Tamás és Varga is belőtte a büntetőjét, Niczuly lett a hős.
A Sepsi OSK szerdán megvédte a címét a Román Kupában.
A sepsiszentgyörgyi csapat ellenfele az Universitatea Cluj volt a nagyszebeni fináléban, amely az első Román Kupa-döntő volt két erdélyi csapat között – jelezte az MTI. A rendes játékidőben, majd a hosszabbításban sem született gól, a tizenegyes-párbajt pedig a Sepsi nyerte 5-4-re.
Tamás Márk a 85., Varga Roland a 111. percben lépett pályára. A büntetőpárbajban utóbbi szerezte a szentgyörgyiek első gólját, előbbi pedig a címvédést jelentő utolsó találatot. A hős a három tizenegyest hárító Niczuly Roland volt.
Lang Ádám csapata, az Omonia Nicosia szintén megvédte címét a Ciprusi Kupában, amelynek döntőjében 1-0-ra legyőzte az AEL Limasszolt. A válogatott hátvéd a cseresorból nézte végig a találkozót.
A Szalai Attilával felálló Fenerbahce 3-0-ra nyert a tavalyi győztes Sivasspor ellen a Török Kupa elődöntőjének szerdai visszavágóján, és mivel a párharc első mérkőzésén nem született gólt, továbbjutott a fináléba. A válogatott védő végigjátszotta a találkozót.
Svéd sajtóhírek szerint a Ferencváros kiszemelte Carlos Strandberget – jelezte az ulloi129.hu.
A 27 éves támadót több más klub is leigazolná, így török, dán, amerikai és japán ajánlatai is lehetnek.
A mozambiki felmenőkkel rendelkező, a svéd utánpótlás-válogatottak ranglétráját végigjáró Strandberg jelenleg a katari Al-Sailiya játékosa, ebben a szezonban 26 tétmeccsen 15 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Korábban orosz bajnok lett a CSZKA Moszkvával, svéd bajnok a Malmővel, legutóbb 2019-ben játszott Európában, méghozzá az Örebrónál. Piaci értékét a Transfermarkt 2 millió euróra taksálja.
Az ulloi129.hu megjegyezte, tudomásuk szerint a játékos jelenleg nem téma a Ferencvárosnál.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) május 23-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
NB I
Ryashko Mykhaylo (Kecskemét) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.
NB II
Gajág Gergő (Gold-Sport) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Vukmir Dragan vezetőedző (Siófok) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.
A FEB a Békéscsaba-Tiszakécske mérkőzéssel kapcsolatban a Békéscsabát a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményért (konkrét személy szidalmazása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
NB III
Tóth András vezetőedző (Iváncsa) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.
Női felnőtt nagypályás bajnokságok és egyéb mérkőzések
A FEB a ZTE–Nagykanizsa mérkőzéssel kapcsolatban a ZTE-t a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és a játékvezetők veszélyeztetése) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás
Sóron Tibor (Bicske) és Mikló Roland (Békéscsaba) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.
Murák-Tóth Cintia (Nyíregyháza) 1 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.
Ubornyák József (Inárcs), Bozsoki Imre (Maglód) és Csorvási Ádám Zoltán (Bátor-Futsal) 1-1) soron következő férfi felnőtt futsalbajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.
Elmarad az idei Puskás-Suzuki Kupa – számolt be róla honlapján, a pfla.hu-n a Puskás Akadémia.
Íme, a felcsútiak közleménye:
„A hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokság miatt a Puskás Akadémia 2023-ban nem rendezi meg a korosztály nemzetközi labdarúgótornáját.
Minthogy május 17. és június 2. között Magyarország ad otthont a 2023-as U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak, az Eb egyes mérkőzéseinek is helyszínéül szolgáló Puskás Akadémia az időpontbeli egybeesés miatt ebben az évben nem rendezi meg az U17-es korosztály pünkösdkor szokásos nemzetközi futballtornáját, a Puskás–Suzuki-kupát. A kontinensviadal miatt több állandó résztvevő vagy visszatérő csapat sem tudta vállalni a tornát, játékosokat adnak ugyanis hazájuk válogatottjába, s a Puskás Akadémiát is több labdarúgó képviselte az Eb-n érdekelt nemzeti csapatban. Terveink között szerepelt a kupa későbbre halasztása, ám a felajánlott júliusi időpont sajnos több csapatnak sem felelt meg. A prominens klubok jelenléte nélkül az elmúlt években Európa egyik legrangosabb korosztályos seregszemléjévé vált torna színvonala sérült volna, így a Puskás Akadémia úgy határozott: idén nem lesz Puskás–Suzuki-kupa.”
Az NB I 3. helyén álló DVSC hivatalos honlapján közölte, hogy szerződést hosszabbított Megyeri Balázzsal.
Íme, a debreceniek közleménye:
„2+1 évvel meghosszabbította Megyeri Balázs szerződését a DVSC. A 33 éves kapus ebben az idényben 18 bajnoki és 2 kupamérkőzésen védte a Loki kapuját, utóbbi 5 meccsén gólt sem kapott (az FTC elleni találkozót nem játszotta végig). A kiváló hálóőr korábban bemutatkozott a válogatottban is, U20-as vb-bronzérmes, az Olympiakosszal ötszörös görög bajnok.”
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Bekő Balázs távozik az NB III-as Budaörs vezetőedzői posztjáról. Immár az is megvan, ki veszi át a helyét: ifj. Bognár György Paksról érkezik a fővárosba.
Íme, a budaörsiek bejelentése:
„Eldőlt, hogy ki veszi át együttesünk irányítását. A csapat élére tavaly nyáron kinevezett Bekő Balázs munkáját megköszönte a klubvezetés.
A jövőben pedig nem más, mint Ifj. Bognár György veszi át az első csapatunk irányítását. Újdonsült vezetőedzőnknek nem lesz idegen a környezet, hiszen korábban már dolgozott Budaörsön az utánpótlásban, valamint a felnőtt csapatnál egyaránt. A budaörsi utánpótlásban vezetőedzőként eredményesen irányította már korosztályos csapatunkat, valamint felnőtt együttesünknél is éveket töltött el pályaedzőként.
Fiatal szakemberünk az előző budaörsi időszakát követően, az NBI.-ben Pakson, és az NBII.-ben az MTK együttesénél dolgozott.
Üdv ismét Budaörsön Gyuri, sok sikert kívánunk csapatunk élén!”
Így búcsúzott tőle a Paks, valamint ő a paksi klubtól:
„Ifj. Bognár György másodedzőnk a szezon végén elbúcsúzik a klubtól, hogy nyártól immáron vezetőedzőként az NBIII-as Budaörsöt irányítsa.
„Nagyon jól éreztem magam Pakson, és mikor az idén apuval visszatértünk, egyúttal haza is jöttünk” – kezdte Ifj. Bognár György, mikor a búcsúról kérdeztük. „Már az első etapban kiválóan alakult a paksi életem, majd a jelenlegi szezonban is mindenki barátként fogadott a klubháztól a városig. Igazán megszerettem Paksot és a város futballközegét, nagyszerű hely. Előbb-utóbb azonban szerettem volna a saját lábamra állni, vezetőedzőként dolgozni, most adódott egy lehetőség, és úgy éreztem, élnem kell vele. Életem másik meghatározó helye Budaörs, ahol korábban fociztam és másodedzőként is dolgoztam már az NBII-ben. Természetesen a jövőben is figyelemmel követem és szurkolok a Paksnak, és, ha időm engedi, meccseket is fogok látogatni, ez nem kérdés. Az utolsó, zalaegerszegi mérkőzésünk után búcsúzom a csapattól, de két dolgot remélek, hogy nem örökre, továbbá, hogy úgy alakulnak majd a dolgok, hogy végül mi leszünk a bronzérmesek. Végül ezúton is szeretném megköszönni a klubvezetésnek, hogy támogatták a váltásom és a karrierépítésem” – fogalmazott másodedzőnk.
Ifj. Bognár György édesapja vezetőedzősége mellett összesen hetvenhat mérkőzésen irányította csapatunk.
Ádám Martin, az Ulszan Hyundai válogatott labdarúgója a hosszabbításban szerzett góljával bejuttatta csapatát a dél-koreai kupa negyeddöntőjébe.
A 28 éves futballista együttese a rendes játékidő hosszabbításának utolsó percében tudott egyenlíteni, így ráadás következett, amelynek második percében Ádám Martin bevette a Csonnam Dragons kapuját, és beállította a 2-1-es végeredményt.
A bajnokságban címvédő Ulszan Hyundai a Csedzsu Uniteddel találkozik a legjobb nyolc között június 28-án.
Az NB II harmadik helyén végző Ajka hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést hosszabbított két játékosával. Horváth Dániel és Görgényi Dávid a következő szezonban is a zöld-fehér együttest erősítik.
A mai napon újabb két aláírást jelenthetünk be, hiszen Horváth Dániel és Görgényi Dávid is meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.
Horváth Dániel 2018 februárjában érkezett csapatunkba és azóta szinte kirobbanthatatlan kapunkból, az itt töltött évei alatt már 150 alkalommal szerepelt bajnoki mérkőzésen csapatunk színeiben. Horváth 2025 nyaráig kötelezte el magát klubunkkal.
Görgényi Dávid 2019 nyarán érkezett Ajkára és az elmúlt 4 évben 90 alkalommal lépett pályára bajnoki mérkőzésen FC Ajka szerelésben és ezeken a találkozókon 4 alkalommal volt eredményes. Görgényi 2024 nyaráig írt alá.
Deák-Bárdos Mihály, Éless Dénes és Lovrencsics László mellett Dragóner Attila is vendég volt az NB1.hu magyar focit kibeszélő műsorában, a Hétközi Fordulóban. A ZTE korábbi sportigazgatója elárulta, hogy élte meg a Magyar Kupa döntőjét, amelyet már az ő távozása után nyert meg a Zalaegerszeg.
„Az elnök úr már mérkőzés előtt megölelt, hogy ez egy közös siker lesz. Év eleje óta hittünk benne nagyon, hogy sikerülni fog” – árulta el Dragóner Attila, hogy milyen volt a találkozása Végh Gáborral a ZTE-Budafok kupadöntőn.
„Úgy is alakult minden, hogy ez a csikó csapat eljutott a döntőig. Mérkőzés után is több gratulációt kaptam, és most a hétvégi, Paks elleni mérkőzésre is várnak szeretettel. Baráti kapcsolatban váltunk el.”
Az NB I-ben jelenleg kilencedik helyen álló ZTE pénteken fogadja a Paksot hazai pályán, győzelem esetén a hetedik hely megszerzésében is bízhat az immár Boér Gábor vezetőedző és Sallói István sportigazgató által irányított csapat.
Távozik a BSC felnőtt csapatának éléről Bekő Balázs. A szakember 2022 nyarán kezdte el a munkát, immáron második alkalommal Budaörsön. A 2022/2023-as szezonban az NB III Nyugati csoportjában irányította klubunk felnőtt csapatát, ahol 38 bajnoki mérkőzésen 17 győzelem, 9 döntetlen és 12 vereség a mérlege, 60 pontot gyűjtve a 9. helyen zárta csapatunkkal a bajnokságot.
Köszönjük a munkáját, és további sok sikert kívánunk edzői munkájában!
Arról, hogy ki veszi át csapatunk irányítását, nemsokára honlapunkon számolunk be Kedves Szurkolóinknak!
Méltóképpen ünnepelné meg a védő az újabb bajnoki címet.
Bár a bajnokságot megnyerte, a címvédő Ferencváros tavaszi szereplése gyengére sikeredett. Most két vereség után utaznak Mezőkövesdre, ahol a szezonzáró mérkőzés után, a fővárosban kezdetét veszi az ünneplés. Persze nem mindegy, hogy milyen szájízzel. Az elmúlt három fordulóban két gólt szerző Pászka Lóránd nyilatkozott a fradi.hu-nak.
“Nagyon remélem, hogy egy vendéggyőzelem fog kisülni ebből, hiszen tartozunk ennyivel a szurkolóinknak az előző két mérkőzés miatt. Szeretnénk nyerni, úgy megyünk oda, hogy elhozzuk a három pontot, így tudnánk méltóképpen ünnepelni a szurkolóinkkal az MVM Dome-ban, a bajnokavatón. Tavaly is fantasztikus volt a bajnoki ünnepségünk, biztosan az idén is az lesz!” – nyilatkozta Pászka.
A Fradi 27 éves védője gyönyörű gólt szerzett a Loki ellen
“Természetesen sokat jelent, hogy eredményes tudtam lenni, örülök, hogy ismét sikerült betalálnom. Sajnos a mérkőzés alakulása, a végeredmény csalódást keltő, szerettünk volna győzelemmel búcsúzni a hazai pályától. Nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült a közönségünkhöz felnőni ezen a mérkőzésen. Nem így terveztük mi sem, de ezen már nem tudunk változtatni – a hétvégén, Mezőkövesden viszont nyernünk kell!” – jelentette ki a labdarúgó.
Mayer László, a labdarúgó NB II-ből sereghajtóként kiesett Dorogi FC elnöke bejelentette, a jövőben nem tud részt venni az együttes működtetésében.
„A Dorogi Futball Kft. 2023.05.22-én megtartott megbeszélésén tájékoztattam a csapat vezetőit és játékosait, hogy a továbbiakban nem tudok részt venni a felnőttcsapat működtetésében. Nem látom biztosítottnak Dorogon az NB-s bajnokságban történő versenyeztetés azon feltételeit, melyek elengedhetetlenek a színvonalas és eredményes szerepléshez” – olvasható a klub honlapján megjelent közleményben.
Az elnök hozzátette, döntése az utánpótlás egyesületben játszó gyerekek versenyeztetését nem befolyásolja, majd megköszönte a club minden dolgozójának, a játékosoknak és edzőknek, hogy segítették a munkát.
Szalai Gábor újoncként bekerült Marco Rossi válogatott keretébe.
Marco Rossi kedden kihirdette azon játékosok neveit, akik bizonyíthatnak a soron következő két Eb-selejtezőn. A keretben egy újoncot is avatnak, méghozzá a kecskeméti Szalai Gábor személyében.
A 22 éves védő remek szezont fut egyéni és csapatszinten is. Megbízható teljesítményére az olasz szakember is felfigyelt. Szalai a klub oldalának nyilatkozott, arról hogy milyen érzés válogatott kerettagnak lenni.
Nem sikerült még felfognia a hírt
– Nem fogtam még fel, nagyon friss az élmény, teljesen még biztosan nem tudatosult bennem. Szabó István elsők közt hívott fel Kerekes Barnával, és természetesen a családommal is azonnal beszéltem. Apukám még aludt a munkából hazaérve, erre a hírre ébredt, anyukám is sírt örömében.
Nem számított rá, hogy behívja Marco Rossi
– Azzal szeretném kezdeni először is, hogy véleményem szerint több olyan játékos is van a csapatban, aki kitűnő teljesítményt nyújtott és szintén megérdemelt lett volna, ha meghívót kap. Nyilván jól tudnak esni az ilyen szavak, és persze mindenféle hírek hozzám is eljutottak, de abszolút meglepett a meghívó. Nem számítottam rá, hogy ez a pillanat most jön el.
Topligás játékosok közé került
– Néztem természetesen a keretet, nagyrészt mindenki topligából érkezik, ahol kimagasló teljesítményt is nyújt. Ez egy hatalmas fejlődési lehetőség és lépcsőfok számomra, hiszen Szalai Attilától és Willi Orbántól rengeteget tanulhatok többek közt.
Eddig csak a lelátón tapasztalta meg Eb-selejtezők hangulatát
– Szurkolóként jártam csak eddig a Puskás Arénában, Eb-meccsen is voltam kint. A lelátón is hidegrázós volt az élmény, természetesen mindent meg fogok tenni, hogy meccskeretbe kerüljek, az pedig álomszerű lenne, ha pályára is tudnék lépni. Meg kell szoknom természetesen először a közeget, illetve a fő célom természetesen az, hogy amiben csak tudom, segítsem a keret munkáját.
Köszönet a kecskeméti vezetőedzőnek
– Nagyon sokat köszönhetek Szabó Istvánnak, hiszen az utóbbi két évben rengeteget tanultam tőle. Szeretném ezt a válogatottnál is folytatni, hiszen a évek óta csak ámulunk és bámulunk a szenzációs eredményeken, amiket ez a csapat elér Marco Rossival. Várom a közös munkát, szeretnék annyi tudást magamba szívni, amennyit csak lehet.
Szalai a bajnokságban 28 mérkőzésen szerepelt és ezeken három gólt szerzett.
Két góllal vette ki a részét az írek magabiztos győzelméből. Főleg a második találatára lehet büszke, hiszen nagyon szép lövést eresztett meg, végül a labda a jobb felsőben kötött ki.
A MECCS KULCSMOMENTUMAI: A MAGYAR VÉDELEM MEGINGÁSAI
Nemzeti együttesünk hátsó alakzata több alkalommal sem állt a helyzet magaslatán, a megingásokat pedig az ír futballisták könyörtelenül megbüntették.
A GÓLOK TÖRTÉNETE:
4. p.: Egy lecsorgó labda Kehir elé került, az írek játékosa hat méterről lőtt jobbal a jobb alsó sarokba. 1-0!
10. p.: Egy balról érkező Molnár-szabadrúgás után az ötös környékén helyezkedő Grante fejjel a saját kapujának jobb oldalát vette be. 1-1!
24.p.: Jobbról érkező szöglet után Yakubisvili kezei fölött átszállt a labda, a hosszún érkező Melia nagyjából 2 méterről fejelt a kapunk jobb oldalába. 2-1!
31. p.: Orazi balról centerezett, Melia pedig 4 méterről bal lábbal lőtt a kapunk közepébe. 3-1!
61. p.: Melia passzát követően Kehir jobb belsővel a tizenhatos környékéről bombázott a jobb felsőbe. 4-1!
71. p.: Jobbról végezhettünk el egy sarokrúgást, a beadást követően Kern kb. három méterről csukafejessel vette be az ír kapu jobb oldalát. 4-2!
Férfi U17-es válogatottunk utolsó csoportmérkőzésén alulmaradt az írekkel szemben, így nem jutott tovább a csoportból, nélkülünk rendezik a negyeddöntőket.
Belvon Attila együttese a walesiek elleni magabiztos, 3–0-s siker után 5–3-ra alulmaradt a lengyelekkel szemben, így a csoportmérkőzések utolsó körében dől el, hogy továbbjut-e a negyeddöntőbe. Ehhez kedden egyetlen pont is elég lenne az ír csapat ellen, amely ugyancsak 3–0-ra győzte le Walest, viszont 5–1-re kapott ki a lengyelektől.
A magyar és az ír együttes februárban kétszer is megmérkőzött egymással Spanyolországban felkészülési találkozón, akkor ellenfelünk az első mérkőzést 1–0-ra megnyerte, a másodikon 0–0 lett a végeredmény. Játékosaink ezeken a mérkőzéseken testközelből is megtapasztalhatták, hogy az írek rendkívül szervezett futballt játszanak, nehéz feltörni a védelmüket, elöl pedig több kiemelkedő képességű támadóra támaszkodhatnak.
Belvon Attila három helyen változtatott a lengyelek elleni kezdőcsapaton, bekerült Hornyák Csaba, Molnár Csaba és Varga Zétény is. Az írek kezdték veszélyesebben a szakadó esőben kezdődő mérkőzést, és egy szöglet után korán megszerezték a vezetést, Luke Kehir használta ki, hogy nem sikerült felszabadítanunk a kapu előterében (1–0). A magyar válogatott a 11. percben egyenlített, Molnár Csaba bal oldali szabadrúgása után Grante fejelt a saját kapujába (1–1).
A folytatásban kiegyenlített volt a játék, de az írek hatékonyabbak voltak a kapunk előtt, és a 24. percben egy szöglet után visszavették az előnyt, Melia fejelt a hálóba (2–1). A 31. percben már két gól volt az ír előny, ezúttal is a bizonytalankodó védelem hibáját használta ki az ellenfél, Orazi beadása után Melia közelről passzolt a hálóba (3–1). A mieink próbálkoztak ugyan, de nem tudták feltörni az ír védelmet, a félidő végéig nem tudtuk szorosabbá tenni a meccset.
A szünetben Belvon Attila cserélt, Fenyő Noah helyére Szabó Szilárd állt be. A fordulás után sem találtunk fogást az íreken, ellenfelünk veszélyesebben futballozott, és a 61. percben Kehir bombagóljával 4–1-re alakította az állást. A 74. percben Németh Hunor szöglete után Kern Martin fejelt a hálóba, visszahozva a reményt a pontszerzésre (4–2). Nem sokkal később hármat cseréltünk, Vidnyánszky Mátyás, Somfalvi Bence és Burghart Manuel állt be. Az utolsó negyedórában veszélyesebbé vált a játékunk, de nem tudtuk szorossá tenni az utolsó perceket, az írek megnyerték a találkozót, és továbbjutottak a negyeddöntőbe. A mieink számára befejeződött az Európa-bajnokság.
A játékosoknak állítólag még a szerelésüket is le kellett adniuk.
Nem úgy sikerült a Dorognak ez a szezon, ahogy azt remélték a szurkolók. A csapat 38 forduló alatt mindössze 31 pontot szerzett az NB II-ben, így az utolsó helyen zárt, vagyis az új idényben csak a harmadosztályban állhatnak rajthoz a dorogiak.
A dorogi drukkerek szerint komoly gondok lehetnek szeretett együttesüknél, ez derül ki a Facebookon megosztott bejegyzésükből:
„Az ember azt gondolná,hogy a jelenlegi legnagyobb probléma számunkra az, hogy csapatunk kiesett az NB2-ből,de sajnos a helyzet ennél is sokkal rosszabb.
A tegnapi napon (2023.05.22.) klubunk összes játékosával szerződést bontottak, és a szereléseiket le kellett adniuk.
A pletyka most már egyre biztosabbnak tűnik, a Dorogi labdarúgás jövője a tét. Június 1-én nagy valószínűséggel ez lesz az ankét fő témája is, természetesen biztosat egyikünk sem mondhat, ugyanis a klub, mint általában minden információt eltitkol a szurkolók elől. Mi biztosan ott leszünk, és reméljük, hogy bárki, aki valaha a csapat mérkőzéseire járt velünk tart!
Ezernyi kérdés merült fel bennünk, érthetetlen és sokkoló ez az egész, úgy látszik a “nagy megmentőnk”-nek nem volt ez több egy jó biznisznél, amiből amíg lehet mindent kifacsar.
Mayer „úr” csak azt szeretnénk tudni, hogy hogyan fog aludni azok után, hogy majd 2 évig véreztette ki a klubot, majd amint nem tejel a fejős tehén eldobja, mint egy használt zsebkendőt? Nincs mentség, erről csakis az ön és a dilettáns, amatőr vezetése tehet. Reméljük elsejéig lesz ideje elgondolkozni ezen, kíváncsian várjuk válaszait!” – áll a Dorog-szurkolók nevű Facebook-oldal közleményében.
A Dorog az utolsó fordulóban a Pécs otthonában 3-0-s vereségbe futott bele.
05.24.FRISSITÉS!
A dorogi klub közleményt adott ki.
„Tisztelt Szurkolók!
A Dorogi Futball Kft. 2023.05.22-én megtartott megbeszélésén tájékoztattam a csapat vezetőit és játékosait, hogy a továbbiakban nem tudok részt venni a felnőtt csapat működtetésében. Nem látom biztosítottnak Dorogon az NB-s bajnokságban történő versenyeztetés azon feltételeit, melyek elengedhetetlenek a színvonalas és eredményes szerepléshez.
Döntésem és a felnőtt csapat további működése az utánpótlás egyesületben ( Dorogi FC. ) játszó gyerekek versenyeztetését nem befolyásolja.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a 2023. június 1-én megtartandó Szurkolói Ankétra, ahol személyesen válaszolok a feltett kérdésekre!
Ezúton is szeretném megköszönni a club minden dolgozójának, a játékosoknak és edzőknek, hogy segítették munkánkat és egy ilyen kis egyesület korlátozott keretein belül, néha embert próbáló körülmények között is több éven keresztül sikerre vezették a csapatot!
Az utolsó játéknap jön az NB I-ben a hétvégén. A 33. fordulóban dől el, hogy a Vasas mellett melyik együttes búcsúzik az élvonaltól. Jelenleg a Honvéd áll a 11. helyen, a kispestiek hátránya mindössze egy pont a MOL Fehérvárral szemben.
A fővárosi csapat szombat este a Puskás Akadémia otthonában vizitál. A sorsdöntő összecsapás előtt Tonci Kukoc üzent egykori csapatának:
„Menjünk együtt a Pancho Arénába, győzzük le őket. Ha kiesünk a bajnokságból, még erősebben térünk vissza, egy jó dolog, ha kiesünk a bajnokságból, hogy a minőség nélküli külföldiek végre elhagyják a klubot. Bármi is történjen, Oroszlánok vagyunk, és az Oroszlán soha nem adja fel, és ne feledje mindenki, nem szégyen elesni, nem vagy vesztes, ha elesel, hanem ha feladod. CSAK A KISPEST!” – kommentelte Kukoc a Kispest-Honvéd Futball Club Facebook-oldalán egy szurkolói videó alatt.
Tonci Kukoc a HLSZ adatbankja szerint 50 NB I-es meccsen jutott szóhoz a Honvédban, egyetlen gólját a Kaposvár ellen szerezte 2020 júniusában:
Kukoc a kispesti időszaka után a Kisvárdában is szerepelt. A várdai együttes tagjaként két élvonalbeli bajnokin bizonyíthatott.
Az NB I-ben a 33. forduló a Kecskemét-Kisvárda mérkőzéssel indul, a találkozó pénteken 18.15-kor kezdődik. Az utolsó játéknapot a KTE a második helyről várhatja. A remek szezont futó újonc ha legalább egy pontot szerez, biztosan ezüstéremmel gazdagodik.
A KTE stadionjában ismét parádés hangulat lehet, mivel a jegyek nagy része már gazdára talált:
„Alig egy óra alatt a belépők 80 százaléka elfogyott, megint kicsi lesz alighanem a Széktói Stadion. A Kisvárda elleni mérkőzése 14:00-kor indult el az online jegyértékesítés, ezalatt gyakorlatilag eldőlt, hogy biztosan megtelnek a hazai szektorok, ugyanis alig maradtak belépők” – áll a kecskeméti klub közleményében.
A Kecskemét az előző fordulóban Újpesten futott bele 3-0-s vereségbe.
A Transfermarkt szerint 1,2 millió eurót érhet a játékos.
Izraeli sajtóhírekre hivatkozva arról ír az ulloi129.hu, hogy Mohammed Abu Fani felkelthette a Ferencváros érdeklődését. A 25 esztendős középpályás játékjogát jelenleg a Maccabi Haifa együttese birtokolja. A 14-szeres izraeli válogatott futballista szerződése 2026 nyarán jár le aktuális csapatánál.
Abu Fani értékét a Transfermarkt 1,2 millió euróra saccolja. A labdarúgó a mostani idényben 48 tétmeccsen jutott szóhoz a klubjában, a statisztikai lapján hét gól és négy gólpassz szerepel.
Állítólag az FTC mellett a lengyel Legia Varsó is szerződtetné Abu Fanit.
Borítókép forrása: Marco Canoniero/LightRocket via Getty Image