Az RB Leipzig 2-0-ra kikapott a Bayer Leverkusen vendégeként vasárnap a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában.
A sérült Gulácsi Pétert nélkülözte a lipcsei együttes, Szoboszlai Dominik és a csapatkapitány Willi Orbán viszont ott volt a kezdőcsapatban az Európa-ligában elődöntős – és a nyolcaddöntőben a Ferencvárost búcsúztató – gyógyszergyáriak ellen. Szoboszlait a 85. percben, 1-0-s állásnál második sárga lappal kiállította a játékvezető.
Az ötödik helyen álló Leipziget négy pontra közelítette meg a tabellán a Leverkusen, amely február 19. óta veretlen a Bundesligában.
Bundesliga, 29. forduló:
Bayer Leverkusen-RB Leipzig 2-0 (1-0)
korábban:
Freiburg-Schalke 04 4-0 (2-0)
A Freiburg Sallai Roland nélkül is 4-0-ra legyőzte a vendég Schalkét vasárnap a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában.
Az egy hete a Werder Bremen elleni sikerből góllal és gólpasszal részt vállaló magyar válogatott támadó sárga lapok miatti eltiltása nyomán kihagyta a mérkőzést.
PISA
A magyar válogatott Nagy Ádám a 13. percben piros lapot kapott, csapata, a Pisa pedig hazai pályán 2-1-re kikapott a Baritól vasárnap az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban.
A Bari a harmadik, a Pisa a hetedik helyen áll a Serie B-ben, amelynek küzdelmeiből négy forduló van még hátra.
Az első két helyezett kerül az élvonalba a következő idényben, a fennmaradó egy feljutó pozícióért a 3-8. helyezettek szállnak harcba úgy, hogy az 5-8. pozícióban zárókra egy körrel több vár.
NAGYSZOMBAT
A Dunaszerdahely labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott vasárnap a Spartak Trnava otthonában, ezzel egy pontra csökkent az előnye a szlovák élvonal rájátszásának a hatodik fordulójában.
A DAC magyar válogatott középpályása, Kalmár Zsolt a hét elején még betegséggel küszködött, de vasárnap már kezdőként lépett pályára Nagyszombaton. A csapatkapitányt az 55. percben cserélte le Adrián Gula vezetőedző.
A fennállásuk első bajnoki címére hajtó dunaszerdahelyiek előnye négy fordulóval a rájátszás vége előtt egy pont a második Slovan Bratislavával szemben, legközelebb pedig a Podbrezova együttesével találkoznak.
Hat hónap után először kapott ki idegenben az Ajka, menekül a Békéscsaba.
A DVTK bebiztosította feljutását a labdarúgó élvonalba, miután az NB II 33. fordulójának vasárnapi játéknapján 3-2-re győzött Kozármislenyben – jelezte az MTI.
Az NB I-től 2021-ben búcsúzó diósgyőri együttes előnye öt fordulóval a pontvadászat lezárása előtt 16 pont a harmadik helyen álló, Kazincbarcikán 1-0-ra kikapó, így fél év után első idegenbeli vereségét szenvedő Ajka előtt. Ezzel egyetemben az MTK óriási esélyt kapott, hiszen amennyiben hétfőn legyőzi a Soroksárt, úgy karnyújtásnyira kerül a feljutástól.
A tabella hátsó felében a Mosonmagyaróvár és a Békéscsaba is győzni tudott, utóbbi csapat két hónap után először nyert, így elmozdult a kiesőzónából.
Merkantil Bank Liga NB II, 33. forduló:
HR-Rent Kozármisleny – Diósgyőri VTK 2-3 (0-1)
Kolorcity Kazincbarcika SC-FC Ajka 1-0 (1-0)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia FC – Pécsi MFC 1-0 (0-0)
Gyirmót FC Győr-Tiszakécskei LC 1-0 (0-0)
Szentlőrinc-BFC Siófok 1-3 (0-2)
Dorogi FC-Szombathelyi Haladás 1-4 (0-2)
Békéscsaba 1912 Előre-ETO FC Győr 2-0 (1-0)
Budafoki MTE-Nyíregyháza Spartacus FC 0-0
Credobus Mosonmagyaróvár-Aqvital FC Csákvár 3-2 (1-0)
hétfőn játsszák:
MTK Budapest-Soroksár SC 20.00
Az élcsoport: 1. (és feljutott) DVTK 74 pont/33 mérkőzés, 2. MTK 66/32, 3. Ajka 58/33
Góllal és gólpasszal járult hozzá a hazaiak győzelméhez a horvát csatár.
A meccs kulcsmomentuma: Markek védése
Miután Kuttor Attila védő helyére csatárt hozott be (Beriasvilit Babunszki váltotta), előbb épp Babunszki góljával szépített a Mezőkövesd, majd kis híján az egyenlítés is összejött a végén – Besirovic lövését azonban óriási bravúrral védte a felcsútiak kapusa.
A gólok története:
20. perc: Puljic beadása után Gruber előz meg mindenkit, majd öt méterről a bal alsóba fejeli a labdát. 1-0
45+1. perc: Plsek passza után Puljic lő remek mozdulattal, szűk 20 méterről, jobbal a bal alsóba. 2-0
59. perc: Besirovic balról érkező centerezését Babunszki sarkazza közelről, nagyon szépen a bal alsó sarokba. 2-1
A következő feladat:
A Puskás Akadémia a Vasashoz látogat legközelebb, a Mezőkövesd a ZTE-t fogadja.
Jegyzőkönyv:
OTP Bank Liga, 28. forduló:
Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd-Zsóry FC 2-1 (2-0)
Mezőkövesd: Piscitelli – Zahary, Lukic, Beriasvili (David Babunski, 56.), Vajda S. (Filip, a szünetben) – Kállai K., Brtan, Karnyickij (Márkus, a szünetben), Cseri (Drazic, a szünetben) – Besirovic, Nagy D.
gólszerző: Gruber (20.), Puljic (45+1.), illetve David Babunski (58.)
sárga lap: Szolnoki (37.), Golla (55.), Zahedi (89.), illetve Drazic (48.)
Az MTI beszámolója:
„A Puskás Akadémia FC 2-1-re megverte a vendég Mezőkövesdet vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, ezzel továbbra is harcban van a dobogóért.
Lendületesen kezdte a találkozót a dobogó harmadik helyéért harcoló Puskás Akadémia, s ennek eredményeként megszerezte a vezetést. Hátrányba kerülve felpörgött a kiesés ellen küzdő Mezőkövesd is, bár igazi veszélyt nem jelentett a hazai kapura. Ráadásul Jakov Puljic távoli lövésével a felcsútiak az első félidő hosszabbításában megduplázták előnyüket.
Fordulást követően azonnal szépíthetett volna a csereként beállt Stefan Drazic, de ziccerét Markek Tamás bravúrral védte. Egy másik mezőkövesdi cserejátékosnak viszont összejött a szépítés: David Babunski volt eredményes. Nyílttá vált a meccs, a Puskás Akadémia is ment előre az újabb gólért. Végül egyik csapat sem tudott újfent betalálni, így maradt az egygólos hazai győzelem.”
A Vasas tulajdonosi köre a Budafok elleni, Magyar Kupa elődöntőjében elszenvedett 3-0-s vereség után menesztette a csapat addigi vezetőedzőjét, Kondás Elemért.
A helyére megbízott vezetőedzőként Desits Szilárdot nevezték ki, aki eddig a szakmai stáb tagja volt.
Desits irányításával a Vasas először 1-0-ra kikapott hazai pályán a Honvédtól, de az angyalföldiek játéka már akkor sokkal szervezettebb volt, mint korábban. Ennek bizonyítéka, hogy a kispestieknek alig volt helyzetük, míg az angyalföldiek ellen szinte mindegyik találkozón rengeteg csapat került ziccerbe.
A következő állomás Mezőkövesd volt, ahol a piros-kékek helyenként imponáló játékkal 4-1-re győztek.
Szombat este jött a harmadik meccs a címvédő és listavezető Ferencváros ellen. A zöld-fehérek 1-0-ra győztek az Illovszky Rudolf Stadionban, de a hazaiak nem érdemeltek vereséget. A mérkőzésről készült helyszíni riportunkban jeleztük, hogy nem lenne meglepetés, ha Desits a bajnokság végéig a posztján maradna.
Az NB1.hu úgy tudja, a Vasas tulajdonosai nemrég meghozták a döntésüket: Desits a bajnokság végéig vezetőedző marad.
Varga Barnabás a duplájával ezen a meccsen újabb lépéseket tett a gólkirály cím felé. A paksi gólfelelős ebben a szezonban már 23 találatnál jár az NB I-ben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a paksiak ezzel a sikerrel stabilizálták a harmadik helyüket a tabellán, vagyis közelebb kerültek a hőn áhított éremszerzéshez.
A MECCS KULCSMOMENTUMA: A TIZENEGYES
Lélektanilag fontos pillanatban, az első félidő végén kapott tizenegyest a Paks, amit Varga Barnabás gólra váltott. Érdekesség, hogy a jelenetet a játékvezető visszanézte, így derült ki, hogy szabálytalanság történt a kisvárdai tizenhatoson belül.
A GÓLOK TÖRTÉNETE:
43. p.: Skribek Alen esett el a tizenhatoson belül Leoni szorításában. Az esetet a játékvezető visszanézte, majd tizenegyest ítélt. Varga Barnabás állt a labda mögé, a paksi gólvágó a jobb alsóba lőtte a labdát. Ugyan Hindrich érezte az irányt, de védeni nem tudott. 1-0!
77. p.: Varga Barnabás ezúttal akcióból köszönt be. Balogh lekészítése után Varga nagyjából 16 méterről lőtt jobb lábbal a jobb alsó sarokba. 2-0!
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Paks a következő fordulóban Kecskeméten játszik rangadót, míg a Kisvárda a Honvédot látja vendégül.
JEGYZŐKÖNYV:
OTP Bank Liga, 28. forduló: Paksi FC-Kisvárda Master Good 2-0 (1-0) Paks, 2097 néző, v.: Káprály gólszerző: Varga B. (43. – 11-esből, 77.) sárga lap: Osváth (45+2.), illetve Széles (18.), Jovicic (79.) Paksi FC: Nagy G. – Kinyik, Kádár, Szélpál – Osváth, Haris (Vas G., 60.), Balogh B. (Gyurkits, 90.), Sajbán (Böde, 75.), Szabó J. – Varga B., Skribek (Hahn, a szünetben) Kisvárda Master Good: Hindrich – Hej, Jovicic, Széles, Leoni – Ötvös (Karablejov, 73.), Melnyik, Navratil (Spasic, 59.), Makowski (Lucas, 73.) – Camaj (Ilievski, 80.), Mesanovic
Az MTI összefoglalója:
A házigazda Paks a góllövőlistát vezető Varga Barnabás duplájával legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, ezzel megerősítette harmadik helyét a tabellán.
A Tolna vármegyei együttes sorozatban a negyedik sikerét aratta otthon, míg a vendégek immár nyolc meccse nyeretlenek a bajnokságban.
Az első félidő sokáig eseménytelenül telt, mindkét oldalon akadt ugyan egy-egy távoli lövés, de a kapusoknak nem volt dolguk. A Paks irányította a játékot, labdabirtoklási fölénye azonban helyzetekben nem mutatkozott meg, kiszámítható beadásait hárította a Kisvárda. A vendégek kontrákkal próbálkoztak, de ezek korán elhaltak. A játékrész hajrájában aztán egy gyors hazai támadás során Leoni buktatta Skribeket a kapu előterében, a játékvezető pedig VAR-vizsgálat után 11-est ítélt. A büntetőt a gólkirályjelölt Varga értékesítette magabiztosan.
A fordulást követően nyíltabbá vált a küzdelem, a Kisvárda jóval aktívabban támadott. Előfordult, hogy a házigazda percekig védekezni kényszerült, egyszer csak a kapufa mentette meg a góltól. A folytatásban kijött a szorításból a Paks, és több helyzetet is kialakított, majd Varga remek egyéni megmozdulásával megduplázta előnyét, amelyet a lefújásig megőrzött.
Ádám Martin válogatott labdarúgó bár szombaton még nem játszott klubcsapatában, de felépült kisebb sérüléséből.
„Két hete a vádlim sérült meg az első félidő elején, az ápolás után éreztem, ez nem lesz az igazi, ezért cserét kértem, nehogy komolyabb sérülést szenvedjek” – mondta az M1 aktuális csatornának az Ulsan Hyundai csatára, aki azért volt kicsit bosszús, mert éppen akkor voltak kint nála a szülei.
A 28 éves támadó elárulta, most már százszázalékos állapotban van, pénteken együtt edzett társaival, de szombaton még nem kapott lehetőséget. Szerinte a formája nem ment rá a rövid kihagyásra.
Ádám Martin arról is beszélt, nem aggódik, hogy első idényéhez képest eddig kevesebb lehetőséget kapott, mint fogalmazott, a másik csatár gólt rúgott, amikor lehetőséget kapott, ezért bennmaradt a csapatban. Hozzátette, sok mérkőzés áll előttük, ezért biztos lesz lehetősége bizonyítani.
„Meg szeretnénk védeni a címünket. Jól indultunk, de a legutóbbi két meccs nem sikerült” – mondta Ádám Martin arra utalva, hogy a dél-koreai bajnokságban éllovas Ulsan Hyundai első hat mérkőzését megnyerte, utána viszont egy-egy vereség és döntetlen következett.
A válogatott kapcsán kifejtette, úgy kezdték az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, ahogy szerették volna. Megjegyezte, a Bulgária ellen 3-0-ra megnyert nyitányon olyan első félidőt produkáltak, amely minden szempontból rendben volt.
„Ez csak egy meccs volt, még sok van hátra, hogy elérjük a célt, az Eb-részvételt” – zárta szavait Ádám Martin.
Az NB III-ban a 33. fordulóhoz érkeztek a csapatok. A Keleti csoportban a játéknap a DVTK-DVSC mérkőzéssel indult. A Loki magabiztos győzelmet aratott, az 5-1-es siker során Bökönyi Adrián és Kócs-Washburn Erik Endre is duplázott.
A Közép csoportban az MTK Barkóczi Benedek találatával győzte le 1-0-ra az Újpestet. Nyugaton a ZTE Győrben 1-0-ra kikapott, míg a Puskás Akadémia-Komárom összecsapás 1-1-es remivel zárult.
NB III Keleti csoport:
Diósgyőri VTK II–Debreceni VSC II 1-5
A további program:
15.00: Putnok FC–Vasas FC II
16.00: Karcagi SE–FC Hatvan
17.00: Facultas-Tiszafüredi VSE–Füzesgyarmati SK
17.00: Sényő-Carnifex FC–Békéscsaba 1912 Előre II
17.00: BKV Előre–Kisvárda MG II
17.00: Jászberényi FC–Termálfürdő FC Tiszaújváros
17.00: Körösladányi MSK–Pénzügyőr SE
17.00: Debreceni EAC–Eger SE
17.00: BVSC-Zugló–AG Hajdúszoboszló
NB III Közép csoport:
Újpest FC II–MTK Budapest II 0-1
A további program:
17.00: Szolnoki MÁV FC–Meton-FC Dabas SE
17.00: Szekszárdi UFC–Hódmezővásárhelyi FC
17.00: ESMTK–Kecskeméti TE II
17.00: Bánk-Dalnoki LA–Bp. Honvéd-MFA II
17.00: Iváncsa KSE–Dunaújváros
17.00: Ceglédi VSE–Paksi FC II
17.00: PTE-PEAC–Monor
NB III Nyugati csoport:
ETO Akadémia–ZTE FC II 1-0
Puskás Akadémia FC II–Komárom VSE 1-1
A további program:
17.00: Budaörs–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: Csornai SE–Balatonfüredi FC
17.00: III. Kerületi TVE–Tatabányai SC
17.00: Kelen SC–Mol Fehérvár FC II
17.00: Zsámbéki SK–Bicskei TC
17.00: FC Nagykanizsa–Móri SE
17.00: Practical VLS Veszprém–Gyirmót FC Győr II
17.00: Technoroll Teskánd KSE–Érdi VSE
Nem sikerült jól Dárdai Pál visszatérése a Hertha csapatához, mivel a berliniek szombaton 4-2-re kikaptak a Werder Brementől hazai környezetben. Dárdai Pál együttesének a 63. percben már négygólos volt a hátránya, a hátralévő időben a kiesés elől menekülő csapat erejéből mindössze az eredmény kozmetikázására futotta.
A magyar edző a vereséget követően elmondta, nagyobb gond van a játékosok fejében, mint azt az érkezése előtt gondolta.
„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy így kezdjünk egy meccset (a brémaiak már a hatodik percben megszerezték a vezetést – a szerk.). A második félidőben már egymásért is küzdöttünk, ezt nem tapasztaltam az első játékrészben. A szünet után nyújtott teljesítményünkkel elégedett lehetek. Ezen a meccsen kiderült, hogy mentálisan sokat kell dolgoznunk. A fejekben komolyabb probléma van, mint azt gondoltam az érkezésem előtt. Meg kell találnunk ennek a mentális blokknak az ellenszerét. Ki fogjuk elemezni ezt a találkozót, és dolgozunk tovább” – mutatott rá Dárdai.
Közben a Bild információja szerint Dárdai a vasárnapi edzésről hazaküldte egyik játékosát, Ivan Sunjicot. A 26 éves horvát játékos a mostani idényben 19 tétmeccsen jutott szóhoz a berlini gárdában.
A 22 ponttal rendelkező Hertha jelenleg sereghajtó a Bundesligában. Az osztályozós helyen lévő Stuttgarttal szemben Dárdaiék hátránya három pont.
NÉMET BUNDESLIGA 29. FORDULÓ Hertha BSC–Werder Bremen 2–4 (0–2) Berlin, Olimpiai Stadion, 74 475 néző. Vezette: Schröder Hertha: O. Christensen – Pekarík, Kempf, Dárdai M. (Rogel, a szünetben), Plattenhardt – Tousart, Cigerci (S. Serdar, a szünetben), Lukebakio, M. Richter (Niederlechner, 72.), Scherhant (K-P. Boateng, a szünetben) – Ngankam (Ejuke, 80.). Vezetőedző: Dárdai Pál Werder Bremen: Pavlenka – Stark, Veljkovics (Pieper, 80.), Friedl – Weiser, C. Gross (Gruev, 90.), Jung (Buchanan, 80.), Bittencourt (R. Schmid, 68.) Stage – Philipp (Dinkci, 68.), Ducksch. Vezetőedző: Ole Werner Gólszerző: Ngankam (68.), Lukebakio (79. – 11-esből), ill. Ducksch (6., 27., 51.), Weiser (63.)
A gólpasszok ellenére csak az egyik játékos öröme lehet felhőtlen.
Az MLS legutóbbi játéknapján a Philadelphia Union 4-2-re verte a Toronto csapatát. A győztes együttesben Gazdag Dániel végig a pályán volt. A magyar válogatott játékos gólpasszal hálálta meg az edző bizalmát, Gazdag a harmadik találatot készítette elő.
Szintén assziszttal jelentkezett Sallói Dániel, de az öröme nem lehet felhőtlen, mivel csapata, a Sporting Kansas City 2-1-es vereségbe futott bele a New England Revolution otthonában. Sallói kezdőként 86 percet játszott.
A Sporting Kansas City egyébként 9 forduló után még nyeretlen, így az utolsó helyen áll a Nyugati konferenciában, Gazdagék keleten a hetedik pozícióból várhatják a folytatást.
EGYESÜLT ÁLLAMOK MLS
Philadelphia Union–Toronto FC 4–2
New England Revolution–Sporting Kansas City 2–1
Az NB I-ben vasárnap három meccset rendeznek. A program Paks-Kisvárda ütközettel kezdődik, aztán jön a Puskás Akadémia-Mezőkövesd összecsapás, majd végül a ZTE a Debrecent fogadja.
Paks-Kisvárda (kezdés 14.15)
Megszakad-e a Kisvárda nyeretlenségi sorozata? Ez is lehet ennek a meccsnek a fő kérdése, hiszen a várdaiak hét meccs óta nem győztek a bajnokságban. A Paks ugyan az előző fordulóban kikapott az Újpest otthonában, ettől függetlenül dobogós helyről várhatja a meccset. Egyébként a Várda a legutóbbi két paksi fellépése során bezsebelte a három pontot.
Milos Kruscsics (a Kisvárda vezetőedzője):„A statisztikák alapján a Paks általában gólgazdag összecsapásokat vív, s bár az elmúlt két meccsünkön nagyon jó volt a védekezésünk és a támadójátékban is fejlődtünk, de ahhoz, hogy győzhessünk, gólt kell szereznünk, jobbá kell válnunk támadásban és ki kell használnunk a lehetőségeinket. Ami a legutóbbi meccset elmulasztókat illeti, Ötvös Bence visszatérhet, sajnos azonban Dominik Kovacic újbóli bevetésére még várnunk kell.”
A találkozó játékvezetője Káprály Mihály lesz.
Puskás Akadémia-Mezőkövesd (kezdés: 16.30)
A Mezőkövesd az előző két meccsén pont nélkül maradt az NB I-ben. Főleg a Vasas elleni 4-1-es fiaskó fájhat Kuttor Attila csapatának. A felcsútiak jobb hangulatban készülhettek, mivel a múlt héten Debrecenben nyertek 1-0-ra. Ebben a szezonban egyébként a két csapat kétszer találkozott a bajnokságban, augusztusban a felcsútiak, januárban pedig a mezőkövesdiek diadalmaskodtak 1-0-ra.
Hornyák Zsolt (a Puskás Akadémia vezetőedzője):„A Mezőkövesd Zsóry FC elleni bajnokin az a célunk, hogy ott folytassuk, ahol a DVSC ellen abbahagytuk múlt héten. A debreceni mérkőzésünkön a küzdőszellemnek és a fantasztikus csapatmunkának köszönhetjük, hogy be tudtuk gyűjteni a három pontot, ezekre lesz szükség a vasárnapi találkozón is, illetve remélem, a befejezések pontosabbak lesznek majd az ellenfél kapuja előtt. Nem foglalkozunk azzal, hogy a Mezőkövesd milyen eredményeket ért el az elmúlt fordulókban, biztos vagyok benne, hogy rendkívül nehéz összecsapás vár ránk, de természetesen a győzelem a cél.”
Kuttor Attila (a Mezőkövesd vezetőedzője):„A bajnokság egyik legerősebb csapatával fogunk találkozni vasárnap, nagyon nehéz mérkőzésre számítok a Puskás Akadémia ellen. Természetesen bízom benne, hogy pontot, vagy pontokat tudunk szerezni a Pancho Arénában, ehhez azonban jó játékra, maximális koncentrációra és fegyelemre lesz szükségünk az elsőtől az utolsó pillanatig. Lelkes közönségünk múlt héten, a Vasas elleni mérkőzésen is végig kiállt mellettünk, amit szeretnénk jó és eredményes játékkal meghálálni, mindent elkövetünk azért, hogy megörvendeztessük őket.”
Az MLSZ döntése alapján ezt a meccset Karakó Ferenc fogja vezetni.
ZTE-DVSC (kezdés: 18.45)
Felemás érzések kavaroghatnak a zalaegerszegi drukkerekben, mivel a ZTE a Magyar Kupában döntőbe jutott, ám a bajnokságban csak a kilencedik helyen áll, és az előnye mindössze három pont a 11. Honvéddal szemben. A Lokit az előző játéknapon a Puskás Akadémia fektette két vállra. A debreceniek két kulcsemberük nélkül lépnek pályára, mivel Dzsudzsák Balázs és Ferenczi János is eltiltott.
Ricardo Moniz (a ZTE vezetőedzője): „Hét döntő fontosságú találkozó vár még ránk ebben a szezonban. Csalódottak vagyunk a mögöttünk álló hétvége miatt, de javítani szeretnénk hazai pályán és újra a saját arcunkat mutatni. A DVSC nagyon sokat fejlődött a szezon kezdete óta, így nem bizonyul könnyű ellenfélnek, annak ellenére sem, hogy tudjuk, lesz pár hiányzójuk. Célunk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát vasárnap.”
Srdjan Blagojevic (a DVSC vezetőedzője):„Abban a fázisban vagyunk, amikor próbálunk jó megoldást találni és helyesen dönteni arról, hogy miképp lépjünk pályára a Zalaegerszeg ellen. Nehéz meccsre számítunk, és ez lesz az első alkalom, amikor Dzsudzsákot és Ferenczit is nélkülöznünk kell, hiszen eddig ők minden meccsen játszottak. Furcsa helyzet ez számunkra, de jó esélyt jelenthet azoknak a játékosoknak, akik eddig talán kevesebb lehetőséget kaptak. A történések ellenére motiváltak vagyunk, nem búsulunk és harcolni fogunk, miközben megpróbáljuk okosan begyűjteni a pontokat. Az öltözőben leszögeztük a céljainkat és tenni is fogunk az elérésükért!”
A mérkőzésen Zierkelbach Péter fogja fújni a sípot.
NB I 28. FORDULÓ
14.15: Paksi FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport+)
16.30: Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport+)
18.45: Zalaegerszegi TE FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
NB II 33. FORDULÓ
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia FC–Pécsi MFC
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–FC Ajka
17.00: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC
17.00: Szentlőrinc–BFC Siófok
17.00: Dorogi FC–Szombathelyi Haladás
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–ETO FC Győr
17.00: Budafoki MTE–Nyíregyháza Spartacus FC
17.00: Credobus Mosonmagyaróvár–Aqvital FC Csákvár
17.00: HR-Rent Kozármisleny–Diósgyőri VTK
NB III 33. FORDULÓ KELETI CSOPORT
11.00: Diósgyőri VTK II–Debreceni VSC II
16.00: Karcagi SE–FC Hatvan
17.00: Putnok FC–Vasas FC II
17.00: Facultas-Tiszafüredi VSE–Füzesgyarmati SK
17.00: Sényő-Carnifex FC–Békéscsaba 1912 Előre II
17.00: BKV Előre–Kisvárda MG II
17.00: Jászberényi FC–Termálfürdő FC Tiszaújváros
17.00: Körösladányi MSK–Pénzügyőr SE
17.00: Debreceni EAC–Eger SE
17.00: BVSC-Zugló–AG Hajdúszoboszló
KÖZÉP-CSOPORT
11.00: Újpest FC II–MTK Budapest II
17.00: Szolnoki MÁV FC–Meton-FC Dabas SE
17.00: Szekszárdi UFC–Hódmezővásárhelyi FC
17.00: ESMTK–Kecskeméti TE II
17.00: Bánk-Dalnoki LA–Bp. Honvéd-MFA II
17.00: Iváncsa KSE–Dunaújváros
17.00: Ceglédi VSE–Paksi FC II
17.00: PTE-PEAC–Monor
NYUGATI CSOPORT
11.00: ETO Akadémia–ZTE FC II
11.00: Puskás Akadémia FC II–Komárom VSE
17.00: Budaörs–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: Csornai SE–Balatonfüredi FC
17.00: III. Kerületi TVE–Tatabányai SC
17.00: Kelen SC–Mol Fehérvár FC II
17.00: Zsámbéki SK–Bicskei TC
17.00: FC Nagykanizsa–Móri SE
17.00: Practical VLS Veszprém–Gyirmót FC Győr II
17.00: Technoroll Teskánd KSE–Érdi VSE
SZLOVÁK FORTUNA LIGA RÁJÁTSZÁS, 6. FORDULÓ
17.30: Spartak Trnava–DAC 1904
Szabó István gratulált, reálisan látja a Vasas helyzetét Desits.
Szombaton a Kecskemét a MOL Fehérvár otthonában nyert 2-1-re, míg a Ferencváros a Vasast győzte le 1-0-ra, így a két gárda között megmaradt a 6 pontos differencia. Cikkünkben összeszedtük a vezetőedzők értékeléseit.
Bartosz Grzelak: „Nagyon csalódott vagyok, mert a hét folyamán az edzéseken jól mentek a dolgok, konkrét játéktervvel érkeztünk a meccsbe, amely nagyjából 15 percig működött is, utána viszont az teljesen befulladt. Lehetetlen területeken veszítettünk labdákat, pedig tudjuk, hogy a KTE egy remek csapat, amely a semmiből is képes gólokat szerezni. Az első gólra rögtön rárúgták a másodikat, mi pedig nem építettük fel elég gyorsan a támadásokat, márpedig az 5-4-1-es “mid-block”-ban védekező vendégek ellen ilyen lassú sebességgel nem lehetett megfelelő számú helyzetet kialakítani. A cserék adtak némi lendületet a játékunknak, de későn jött a szépítés, nem volt már nagy jelentősége, nem volt időnk egyenlíteni.”
Szabó István:„Gratulálok a csapatomnak, hétről-hétre, kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a játékosok úgy, hogy átlagban 20-25 NB I-es mérkőzés van a lábakban. Idejövünk Fehérvárra és nagyon bátran, kezdeményezően merünk játszani. Mi hiszünk bennük, ők hisznek magukban. Nagyon kreatívan játszottunk, nem engedtük kibontakozni a Fehérvárt, főleg az első félidőben. Számítottunk arra, hogy mélységi indításokkal a szélekről befelé indulnak a hazaiak, de gyorsak a mi szélsőhátvédeink is. A cserék után már nem voltam annyira elégedett, mert kicsit visszahúzódtunk, a 2-0 pedig veszélyes eredmény, de összességében megérdemelten nyertünk. Minden tekintetben le a kalappal a csapatom előtt.”
Desits Szilárd:„Mindent beletettek a srácok ebbe a meccsbe. A mérkőzés nagy részében jól és szervezetten játszottunk. Akadt egy olyan szituáció, amikor nem született korrekt döntés, ám most ez egy ilyen időszak. Sok mindent visszakapok, amit gyakorolni szoktunk, ezért nagyon elégedett vagyok. A gól hiányzik a játékunkból. Nagyon kevés esély van a bennmaradásra, ettől függetlenül úgy állnak hozzá a játékosok, ahogy kell, és ugyanezt fogják tenni a folytatásban is. Mindent megteszünk a következő meccsen a győzelemért.”
Sztanyiszlav Csercseszov:„A bajnokság hajrájában minden csapatnak megvan a saját célja. Ez a harmadik kemény meccsünk volt a Vasas ellen. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, talán a közös történelmünk. Az első félidőben kicsit lassan kezdtünk, a szünetben kértem a fiúkat, hogy gyorsítsák fel a játékot. Ezt a szünet után megtették. Nincs olyan csapat a világon, amely a bajnokság első fordulójától az utolsóig szuperül játszik. Nekünk is megvolt a mélypontunk, ami a sérülések mellett azzal is magyarázható, hogy tizenhat meccsel többet játszottunk, mint a többi csapat. Az akarattal nem volt sosem probléma.”
Az izraeli bajnokság alsóházában a Maccabi Bnei Raina 2-1-es győzelmet aratott a Hapoel Tel-Aviv otthonában. A találkozón kezdett a vendégeknél Koszta Márk, aki a 82. percben csapata második gólját szerezte. A hátralévő időben a hazaiak erejéből csupán a szépítésre futotta. Koszta végig a pályán volt az összecsapáson. A magyar játékos gárdája a 10. helyen áll a tabellán.
Az angol másodosztályban a Millwall a Wigan stadionjában vizitált. A Millwall gárdájában Callum Styles kezdőként 70 percet töltött a pályán. A magyar válogatott futballista a lecserelése mellett amiatt is bosszankodhatott, hogy a meccset a Wigan nyerte 2-1-re.
A Millwall a hatodik pozícióból várhatja a folytatást.
A görög alsóházban a Levadiakosz–Ionikosz összecsapás 2-2-es remivel zárult. A Levadiakoszban Gróf Dávid és Vinícius Paulo végig a pályán volt. A remit követően Grófék az utolsó helyen állnak a tabellán.
SVÁJC Super League
Winterthur–Grasshoppers 1–2
A Grasshoppersben Bolla Bendegúz végigjátszotta a mérkőzést.
OLASZORSZÁG Serie B
Parma–Cagliari 2–1
A Parma együttesében Balogh Botond kezdőként 72 percet töltött a pályán.
AUSZTRIA Bundesliga, rájátszás, alsóház
Tirol–Austria Lustenau 0–2
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel csereként jutott a szóhoz a 70. percben.
Rheindorf Altach–Ried 1–1
Rheindorf Altach: Bukta Csaba nem került be a keretbe.
Borítókép forrása: Zac Goodwin/PA Images via Getty Images
A Ferencváros tehetségét a 68. percben küldte a pályára Sztanyiszlav Csercseszov. Lisztes meghálálta a vezetőedző bizalmát, mivel bő tíz perccel később győztes gólt szerzett.
A MECCS KULCSMOMENTUMA: A VASAS JÁTÉKA
A sereghajtó hazaiak megnehezítették az éllovas dolgát ezen a meccsen, sokáig úgy festett, hogy akár a pontszerzés is összejöhet, aztán a csereként beszálló Lisztes Krisztián eldöntötte a három pont sorsát.
A GÓL TÖRTÉNETE:
79. p.: Szép szólót követően Lisztes Krisztián nagyjából 18 méterről lőtt, a próbálkozása az egyik angyalföldi játékoson kissé megpattant, a labda végül jobb alsó sarokban kötött ki. 0-1!
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Vasas a következő fordulóban a Puskás Akadémiát fogadja szombat este, míg az FTC az Újpest otthonában vendégeskedik május első napján.
A címvédő és listavezető Ferencváros a 17 éves Lisztes Krisztián góljával nyert a sereghajtó Vasas otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Gyorsan vezetést szerezhetett volna a bajnokcsapat, de Ryan Mmaee kapáslövése nyomán a labda a 4. percben a keresztlécen csattant. A Ferencváros ugyan kontroll alatt tartotta a mérkőzést, de a Vasas sem játszott alárendelt szerepet, többször is tesztelte Dibusz Dénest, a vendégek kapusát.
A fordulást követően állandósult a ferencvárosi fölény, a 65. percben újra a kapufa mentette meg a hazaiakat, az ellentámadásból viszont Dibusznak kellett bravúrt bemutatnia.
A zöld-fehér nyomás a 79. percben érett góllá, a csereként pályára lépő Lisztes Krisztián három védőn cselezte át magát, majd némi szerencsével kilőtte a jobb alsót – a labda számára kedvezően változtatott irányt egy Vasas-védőn.
A hajrában a Vasas becsülettel küzdött az egyenlítésért, de komolyabb veszélyt nem tudott kialakítani az Európa-ligában nyolcaddöntős rivális kapuja előtt.
Az NB III-ban a 33. fordulót rendezik meg vasárnap. A Keleti csoportban már eldőlt, hogy a BVSC lesz a bajnok, ettől függetlenül a veretlenség megőrzése még cél lehet Urbán Flórián csapatának. Az éllovas hat döntetlen mellett 26-szor nyert a mostani idényben, a kiváló sorozat hazai környezetben a Hajdúszoboszló ellen folytatódhat. A második helyen álló Putnok a Vasast fogadja, míg a harmadik helyezett Körösladány a Pénzügyőrrel csap össze.
A program:
11.00: Diósgyőri VTK II–Debreceni VSC II
16.00: Karcagi SE–FC Hatvan
17.00: Putnok FC–Vasas FC II
17.00: Facultas-Tiszafüredi VSE–Füzesgyarmati SK
17.00: Sényő-Carnifex FC–Békéscsaba 1912 Előre II
17.00: BKV Előre–Kisvárda MG II
17.00: Jászberényi FC–Termálfürdő FC Tiszaújváros
17.00: Körösladányi MSK–Pénzügyőr SE
17.00: Debreceni EAC–Eger SE
17.00: BVSC-Zugló–AG Hajdúszoboszló
A Közép csoport programja fővárosi rangadóval indul: az Újpest az MTK-t fogadja. A listavezető Iváncsa a Dunaújváros elleni meccsen stabilizálhatja az első helyét, míg a képzeletbeli dobogó második fokán álló Hódmezővásárhely Szekszárdon vizitál.
A program:
11.00: Újpest FC II–MTK Budapest II
17.00: Szolnoki MÁV FC–Meton-FC Dabas SE
17.00: Szekszárdi UFC–Hódmezővásárhelyi FC
17.00: ESMTK–Kecskeméti TE II
17.00: Bánk-Dalnoki LA–Bp. Honvéd-MFA II
17.00: Iváncsa KSE–Dunaújváros
17.00: Ceglédi VSE–Paksi FC II
17.00: PTE-PEAC–Monor
Nyugaton nehéz dolga lesz Aczél Zoltán együttesének, a III. Kerületnek, mivel a bajnoki cím egyik esélyesével, a Tatabányával találkozik. A második helyezett Veszprém bizakodva várhatja a Gyirmót elleni összecsapást, ugyanis a gyirmótiak csak a 15. helyen állnak a tabellán.
A program:
11.00: ETO Akadémia–ZTE FC II
11.00: Puskás Akadémia FC II–Komárom VSE
17.00: Budaörs–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: Csornai SE–Balatonfüredi FC
17.00: III. Kerületi TVE–Tatabányai SC
17.00: Kelen SC–Mol Fehérvár FC II
17.00: Zsámbéki SK–Bicskei TC
17.00: FC Nagykanizsa–Móri SE
17.00: Practical VLS Veszprém–Gyirmót FC Győr II
17.00: Technoroll Teskánd KSE–Érdi VSE
Az NB II-ben a 33. forduló következik, a játéknap kilenc meccsét vasárnap rendezik, míg az MTK-Soroksár összecsapás hétfő este lesz. Az éllovas Diósgyőr a Kozármisleny otthonában vizitál. Kuznyecov Szergej jobb helyzetkihasználásban bízik az összecsapáson.
„Kozármislenyben is hasonló felfogásban kell játszani, mint a Mosonmagyaróvár ellen, csak ki kell kihasználni a helyzeteket. Ezzel tudjuk megkönnyíteni a saját dolgunk, mert akkor megnyílik az ellenfél, és ki tudjuk használni a rendelkezésre álló teret. Továbbra is ragaszkodunk az alapjátékunkoz, azonban minden ellenfél más és más, ezért mindig szükség van finomhangolásra. Feltérképeztük a mislenyieket, találtuk gyenge pontokat, amit igyekszünk kihasználni” – idézi a DVTK vezetőedzőjét a klubhonlap.
Az Ajka immáron kilenc meccs óta veretlen a bajnokságban, a jó sorozat Kazincbarcikán folytatódhat. Jeney Gyula szerint az ajkaiakra kemény meccs vár, hiszen a Barcika az életéért küzd.
„A Kazincbarcika az életéért küzd a bajnokságban, így nehéz találkozó vár ránk. Nem lesz ismeretlen számunkra a hazaiakhoz hasonló játékstílus, speciálisan is készülünk a mérkőzésre, mint mindig. Tudjuk, mit szeretnénk játszani, bízom benne, hogy a gyakorlatban is sikerül majd mindent megvalósítani” – mondta az Ajka trénere.
A legutóbbi két összecsapását elveszítette az MTK, a második helyen álló kék-fehérek a Soroksár ellen javíthatnak.
„Csalódás volt az elmúlt heti eredmény és a teljesítményünk is, ezt ki kell javítani. Van egy betegséghullám a csapatnál, de bízom benne, hogy csak kevés játékos lesz, aki nem lesz bevethető” – adott helyzetjelentést az MTK mestere.
A vasárnapi program:
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia FC–Pécsi MFC
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–FC Ajka
17.00: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC
17.00: Szentlőrinc–BFC Siófok
17.00: Dorogi FC–Szombathelyi Haladás
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–ETO FC Győr
17.00: Budafoki MTE–Nyíregyháza Spartacus FC
17.00: Credobus Mosonmagyaróvár–Aqvital FC Csákvár
17.00: HR-Rent Kozármisleny–Diósgyőri VTK
Az MTK-Soroksár meccs hétfő este 20 órakor kezdődik.
A szezon végén elhagyja a belga élvonalbeli KortrijketBernd Storck.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya tavaly novemberben vette át a csapat irányítását. Akkor még kiesőzónában voltak, viszont mostanra már bebiztosították a bennmaradásukat – ennek ellenére a 60 esztendős német szakember bejelentette, hogy nem marad.
Hogy Storck hol folytatja, egyelőre nem tudni, de elképzelhető, hogy marad Belgiumban, hiszen sorrendben a Genket, az Eupent és a Kortrijket irányította.
Nem sikerült a visszatérése Dárdai Pálnak a Hertha BSC kispadjára: a sereghajtó berlini csapat hazai pályán 4-2-re kikapott szombaton a Werder Brementől a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya számára továbbra is mumus a brémai alakulat, amellyel edzői pályafutása során kilenc alkalommal meccselt, és még mindig nyeretlen: öt döntetlen és négy vereség a mérlege. A hét forduló után először győztes Werder nyerőembere a mesterhármast szerző Marvin Ducksch volt.
A Hertha jövő heti ellenfele a címvédő Bayern München lesz, amely újabb kellemetlen pofonba szaladt bele, hiába vezetett ugyanis 1-0-ra a Mainz otthonában, 3-1-es vereséget szenvedett. Thomas Tuchel, a bajorok vezetőedzője Mainzban kezdte pályafutását, míg segítőjének, Lőw Zsoltnak játékosként ez a csapat volt az utolsó állomása. A Mainz már tíz forduló óta veretlen a Bundesligában, ami klubrekord.
A Bayern vereségével a Borussia Dortmund a tabella élére ugorhat, ha 18.30-tól hazai pályán legyőzi az Eintracht Frankfurot.