nb1.hu

Három gólban is benne volt az Újpest ellen

Silye Erik két évvel ezelőtt az NB I-be jutott Vasas egyik legjobb és legfontosabb játékosa volt. Az előző bajnokságban is alapembernek számított a simán kieső piros-kékek között, de az angyalföldi időszakot már lezártnak tekinti a bal oldali védő. A nyáron Paksra szerződött, és elmondása szerint jól esett neki, hogy a második fordulóban elhalasztották a DVSC elleni bajnokijukat. Az előző fordulóban az Újpest 3-0-s legyőzésében úgy vett részt, hogy remek védőmunkája mellett mindhárom gólban benne volt.

TÁMADÁSBAN

Hogy értékeled a lila-fehérek elleni meccseteket az eddigi pályafutásodban?
Nem emeltem ki különösebben. Az viszont biztos, hogy mindig emlékezni fogok rá, mert ez volt az első hazai meccsem a Paks játékosaként. Ellenfélként is mindig szerettem Pakson játszani, mert tetszett a kis stadion hangulata. Az Újpest ellen jól ment a játék, de ennél sokkal fontosabb, hogy megszereztük az első győzelmünket a bajnokságban. A teljesítményemet viszont reálisan kell kezelnem, ezért nem fogom vele kiplakátozni otthon a falat.

Sokkal többször látlak a támadó harmadban, mint amikor a Vasas játékosa voltál. Nem hiszem, hogy ez véletlen lenne.
Ez volt az egyik legfontosabb szempont, amiért Paksra igazoltam. Aki ismer engem, tudja rólam, hogy szívesen segítem a támadásokat. Ezért is tetszik nekem az a felfogás, amit Bognár György képvisel. El is várja tőlem, hogy minél többet tegyek hozzá az akcióinkhoz. Külön kéri tőlem, hogy merjek bátran vállalkozni, találjam meg a társaimat az ellenfél tizenhatosán belül, induljak be az üres területekre. Jól működik a játékunk, de mivel új játékos vagyok, még szoknunk kell egymást a pályán a társakkal. Még nem tudjuk mindig minden helyzetben egymás gondolatait követni, de mindent megteszünk azért, hogy minél jobban és minél hamarabb a legjobb legyen az összjátékunk.

SÉRÜLÉS UTÁN

Diósgyőrben és az Újpest ellen is kezdő voltál, az MTK ellen viszont nem játszottál. Miért?
A felkészülési időszak közepén izomsérülés miatt ki kellett hagynom másfél hetet, ez megszakította a felkészülésemet. Nem tudtam kilencven percet játszani az edzőmeccseken, ezért én is tudtam, hogy az első fordulóban nem leszek kezdőjátékos, mert fizikailag még nem álltam készen a feladatra. Nekem jól jött, hogy a második fordulóban elmaradt a DVSC elleni bajnokink, mert így volt még egy edzőmeccsünk, amin tovább tudtam fejleszteni magamat erőnlétileg. Bíztam benne, hogy Diósgyőrben már megkapom a bizonyítási lehetőséget, ami be is következett. Remélem, minden héten megkapom majd a továbbiakban is.

Előbb említetted, hogy a támadófoci kiemelt szempont volt az átigazolásoddal kapcsolatban. Viszont Angyalföldön is csak magyar játékosok voltak a keretben, akárcsak Pakson. Ez is számított?
Nagyon jó a közösség Pakson, a játékosoktól a vezetőségig és a szurkolókig. Ebből a szempontból előnyös volt, mert nagyon jó környezetbe kerültem. A Vasasnál nem feltétlenül volt a legnyugodtabb a helyzet.

FELJUTÁS, KIESÉS

Mik a legfontosabb emlékeid Angyalföldről?
Abszolút a pozitív dolgokra emlékszem vissza. Volt egy nagyon szép évünk az NB II-ben, amikor pontrekorddal jutottunk fel az élvonalba. A csapat és én is jól játszottunk, az egyik legjobb évem volt a pályafutásomban. A futball sajnos olyan, hogy egyszer fent, egyszer lent. Az élvonalban nagyon hamar negatív spirálba kerültünk, amiből sajnos nem tudtunk kikeveredni. Ezt nagyon nehéz volt megélni belülről, mert mindenki megtett mindent azért, hogy jobbak legyünk. Viszont már nem foglalkozom azzal, hogy mi történt a Vasasnál, túlléptem rajta, sokat tanultam a történtekből, ezzel a tudással felvértezve érkeztem Paksra.

AZ FTC ÉS A PLETYKÁK

Vasárnap a Ferencvároshoz látogattok. A zöld-fehérek a hazai és a nemzetközi porondon is kétarcúak eddig. Melyik oldalukra számítotok?
A két kupameccsük között nem biztos, hogy a legerősebbnek tűnő összeállításukkal állnak majd ki ellenünk. Viszont azt is tudni kell a Ferencvárosról, hogy a B-nek nevezett sora is simán megnyerné az NB I-es bajnokságot. A Paks viszont az elmúlt években többször is megnehezítette a címvédő sorsát, pontokat csent el tőle. Nagyon komolyan készülünk a találkozóra, a saját játékunkat kívánjuk játszani, ami egyenlő a támadófocival.

Fotó: Paksi FC

Háttérbeszélgetéseim során a Paksról mindenki azt mondja nekem, hogy a haverság, a bajtársiasság megtestesítője. Meg tudod erősíteni ezeket az állításokat?
Erre a legjobb példám az, hogy már az első napon úgy éreztem, mintha évek óta itt fociznék. Nem volt az az érzésem, hogy új csapatba, új közegbe kerültem volna és be kell illeszkednem. Az összes társ nyitott volt az érkezésemre, de senkinek sem okozott problémát az újak közül a beilleszkedés. A pozitív pletykák tehát nem véletlenül terjednek…

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Őket küldi pályára Máté Csaba.

18 órakor kezdődik a Zalgiris-Ferencváros UEFA Európa Konferencia-Liga rájátszás első mérkőzés. Már ismertek a kezdőcsapatok. 

 

A kezdőcsapatok
Zalgiris: Gertmonas – Pavelin, Hnid, Vucur, Mamic – Novikovas, Gorobsoc, Kendysh, Milickovic – Golbickas, Antal
Vezetőedző: Vladimir Cheburin
FTC: Dibusz – Civic, Sissé, S. Mmaee, Makreckis – Abu Fani, Sigér, Zachariassen, – Marquinhos, Traoré, Varga B.
Cserék: Varga. A (kapus), Radnóti (kapus), Ben Romdan, Nguen, Owusu, Esiti, Abena, Pászka, Baráth, Wingo, Katona, Pesics
Vezetőedző: Máté Csaba

 

A találkozóról bővebben itt az oldalon számolunk be.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már a csapattársaktól is elköszönt. 

A török élvonalbeli Rizespor együtteséhez igazol a Zalaegerszeg magyar válogatott kerettag védője Mocsi Attila. A törökök gépet küldenek a 23 éves labdarúgóért, aki még csütörtökön elutazik, hogy aláírja szerződését. Az NB1.hu úgy tudja, Mocsi már a csapattársaktól is elköszönt, így biztosra vehető az átigazolása. Amint átesik az orvosi vizsgálatokon és tisztázzák a szerződés hátralévő kérdéseit aláírhatja szerződését. 

 

A Transfermarkt oldala 750 ezer euróra becsüli a védő értékét.

 

A Rizespor újonc a bajnokságban és két forduló után egy ponttal a 16. helyen áll a húsz csapatos bajnokságban. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Meho Kodro szerint túl sokáig élt az árnyékában a fia.

Nem az elvártak szerint teljesít az Európa-bajnoki selejtezősorozatban Bosznia-Hercegovina válogatottja, így új szövetségi kapitányt neveztek ki Meho Kodro személyében. Meho édesapja a Fehérvár FC-ben futballozó Kenan Kodrónak, aki újfent kapott válogatott behívót, ezúttal édesapjától. Az újságírók nem hagyták szó nélkül, hogy az apa-fia, kapcsolatból hirtelen munkakapcsolat is lett. A csakfoci.hu számolt be róla, hogy kemény kritika érte Meho Kodrót, hogy a teljesítmény vagy a szív döntött a meghívónál.

“Minden szubjektív. Nem tudom, mit mondhatnék neked. Kenan a fiam, nagyon szeretem őt, a legjobban a világon, itt nincs dilemma – reagált a fia behívását firtató kérdésre Meho Kodro, akit a zurnal24.si idézett.

Annyit játszik, amennyit érdemel

“Kenan annyit játszik majd, amennyit megérdemel, ha nem érdemli meg, akkor nem fog játszani. És egyébként is, már szerepelt az előző szövetségi kapitányok idején is. Jól teljesít, gólokat lő. Csak azért nem kellett volna őt behívnom, mert a fiam? Mondj egy okot, hogy miért ne hívjam be… Ugyanezek a kérdések merültek fel, amikor én voltam az edzője a Sociedadnál. Tényleg azt gondolom, hogy túl sokáig élt az árnyékomban, és a nevem többet ártott neki, mint használt, de ezzel együtt kell élnünk. Tisztában vagyok a felelősségemmel. Persze, az a legmerészebb álmom, hogy Kenan beáll, és győztes gólt lő, amivel mindannyiunkat megörvendeztet” – mondta a bosnyák kapitány.

A 30 éves Kenan Kodro jól kezdte az új szezon a fehérváriakkal. Négy bajnokin három gólt szerzett, igaz csapatának közel sem megy ilyen jól. A nemzeti csapatban tizenháromszor szerepel és két gólt szerzett. 

Bosznia-Hercegovina  a soron következő két Eb-selejtezőn először Lichtenstein válogatottját fogadja, majd három nappal később Izlandra utazik.  

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Segítene a Vidin, de...

Nikolics Nemanja, Dusan Vasziljevics, Ember Norbert és Gaál Tamás a DVSC kupakieséséről, a válogatottról és a Vidi szerepléséről is beszélt a Hétközi Forduló legújabb adásában. Sőt, érintőlegesen a Ferencvárostól nyáron távozó Sztanyiszlav Csercseszov munkássága is szóba került.

A Fehérvár FC négy fordulót követően egy ponttal az NB I 11. helyén áll a most futó szezonban. Nikolics Nemanja a klub kétszeres bajnokaként beszélt az NB1.hu talkshow-jában:

„Amióta elmentem a Vidiből, nem nyilatkoztam a csapatról. Nem tartom korrektnek, hogy úgy beszéljek, hogy nem vagyok ott. A klubnál lévő játékosok közül sokan csapattársaim voltak, vannak barátaim ott. Akkor kell beszélnem, amikor olyanokkal találkozom, akik döntési helyzetben vannak, akiknek számít ez az egész.”

Szemtől-szembe szeretem mondani a dolgokat. Nem lenne korrekt, ha most osztanám az észt és én lennék a legokosabb.

„Biztos, hogy a csapat és az edző is keményen dolgozik azért, hogy megtalálja a sikerhez vezető utat.”

A Vidi elvesztette az identitását és a tiszteletet.

„Régen az volt a kérdés, amikor jöttek a csapatok Sóstóra, hogy mennyi lesz a vége. Akkora önbizalommal mentünk, hogy amikor a másik csapat szerzett egy pontot, az már siker volt neki. Most jönnek a MOL Arénába. Jó stadion, nincsen nyomás rajtuk. „Játszunk egy jót, úgyis meg tudjuk verni őket, mert nem annyira jók”- gondolják.

Nikolics Nemanja segíteni szeretne szeretett csapatán, de úgy érzi, fel kell készülnie a feladatra: „Jelentkeztem egy UEFA MIP-képzésre (az európai szövetség képzési programja korábbi futballistáknak – a szerk.), leginkább a sportigazgatói vonal érdekel. Fejleszteni szeretném magam, sok emberrel akarok beszélni, hogy két év múlva magabiztossággal és identitással lépjek ki az iskolából.”

A negyvenháromoszoros válogatott, két Eb-t is megjárt Nikolics így fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mi lenne, ha pozíciót ajánlanának neki a Fehérvárnál:

Azért vagyok, hogy segítsek, de nekem sincs varázspálcám, hogy azt mondjam, én vagyok a megfelelő személy, és én kellek oda ahhoz, hogy minden probléma megoldódjon. Nem!

„Olyan emberek kellenek, akik ragaszkodnak a Vidihez. Volt játékosok, akik ismerik a közeget és a várost, akik megbecsülik mindazt, amit kaptak. És a mi feladatunk az, hogy ahogy korábban játékosként, úgy most más pozícióban segítsünk. Ha keresnek, meghallgatom, és ha tudnék, mindenképp segítenék.”

