nb1.hu

NB III-as csapat kispadján folytatja ifj. Bognár György

Elköszönt a paksi szurkolóktól.

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Bekő Balázs távozik az NB III-as Budaörs vezetőedzői posztjáról. Immár az is megvan, ki veszi át a helyét: ifj. Bognár György Paksról érkezik a fővárosba.

Íme, a budaörsiek bejelentése:

„Eldőlt, hogy ki veszi át együttesünk irányítását. A csapat élére tavaly nyáron kinevezett Bekő Balázs munkáját megköszönte a klubvezetés.

A jövőben pedig nem más, mint Ifj. Bognár György veszi át az első csapatunk irányítását. Újdonsült vezetőedzőnknek nem lesz idegen a környezet, hiszen korábban már dolgozott Budaörsön az utánpótlásban, valamint a felnőtt csapatnál egyaránt. A budaörsi utánpótlásban vezetőedzőként eredményesen irányította már korosztályos csapatunkat, valamint felnőtt együttesünknél is éveket töltött el pályaedzőként.

Fiatal szakemberünk az előző budaörsi időszakát követően, az NBI.-ben Pakson, és az NBII.-ben az MTK együttesénél dolgozott.

Üdv ismét Budaörsön Gyuri, sok sikert kívánunk csapatunk élén!”

Így búcsúzott tőle a Paks, valamint ő a paksi klubtól:

Ifj. Bognár György másodedzőnk a szezon végén elbúcsúzik a klubtól, hogy nyártól immáron vezetőedzőként az NBIII-as Budaörsöt irányítsa.

„Nagyon jól éreztem magam Pakson, és mikor az idén apuval visszatértünk, egyúttal haza is jöttünk” – kezdte Ifj. Bognár György, mikor a búcsúról kérdeztük. „Már az első etapban kiválóan alakult a paksi életem, majd a jelenlegi szezonban is mindenki barátként fogadott a klubháztól a városig. Igazán megszerettem Paksot és a város futballközegét, nagyszerű hely. Előbb-utóbb azonban szerettem volna a saját lábamra állni, vezetőedzőként dolgozni, most adódott egy lehetőség, és úgy éreztem, élnem kell vele. Életem másik meghatározó helye Budaörs, ahol korábban fociztam és másodedzőként is dolgoztam már az NBII-ben. Természetesen a jövőben is figyelemmel követem és szurkolok a Paksnak, és, ha időm engedi, meccseket is fogok látogatni, ez nem kérdés. Az utolsó, zalaegerszegi mérkőzésünk után búcsúzom a csapattól, de két dolgot remélek, hogy nem örökre, továbbá, hogy úgy alakulnak majd a dolgok, hogy végül mi leszünk a bronzérmesek. Végül ezúton is szeretném megköszönni a klubvezetésnek, hogy támogatták a váltásom és a karrierépítésem” – fogalmazott másodedzőnk.

Ifj. Bognár György édesapja vezetőedzősége mellett összesen hetvenhat mérkőzésen irányította csapatunk.

Minden jót, Gyuri! Sok sikert!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC