz. Szatmári szerint most nincs más dolguk, mint mérkőzésről mérkőzésre haladni.
„Amennyiben elkapjuk a fonalat az első pár meccsen, akkor pozitívan tudjuk zárni a sorozatot” – tekintett előre.
A DVTK tehát a szünet alatt nemcsak feltöltődött és fizikailag erősödött, hanem új dolgokat is előkészített. Hogy ezekből mi látszik majd a pályán, az hamarosan kiderül.
Merkantil Bank Liga, 9. forduló
2026. október 10., szombat
13:00 Kolorcity Kazincbarcika SC – Karcagi SC
17:00 Gyirmót FC Győr – FC Nagykanizsa
17:00 Videoton FC Fehérvár – Szentlőrinc
17:00 Tiszakécskei LC – FC Ajka
17:00 Mezőkövesd Zsóry FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia
17:00 HR-RENT Kozármisleny – Diósgyőri VTK
A szövetségi kapitány szerint az északír válogatottnak van mit tanulnia a Georgia elleni döntetlenből.
Ahogyan lapunk is tudatta az olvasókkal, Észak-Írország gól nélküli döntetlent játszott Georgiával a Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában, így 8 egységgel továbbra is veretlenül vezeti a kvartettet.
Michael O’Neill együttese a hajrában megszerezhette volna a győzelmet, Isaac Price azonban nem tudta értékesíteni a megítélt büntetőt, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy Giorgi Mamardasvili hárított bravúrral.
A házigazda a hajrában a tizenegyes mellett több nagy lehetőséget is elpuskázott, így „csak” egy ponttal gazdagodott hétfőn.
O’Neill szerint csapata összességében rászolgált volna a sikerre. Ugyanakkor a második félidőben akadtak olyan periódusok, amelyekből fontos tanulságokat kell levonniuk.
„Csalódottak vagyunk, hogy nem nyertünk. Úgy gondolom, a 90 perc alapján megérdemeltük volna a győzelmet, de különösen a második félidőt kell elemeznünk, mert jobban kinyíltunk, mint szerettünk volna” – értékelt a szövetségi kapitány.
Az északírek számára ugyanakkor komoly pozitívum, hogy sorozatban a negyedik mérkőzésükön sem kaptak gólt. O’Neill szerint a védekezés elmúlt négy találkozón végig kiemelkedően stabil volt.
„Ha a rajt előtt azt mondják, nyolc pontunk lesz, biztosan azt gondoltuk volna, hogy ez nagyszerű. Négy kapott gól nélküli mérkőzés után azonban természetesen ez egy olyan találkozó, amelyet úgy éreztem, meg kellett volna nyernünk” – tette hozzá.
A szakember úgy érezte, a hazai közönség hajtása is hozzájárult ahhoz, hogy csapata a kelleténél hamarabb kezdett kockáztatni. Emiatt elvesztették azt a kontrollt, amely az első félidőben az északírek játékát jellemezte.
Természetes dolog, hogy hazai pályán a közönség azt akarja, hogy menj előre és nyerd meg a meccset, de úgy tűnt, mintha mi is egy kicsit túl korán akartuk volna megnyerni – magyarázta O’Neill.
A kapitány szerint éppen ezekből a helyzetekből fejlődhet a legtöbbet a csapat. Elmondása alapján a játékosai gyorsan tanulnak, így a Georgia elleni mérkőzés tapasztalatait később is kamatoztathatják.
Észak-Írország ennek ellenére továbbra is a 2-es csoport élén áll. Magyarország Ukrajna elleni 2–1-es győzelmével azonban az előnye három egységről egy pontra csökkent.
A négy mérkőzésből megszerzett nyolc pont, a veretlenség és a kapott gól nélküli sorozat ugyanakkor így is erős teljesítmény a Nemzetek Ligájában.
Az északírek feladata az lesz novemberben, hogy a megszerzett előnyt az utolsó két fordulóban is megőrizzék.
A csapatkapitány a négymérkőzéses sorozat lezárása után fogalmazta meg gondolatait.
Rövid időn belül négy Nemzetek Ligája-mérkőzést játszott a magyar válogatott, amely a kezdeti vereség után egy döntetlennel és két győzelemmel folytatta szereplését. És ezt Szoboszlai Dominik sem hagyta szó nélkül.
A mieink előbb 1–0-ra kikaptak Ukrajnától, majd Észak-Írországgal 0–0-s döntetlent játszottak. Ezt követően Magyarország 1–0-ra legyőzte Georgiát, majd az Ukrajna elleni „visszavágón” is győzött.
A magyar válogatott Ukrajna ellen 2–1-re nyert, ezzel sikerült visszavágnia a sorozat első mérkőzésén elszenvedett vereségért. A négy találkozóból álló időszak így két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárult.
A másfél hetes sorozatot lezáró ukránverés után a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik az Instagram-oldalán üzent.
Jó úton vagyunk, a célunk pedig továbbra is világos! Köszönjük az elképesztő támogatást, otthon és idegenben is! Még nincs vége, novemberben jövünk”
A 45 éves magyar szakember komoly nemzetközi tapasztalattal érkezik új állomáshelyére.
A Genk hivatalosan bejelentette Szabics Imre érkezését, aki a vezetőedző, Jess Thorup munkáját segíti a belga klub szakmai stábjában.
Thorup kinevezése után a Genk vezetése megvizsgálta, hogyan lehetne tovább erősíteni a dán vezetőedző körül dolgozó szakmai stábot. A klub az idény első hónapjait arra használta, hogy felmérje, mely területeken lehet szükség további szakemberre, a válogatott szünetben pedig folytatta az ezzel kapcsolatos munkát. Ennek eredményeként csatlakozott a stábhoz Szabics.
Ismét együtt dolgozik Jess Thoruppal
A 45 éves magyar szakember az elmúlt években több országban és különböző szerepkörökben szerzett tapasztalatot. Dolgozott a magyar és az osztrák válogatott másodedzőjeként, klubszinten pedig többek között a Sturm Graz és az FC Zürich alkalmazásában állt, Magyarországon pedig a Fehérvár vezetőedzője is volt.
Thorup és Szabics számára nem lesz ismeretlen a közös munka. A magyar edző korábban az Al Ahly és az Augsburg szakmai stábjában is dolgozott Thorup mellett.
Imrével egy újabb szakmai partnerrel bővül a stábom, aki az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt segítséget jelent. Ez lehetőséget ad arra, hogy még mélyebben dolgozzunk, tovább finomítsuk a játékunkat, és egyénileg is még jobban segítsük a játékosok fejlődését”
– mondta Thorup.
36-szor szerepelt a magyar válogatottban
Szabics játékosként is jelentős nemzetközi karriert futott be. A támadó többek között a Ferencvárosban, a Sturm Grazban, a VfB Stuttgartban, az 1. FC Kölnben, a Mainzban és az Augsburgban szerepelt, a magyar válogatottban pedig 36 alkalommal lépett pályára.
2003-ban a Sturm Graz játékosaként osztrák bajnoki címet szerzett, és ugyanabban az évben Magyarországon az év labdarúgójának választották.
Játékospályafutása befejezése után az edzői szakmát választotta. A Sturm Graznál másodedzőként és vezető játékosmegfigyelőként is dolgozott, majd különböző válogatottaknál és kluboknál kapott feladatot. Ezt a több országban megszerzett tapasztalatot viszi most magával Genkbe.
Nagyon várom, hogy elkezdhessem a munkát a Genknél. Jól ismerem Jesst és a munkamódszerét, és tudom, milyen követelményeket támaszt nap mint nap a játékosokkal és a stábbal szemben. Nagy benyomást tett rám a klub.
