nb1.hu

Egy kis szerencse is hiányzott.

Mint ahogy arról beszámoltunk, a magyar női válogatott pénteken 1-0-ra kikapott a Bozsik Arénában az Eb-selejtező rájátszásának első meccsén Skóciától.

Magyar-skót: majdnem tökéletesre sikerült a magyar válogatott kapusának debütálása

A lefújás után Szarvas Alexandra szövetségi kapitány értékelt.

„Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert tényleg végigküzdötték a mérkőzést, szívüket, lelküket kitették a pályára. Itt is, ott is adódtak helyzetek, a következő mérkőzésen megpróbáljuk megfogni őket. Egy kis szerencse hiányzott csak a mai mérkőzésen, ha értékesítjük valamelyik nagy helyzetünket, akkor ez 1-1 vagy egygólos győzelem is lehetett volna. A hozzáállás példaértékű volt, ugyanilyen mentalitással kell a második meccsnek is nekimenni.”

A visszavágót október 29-én, kedden 20:35-től rendezik az edinburghi Easter Road Stadionban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mindkét gárdának égetően szüksége lenne a három pontra.

A Budapest Honvéd jelenleg a történetének egyik legsúlyosabb és legkritikusabb időszakát éli – jelezte a kőkemény valóságot a Békés Vármegyei Hírlap. A helyi újság a vasárnap kora délutáni, Békéscsaba-Kispest bajnokit harangozta be az olvasóinak Csató Sándornak, a lila-fehérek vezetőedzőjének a segítségével.

Csató Sándor értékelése

Csató Sándor, a Békéscsaba vezetőedzője értékelte a Honvéd jelenlegi helyzetét. Véleménye szerint, bár a kispesti csapat jelenleg komoly nehézségekkel küzd, a játékoskerete bármikor képes lehet áttörni a korlátokat. Az edző hangsúlyozta, hogy ebben az osztályban egyetlen mérkőzést sem szabad előre megnyertnek tekinteni, hiszen bármelyik csapat legyőzheti a másikat. Ennek szellemében készült a csapata a hét során, bízva abban, hogy sikerül eredményes játékot nyújtani.

A Békéscsaba jelenlegi helyzete

A Békéscsaba jelenlegi teljesítményét leginkább a két újonc riváliséhoz érdemes mérni. Az osztályozón legyőzött Tatabányához képest a csapat építkezése sikeresebbnek bizonyult, ugyanakkor a listavezető Kisvárdával azonos pontszámot gyűjtő Szentlőrinctől jelentős elmaradást mutattak – jelezte a beol.hu. Az NB1.hu viszont hozzáteszi, hogy a lila-fehérek csak két ponttal és egy helyezéssel előzik meg a kispestieket a tabellán.

Békés(csabai) gólok a kispestieknek: Kobe Bryant és társainak az inspiráló hatása

Csató szerint a csapat legnagyobb problémája a gólszerzés hatékonyságában rejlik. Annak ellenére, hogy minden mérkőzésen megvannak a helyzeteik, azokat nem tudják megfelelő hatékonysággal értékesíteni. A védekezés, bár alapvetően stabil, mégis sérülékeny, hiszen egyetlen hiba is végzetes lehet. Ez történt a szegedi mérkőzésen is, ahol az utolsó húsz perc jó játéka sem bizonyult elegendőnek a pontszerzéshez. Ennek ellenére Csató elégedett volt a játékosok teljesítményével, de hozzátette, hogy a hétvégi mérkőzésen is komoly erőfeszítésre lesz szükség a jó eredmény eléréséhez.

Vízválasztó mérkőzés előtt

A vasárnapi mérkőzés vízválasztó jelentőségű lehet a Békéscsaba számára. A tét nem kevesebb, mint hogy a csapat felzárkózik-e a középmezőnyhöz, vagy továbbra is a bennmaradásért kell küzdenie az év hátralévő négy fordulójában.

Csató bízik abban, hogy győzelmet aratnak, ami stabil alapot teremtene a további nyugodt munkához, és növelné a csapat önbizalmát. Szerencsére a sérült játékosok többsége már felépült, így ismét nagy konkurenciaharc alakult ki a kezdőcsapatba kerülésért. A vezetőedző abban reménykedik, hogy Fortuna is melléjük áll, és sikerül otthon tartani mindhárom pontot.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyon masszív csapat otthonába látogatnak az angyalföldiek.

Úgy vágott neki már megint a Merkantil Bank Ligának a Vasas, hogy egyértelmű célja a feljutás. A rajt előtt az NB1.hu-nak adott nyilatkozatában Nagy Miklós sportigazgató arról beszélt, hogy ennél is távolabbra tekintenek. A piros-kékek viszont eddig messze elmaradtak a várakozásoktól, és a következő meccsükön több ok miatt is nehéz feladatuk lesz.

Előzmények

A Vasas Gera Zoltán irányításával kezdte a bajnokságot, akit Pintér Attila váltott a kispadon. A korábbi szövetségi kapitány három vereséggel indított, viszont a legutóbbi fordulóban, a BVSC ellen, megszerezte első győzelmét.

A zuglóiakat az Illovszky Rudolf Stadionban győzték le 2-1-re az angyalföldiek. A mérkőzés színvonala messze elmaradt a várakozástól: a Vasas nem játszott jól, és a meccs hajrájában kétségbeesetten védekezett. A mérkőzést eldöntő gólt Tóth Milán szerezte a 75. percben, egy vendégek által erősen vitatott 11-esből.

A két vezér

A Vasasnak ugyanolyan mély és kimagasló összetételű játékoskerete van az NB II-ben, mint az FTC-nek az NB I-ben. Ezért nem jelent problémát, ha néhány játékosa sérült vagy eltiltott, hiszen elméletileg minden posztra két játékos áll rendelkezésre, és kiemelt akadémiája is van.

Az eddigi teljesítmény alapján azonban kijelenthető, hogy csak két játékosa nyújt nélkülözhetetlen szintű teljesítményt. Az egyikük Urblík József, az őszinte szavak, a bombagólok és a harciasság megtestesítője; a másik futballista Tóth Milán, aki 10 mérkőzésen már 7 gólt szerzett.

A bajnokság előtt Nagy Miklós sportigazgató a támadóról a következőket mondta az NB1.hu-nak adott interjújában:

Komoly eredmény, hogy sikerült idehozni, akkor még nem volt slágerkérdés a sorsa. Örülök, hogy az előző bajnokságban megerősítette a döntésünket és felhívta magára a figyelmet. A következő kiemelt lépés az volt, hogy sikerült megtartanunk, szerződést hosszabbítottunk vele. Remélem, együtt jutunk fel, és innen lesz válogatott.”

A feljutás viszont még messze van, nemcsak azért, mert még csak a bajnokság harmadánál járunk, hanem azért is, mert a piros-kékek jelenleg csak 11. helyezettek. A kieső zóna hat pont, a feljutást érő második hely pedig öt pont távolságra van.

Hétfőn

Pintér Attila csapatára igazi erőfelmérő vár a 11. fordulóban. Hétfő este a negyedik helyezett, a feljutó helyeken lévő Kisvárda és Szentlőrinc duó mögött egypontos hátrányban álló Gyirmót vendége lesz. Tamási Zsolt csapata az NB II egyik legszervezettebb, legmasszívabb együttese.

Éppen ezért is érintheti hátrányosan az angyalföldieket, hogy Tóth Milán öt sárga lap miatt nem léphet pályára.

Tíz meccsen hét gól remek teljesítmény egy támadótól.

Ugyanennyi meccsen kapott öt sárga lap viszont figyelmeztetés: sokkal higgadtabban kell tűrnie, hogy az ellenfél játékosai kiemeltebb hozzáállással védekeznek ellene.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ülésezett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) október 24-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

A FEB összevont eljárás alapján az Újpest FC-t a Diósgyőr és az ETO elleni hazai bajnoki mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Női nagypályás bajnokságok és egyéb mérkőzések

Schell Dorina (Sz.Womens) 1 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Kovács Árpád Csaba tolmács (Bp. Honvéd) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 3 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női és férfi futsal bajnokságok és egyéb mérkőzések

Mészáros Dominik László (Kincsem) 1, Szabolcsi Máté (Csenger) 1 és Benedek Bence Marcell (Dunakeszi) 1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni,  határozat nélküli eltiltás

Juhász Vince  (Parasznya) 1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.

Hrelja Maja  (Honvéd) 1 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A kezdősípszótól a lefújásig jókora mezőnyfölényben játszott nemzeti csapat megérdemelten nyert.

A foghíjas kerettel edzőtáborozó női U19-es válogatott 2-0-s Ciprus elleni győzelemmel melegített a november 27. és december 3. között sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőre. Rácz Zsófia együttese a hiányzó alapemberek (Gyánó Lili, Harmat Sára, Nagy Nikolett, Sinka Napsugár, Pintér Tekla és Vincze Borbála) nélkül is nyerni tudott a pénteki felkészülési találkozón Ciprus ellen.

A magyar mezőnyfölény a 33. percben érett góllá: először Murár Viktória találta el a jobb kapufát, majd Kern Fanni újabb 20 méteres lövése révén megszerezte a vezetést a magyar válogatott, 1-0. A térfélcserét követően nem kellett sokat várni az újabb magyar találatra, az 53. percben Szarvas Sára ívelt a ciprusi hálóba, 2-0.

A visszavágóra október 28-án, 11 órakor kerül sor Telkiben.

Magyarország U19–Ciprus U19  2–0 (1–0)
HUN: Ascher Dóra – Csáki Eszter (Futaki Fruzsina, 86.), Nyul Petra, Jákri Dóra, Török Otília (Bánfi Gréta, 73.) – Koszo Sydney, Kern Fanni (Szalay Gyöngyvér, 73.)- Szabó Dóra (Borzák Lili, 60.), Szarvas Sára (Hécz Zsuzsanna, 73.), Murár Viktória (Csejtei Emília, 60.) – Németh Virág (Égi Barbara, 60.)
Gólok: Kern (33.), Szarvas (53.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jön az NB I 11. fordulója.

NB I, 11. forduló
14.45: Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK  (Tv: M4 Sport)
17.15: Fehérvár FC–Debreceni VSC  (Tv: M4 Sport)
20.45: MTK Budapest–Újpest FC  (Tv: M4 Sport)

NB II, 11. forduló
13.00: Mezőkövesd Zsóry FC–HR-Rent Kozármisleny

NB III, 13. forduló
ÉSZAKNYUGATI CSOPORT
13.00: VSC Veszprém–Gyirmót FC Győr II
16.00: Haladás VSE–Dorogi FC

ANGLIA
Premier League
16.00: Aston Villa–Bournemouth (Tv: Match 4)
Bournemouth: Kerkez Milos
Championship
13.30: WatfordBlackburn Rovers
Blackburn: Tóth Balázs
16.00: West Bromwich Albion–Cardiff City
WBA: Callum Styles
16.00: Plymouth Argyle–Preston North End
Plymouth: Szűcs Kornél
League One
16.00: Bolton Wanderers–Peterborough
Bolton: Schön Szabolcs

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
15.30: St. Pauli–Wolfsburg
Wolfsburg: Dárdai Bence
15.30: RB Leipzig–Freiburg  (Tv: Arena 4)
Leipzig: Gulácsi Péter, Willi Orbán
2. Bundesliga
13.00: Karlsruhe–Hertha BSC
Hertha: Dárdai Márton, Dárdai Palkó

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
16.30: Levadiakosz–PAS Lamia
Levadiakosz: Gróf Dávid

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
17.30: Slask Wróclaw–Raków Czestochowa
Raków: Baráth Péter

ROMÁNIA
Szuperliga
12.30: UTA Arad–Gloria Buzau
Arad: Zsóri Dániel

SZAÚD-ARÁBIA
Saudi Pro League
17.05: Al-Raed–Al-Fateh
Al-Fateh: Szappanos Péter

SZLOVÁKIA
Niké Liga
18.00: DAC–Kassa
DAC: Bősze Levente, Csinger Márk, Redzic Damir, Szendrei Ákos, Tuboly Máté, Vitális Milán
Kassa: Bokros Szilárd

SZLOVÉNIA
Prva Liga
15.00: Primorje–Nafta Lendva
Nafta: Csóka Dominik, Dragóner Áron, Kálnoki-Kis Zsombor, Klausz Milán, Senkó Zsombor, Szalay Szabolcs
20.15: Mura–Maribor
Maribor: Komáromi György

TÖRÖKORSZÁG
1. Lig
18.00: Ankaragücü–Kocaelispor
Ankaragücü: Varga Kevin

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy Ádámék megint ikszeltek, de továbbra is veretlenek.

FRANCIAORSZÁG
A Ligue 1 kilencedik fordulójában a Le Havre a Rennes otthonába 1-0-s vereséget szenvedett. Loic Nego a 71 .percben állt be csereként, és a hosszabbításban egyenlíthetett volna, de a hazaiak kapusa nagyot védett. Így, a magyar válogatott szélső sem tudott segíteni a továbbra is pocsék sorozatban lévő vendég csapaton: zsinórban hatodszor kapott ki a Le Havre.

LENGYELORSZÁG
A lengyel második vonal 14. fordulójában 2-1-ra nyert a Ruch Chorzów a Warta Poznan ellen, amivel felmászott a tabella 7. helyére. Novothny Soma kezdőként 68 percig volt pályán és az 5. percben ő szerezte a meccs első találatát egy pazar fejessel. Ez volt a 30 éves magyar támadó harmadik gólja a szezonban.

OLASZORSZÁG
A Serie B 10. fordulójában a Nagy Ádámmal a soraiban felálló Spezia a Bari csapatát látta vendégül. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a gól nélküli döntetlenre végződő találkozót. A tabella 2. helyén álló Spezia továbbra is veretlen a bajnokságban.

ROMÁNIA
A román élvonal 14. fordulójában a Sepsi OSK a kolozsvári CFR vendégeként 3-3-as döntetlent játszott. A sepsiszentgyörgyiek a 86. percben még 3-1-re vezettek, de a moldovai válogatott Postolachi duplájával pontot mentettek a hazaiak. Sigér Dávid a 76. percben lépett pályára a Sepsiben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A fiatal tehetség magyar csapattársáról is szót ejtett.

A magyar U21-es válogatott szövetségi edzője, Szélesi Zoltán a napokban meglátogatta Németországban az Eintracht Frankfurt magyar légiósát, Lisztes Krisztiánt.

Lisztes Krisztián helyzete: Frankfurtban tárgyalt miatta az MLSZ – részletek

A 19 éves támadó, aki nyáron szerződött a német klubhoz, az M1 aktuális csatornának adott interjújában elárulta, végig az első csapattal készül, csak a meccs előtti napon edz a második együttessel, amelyben pályára is szokott lépni.

„Úgy érzem, jó helyen vagyok. Minden nap azért melózok, hogy minél hamarabb kiléphessek ebbe a csodálatos stadionba. Azért nem adtak kölcsön, mert a klubnál úgy érzik, be tudok mutatkozni a nagy csapatban.”

Lisztes azt is elárulta, hogy érdeklődött iránta a Hoffenheim, valamint Belgiumból és Hollandiából is volt megkeresése. Az ifjú labdarúgó beilleszkedésében nagy szerepe volt a Frankfurt másik magyar futballistájának, a 18 éves Fenyő Noahnak is: amikor a videoelemző németül beszélt hozzá, akkor a honfitársa segített neki a fordításban.

A Ferencvárosban nevelkedett 19 éves támadó elmondása szerint volt egy visszatérő problémája a lovaglóizmával, de mostanra teljesen rendbe jött, ezért hétvégén már ismét játszhat a második csapatban. Ezeken a találkozókon nemcsak az a célja, hogy gólokat szerezzen és gólpasszokat adjon, hanem hogy kiemelkedő számokat produkáljon olyan mutatókban, melyekben el volt maradva.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elképzelhető, hogy nem lehetnek magyar szurkolók a mérkőzésen.

Az UEFA a magyar szurkolók által a Bosznia-hercegovinai Nemzetek Ligája-mérkőzésen elkövetett rasszista vétségek miatt fegyelmi eljárást indított a szövetséggel szemben. A fegyelmi döntés megismeréséig az MLSZ nem értékesít jegyeket a hollandiai mérkőzésre.

Az UEFA pénteki tájékoztatása szerint az európai szövetség a magyar szurkolók által elkövetett rasszista vétség miatt sürgősségi eljárásban bírálja el a Bosznia-hercegovinai Nemzetek Ligája-mérkőzésen történteket. Amennyiben a fegyelmi testület bizonyítottnak találja a rasszista megnyilvánulások elkövetését, úgy várhatóan életbe lép a korábban felfüggesztett szankció, amely szerint a válogatott soron következő idegenbeli mérkőzésére a magyar vendégszektorba nem lesz engedélyezett a jegyértékesítés.

Ezért az UEFA jogerős döntéséig az MLSZ-nek nem áll módjában elindítani a jegyértékesítést a november 16-i Hollandia–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés vendégszektoraiba. Az MLSZ erre tekintettel azt javasolja a hollandiai utazást tervező szurkolóinak, hogy az esetleges szállás- és jegyfoglalásokkal várjanak, illetve körültekintően járjanak el. A szövetség az UEFA hivatalos értesítésének kézhezvételét követően azonnal tájékoztatja a közvéleményt a döntés tartalmáról.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem sikerült gólt szerezni hazai pályán Skócia ellen, az amerikai származású magyar kapus remek napot fogott ki.

A magyar női válogatott a Bozsik Arénában látta vendégül a papírforma szerint esélyesebb Skóciát az Eb-selejtező rájátszásának első mérkőzésén.

Az első komolyabb gólhelyzetre a 22. percig kellett várni, ekkor Csányi életerős lövése kerülte el kicsivel a kaput. Öt percre rá Zeller próbálkozását védte Gibson. A 35. percben Cuthbert bombája zúgott el a magyar kapu fölött, majd Weir lövését fogta Brzykcy. A félidő hajrájában ismét a skótok 9-ese lőtt távolról, a magyar válogatottban debütáló kapus látványos bravúrral hárított. A játékrész utolsó percében egy magyar ellentámadás végén Kaján lövését védte Gibson.

A második félidő 12. percében Zeller hatalmas ziccerben mellé gurított. A 60. percben egy bal oldali beadás után Thomas szerezte meg közelről a vezetést Skóciának, 0-1. A 79. percben Kerr fejese szállt picivel mellé. Három perccel később Pápai remek cselei után Csiki nem találta el jól a labdát, nem jött össze az egyenlítés. A hajrában a skótok az eredmény tartására törekedtek, a magyar válogatott egygólos hátránnyal utazik a keddi visszavágóra, Edinburgh városába.

MAGYARORSZÁG–SKÓCIA  0–1 (0–0)
HUN: Lauren Brzykcy – Kovács Laura, Turányi Lilla, Németh Hanna, Szabó Viktória –  Papp Luca, Könczeyné Fenyvesi Evelin (Nagy Fanni, 79.), Csányi Diána, Zeller Dóra, Csiki Anna (Nagy Virág, 90.) – Kaján Zsanett (Pápai Emőke, 61.)
SCO: Lee Gibson – Jenna Clark, Sophie Howard, Nicola Docherty – Lisa Evans (Brogan Hay, 76.), Erin Cuthbert, Caroline Weir (Emma Watson, 76.), Samantha Kerr (Amy Rodgers, 90.), Claire Emslie – Martha Thomas (Lauren Davidson, 90.), Kirsty Hanson (Kirsty Smith, 58.)
Gólszerző: Thomas (60.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tanyi Barnabás a harmadik gólját szerezte a bajnokságban.

A szlovén másodosztály 12. fordulójában az NK Aluminij a Beltinci együttesét fogadta, a hazaiaknál ismét kezdőként lépett pályára Tanyi Barnabás, a kidricsevói csapat magyar légiósa. A találkozón a Beltinci szerezte meg a vezetést a 15. percben, de az Aluminij még az első félidő végén egyenlített. A 2-1-es győzelem győztes gólja a 21 éves magyar támadó nevéhez fűződik, Tanyi a 85. percben talált be.