Nikolics Nemanja megjegyezte, hogy nem a jelenlegi sportigazgató, Juhász Roland pozíciójára vágyik, már csak azért sem, mert nem áll készen a sportigazgatói feladatra.

A Hétközi Forduló teljes adása itt megtekinthető (DVSC 2:00-tól; FTC és Csercseszov 5:20-tól, válogatott és légiósok 9:20-tól, Vidi 28:00-tól, elhalasztott Sopron-Hali 48:00-tól):

 

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

2025 júniusáig köti szerződése a Pisa csapatához.

Az olasz Tuttomercatoweb úgy tudja, nagy eséllyel távozik a magyar válogatott középpályás Nagy Ádám a Serie B-s Pisától. Nagytól vélhetően azért válik meg az együttes, mert nemrég két új játékos érkezett Andrea Barberis és Mattia Valoti személyében. A hírek szerint az erősítések sora itt nem ért véget. Az átigazolási piac hajrájában további játékos érkezésére van esély, így viszont a távozók névsora is bővülhet, Nagy nevével kiegészülve. 

A 28 éves labdarúgó 2021 nyarán az angol Bristol City-től érkezett Olaszországba, ahol mindkét szezonban alapember volt. A Transfermarkt oldala 1 millió 700 ezer euróra becsüli a játékos értékét, akit 2025 júniusáig köti szerződés Pisával. 

Az olasz másodosztály küzdelmei pénteken kezdődnek a Sampdoria-Pisa nyitómérkőzéssel.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Benkő László 90 éves volt. 

Az NB II-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos oldalán közölte, hogy 90 éves korában elhunyt Benkő László a Kispest-Honvéd FC és a Magyar Labdarúgó Szövetség egykori elnöke.

 

“Benkő László Hódmezővásárhelyen nőtt fel, majd 19 évesen lett a Bp. Honvéd labdarúgója. Egy súlyos sérülés miatt hamar véget ért a játékos-pályafutása, ez azonban nem jelentette azt, hogy elhagyja a klubot. A Honvédhoz továbbra is hű maradt, folyamatosan szerepet vállalt a szakosztály életében. Évekig az egyesület elnökségi tagja, majd a kilencvenes években a kispesti klub elnöke lett. 1994 és 1996 között az MLSZ elnökeként a magyar labdarúgás felső vezetésében vállalt szerepet.

Nyugodj békében, Laci bácsi! Emlékedet örökre megőrizzük!” – írja a klub.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

233 NB I-es mérkőzésen lépett pályára.

Szerdán beszámoltunk róla, hogy távozik az NB I-es Mezőkövesd csapatától Nagy Gergő. A 30 éves rutinos futballista az NB1.hu információi szerint a másodosztályban folytathatja pályafutását. Két klubbal folyik az egyeztetés, a Haladással és a Nyíregyházával. Nagy 233 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken hét gólt szerzett. 

Mezőkövesd előtt 11 idény húzott le a Budapest Honvéd csapatával, ahol magyar bajnok és kupagyőztes lett.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Méghozzá közös megegyezéssel.

Az NB I első helyén álló Debreceni VSC hivatalos oldalán számolt be róla, hogy közös megegyezéssel távozik a DVSC-től a görög Georgios Neofytidis. A 23 éves középpályás tavaly nyáron érkezett a Lokihoz, 10 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig egyszer volt eredményes. 

 

Szabadon igazolható játékosként kereshet új klubot magának.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két lépésre a Fradi az Ekl-csoportkörtől.

A Ferencváros csütörtök este 18 órától Litvániában, a Zalgiris Vilnius vendégeként lép pályára az UEFA Európa Konferencia Liga rájátszásának első mérkőzésén. A játékosokat nem kell motiválni, hiszen óriási a tét. Ha sikerrel túljut a Fradi litván riválisán, akkor bejut a csoportkörbe. 

 

A mérkőzés előtt a zöld-fehérek támadója, Varga Barnabás nyilatkozott a FradiMédiának, ahol többek között arról is beszélt, hogy mennyi gólt vér magától az összecsapáson.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szobrot állítanak a Vidi-legendának

A Mezőkövesd elleni bajnoki előtt avatják fel.