Rengeteg tehetséges játékos van itt, a létesítmények pedig minden lehetőséget megadnak ahhoz, hogy tovább fejlesszük ezt a potenciált. A tapasztalatommal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a stáb többi tagjával együtt napról napra jobbá tegyük a játékosokat és a csapatot”
Maldera szerint Ukrajna játékából a döntő pillanatokban a tapasztalat hiányzott.
Az ukrán válogatott 2–1-es vereséget szenvedett Magyarországtól a Nemzetek Ligája 4. fordulójában. A mérkőzés után Andrea Maldera szövetségi kapitány az újságírók kérdéseire válaszolva értékelte a találkozót.
Az ukránok az első 30–35 percben nagy intenzitással futballoztak. Maldera szerint csapata az egész első félidőben uralta a mérkőzést, és úgy emlékezett, Magyarország ebben az időszakban kapura lövésig sem jutott.
Nagyszerű első félidőt játszottunk. Nem emlékszem arra, hogy a magyar válogatott akár csak egy lövéssel is próbálkozott volna az első félidőben. Természetesen sokat mentünk előre, és valószínűleg vannak olyan játékosaink, akik nincsenek hozzászokva az ilyen nagy intenzitású játékhoz.”
Maldera elismerte, hogy az első félidő utolsó 8–10 percében valamelyest visszaesett Ukrajna tempója, de szerinte továbbra is az ő csapata dominált. Úgy látta, ez a második félidőben sem változott alapvetően, mert Ukrajna birtokolta a labdát és irányította a játékot.
A tapasztalat és egy vezér hiányzott
A kapitány szerint a mérkőzés egyik kulcspillanata az volt, amikor Ukrajna egyenlített. Ezt követően nem taktikai vagy technikai probléma döntött, hanem az, hogy fiatal csapata nem tudta megfelelően kezelni a következő perceket.
Nem volt meg a tapasztalatunk ahhoz, hogy megfelelően kezeljük az egyenlítés utáni perceket. Ilyenkor nem taktikáról vagy technikáról kell beszélni. Ezekben a pillanatokban vezérre van szükség a pályán, aki képes irányítani ezeket a perceket.”
Maldera arra is felhívta a figyelmet, hogy rengeteg játékosa hiányzott, megfogalmazása szerint gyakorlatilag egy másik teljes csapat maradt távol. Ennek ellenére elégedett volt azokkal, akik lehetőséget kaptak.
A fiatalok közül külön is kiemelte:
Krupszkijt,
Ponomarenkót,
Krasznopirt.
Maldera szerint mindhárman nagyon jó mérkőzést játszottak, és a jövőben értékes tagjai lehetnek az ukrán válogatottnak. Ugyanakkor a fiatal korukból fakadóan az intenzitás fenntartásával még lehetnek problémáik.
„Nem érdemeltük meg ezt a vereséget”
Az ukrán kapitány az elmúlt négy Nemzetek Ligája-mérkőzést is értékelte. Az eredményekkel csak részben elégedett, és úgy véli, alaposabb elemzésre lesz szükség.
Ukrajna többféle játékrendszert kipróbált: szerepelt két csatárral, két támadó középpályással és szélsőkkel is. Maldera szerint fontos, hogy csapata többféleképpen tudjon futballozni, és ne váljon kiszámíthatóvá az ellenfelek számára.
„Képesnek kell lennünk úgy játszani, hogy azok, akik figyelik a játékunkat és a mérkőzéseinket, ne tudjanak kiismerni minket. Nagyon fontos lehet számunkra, hogy a jövőre nézve több megoldás is rendelkezésünkre álljon.”
A kapitány ezután egyértelműen elmondta a véleményét a Magyarország elleni eredményről.
Meggyőződésem, hogy ma nem érdemeltük meg ezt a vereséget. Természetesen ezzel nem akarom kisebbíteni a magyar válogatott érdemeit, de ez a véleményem.”
Ukrajna késői egyenlítése után gyorsan érkezett a magyar válogatott második gólja. Maldera a sajtótájékoztató időpontjában még nem nézte vissza videón a találatot, ezért nem akart pontos taktikai elemzésbe bocsátkozni. Úgy emlékezett, csapata elveszített egy párharcot a saját térfelén, a labda ezután a szélre került, majd a beadásból megszületett a gól.
A szakember szerint azonban ennél fontosabb probléma került felszínre: csapata fiatal, és az ilyen kritikus helyzetekben még több tapasztalatra van szüksége.
„A fizikai és technikai képességeknek, valamint a megfelelő mentalitásnak 90 percen keresztül jelen kell lennie, és ebben fejlődnünk kell.”
Maldera ennek ellenére azt mondta játékosainak, hogy jó irányba haladnak. Megítélése szerint Ukrajna jó futballt játszott, megfelelőek voltak a játékosok közötti távolságok, és kevés lehetőséget engedett ellenfelének.
„Ez mentalitásbeli probléma. A hibáink kijavításával kell fejlődnünk.”
Nemzetek Ligája, 4. forduló:
B divízió, 2. csoport:
Észak-Írország – Georgia 0-0
Ukrajna-MAGYARORSZÁG 1-2 (0-0)
a 3. forduló (október 2.) eredményei:
Magyarország-Georgia 1-0 (1-0)
Ukrajna – Észak-Írország 0-3 (0-2)
a 2. forduló (szeptember 28.) eredményei:
Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 0-0
Georgia-Ukrajna 0-0
az 1. forduló (szeptember 25.) eredményei:
Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)
MAGYARORSZÁG-Ukrajna 0-1 (0-0)
A csoport állása:
1. Észak-Írország 4 2 2 – 4-0 8 pont
2. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 3-2 7
3. Ukrajna 4 1 1 2 2-5 4
4. Georgia 4 – 2 2 0-2 2
A további program:
5. forduló (november 14., szombat):
Georgia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00
Észak-Írország – Ukrajna, Belfast 20.45
6. forduló (november 17., kedd):
MAGARORSZÁG – Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45
Ukrajna-Georgia, Nagyszombat 20.45
Korábban
A csoportelsőség az A divízióba jutást és az Eb-pótselejtező szempontjából is fontos lépést jelentene.
A másodosztály 8. helyén álló Kazincbarcika hivatalos oldalán jelentette be a szerződtetését.
Ahogyan arról az NB1.hu is beszámolt kedden délelőtt, Holender Filip a Kolorcity Kazincbarcikában folytatja pályafutását. A 32 esztendős korábbi magyar bajnok és NB I-es gólkirály érkezését már be is jelentették a klub hivatalos Facebook-oldalán.
Korábban
Az NB1.hu úgy tudja, Holender Filip most visszatér Magyarországra: az NB II-ben nyolcadik helyen álló Kazincbarcika szerződteti a játékost.
2026. január 6-án a szabadkai FK Szpartak a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 16-szoros magyar válogatott Holender Filip a klubnál folytatja pályafutását.
Holender ezt megelőzően a 2024–2025-ös idényben kölcsönben a Videoton FC Fehérvárt erősítette, majd nyáron lejárt a szerződése a Vasasnál.
A 16-szoros magyar válogatott szélső pályafutása során korábban a Budapest Honvédban, a Luganóban és a Partizanban is játszott.
A csoportelsőség az A divízióba jutást és az Eb-pótselejtező szempontjából is fontos lépést jelentene.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya már előretekintett a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre is.
Sallai Roland szinte biztosan felépül a novemberi mérkőzésekre, Varga Barnabásban nem vagyok biztos, az súlyosabb sérülés”
– mondta Marco Rossi, aki viccesen azt is megjegyezte az ukránok 2–1-es legyőzése után, hogy a jövőben nyugodtabb lesz, mert ennek a nehéz periódusnak a hatására már nem olvas közösségi médiát.
Amennyiben a magyar válogatott nem kap ki Georgiában, majd a Puskás Arénában legyőzi Észak-Írországot, biztosan megnyeri a B2-es csoportot. Ugyanez igaz akkor is, ha Marco Rossi együttese hat pontot szerez az utolsó két mérkőzésén. A csoportelsőség egyben azt jelentené, hogy Magyarország visszajut a Nemzetek Ligája A divíziójába, és nagy lépést tenne afelé, hogy szükség esetére bebiztosítsa pótselejtezős szereplését a jövő évi Eb-selejtezőben.
A Nemzetek Ligája B divíziójának négy csoportelsője feljut az élvonalba, míg a csoportok utolsó helyezettjei kiesnek a harmadosztályt jelentő C divízióba. A második helyezettek a feljutásért, a harmadikok pedig a bennmaradásért játszanak osztályozót márciusban.
Az Eb-selejtezők decemberi sorsolásán az első két helyezett a második, az utolsó kettő pedig a harmadik kalapba kerül.
A Nemzetek Ligája küzdelmei novemberben folytatódnak. A magyar válogatottra még egy georgiai túra vár, majd zárásként Észak-Írországot fogadja a Puskás Arénában.
Nemzetek Ligája, 4. forduló:
B divízió, 2. csoport:
Észak-Írország – Georgia 0-0
Ukrajna-MAGYARORSZÁG 1-2 (0-0)
a 3. forduló (október 2.) eredményei:
Magyarország-Georgia 1-0 (1-0)
Ukrajna – Észak-Írország 0-3 (0-2)
a 2. forduló (szeptember 28.) eredményei:
Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 0-0
Georgia-Ukrajna 0-0
az 1. forduló (szeptember 25.) eredményei:
Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)
MAGYARORSZÁG-Ukrajna 0-1 (0-0)
A csoport állása:
1. Észak-Írország 4 2 2 – 4-0 8 pont
2. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 3-2 7
3. Ukrajna 4 1 1 2 2-5 4
4. Georgia 4 – 2 2 0-2 2
A további program:
5. forduló (november 14., szombat):
Georgia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00
Észak-Írország – Ukrajna, Belfast 20.45
6. forduló (november 17., kedd):
MAGARORSZÁG – Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45
Ukrajna-Georgia, Nagyszombat 20.45
Korábban
A kiesésre gyakorlatilag már semmi esély nincs. Könnyen lehet, hogy a csoportelsőségről dönt majd a november 17-i magyar-északír mérkőzés.
Marco Rossi együttese négy fordulót követően hét ponttal a második helyen áll a Nemzetek Ligája B divíziójának 2. csoportjában, mindössze egy ponttal lemaradva Észak-Írországtól.
A modell alapján a magyar válogatott várható pontszáma 10,2, míg a listavezető északíreké 10,5.
A számítás szerint Magyarországnak 47,6 százalék esélye van arra, hogy megnyerje a csoportot, míg a második hely valószínűsége 38,6 százalék. A harmadik pozícióra 13,5, az utolsóra pedig mindössze 0,3 százalék az esély.
Northern Ireland ☘️ wasted a huge chance to come closer to winning the group by missing that late penalty v 🇬🇪.
Hungary 🇭🇺 with a crucial win v Ukraine 🇺🇦 that puts them in a great position for Pot 2 in EURO qualifiers and to attack direct promotion to League A.
Georgia 🇬🇪 haven’t scored a single goal in 4 matches.
A modell külön azt is vizsgálta, hogy az egyes helyezések milyen következményekkel járhatnak. Ezek alapján Magyarország feljutási esélye jelenleg 64 százalék, míg 39 százalék az esély arra, hogy osztályozót kelljen játszania. A kiesés valószínűségét mindössze 0,1 százalékra teszik.
Érdekesség, hogy bár Észak-Írország egy ponttal a magyar válogatott előtt áll, a Football Meets Data modellje a mieink közvetlen feljutási esélyét valamivel magasabbra, 64 százalékra teszi, míg az északíreknél ez 61,9 százalék.
Ukrajna helyzete már jóval nehezebb: 10,9 százalékos feljutási esélyt kapott, Georgia esetében pedig ez mindössze egy százalék.
A csoportelsőségért is rendkívül szoros versenyt vár a modell. Észak-Írország esélye 48,3, Magyarországé 47,6 százalék, vagyis gyakorlatilag fej fej mellett áll a két válogatott.
Magyarország november 14-én Georgiában folytatja szereplését, miközben Észak-Írország Ukrajnát fogadja. Három nappal később pedig a Puskás Arénában rendezik a Magyarország–Észak-Írország mérkőzést.
Könnyen elképzelhető tehát, hogy a november 17-i budapesti találkozó közvetlenül a csoportelsőségről és az A divízióba jutásról dönt majd.
Négy forduló után Észak-Írország nyolc, Magyarország hét, Ukrajna négy, Georgia pedig két ponttal áll.
A magyar válogatott tehát az első Ukrajna elleni vereség után három mérkőzésen hét pontot szerzett, és két fordulóval a vége előtt saját kezében van a sorsa.
A csoport állása
1. Észak-Írország 4 2 2 – 4–0 8 pont
2. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 3–2 7 pont
3. Ukrajna 4 1 1 2 2–5 4 pont
4. Georgia 4 – 2 2 0–2 2 pont
Korábbi eredmények
1. forduló (szeptember 25.):
Georgia–Észak-Írország 0–1 (0–0)
MAGYARORSZÁG–Ukrajna 0–1 (0–1)
2. forduló (szeptember 28.):
Georgia–Ukrajna 0–0
Észak-Írország–MAGYARORSZÁG 0–0
3. forduló (október 2.):
Ukrajna–Észak-Írország 0–3
MAGYARORSZÁG–Georgia 1–0
4. forduló (október 5.):
Észak-Írország–Georgia 0–0
Ukrajna–MAGYARORSZÁG 1–2
A további program
5. forduló (november 14.):
Georgia–MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00
Észak-Írország–Ukrajna, Belfast 20.45
6. forduló (november 17.):
MAGYARORSZÁG–Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45
Ukrajna–Georgia, Nagyszombat 20.45
Frissítés
A csoportelsőség az A divízióba jutást és az Eb-pótselejtező szempontjából is fontos lépést jelentene.
Az északírek hét ponttal, kapott gól nélkül várták a találkozót, miközben Georgia az első három fordulóban még gólt sem szerzett.
A hazaiak előtt ráadásul megvolt a nagy lehetőség arra, hogy megszerezzék a vezetést, de Giorgi Mamardasvili kivédte Isaac Price büntetőjét.
A Liverpool kapusa ezzel kulcsszerepet játszott abban, hogy Georgia ponttal távozzon Belfastból.
A vendégek támadójátéka ezúttal sem hozott gólt, vagyis Ramaz Szvanadze együttese négy forduló után továbbra is találat nélkül áll a sorozatban.
Észak-Írország ugyanakkor folytatta egészen különleges sorozatát: Michael O’Neill csapata négy mérkőzés után sem kapott gólt. Három győzelem helyett azonban ezúttal meg kellett elégednie egy ponttal.
A döntetlen különösen értékessé tette a magyar válogatott nagyszombati sikerét. Magyarország Tóth Milán és Csinger Márk góljával 2–1-re legyőzte Ukrajnát, így négy forduló után hét ponttal áll, közvetlenül a nyolcpontos Észak-Írország mögött.
A csoportelsőség sorsa így két fordulóval a vége előtt teljesen nyitott. November 14-én Magyarország Georgiában lép pályára, Észak-Írország pedig Ukrajnát fogadja, majd november 17-én a Puskás Arénában egymással találkozik a jelenlegi első két helyezett.
Nemzetek Ligája, B divízió, 2. csoport, 4. forduló
Észak-Írország: P. Charles – Atcheson (McNair, 86.), McConville, C. Brown – Hume, S. Charles, Galbraith (B. Spencer, 65.), Devenny – P. Kelly (Morrison, 74.), I. Price (C. Marshall, 86.) – Donley (Magennis, 74.). Szövetségi kapitány: Michael O’Neill