A fiatal labdarúgó az előző fordulóban a listavezető ND Gorica otthonában elért 1-1-es döntetlen alkalmával szintén gólt ünnepelhetett, ami ráadásul pontot ért: Tanyi a 71. percben egyenlített. Az ifjú támadó az utolsó hat tétmérkőzésén már harmadszor volt eredményes, hiszen szeptember végén a szlovén kupában is betalált.

Győzelmével az Aluminij felugrott a tabella élére, Tanyi pedig a 12. bajnokiján a harmadik gólját szerezte a bajnokságban.

Hiába vannak kérői, a kiesés ellenére valószínűleg nem vált csapatot a magyar támadó – interjú

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jobban van a 17 éves labdarúgó.

Zója-Katona Márk, az ETO utánpótlás-válogatott játékosa DVTK korosztályos csapata elleni bajnokin rúgást kapott a veséjére, amit később el kellett távolítani.

Életmentő műtétet kellett végrehajtani az ETO 17 éves U-válogatott középpályásán

A fiatal győri labdarúgó édesapja a Csakfocinak felelevenítette a csaknem végzetes napot.

„Márk a mérkőzés után a buszból felhívta az édesanyját, hogy nem érzi jól magát, kapott egy nagy rúgást. Az ETO edzői hívták ki a mentőket. Nem lehetünk eléggé hálásak az edzőknek és a csapatorvosnak, hogy ilyen gyorsan reagáltak. Márkot azonnal beszállították a miskolci kórházba és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Amikor megtudtuk, hogy mi történt, autóba ültünk és indultunk Miskolcra.”

Az orvosok azt mondták, életveszélyben volt, félórán múlt az élete, csaknem két liter vér került a hasüregébe. Nem értem, hogy a mérkőzésen miért nem volt orvos, aki azonnal meg tudta volna vizsgálni. A 65. percben történt a rúgás és csaknem három óra eltelt, mire szakavatott kezekbe került.

Zója-Katona Márk édesapja fia jelenlegi állapotáról is beszámolt.

Szerdán engedték haza Márkot a miskolci kórházból, most itthon lábadozik. Szerencsére egyre jobban van, az orvosok is azt mondják, hogy gyorsan gyógyul. Egyelőre még le van gyengülve, lefogyott hét kilót, de ilyenkor ez normálisnak számít. A sok pihenés mellett már sétálhat, sőt, annyira jól érzi magát, hogy szeretne bemenni az iskolába. Rengeteg biztató üzenetet kaptunk idegenektől is, amiket ezúton is köszönünk.”

„Sokan meglátogatták, legutóbb az ETO vezetői jártak nálunk, de a kórházban az MLSZ küldöttsége is bent volt, akik hoztak egy magyar válogatott mezt Marco Rossi aláírásával. Márk majdnem sírt, annyira meghatódott az ajándéktól.”

A 17 éves tehetség jövője is szóba került.

„Úgy tudom, hogy Magyarországon egy vesével nem lehet futballozni. Márkot azonban ez nem riasztja el, azt mondja, mindenképp szeretné folytatni a focit, ha itthon nem tudja, akkor Ausztriában vagy Szlovákiában.”

A DVTK fiataljai megható módon üzentek Zója-Katonának.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy figyelmeztetés: FTC-szurkolók a győri táborban?

Nagyon készülnek a helyiek a bajnokcsapat fogadására.

A 11. forduló egyik legnagyobb rangadóját Győrben rendezik, ahol a remek formában lévő ETO a címvédő és listavezető Ferencvárost látja vendégül a forduló utolsó mérkőzésén, vasárnap 17:45-től.

Helyzetjelentés

Az ETO a gyenge rajt után alaposan belekezdett: legutóbbi öt bajnokijából hármat megnyert, kétszer pedig döntetlent játszott. A győriek jelenleg a hetedik helyen állnak, kilenc mérkőzésen 11 pontot szereztek.

Az FTC elleni találkozókra minden csapat és szurkolótábor kiemelten készül. Így vannak ezzel az ETO fanatikusai is, akik a mérkőzés előtt közleményt osztottak meg a Facebookon.

Szurkolói bejelentés

Az ETO fanatikusai Zalaegerszeg elleni, vasárnapi idegenbeli győzelem után, amelyen a nagyszámú szurkolói jelenlétük kiváló hangulatot teremtett, most a Ferencváros elleni rangadóra is nagy lendülettel készülnek. A Baráti Kör arra buzdít mindenkit, hogy a hétvégi összecsapáson is mutassák meg, milyen erős a támogatásuk a csapat iránt.

A bejelentésük szerint a hétvégi Ferencváros elleni mérkőzés különleges hangulatát az is fokozza, hogy sok futballszerető érkezik a régióból, akik talán ritkábban járnak stadionba. Ezért a törzsszurkolók emlékeztették a közönséget a lelátói szabályokra, hogy mindenki tiszteletben tartsa a megszokott rendet, és senki se zavarja meg az atmoszférát.

Külön felhívták a figyelmet a Q szektorban ülő helyekre, amelyet kizárólag azoknak szánnak, akik az egész mérkőzésen állva, hangosan buzdítják a csapatot. Az ETO szurkolói szeretnék elkerülni a félreértéseket. Arra kérték azokat, akik inkább nyugodtan, ülve szeretnék megtekinteni a mérkőzést, hogy válasszanak másik szektort.

Fontos kérés volt, hogy a felső sorokban ülők ne dobáljanak semmit az alsó, családi szektorok irányába. Ennek megszegése komoly következményekkel járhat, akár kitiltást is eredményezhet. A szektorban mindenkit arra kérnek, hogy kövesse az előénekes iránymutatásait, és egyenletesen töltse fel a területet, elkerülve a csoportosulást a szektor alsó részénél vagy a bejárat közelében.

Az L szektor, ahogy eddig is minden hazai mérkőzésen, ezúttal is lezárásra kerül. A szurkolók dress code-ot is megfogalmaztak: fekete öltözetet kérnek mindenkitől, hogy igazán tüzes hangulatot teremtsenek a stadionban.

Vendégszurkolók

A klub szintén jelezte, hogy fokozottan figyelnek arra, hogy a vendégszurkolók kizárólag a vendégszektorban foglaljanak helyet. Arra kérnek mindenkit, ne próbálják meg fradista barátaikat a hazai szektorba hozni, mert ez nem lenne jó ötlet.

A szurkolók összegzésként hangsúlyozták: két hete megmutatták, hogy Győr az ő városuk, és most sem érkezhet ide semmilyen tábor abban a reményben, hogy hazai hangulatot teremthet. Az ETO fanatikusai most is gondoskodni fognak arról, hogy a stadionban a győri támogatás legyen a legerősebb.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Azt is elmesélte, miért nem csatlakozott a Ferencvároshoz.

Vladimir Radenkovics, a Diósgyőr vezetőedzője részletes interjút adott az m4sport.hu-nak, amelyben a klubjával kapcsolatos kérdések mellett arról is beszélt, miért nem csatlakozott Dejan Sztankovics stábjához a Ferencvárosnál.

Radenkovic február óta irányítja a Diósgyőrt. Korábban a Crvena zvezdánál is dolgozott, ahol tagja volt Dejan Sztankovics szakmai stábjának. E tapasztalat révén lehetősége lett volna követni korábbi főnökét a Ferencvároshoz is.

„A Ferencváros előtt Dejan a Sampdoriánál dolgozott, ahol saját stábot épített olasz és szerb szakemberekből, akik később követték őt Magyarországra is. Én viszont egyértelművé tettem számára, hogy vezetőedzőként szeretném folytatni a karrieremet, ezért inkább kivártam a megfelelő lehetőséget. Ennyi az egész.

Háromnaponta beszéltünk, és úgy érzem, személy szerint Dekinek most is hiányzik a magyar futball. Másfél évig munka nélkül voltam, mert az ideális lehetőségre vártam. Végül a Diósgyőr érdeklődése érkezett, ami kiváló lehetőséget nyújtott számomra az új kihívás megkezdésére.”

Sztankovics 2023. szeptember 4-én vette át a Ferencváros irányítását. A Klaksvík elleni BL-selejtezős kudarcot követően Sztanyiszlav Csercseszovot menesztették, és ideiglenesen Máté Csaba vezette a csapatot. Sztankovics első mérkőzése a Ferencváros élén a Magyar Kupában, a Nagyecsed ellen került sor. Az FTC egészen a döntőig jutott, de ott hosszabbítás után 2–0-ra alulmaradt a Pakssal szemben.

A szerb edző vezetése alatt a Ferencváros az NB I-ben 28 mérkőzésen 19 győzelmet és 5 döntetlent ért el (végül bajnok lett), mindössze 4 vereséget szenvedve. Az Európa-konferencialigában a csapat 2 győzelmet, 4 döntetlent és 2 vereséget könyvelhetett el. A későbbi döntős görög Olympiakosz ellen búcsúzott a nyolcaddöntőért folyó párharcban.

Sztankovics a zöld-fehérektől a Szpartak Moszkvához távozott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Égetően szüksége van mindkét csapatnak a pontokra.

A Fehérvár FC és a DVSC csatája üde színfoltja a magyar labdarúgásnak. Ez különösen igaz azért is, mert voltak idők, amikor a két megkerülhetetlen vidéki fellegvár fanatikusai jóban voltak egymással. Manapság viszont az egyik legnagyobb riválisai egymásnak. A szombati összecsapásuk különlegességét tovább növeli, hogy mindkét gárdának égetően szüksége van a pontokra.

HELYZETJELENTÉS

Tíz forduló után a fehérváriak a 9., míg a debreceniek a már kieső helyen lévő 11. helyről várják a szombat késő délutáni rangadót. A Vidi az eddigi tíz fellépése alkalmával 9 pontot szerzett, míg a vendégek kilenc mérkőzésen 7 pontot gyűjtöttek. A gyenge szereplés mellett az is közös a két gárda teljesítményében, hogy mindkét csapat legutóbbi négy mérkőzését elveszítette. Ráadásul Debrecenben ultimátumot kaptak a játékosok és a szakmai stáb tagjai is a legutóbb, a Paks ellen hazai pályán elszenvedett megsemmisítő, 5-0-s vereség után.

A fehérváriak honlapjának Holender Filip, míg a debreceniek honlapjának Máté Csaba nyilatkozott a találkozó felvezetéseként.

Holender Filip

Holender az FTC elleni, legutóbbi bajnokin az ötvédős rendszer bal oldalán kapott bizonyítási lehetőséget Pető Tamás vezetőedzőtől. Több poszton is bevethető, és az előbb említett szerepkört Marco Rossi szövetségi kapitány találta ki számára, amikor még a Honvédban dolgoztak együtt és bajnokok lettek.

„Nyilván nem lehetünk elégedettek, hiszen kikaptunk, és jelen helyzetünkben a jó eredmény a legfontosabb. Ennek ellenére úgy gondolom, a mérkőzés nagy részében rendben volt a védekezésünk. A csapattársaimmal jól tudtunk együttműködni az új szisztémában. Büszke voltam a csapatra, végig harcoltunk, küzdöttünk, sajnos ez most nem ért pontot.”

A Debrecenben kialakult helyzetről a következőket nyilatkozta:

„Természetesen hallottunk róla, de ezzel mi nem foglalkozunk. Saját magunkra és a játékunkra kell fókuszálnunk, mert számunkra is a szezon eddigi legfontosabb bajnokija következik. Sőt, az egész előttünk álló hét kulcsfontosságú lesz. Mindent meg kell tennünk a győzelemért!”

A Groupama Arénában két kapufája is volt a Vidinek.

„Akkor lennénk bajban, ha nem jutnánk el helyzetekig! Az egy jó alap, ha megvannak a lehetőségeink. Most ilyen peches szériában vagyunk, de azért dolgozunk, hogy ez megforduljon, és jöjjenek a gólok és a győzelmek. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a szurkolóinknak, hogy mellettünk állnak most is, amikor nem jöttek az eredmények. Harcolni fogunk, és mindent megteszünk, hogy közösen győzelmet ünnepelhessünk.”

Máté Csaba

Máté Csaba vezetőedző arról beszélt a Loki honlapjának, hogy nem érte őket váratlanul a Paks elleni vereség után a klubvezetés döntése.

„Senki számára nem volt meglepetés, hogy következményei lettek annak, ami a Paks ellen történt. Mindenki tisztában van azzal, hogy milyen nehéz helyzetbe sodródtunk, és hogy mindenképpen cselekedni kell. Két nagyon fontos mérkőzés következik: a szombati bajnoki és a keddi, mezőkövesdi kupacsata. Szerintem ezek után lehet majd teljes körűen értékelni. A kezdőcsapatban a múlt hetihez képest nagy valószínűséggel lesz változás, azonban a keret minden egyes tagjára számítunk. Az a fontos, hogy megtaláljuk azt a tizenegyet, amely kellő motivációval, kellő szenvedéllyel megy ki a pályára. Lényeges, hogy csapatként funkcionáljunk, hiszen együtt sírunk, együtt nevetünk, ki kell segítenünk egymást, küzdeni kell egymásért. Elég régen vagyok a futballban ahhoz, hogy tudjam, milyen nyomással, esetlegesen milyen következményekkel jár egy ilyen helyzet. Eddig is szerettünk volna nyerni, most is ez a célunk, nyilván tudjuk, milyen téttel bíró mérkőzés előtt állunk.”

Fontos változást és szankciókat is bejelentett a DVSC

A legutóbbi súlyos vereség óta eltelt időszakról a következőket mondta:

„A Paks elleni találkozót mindenképpen le kellett rendezni magunkban és egymás között. A meccs utáni napon volt egy jó beszélgetés a szakmai stáb és a játékosok között, elég sokáig tartott, és mindenki megnyilvánulhatott. Szembesítettük a labdarúgókat egyénileg is a hibákkal, ezúttal nem négyszemközt, hanem a teljes gárda jelenlétében. Remélem, ez pozitív energiákat mozgósít; nemcsak mentálisan, hanem futball terén is javulnunk kell. Fontos, hogy mindenki elmondhatta a véleményét. Rendkívül kritikus volt a hangnem, úgy gondolom, ennek meglesz a hozadéka. Ennek jelei az edzéseken már megmutatkoztak, de természetesen mindig a mérkőzés az, amely meghatározza, mennyire volt sikeres egy felkészülés. Mindenesetre labdabiztosabbnak kell lennünk, többet kell birtokolnunk a játékszert, és élesebbnek kell lenni védekezésben. Minden egyes labdáért meg kell szenvedni!”

Nem nehéz megjósolni: amelyik csapat vereséget szenved, még nagyobb bajba kerülhet, ami további intézkedéseket eredményezhet.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kovácsréti Márk új szerződést írt alá.

A Nyíregyháza Spartacus fiatal magyar támadója szeretne hasonló karriert befutni, mint nagypapája, Ebedli Zoltán.

A Nyíregyháza kulcsembere nem bánná, ha az FTC-legenda nagypapa nyomdokaiba lépne – interjú

Kovácsréti Márk remek formában játszik ősszel, mind a tíz idei bajnokin kezdett és 4 góljával vezeti a házi góllövőlistát. A 24 éves támadó 2023-ban igazolt a Szparihoz az MTK-tól, és alapembere volt tavaly a bajnoki címet szerző csapatnak. A Merkantil Bank Ligában akkor 6 találattal segítette az együttest, és idén egyik kulcsembere a csapatnak. Kovácsréti 2027 nyaráig kötelezte el magát a Nyíregyháza Spartacushoz.

„Örülök, hogy annál a klubnál folytathatom, akik akkor szavaztak nekem bizalmat, amikor nehezebb periódusban voltam. Ezt folyamatosan szeretném meghálálni. A tavalyi sikeres szezon után idén is maradandót akarunk alkotni, immár az első osztályban, melyhez a szurkolók is hozzájárulhatnak, akik hétről-hétre fantasztikus hangulatot varázsolnak az új stadionunkban. Remélem sok győzelmet ünnepelhetünk együtt.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fontos mérkőzés vár a női nemzeti csapatra.

A magyar női válogatott péntek este a papírforma szerint esélyesebb Skóciával mérkőzik meg az Eb-selejtező rájátszásában. A mieink két sikeresen megvívott párharcra vannak az Európa-bajnokságra való kijutástól.

Női A-válogatottunk a harmadik helyen zárta az Eb-selejtező csoportkört, így az Eb-részvételt a rájátszásban vívhatja ki. Szarvas Alexandra együttese október 25-én és 29-én a csoportgyőztes Skóciával küzd meg, és amennyiben sikerül megnyernie az oda-visszavágós párharcot, a finn-montenegrói párosítás győztesével kell harcba szállnia az Eb-szereplésért november 27. és december 3. között.

Szarvas Alexandra szövetségi kapitány csütörtök délután megtartotta a pénteki mérkőzést megelőző utolsó edzését a találkozó helyszínén, a Bozsik Arénában. A keretbe meghívót kapott, de sérülés miatt az edzőtáborba nem jött el Öreg Cintia, helyére Ott Eszter került, a szintén sérült Palakovics Laura helyett pedig Savanya Csilla csatlakozott a kerethez.

„Kulcsfontosságú lesz, hogy csapatként működjünk, és hogy bízzunk magunkban és a párharc sikeres megvívásában. Mindenkinek a legjobb formájára lesz szükség, az első perctől kezdve az utolsóig meg kell tartanunk a fókuszt. Ha az álmunkat valóra szeretnénk váltani az Eb-re való kijutással, akkor az ilyen mérkőzések terhét motivációnak kell tekintenünk.” – nyilatkozta a magyar csapat szövetségi kapitánya.

Az első mérkőzés pénteken 18:15-kor kezdődik a Bozsik Arénában.

A női A-válogatott kerete
Kapusok:
Lauren Brzykcy (Vittsjö)
Schildkraut Fruzsina (Honvéd)
Terestyényi Anna (Turbine Potsdam)

Védők:
Fördős Beatrix (Inter)
Kovács Laura (ETO FC)
Nagy Virág (SV Meppen)
Németh Hanna (Werder Bremen)
Ott Eszter (FTC)
Savanya Csilla (ETO FC)
Szabó Viktória (FC Zürich)
Turányi Lilla (Bayer Leverkusen)

Középpályások:
Csányi Diána (FC Zürich)
Csiki Anna (Tottenham)
Kaján Zsanett (Lazio)
Könczeyné Fenyvesi Evelin (FTC)
Nagy Fanni (ETO FC)
Papp Luca (VFL Wolfsburg)
Pusztai Sára (OH Leuven)
Zeller Dóra (FC Köln)

Támadók:
Csuhai Vivien (Honvéd)
Nagy Viktória (FTC)
Pápai Emőke (Werder Bremen)
Siklér Kinga (MTK)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem jött össze a bravúr, kiesett a szombathelyi együttes.

A Kairat Almaty és a Sporting CP ellen elszenvedett vereség után ismét egy kazah ellenféltől kapott ki a Haladás VSE futsalcsapata a Bajnokok Ligája csoportkörében, és búcsúzott a sorozattól.

Felipe Conde együttese nem kezdte jól a mérkőzést, mivel a Semey már a 2. percben megszerezte a vezetést, majd tíz percen belül még kétszer betalált a szombathelyi alakulatnak, amely a szünetig szépíteni tudott. A fordulás után sokáig nem esett gól, aztán a hajrában megduplázta találatainak számát a kazah együttes, így végül magabiztos sikert ünnepelhetett.

A Haladás gólját Sipos Gergő lőtte, a Semey csapatában hat gólból ötöt brazil légiós szerzett.

UEFA FUTSAL BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. CSOPORT, 2. FORDULÓ
Haladás VSE–FK Semey (kazah)  1–6

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC