A jövőben is nagy tetteket vár a válogatottól.
Dzsudzsák Balázs Görögország ellen rekorderként búcsúzott a magyar válogatottól. A DVSC csapatkapitánya felejthetetlen emlékekkel gazdagodott az elmúlt 15 évben címeres mezben. A múltról és a válogatott előtt álló kihívásokról is beszélt a haon.hu-nak.
“Noha sokszor hangoztattad, miszerint nem ez a legfontosabb, de mégis, hogy érzed magad immár egyedüli rekorderként?
– Őszintén leírhatatlan, és óriási büszkeséggel tölt el, amit eddig is hangoztattam. Kicsit több mint egy hónap elteltével is nehéz megfogalmaznom, mit is jelent ez az egész, vagy mivel jár. Óriási felelősség és hatalmas elismerése a pályafutásomnak, szóval jelenleg is nehéz szavakba önteni. Nagyon nagy sikert értem el az életemben, amiért hihetetlenül hálás vagyok, szerencsésnek és boldognak mondhatom magam, hogy egy sikeres fejezetet zárhatok le, amelyre rendkívül büszke vagyok.
Személy szerint úgy fogtam fel a búcsúmérkőzésedet, hogy véget ért egy fejezet az én életemben is, hiszen egy olyan futballista utolsó válogatott meccsét láthatom, akit anno gyerekként is csodálattal figyeltem. Mit jelent számodra, hogy ennyien kilátogattak a búcsúmérkőzésedre és könnyeztek veled együtt?
– Még mindig hidegrázós ebbe belegondolni. Hogyha csak a számokat nézzük, akkor már az önmagáért beszél, mennyire elismerik és tisztelik azt az emberek, hogy mit értem el a nemzeti tizenegy színeiben. Akadt pár nap, amikor rossz irányba kezdett menni a sztori, hogy ezt a meccset most miért, vagy hogy? Ezt a kis időszakot leszámítva nagyon pozitív volt az egész lecsengése véleményem szerint. A mérkőzés hete, és az azóta tartó hullám olyan szinten pozitív és megható, hogy nem győzöm köszönni az embereknek a szeretetet, amit kapok tőlük. Mind a találkozón, mind azt megelőzően az elmúlt évek során. Ahogy te is említetted: nemcsak a te gyerekkorodnak van vége, hanem az enyémnek is. Ez egyrészt nagyon jó, másrészt rossz. Azzal a legnehezebb megbarátkoznom, hogy a szeretett válogatott történetet le kell zárni, de ilyen az élet, így ezt el kell fogadnunk. Az sem mellékes, hogy győzelemmel sikerült búcsúznom, úgyhogy azon a napon és héten minden magáért beszélt. Azért mindig hálás leszek, hogy egy vasárnapi estén ennyien időt szakítottak arra, hogy megtiszteljenek a jelenlétükkel.
Szerinted vannak olyan karakterek a jelenlegi keretben, akik akkora tekintéllyel bírnak, mint régebben Király, Juhász, Gera, Dárdai vagy te?
– Nehéz erre válaszolni, hiszen a válogatott mindig más, a szív sokkal nagyobb teret kap egy-egy mérkőzésen, mint a klubcsapatodban. Mondhatom egy picit fiatalnak ezt a társaságot, attól függetlenül, hogy régóta együtt van a brigád. Azért is volt egyszerű a beilleszkedésem erre az egy hétre, mert igaz, nem mindenkivel játszottam együtt, de annyira egy húron pendülnek, hogy senki nem érzi magát újoncnak vagy túl idősnek. Nyilván Szoboszlainak immár csapatkapitányként elő kell lépnie, de Gulának, Langinak vagy Fityónak is nagyobb szerepet kell majd vállalniuk innentől kezdve. Lesz ideje még Marco Rossinak kialakítania azt a láncot, ami a nehezebb szitukban és a jó időszakokban is összefogja a válogatottat.
Melyik szövetségi kapitány volt rád a legnagyobb hatással és miért?
– Mindenkit meg tudok említeni, hiszen évtizedekig számítottak rám. Itt Debrecenben Szrdjan is nagy hatással van jelenleg a játékomra. Úgy gondolom, hogy minden edző és szövetségi kapitány alatt tudtam fejlődni, s azt szoktam mondani: addig jó, amíg nem tudok olyat említeni, akitől nem tudnék tanulni. Hála Istennek ez annak is tudható be, hogy mindig jó együttesekben szerepeltem, és nyilván az ilyen csapatoknál nagyszerű szakemberek dolgoznak. A válogatottnál jó néhány nemzetiségű edzővel tréningeztem, egyértelmű, hogy Várhidi Pétert sosem fogom elfelejteni, mert ő hívott be elsőként. Említhetném azonban Erwin Koemant, Egervári Sándort, Pintér Attilát, Dárdai Palit, Bernd Storckot és Marco Rossit is. Véleményem szerint fontos kiemelnem mindenkit, hiszen ők voltak a válogatott edzőim, s ők is egy országot képviseltek.
Szerinted a következő 2024-es Európa-bajnokságra egyenes ágon ki fog jutni a csapat? Hogy látod a csoportellenfeleket?
– Óriási a sansz. Azonban helyén kell kezelni ezt a szituációt, és így kell beleállni a mérkőzésekbe. Nem Franciaország vagy Németország az ellenfél, hiszen az elmúlt két esztendőben ilyen kaliberű meccseken szerepeltünk, melyeken mindenki el volt ájulva a srácok teljesítményétől. Most egy másik feladat vár a fiúkra, hiszen a szerbeket kivéve nem topcsapatokkal mérkőzünk meg. Úgy gondolom, hogy ezek lesznek a sorsdöntő találkozók. A csapat életében nagy arculatváltás következhet, amennyiben ezeket a léceket képesek leszünk megugrani, akkor kijelenthető, hogy rengeteget lépett előre a magyar futball. Tanulva az albánok elleni meccsekből, remélhetőleg más mentalitással fognak pályára lépni a fiúk, és ezeket is élet-halál összecsapásoknak fogják majd fel, ahogy az elmúlt években.”
