Ezúttal Tóth Barna villogott az erőcsatárok közül.
Lejátszotta az ötödik, téli felkészülési mérkőzését is a Paks. Bognár György csapata 4-2-es győzelmet aratott a 12 csapatos dán élvonalbeli bajnokságban utolsó helyen álló Vejle ellen. Az erőcsatárok közül a több NB I-es klub által is megkörnyékezett Tóth Barna vitte a prímet.
A téli felkészülési meccseit még idehaza, 1-1-es döntetlennel kezdte a Paks az NB II-ben stabil középcsapatnak számító BVSC ellen. A paksiak a törökországi edzőtáborban 3-2-es győzelemmel indítottak az osztrák LASK ellen, majd 3-0-ra diadalmaskodtak a lengyel Pogon Szczecin ellen. Ezt követte a szintén lengyel Górnik Zabrze elleni 2-1-es győzelem, majd ma délután a dánok legyőzése.
A kétszer 60 perces mérkőzésen Tóth Barna duplájának köszönhetően már a 20. percben két góllal mentek a tolnaiak. Tóth több élvonalbeli csapat étigazolási radarján is szerepel. Fordulást követően Yeni Ngbakoto góljával szépített a Vejle. A hajrában előbb Balogh Balázs tekert a kapuba egy szabadrúgást a jobb oldalról, 20 méterről, majd Hamza Barry a tizenhatosról talált be.
Bognár György vezetőedző így értékelt a lefújás után: „Az első hatvan perc nagyon rendben volt, ott nemhogy három, akár öt góllal is reálisan vezethettünk volna a játék képe alapján. A második félidőben a törekvésünk az volt, hogy minden játékosunk lehetőséget kapjon. Itt sajnos minden posztra nem jutott játékos, így mondjuk úgy, összeeszkábáltunk egy második csapatot, ez már sajnos nem is működött annyira jól. A célját azonban ez a találkozónk is elérte.”
Paks–Vejle 4–2
Paks, I. félidő: Simon B. – Osváth, Vas, Kinyik, Vécsei, Silye – Windecker, Mezei, Ötvös – Ádám M., Tóth B. II. félidő: Kovácsik – Osváth (Győrfi, 78.), Pupp, Kinyik (Vas, 90.), Szabó J., Gyurkits – Mezei (Máté Cs., 78.), Balogh B., Ötvös (Galambos, 78.) – Könyves, Ádám M. (Böde, 78.). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Tóth (17., 20.), Ádám M. (56.), Balogh B. (112.), ill. Ngbakoto (62.), Barry (118.)