A Fehérvár FC hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a vasárnapi Mezőkövesd elleni bajnoki előtt ünnepélyes keretek között avatják fel Kovács Ferenc szobrát. A 2018-ban, 89 évesen elhunyt legendás vezetőedzőhöz megannyi siker köthető. A fehérvári klub örökös tiszteletbeli elnöke, 1972-ben került a klubhoz. A következő évtizedekben három időszakban is irányította a csapatot. A nyolcvanas évek közepén két bajnoki harmadik hely mellett, az 1984-1985-ös UEFA-kupa döntőbe jutás volt Kovács edzői pályafutásának legnagyobb sikere. Rajta kívül hazánkban senkinek nem sikerült, hogy játékosként és edzőként is európai kupadöntőbe jutott.

 

Később nyolc mérkőzés erejéig a magyar válogatottat is irányította. 

 

Az avatás 18 órakor kezdődik a Sóstói Stadion északi homlokzata előtti téren.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az utolsó percekben szépített a Panathinaikosz.

A Bajnokok Ligája-selejtező utolsó körében a portugál Bragával kell megküzdenie a csoportkörért Kleinheisler László csapatának, a görög Panathinaikosznak. A magyar válogatott középpályás sérülés miatt lemaradt a párharc első mérkőzéséről – nagy valószínűség szerint a visszavágón sem léphet pályára -, melyet Portugáliában játszottak.

A hazaiak a második félidő elején kerültek előnybe Abel Ruiz góljával, majd a csereként beállt Djaló megduplázta az előnyüket. A találkozó ráadásában összejött a szépítés a görögöknek, Mancici találatával kialakult a 2-1-es végeredmény. A visszavágót jövő kedden rendezik.

Bajnokok Ligája-selejtező, Playoff, 1. mérkőzés:
Braga (portugál) – Panathinaikosz (görög) 2-1 (0-0)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két magyar játékos kapott szerepet a dunaszerdahelyi együttes kezdőcsapatában.

A Szlovák Kupa 2. fordulójában a Dunaszerdahely ellenfele a negyedik ligában szereplő SK Gabcikovo volt. A DAC kezdőjében két magyar játékos kapott lehetőséget: Csinger Márk, valamint Vitális Milán. A vendég együttes már az első félidőben eldöntötte a továbbjutás sorsát, Ammar Ramadan kétszer köszönt be, illetve Matej Trusa is eredményes volt.

A második félidőben Ramadan megszerezte harmadik gólját, majd szépített a Gabcikovo. Az összecsapás ráadásában egy öngóllal alakult ki az 5-1-es végeredmény, így könnyedén jutott a következő körbe a Dunaszerdahely.

Vitális és Csinger egyaránt végigjátszotta a mérkőzést, előbbi büntetőt harcolt ki az első félidőben, a második játékrészben pedig kapufát lőtt.

Szlovák Kupa, 2. forduló:
SK Gabcikovo – DAC 1-5 (0-3)
Gólok: Nikulin (78.), illetve Ramadan (7,, 30., 51. – a másodikat büntetőből), Trusa (14.), Isakov (90+1. – öngól)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Ferencváros vezetőedzője kiemelte, hogy küzdelmes meccsre számít Litvániában.

A Ferencváros csütörtökön Litvániában lép pályára a Zalgiris Vilnius vendégeként a Konferencia-liga utolsó selejtezőkörében. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Máté Csaba vezetőedző elmondása szerint kiegyenlített lesz az odavágó, valamint nem szabad kiindulni a két évvel ezelőtti összecsapásból. Ezek mellett kitért Alekszandar Pesics, illetve Lisztes Krisztián állapotára.

A csütörtöki mérkőzésről

„Óva intenék bárkit attól, hogy az eddigi eredményekből induljon ki. Mindkét csapat számára nagy a tét, küzdelmes meccsre számítok, a hazaiak biztosan mindent el fognak követni azért, hogy bejussanak a sorozatba. Kiegyenlített mérkőzés lesz.”

Az ellenfélről

„Sokra tartom őket. Erősödtek, szervezettebbek lettek, jobb játékosok állnak a rendelkezésükre, mint a legutóbbi találkozásunknál. Kicserélődött a keretük a két évvel ezelőttihez képest, akkor kettős győzelemmel jutottunk tovább, de ebből sem szabad kiindulni.”

Lisztes Krisztián sérüléséről

„Lisztes Krisztián kisebb sérüléssel bajlódik, bízom benne, hogy hamarosan felépül, nem komoly a probléma. Most kimaradt, meglátjuk, a következő mérkőzésen tudjuk-e őt használni.”

Pesics játékáról

„Pesics játékra kész, az elmúlt hétvégén már játszott a második csapatban egy félidőt, úgy döntöttünk, tud segíteni ebben a párharcban. Támadóként gólokat várunk tőle, a korábbi csapataiban mutatott játéka alapján van erre esély.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eddig 88 élvonalbeli mérkőzésen találkoztak egymással a felek.

Az NB1.hu kiemelt mérkőzése az 5. fordulóban az Újpest-Zalaegerszeg összecsapás lesz. A hazaiak az előző körben elvesztették veretlenségüket, a paksi háromgólos vereséget követően a tabella 7. helyén állnak 5 szerzett ponttal. A kupagyőztes vendégek gyengén indították a szezont, mindössze egy győzelmet tudnak felmutatni, ezzel a 10. helyen szerénykednek az OTP Bank Ligában.

A két együttes NB I-es történelmét vizsgálva 1972-ben találkoztak először egymással, az újonc Zete meglepetésre 1-0-ra legyőzte Tóth József találatával a bajnoki címvédő lilákat. Viszont az ezt követő 10 évben mindössze háromszor tudott a zalai gárda győzni az Újpest ellen – mindannyiszor hazai környezetben.

A ’80-as, majd a ’90-es években folytatódott az újpesti dominancia, majd a 2000-es években némiképpen enyhült a két alakulat közötti különbség. Az utóbbi években – mióta 2019-ben visszajutott a ZTE az élvonalba – kiegyenlített volt az egymás elleni kép: ötször az Újpest, négyszer a Zalaegerszeg nyert, míg háromszor döntetlenre végeztek a felek. Összesen 88 alkalommal csapott össze egymással a két csapat az élvonalban, 47 Újpest-siker, 21 Zete-diadal, valamint 20 döntetlen született.

A legnagyobb Újpest-győzelem: Újpest 6-0 ZTE

Az idő kerekét egészen 1977 novemberéig kell visszapörgetni, ekkor a lilák 6-0-ra ütötték ki a zalaegerszegi együttest. Az első félidőben Tóth András szerzett vezetést, majd a 43. percben Fazekas László duplázta meg a hazaiak előnyét. A fordulás után negyed óra alatt eldöntötte a mérkőzés kimenetelét az Újpest – Törőcsik András, Fekete László, illetve Fazekas második góljával. A 73. percben ismét Tóth volt eredményes, kialakítva a végeredményt.

A legnagyobb Zete-siker: ZTE 4-1 Újpest

A zalaiak kétszer tudtak 4-1-es győzelmet aratni az Újpest ellen. Először a bajnoki címet hozó 2001-02-es idényben született ilyen eredmény – ráadásul a Megyeri Úton. Tokody Tibor 3. percben szerzett góljára Nagy Lajos, Kenesei Krisztián, Balog Csaba, illetve Waltner Róbert válaszolt.

2008 februárjában újra összejött a 4-1-es eredmény, ezúttal Zalaegerszegen. Imad Zatara duplázott, Roguy Méyé, illetve Waltner Róbert góljaira Tisza Tibortól jött a szépségtapasz újpesti részről.

A leggólzáporosabb meccs: Újpest 5-4 ZTE

2021 májusában egy igazi thrillert láthatott a Szusza Ferenc Stadionba kilátogató nézősereg a szezon utolsó fordulójában. Szánthó Regő révén már a 8. percben előnybe került a vendég Zete, majd Nemanja Antonov duplájával már az Újpest volt előnyben a 28. percben. Branko Pauljevics nem sokkal később kétgólosra növelte a hazaiak előnyét.

A szünet után a 61. percig kellett várni a következő gólig, ekkor Szánthó volt ismét eredményes szabadrúgásból, majd három minutummal később Koszta Márk egalizált. Az Újpest újra meg tudta szerezni a vezetést Kire Risztevszkinek köszönhetően, de kis idő elteltével – pár másodperccel Futács Márkó kihagyott büntetőjét követően – Gergényi megpattanó lövésével egyenlített a Zete.

A slusszpoénra egészen a 90. percig kellett várni, az ekkor már Németh Erik kiállítása miatt emberelőnybe kerülő lilák Giorgi Beridze találatával tartották otthon a 3 pontot.

A legutóbbi összecsapás: Újpest 3-2 ZTE

A két együttes utoljára az előző idény 25. fordulójában találkoztak, ekkor az Újpest 3-2-re győzött hazai környezetben a Zalaegerszeg ellen. Csoboth Kevin duplájával 2-0-ra húzott el a IV. kerületi csapat, majd rövid idő leforgása alatt Andzulasz öngóljával, illetve Meshack találatával egyenlített a Zete. A csattanó Demjén Patrik rossz kijövetelének volt köszönhető, aki Csobothra rúgta a játékszert, ami a kapuban landolt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Első győzelmét aratta a Sopron.

Az eredeti időpont szerint szombaton 17:30-kor játszott volna egymással az NB III Észak-Nyugati csoport 4. fordulójában a Caola SC Sopron és a Szombathelyi MÁV Haladás VSE. A találkozó rangadó, amit nagy szurkolói érdeklődés övez. Ennek köszönhetően több mint 500 szombathelyi szurkoló indult volna útnak, azonban van egy kis bökkenő. Egy helyi rendezvény miatt nem marad elég rendőr a mérkőzés biztosítására Sopronban, így a rendőrség kérésére az MLSZ biztonságtechnikai okok miatt elhalasztotta az összecsapást.

A mérkőzést szerdán pótolták, melyen már az első félidőben 3-1-re vezetett a soproni alakulat. A fordulás után még kétszer betalált a hazai együttes, két cserejátékosnak – Fendrik István, Sipőcz Bence – köszönhetően. Az 5-1-es győzelmével először nyert ebben a szezonban a Sopron, míg a szombathelyi csapat második vereségét könyvelte el.

NB III, Észak-Nyugati csoport, 4. forduló
Caola SC Sopron – Szombathelyi MÁV Haladás VSE 5-1 (3-1)
Gólok: Kocsis (13., 45+2.), Szabó (19.), Fendrik (67.), Sipőcz (87.)  illetve Pap (45+1.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hiába vezetett Magyarország már a 13. percben.

Vereséget szenvedett Telkiben a magyar U19-es válogatott, amely Romániát fogadta felkészülési mérkőzésen. Az októberi Eb-selejtezőkre készülő magyar együttes már a 13. percben vezetést szerzett a Pécsi MFC-ben futballozó Bukovics András révén.

A románok ezt követően még az első félidőben fordítani tudtak Mario Tudose, illetve Alexandru Stan találataival. A szünetet követően Ártok Zalán egy remek akció végén egyenlíteni tudott. A 81. percben egy Pécsi Árminról kipattanó labda Mario Aioanei elé került, aki megszerezte a románok győztes gólját. A hajrában Klausz Milán fejese nyomán a labda a kapufán csattant, de az egyenlítés nem jött össze.

Babó Levente szövetségi edző együttese legközelebb szeptemberben a szabadkai Vilotic-kupán lép pályára három találkozón.

U19 felkészülési válogatott-mérkőzés:
Magyarország – Románia 2-3 (1-2)
Gólok: Bukovics (13.), Ártok (54.), illetve Tudose (17.), Stan (38.), Aioanei (81.)

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Honvéd, valamint a Zalaegerszeg igazolt labdarúgója volt korábban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága eltűnés miatt körözi az ismeretlen helyen tartózkodó svéd és iraki állampolgársággal rendelkező Abdullah Talal Hameedet. A futballista nem érkezett meg a horvát HNK Goricához, ezért új klubja jelentette az esetet a magyar rendőrségnek.

A játékost utoljára hétfő este látták, aki azért jött Magyarországra, hogy a regisztrációjához szükséges papírmunkát elvégezze. A HNK Gorica klubjának keddi közlése szerint Hameed egy svéd rendszámú Porsche Taycant vezet, s a horvát Sportske novosti úgy tudja, a magyar rendőrség már kedden megtalálta az autót.

Abdullah Talal Hameed korábban a Honvéd, valamint a Zalaegerszeg igazolt labdarúgója volt, de megfordult több alacsonyabb osztályú magyar együttesben is – TFSE, Unione FC, Inter CDFSE.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC