A TeamTalk értesülései szerint a Dortmund is kinézte magának Kerkez Milost.
A 20 éves magyar balhátvéddel kapcsolatban legutóbb a Liverpool érdeklődését lehetett hallani, viszont a legutóbbi Bajnokok Ligája-szezonban döntős német csapat kívánságlistáján is szerepel.
A TeamTalk úgy tudja, a dortmundiak a Bournemouth több meccsére is megfigyelőt küldtek Kerkez miatt, és elképzelhető, hogy már januárban megkörnyékezik az angol klubot az átigazolás miatt.
A Dortmund célpontja Kerkez mellett a Chelsea mellőzött balhátvédje, Ben Chilwell lehet.
A 19 éves játékos még nem debütált tétmeccsen a frankfurtiak első csapatában, a tartalékoknál szerepel. Az utóbbi időszakban sérüléssel is küzdött, így nem vehetett részt az U21-es válogatott mérkőzésein sem.
Az U21-es válogatott szövetségi edzője, Szélesi Zoltán a belgiumi bravúrsiker után dr. Barczi Róberttel, az MLSZ sportigazgatójával Frankfurtba utazott, hogy Lisztes helyzetéről beszéljen.
„A Magyar Labdarúgó-szövetség sportigazgatója, dr. Barczi Róbert és én voltunk a delegáció tagjai. Találkoztunk a Frankfurt sportigazgatójával, valamint a felnőttcsapat pályaedzőjével és erőnléti edzőjével. Szóba került Lisztes Krisztián is. Arról beszélgettünk, hogy miben tudjuk támogatni a játékost, hogyan tudunk együttműködni a Frankfurttal” – mondta el a Metropolnak Szélesi.
„Krisztián apróbb sérülésekkel bajlódik, ezért nem tudott részt venni a legutóbbi U21-es táborban. Afelől érdeklődtünk, hogyan segíthetnénk a frankfurti beilleszkedését, a válogatott edzőtáboraiban mivel tudunk a leginkább hozzájárulni ahhoz, hogy mielőbb alkalmazkodjon a Bundesliga színvonalához. Nekünk, a Frankfurtnak és Lisztesnek is közös érdekünk, hogy minél hatékonyabban tudjunk együtt dolgozni, és a játékos mielőbb kiemelkedő teljesítményre tudja váltani a benne rejlő óriási potenciált.”
Lisztes nyáron igazolt a Ferencvárostól a frankfurtiakhoz.
Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa szerint a Liverpool elleni szerda esti hazai vereség után a folytatásban már nyomás alatt játszanak majd a Bajnokok Ligája alapszakaszában.
Az ex-lipcsei Szoboszlai Dominikkal felálló angol csapat Darwin Núnez 27. percben szerzett góljával győzött, és ezzel továbbra is százszázalékos, ugyanakkor a Leipzignek három forduló után nincs pontja.
„Ez nagyon kiábrándító! Már most nyomás alatt vagyunk. Még van öt mérkőzésünk hátra, ezek szintén nem lesznek könnyűek” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Gulácsi.
„A végén volt néhány esélyünk az egyenlítésre, de összességében pontatlanok voltunk az utolsó harmadban. Időnként túl könnyen elvesztettük a labdát, és ez azt jelentette, hogy nem igazán tudtuk áttörni a védelmüket. Ők a legerősebb ellenfelek, akikkel eddig találkoztunk, de egy kis szerencsével még így is elhozhattunk volna egy pontot. Glasgow-ban sem lesz könnyű dolgunk, hiszen tudjuk, milyen a hangulat a Celtic otthonában, a célunk azonban az, hogy két hét múlva mindhárom pontot megszerezzük.”
Willi Orbán szintén nyilatkozott a lefújás után.
„Jó teljesítményt nyújtottunk, de ez nem volt elég. A Liverpool a világ egyik legjobb csapata, és talán hiányzott a pontosság az utolsó harmadban, amikor nálunk volt a labda. Jobbnak kell lennünk. A Bajnokok Ligájában a top ellenfelek ellen egyszerűen nem jönnek össze a döntő pillanatok, ez frusztráló számunkra, mert nagy elvárásokat támasztunk magunkkal szemben. Azonban még öt meccsünk van, és minden adott a továbbjutáshoz. Ez a jó ebben a formátumban. Most már csak arról van szó, hogy felemeljük a fejünket. Szombaton a Freiburg vár ránk a bajnokságban, és ott akarjuk folytatni, ahol a Bundesligában abbahagytuk.”
Arne Slot, a liverpooliak vezetőedzője jelezte: nagyon boldogok a győzelem miatt, egy nehéz idegenbeli meccsen gyűjtötték be a három pontot.
„Nagyrészt mi irányítottuk a játékot, kivéve talán az utolsó 15 percet, amikor két fontos pillanatban szükségünk volt a védelemre és a kapusunkra. Ha döntetlennel távoztunk volna innen, úgy érezném, hogy tényleg elvesztettünk valamit” – idézte őt az MTI.
Három fordulót követően a Liverpool 9 pontjával és 6-1-es gólkülönbségével a második helyen áll, a valamennyi összecsapását egy góllal elveszítő Leipzig pedig a 31. a 36-os főtáblán.
A találkozó egyébként abból a szempontból is különleges volt, hogy 18 év után először játszott két „magyaros” csapat egymás ellen a BL-ben: 2006-ban a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht és a Tőzsér Dánielt a soraiban tudó AEK Athén találkozott a legrangosabb európai kupasorozatban.
Három magyar légiós csapata is pályán volt szerda este Angliában.
A Championship 11. fordulójában a tabellán 5. West Bromwich Albion a 6. Blackburn Rovers otthonában gól nélküli döntetlent játszott. A hazaiaknál Tóth Balázs volt a cserekapus, míg a vendégeknél Callum Styles ezúttal sem kapott játéklehetőséget.
A játéknap másik mérkőzésén a Plymouth Argyle a közvetlen riválisa, a Millwall vendégeként szenvedett 1-0-s vereséget. Szűcs Kornél ismét végig a pályán volt, sárga lapot kapott, a csapata viszont egyre közelebb van a veszélyzónához, hiszen az elmúlt négy meccséből a harmadikat veszítette el.
A magyar válogatott támadója elmondása szerint a csapat már nagyon éhes a sikerre a nemzetközi színtéren.
Varga Barnabás az M4 Sportnak a jelenlegi állapotáról és a Nice elleni Európa-liga-mérkőzés esélyeiről beszélt.
„Jól jött a pihenő, jól esett, nem egyszer előfordult már, hogy egyből a válogatott szünet utáni első meccseb megsérültem. Jobban bírom ezt a sűrű szezont, mint tavaly, most már felkészültebb vagyok, jobban bírom a terhelést, de nyilván nem egyszerű. Ám mindenki azért kezd el játszani, hogy ennyire sokat legyen a pályán.”
A magyar válogatott támadó jól kijön az FTC brazil gólvágójával, Matheus Saldanhával.
„Már nagy a konkurencia a posztomon, van egy másik csatár is, aki gólokat szerez. De ez nem probléma, ez normális a futballisták életében. A pályán belül és azon kívül sincs gondom Saldanhával, bár sokat még nem játszottunk együtt. Teljesen normális kapcsolatom van vele, mint mindenki mással. Jól beilleszkedett a csapatba.”
Jó vele együtt játszani, főleg, ha kétcsatáros felállásban vagyunk, akkor nekem is több labdám van, brazil létére pedig erőssége az összjáték, technikás. Ezekben nagyon előnyünkre válik.”
Varga szerint ha a Ferencváros a Nice ellen is úgy játszik, mint azt tette a Tottenham ellen, jó esélyei lesznek csütörtök este.
„Most több esélyünk lesz, valószínűleg többet tudjuk majd birtokolni a labdát, mint a Spurs ellen. Nem lesz egyszerű, de felkészültünk. Megvan a taktikánk, amit játszani szeretnénk, aztán meglátjuk, mit tudunk megvalósítani ebből. Éhes a csapat, várjuk már az első sikert, az első pontot, úgyhogy mindent beleadunk.”
UEFA IFJÚSÁGI LIGA A felsőházi rájátszás elődöntőjének első mérkőzésén a Puskás Akadémia U19 a skót Aberdeen U19 otthonába látogatott. Vékony Bence góljával a felcsútiak szereztek vezetést a 16. percben, de hat perccel később Mackie találatával egyenlítettek a hazaiak. Újabb néhány perc elteltével Umathum Ádám révén ismét a Puskás Akadémiánál volt az előny, majd Mondovics Kevin zsinórban háromszor volt eredményes.
A vélhetően csak formalitás miatt rendezett visszavágóra november 6-án kerül sor a Pancho Arénában.
UEFA Ifjúsági Liga Aberdeen U19–Puskás Akadémia U19 1–5 (1–3) Gól: Vékony (16.), Umathum (29.), Mondovics (40., 50., 59.), ill. Mackie (22.)
PAFC: Lehoczki – Orján, Pál, Umathum, Vitályos – Ásványi, Dimitriev (Varga Zs. 81.) – Tiscsuk (Magyarics 92.), Miskolczi (Oszadcsij 72.), Vékony (Antal 72.) – Mondovics (Zahorán 92.)
A Bajnokok Ligája főtáblájának harmadik fordulójában az RB Leipzig látta vendégül a Liverpoolt. A találkozón mindhárom magyar válogatott játékos a kezdőcsapatban kapott helyet.
A 26. percben Openda káprázatos gólt lőtt, de előtte lesen kapta a labdát. Egy percre rá Tsimikas bal oldali beadása után Szalah bólintott a kapu irányába, Nunez góllal fejezte be az akciót. A 32. percben az uruguayi támadó fejesét, majd öt perccel később Van Dijk csúsztatását hárította bravúrral Gulácsi, de Orbán is több fontos tisztázást bemutatott az első félidőben.
A második játékrész elején egy lipcsei védelmi hibát követően Gakpo növelhette volna a Liverpool előnyét, de Gulácsi ezúttal lábbal védett nagyot. A 70. percben Szoboszlai és Mac Allister technikai bemutatója után az argentin világbajnok lövése a felső lécről kifelé pattant. Pár percre rá előbb Sesko, majd Simons próbálkozását hárította Kelleher. A 83. percben az ír kapus Henrichs lövését ütötte Openda elé, aki ismét lesről lőtt gólt. A végén még Gakpo bombáját látványosan védte Gulácsi, de az eredmény már nem változott.
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA RB LEIPZIG (német) – LIVERPOOL FC (angol) 0–1 (0–1) Gólszerzők: Nunez (27.) Szoboszlai Dominik, Gulácsi Péter és Orbán Willi is végig a pályán voltak.
Fontos mérkőzés vár a magyar női nemzeti csapatra.
Mindössze négy alkalommal találkozott egymással a magyar és a skót női válogatott, első alkalommal 2017-ben mérték össze tudásukat a felek. Az eddigi összecsapásokon a britek játszottak eredményesebben, egy döntetlen mellett háromszor is győzelmet ünnepeltek legjobbjaink ellen. Egyetlen eddigi találatunkat Vágó Fanny szerezte a két csapat glasgow-i vb-selejtezőjén.
A 2017-es első magyar-skót találkozón (0-3) a jelenlegi kerettagok közül Fenyvesi Evelin, Szabó Viktória és Csiki Anna is pályára lépett. Az októberi összecsapásról sérülés miatt távol maradó csapatkapitány, Csiszár Henrietta és a női U19-es válogatott jelenlegi szövetségi edzője, Rácz Zsófia is kezdő volt az említett mérkőzésen. A 2021-es vb-selejtezőkön előbb 2-0-ra, majd 2-1-re kapott ki a magyar együttes, legutóbb, 2022-ben pedig gól nélküli döntetlent játszottunk a skótokkal egy spanyolországi felkészülési tornán. A mérleg tehát a skót válogatott fele billen, a mieink egy döntetlen mellett háromszor vesztesen hagyták el a pályát, a gólkülönbségünk 1-7.
Az Eb-selejtező rájátszásának első mérkőzését pénteken 18:15-kor kezdődik a Bozsik Arénában. A mérkőzésre a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet jegyet vásárolni 1500 forintos egységárban.
A magyar női U19-es válogatott október 25-én és 28-án Ciprus ellen lép pályára Telkiben. Rácz Zsófia szövetségi edző együttesen ezzel a két felkészülési mérkőzéssel hangol a november 27. és december 3. között sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőre.
Az összecsapásokról sérülés miatt több alapjátékos is hiányozni fog: Gyánó Lili, Harmat Sára és Nagy Nikolett előreláthatólag az Eb-selejtezőkön sem játszhat, míg a jelenlegi edzőtáborból még távol maradó Sinka Napsugár, Pintér Tekla és Vincze Borbála a tervek szerint már bevethető lesz a tétmérkőzéseken.
A Nice vezetőedzője, Franck Haise szintén úgy érzi, hogy csapata a magyar bajnokhoz hasonlóan csütörtökön győzelmi kényszerben lép pályára a Fradi vendégeként az EL-alapszakasz harmadik fordulójában.
„Ha nem is nyomja rá a bélyegét, de mindenképpen az jellemzi majd a mérkőzést, hogy mindkét együttes nyerni szeretne. Ez annak a gárdának jön össze, amelyik jobban rá tudja kényszeríteni az akaratát a másikra.”
Az 53 éves szakember Magyarország legerősebb csapatának tartja a Fradit.
„Jól ismerjük a Ferencvárost, amely rendszeresen főtáblás a nemzetközi kupaporondon. Tudjuk, hogy jelenleg is vezeti a tabellát, de a bajnokságban ezúttal nagyobb a konkurenciája.”
Haise kifejtette, hogy az FTC legnagyobb erőssége, hogy négy játékosa gyakran gyorsan felér a támadó harmadba.
A nyáron szerződtetett brazil játékos és Varga Barnabás mellett a széleken vannak olyan labdarúgói, akik szélsebesek. Ellenfelünk nemzetközi és a bajnoki meccseit egyaránt követtük, úgyhogy felkészültünk.
„Egy visszafogottabb teljesítménnyel elért 1-0-s győzelemnek jobban örülök, mintha sziporkázó játékkal maradunk alul, ám a tartós jó szereplés záloga, ha magas szinten futballozunk.”
A magyar válogatott csapatkapitánya visszatér korábbi sikerei helyszínére.
A Leipzig-Liverpool Bajnokok Ligája-mérkőzés 21:00-kor kezdődik, a két vezetőedző kezdőcsapataiban összesen három magyar válogatott játékos szerepel. A hazaiaknál Gulácsi Péter és Willi Orbán, a vendégeknél Szoboszlai Dominik is a pályán lesz a kezdő sípszótól kezdve.
Íme a csapatok összeállításai:
Leipzig: GULÁCSI – Geertruida, ORBÁN, Lukeba, Henrichs – Haidara, Nusa, Vermeeren, Simons – Openda, Sesko. Vezetőedző: Marco Rose Liverpool: Kelleher – Alexander-Arnold, Van Dijk, Konaté, Tsimikas – Gravenberch, SZOBOSZLAI, Mac Allister, – Szalah, Núnez, Gakpo. Vezetőedző: Arne Slot
A Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében a DAC a Vágsellye otthonában lépett pályára. A korábban a csapatkapitányi karszalagot is kiérdemlőBősze Levente mellett Tuboly Máté és Vitális Milán is a kezdőcsapatban kapott helyet.
Trusa korai gólja után több helyzetet is kialakított a mezőnyfölényben játszó dunaszerdahelyi együttes, azonban a 74. percben kiegyenlített a harmadosztályú csapat. Andzouana hajrában szerzett tizenegyesgóljával végül 2-1-re nyert és továbbjutott a DAC.
A mérkőzésen mindhárom magyar légióst lecserélték, csak a kispadról nézte végig a meccset Csinger Márk és Szendrei Ákos. A DAC-ra a következő fordulóban a pozsonyi Slovan győzelme esetén rangadó várhat.
Szergej Kuznyecov 2020 októberétől 2021-ig a Panathinaikósz szakmai stábjában pályaedzőként dolgozott Bölöni László mellett. Ez az időszak lehetőséget adott számára, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzen és fejlődjön az edzői pályán.
Első vezetőedzői megbízatás
Első vezetőedzői megbízatását a Diósgyőri VTK-nál kapta, amelyet 2022 és 2024 között töltött be. Ez a megbízatás fontos mérföldkövet jelentett karrierjében. 2024. február 24. és április 24. között a Győri ETO vezetőedzőjeként tevékenykedett, ami további kihívásokat hozott számára.
Kuznyecovnak jelenleg nincs aktív megbízatása, azonban a Hétközi Forduló legutóbbi adásában kifejtette, hogy közel állt egy új lehetőséghez.
„Úgy gondolom, hogy azok közé az edzők közé tartozom, akiket nehéz irányítani, bár igyekszem partnerséget mutatni. Megkerestek Kisvárdáról is. Őszinte beszélgetést folytattam Révész Attila sportigazgatóval. Megkérdezte, hogy megvalósíthatónak tartom-e, hogy a jelenlegi kerettel a csapat visszajusson az NB I-be, és azt válaszoltam, hogy igen. Viszont végül nem folytattuk a tárgyalásokat.”
A döntési szabadság fontossága
Kuznyecov arról is beszélt, hogy korábban megtapasztalta, hogy problémák adódhatnak, ha az edző döntési szabadságát korlátozzák. Hangsúlyozta, hogy a végső döntés mindig az edző kezében kell maradjon, mivel az eredményekért ő viseli a felelősséget. Az edzői szerepet egy szakácshoz hasonlította, mert hiába jó a szakács, ha nem kap megfelelő alapanyagokat, nem tudja azt az ételt elkészíteni, amit elvárnak tőle.
A játékosok kiválasztása
Kuznyecov szerint az edzőknek biztosítani kell a szabadságot ahhoz, hogy az általuk preferált játékstílushoz megfelelő játékosokat választhassanak. Hangsúlyozta, hogy a játékosmegfigyelők feladata, hogy olyan játékosokat azonosítsanak, akik illeszkednek a vezetőedzők elképzeléseihez.
Elmesélte, hogy amikor Diósgyőrben jól működött minden, annak eredménye a pályán is látható volt, mivel egyértelmű stílus alakult ki. Győrben viszont ezt a kohéziót és egységes stílust már nem érezte.
Szóba került a nyaksérülést szenvedett Maiga állapota is.
A Ferencváros csütörtökön a Nice csapatát látja vendégül az Európa-liga alapszakaszának következő fordulójában. A magyar bajnok vezetőedzője, Pascal Jansen a szerdai sajtótájékoztatón a találkozó esélyeiről beszélt.
„A realitás eddig két meccs, két szoros vereség, nulla pont. Le kellett vonnunk a tanulságokat ezekből a meccsekből. A célunk, hogy a nyolc főtáblás meccs után is érdekeltek legyünk, ehhez 8-12 pontra lesz szükség.”
Jansen szerint mindkét csapat győzelmi kényszerben lép pályára.
„Nyolc meccset játszunk január végéig ebben a sorozatban, mind a két csapat hasonlóan kezdte a szereplését, két szűk vereség után vagyunk, ugyanakkor sok értékes tapasztalattal gazdagodtunk.”
Igaz, hogy ezen a szinten az apró hibáknak komoly következményei lehetnek, tudjuk, hogy a holnapi meccs milyen fontos a számunkra. Meg szeretnénk mutatni, hogy többre vagyunk képesek az európai kupaporondon.
A múlt heti, Fehérvár FC elleni bajnokin megsérült Habib Maiga állapotára vonatkozóan a Fradi holland vezetőedzője elmondta, hogy az elefántcsontparti középpályás egy teljes kivizsgálás után kedden már újra a csapattal edzett.
Ibrahim Cissé, a Ferencváros védője szerint a nizzai csapat rosszabb periódusa nem jelent semmit.
„A francia csapatnak örülök, hiszen francia vagyok, de a Nice ugyanolyan ellenfél, mint az összes többi, ez egy meccs, amit meg kell nyernünk. Láttam a meccseiket is, a hatékonyságuk valóban nem volt rendben, de jó meccseket játszottak. Ali Abdival még a Caenban játszottam együtt, de Antoine Mendyt is jól ismerem az ellenfélből.”
Szalai Gábor már pályára lépett a Nice ellen a Lausanne színeiben.
A Ferencváros csütörtök este a Nice együttesét látja vendégül az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában. Az FTC 24 éves kecskeméti nevelésű védője, Szalai Gábor még a svájci Lausanne színeiben játszott a francia csapattal egy nyári előkészületi meccsen, idézte fel a metropol.hu.
„A számszerűségre nem emlékszem, de az biztos, hogy győztünk, mi több, gólt is szereztem. Egy pontrúgás után elém pattant a labda, amit 7 méterről a hálóba küldtem.”
Szalai a Ferencváros mezében eddig egy bajnoki és egy EL-mérkőzésen kapott játéklehetőséget.
„A Fradinál egyelőre keresik a pozíciómat a védősorban, de Ibrahim Cissé mellett középső bekként már kipróbáltak. A beilleszkedésben rengeteget segít öltözői szomszédom, Gruber Zsombor, Cissével és a dán Stefan Gartenmann-nal is sokszor elbeszélgetek szakmai részletekről, továbbá Pászka Loránd és Tóth Alex is jó barátom.”
A korábbi válogatott kerettag még nem mondott le a bemutatkozásról.
Nem sikerült a bravúr, két góllal nyert a portugál csapat.
A kazah Kairat Almaty elleni vereség után a Haladás VSE férfi futsalcsapatának ellenfele a portugál Sporting CP volt a Bajnokok Ligája második csoportkörében. A két csapat tavaly az elitkörben találkozott egymással, akkor 7-2-re nyert a kétszeres BL-győztes együttes.
Az első félidőben Merlim, a másodikban Pauleta lövései találtak utat a szombathelyiek kapujába, de az egész találkozón remekül védekezett a Haladás, és több lehetőségük is akadt a gólszerzésre.
Az Almatiban zajló négycsapatos tornán a Haladás pénteken a kazah Semey ellen zárja a csoportkört. A kvartett első három helyezettje jut tovább a 16-os elitkörbe, amelynek sorsolását jövő csütörtökön tartják.
Azerbajdzsán és Spanyolország jelezte érdeklődését az UEFA felé, hogy megrendezné a labdarúgó Bajnokok Ligája 2027-es, Milánótól elvett döntőjét – írja az MTI.
A szervezet május 22-en határozott arról, hogy a 2026-os finálénak Budapest ad otthont, a 2027-es döntővel kapcsolatban pedig jelezte, hogy az észak-olasz városnak szánja, ám döntést csak szeptemberben hoz róla a San Siro átépítése miatt. Mivel azonban semmilyen konkrétumot nem lehetett megtudni a milánói létesítmény tervezett fejújításról, egy hónapja elvette a lehetőséget az olaszoktól.
Az UEFA szerdai közlése szerint Baku az Olimpiai, míg Madrid az Atlético Madrid által használt Metropolitano Stadionnal pályázott a klubfutball legnagyobb mérkőzésére. Előbbiben rendeztek találkozókat a 2021-es Európa-bajnokságon és otthont adott az Európa-liga 2019-es fináléjának, utóbbi pedig öt éve a BL-döntő házigazdája volt.
A végleges kandidálásokat március 19-ig kell benyújtani, a döntést pedig májusban hozza meg az európai szövetség. Az UEFA azt is közölte, hogy Varsó, Barcelona, Bázel és Cardiff révén négy jelentkező van a 2027-es női BL-döntő rendezésére.
A franciák kerete egy topligás, míg eddigi teljesítményük azon belül egy középcsapatról árulkodik.
A Tottenham Hotspur után ismét topligás ellenfelet fogad a Ferencváros az Európa-liga főtábláján. Ezúttal az OGC Nice látogat a IX. kerületbe, amely a francia bajnokság 8. helyén áll.
Bár a Ligue 1-t sokan már inkább tartják nevelőbajnokságnak a topligák számára, mint sem egynek közülük, a Nice kerete megmutatja, hogy ha másokat nem is, nemzetközi kupás csapataikat továbbra is érdemes az európai labdarúgás felsőbb polcaira helyezni.
A mértéket nem, de viszonyítási pontokat adó Transfermarkt becslései szerint a nizzai keret értéke 214 millió euró. Ez bő három és félszerese a Ferencváros 59,33 millióra taksált csapatának.
A franciák három legértékesebb játékosa, Marcin Bulka, Youssoufa Moukoko és Terem Moffi egyaránt 20 milliós árcédulát kapott a Transfermarkton. Utóbbi jelenleg sérüléssel bajlódik.
A Nice kerete velük 14 olyan labdarúgót számlál, akinek becsült értéke legalább annyi, mint a ferencvárosiak legértékesebb játékosáé, Matheus Saldanháé. Ebben ráadásul benne sincs az a Jonathan Clauss, aki bár pályára nem lépett, tagja volt a nyári francia Eb-keretnek.
Ami a nemzetiségeket illeti, a hazai játékosok éppen csak többségben vannak. Köztük – ahogy ez Franciaországban jellemző – sok kettős állampolgárságú, afrikai származással bíró játékost is találunk. De szinte a világ minden tája képviselteti magát: egyiptomi, burundi, brazil és kanadai útlevelet is találunk az öltözőben.
Tinédzsertől a veteránig, egykori és jelenlegi nagy reménységek
A Nice összeállítása várhatóan ezúttal is a lengyel Marcin Bulkával kezdődik majd. A 25 éves lengyel kapus fiatalon a Chelsea után a PSG-ben is megfordult, mielőtt Nizzába került. A kapusposzton jól megáldott válogatottjában viszont 2023-as debütálása után csak háromszor léphetet pályára.
A keret talán legismertebb játékosa Dante, akiről 2016-ban mindenki azt hitte, hogy a Bayern és a Wolfsburg után levezetni megy a francia együtteshez. Ez talán így is van, mindez ugyanakkor már 8 éve tart, és a brazil még 41 évesen is ott van a pályán, ő a csapat kapitánya.
Pályája csúcsán a bajorok alapembere volt: nyert velük BL-t, Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot is. Igaz, válogatottjával ekkortájt érhette meg élete legnagyobb csalódását is. Tizenharmadik, s egyben utolsó válogatottsága a németek elleni, hazai 1-7 volt a 2014-es vb elődöntőjében.
A bal szélen ott van a focis videójátékok pár évvel ezelőtti szériáinak egyik legnépszerűbb csodagyereke, Jérémie Boga. A szélvészgyors játékos a legnagyobb hozzáfűzött reményeket nem váltotta be, de így is betonbiztos topligás játékossá vált. Az Atalanta 2022-ben 22 millió euróért hozta el a Sassuolótól, ahonnan egy év múltán újabb 17 millió fejében igazolt jelenlegi klubjához.
Bár az igazán szűk elit pixiséből már kiesett, érdemes megemlíteni Tanguy Ndombelét is. A francia középpákyás ugyanis nem feltétlen képességbeli hiányosságok miatt váltott lejjebb a Tottenhamtől. A Spurs 2019-ben picivel többet szurkolt le érte a Lyonnak a Fradi jelenlegi keretértékénél, két év után – állítólag hozzáállásbeli problémák miatt – kiszorult az angol csapatból.
Innentől kölcsönkörútra indult, pontosabban indították. Először vissza Lyonba, majd a Napolihoz, utána pedig a Galatasarayhoz vezetett az útja, mielőtt nyáron ingyen csapott le rá a Nice.
Ha már kölcsön, zárjuk a sort Youssoufa Moukokóval. A kameruni-német csatárt a Dortmund passzolta le egy évre Nizzába. Ha Boga kapcsán a videójátékokra hivatkoztunk, Moukoko esetében is meg kell említeni, hogy néhány szériával ezelőtt szinte minden ilyen játék „saját valóságában” Aranylabda-közeli játékossá fejlődött.
A még mindig csak 19 éves támadót körülbelül nyolcadikos kora óta ismerheti a nagyvilág, hiszen már akkor az U19-es válogatottban játszott. A fentebb említett Dante még úgyis simán lehetne az édesapja, ha hiszünk azoknak az azóta be nem bizonyosodott pletykáknak, hogy Moukoko négy évvel idősebb annál, amit ő és útlevele állít.
Közepes csapatteljesítmény egy-egy kilógó egyéni mutatóval
Bár a Ligue 1-ből lement nyolc forduló messze nem elég ahhoz, hogy a statisztikák pontos képet adhassanak a Nice erejéről, a csapat formájára nézve néhány óvatos következtetéshez elegendők.
Nos, a nizzaiak a legtöbb mutatóban – támadásban és védekezésben egyaránt – a középmezőnyben helyezkednek el, ahogyan a tabellán is. Nyolc meccsükből négyet döntetlennel, kettőt-kettőt győzelemmel és vereséggel zártak. Vagyis az eddigiek alapján inkább a bajnokság sűrűjéhez, sem mint elitjéhez tartoznak.
Ha kilógó mutatókra vágyunk, akkor az egyéni mutatók közt érdemes keresgélni. Nem Moukoko ugyanis az egyetlen fiatal tüzér a támadósorban. A 19 éves Badredine Bouanani 90 perces bontásban a bajnokság ötödik legtöbb lövését produkálja (3,38). Igaz, egyelőre gól nélkül áll.
A pontosság ugyanis egyelőre a 20 esztendős Mohamed-Ali Cho reszortja. Ő lövéseinek „kerek” kétharmadával talál kaput, ami a Ligue 1 harmadik legjobb teljesítménye. Bouananival ellentétben így ő már két gólnak is örülhetett.
Ami a hátsó alakzatot illeti, ott a rutint megtestesítő Dante viszi a prímet 81,58%-os párharcmutatójával, ami a gall pontvadászat negyedik legjobbjáva teszi őt e téren.
Cho és Bouanani játékpercei eddig a 400-at karcolják alulról, vagyis nem kimondott kulcsemberek, de alighanem egy olyan El-meccsen, ahol csapatuk favoritnak tekinthető, lehetőséget kapnak majd. A kora ellenére még mindig alapember Dante esetében viszont nem kizárt, hogy pont most jön el a pihenőidő.