nb1.hu

Rengeteg gratulációt kapott.

Lőw Zsolt, a Bajnokok Ligája vasárnap esti, lisszaboni döntőjét elveszítő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának másodedzője azt mondta, vegyes érzések kavarognak benne a finálé után, amelyet 1-0-ra nyert meg a Bayern München.

"Nagyon közel álltunk ahhoz, hogy még nagyobb történelmet írjunk, még nagyobb sikert érjünk el, de a döntőben nem sikerült a Bayern Münchenen felülkerekedni. Így egy-két nap távlatából azt tudom mondani, hogy nagyon vegyes érzések kavarognak az emberben" – nyilatkozott kedden az M1 aktuális csatornának a magyar szakember, aki a német vezetőedző, Thomas Tuchel elsőszámú segítője a francia klubnál. "Egy ilyen viszontagságos időszakkal a hátunk mögött borzasztóan nehéz volt felkészülni, így már az is csoda, hogy egyáltalán a döntőig eljuthattunk. Ugyanakkor ha már ott voltunk a fináléban, akkor nagyon szerettük volna megnyerni azt."
    
Lőw szerint nagyon közel álltak a győzelemhez.
    
"A mérkőzés előtt abszolút a Bayern volt a favorit, egyszerűen azért, mert nemcsak veretlenül érkezett a döntőbe, hanem minden mérkőzését megnyerte. Szenzációsan erős, nagyon-nagyon jó kerettel érkezett a találkozóra. Mi pedig három és fél hónapos szünet után, kiscsoportos edzésekből nagycsoportos edzésekbe váltva, onnan két-három edzőmeccsen keresztül jutottunk el oda, hogy otthon kupadöntőket játszottunk, utána pedig már utaztunk is Portugáliába. Ennek tükrében egy csoda, amit elértünk, óriási teljesítmény, amire nagyon-nagyon büszkék vagyunk. Az idén sikerült négy trófeát begyűjtenünk és a BL döntőjében szerepelnünk, ugyanakkor ez egy elszalasztott lehetőség is. Az ember nem tudhatja, hogy mikor ülhet újra Bajnokok Ligája-döntőben a kispadon" – fogalmazott a tréner.
    
A történteket érzelmi oldalról megközelítve Lőw Zsolt elárulta: elképesztően nagy élmény és megtiszteltetés számára, hogy idáig eljuthatott az edzői pályafutásában, ráadásul ilyen fiatalon, 41 évesen.
    

 

"Büszke vagyok erre, de amire talán még jobban, hogy rengeteg gratulációt és jókívánságot kaptam Magyarországról. Hálás vagyok a magyar embereknek, mert úgy éreztem, hogy minden pillanatban velem-velünk vannak, és szurkolnak azért, hogy az a magyar gyerek Újpestről minél tovább jusson. Óriási köszönet nekik, és remélem, nem okoztunk csalódást" – mondta a PSG másodedzője.
    

 

Arra a kérdésre, hogy szerinte mi döntött vasárnap este, a szakember a következőt válaszolta:
    
"A legnagyobb különbségek a felkészülésben keresendők. A bajorok bajnoki ritmusból, szenzációs formában érkeztek erre a tornára, mi pedig borzasztó körülmények közül és kesze-kusza felkészülés után. A másik, hogy sérülések is nehezítették a dolgunkat, például Kylian Mbappé az egyik kupadöntőn komoly sérülést szenvedett, már az egy csoda volt, hogy egyáltalán szerepelhetett a döntőben, de nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amire igazán képes. Ángel Di Maria eltiltott volt az Atalanta ellen, Marco Verrattit pedig épp hogy be tudtuk cserélni, ő ugyancsak sérült volt. Tehát az előjelek sem voltak jók, nem volt meg a ritmus, s talán ennek tudható be, hogy a két legnagyobb sztárunk, Neymar és Mbappé nem tudott betalálni sem az Atalanta, sem a Leipzig ellen, majd a fináléban sem. Ez borzasztóan ritka dolog, hiszen ők szinte minden mérkőzésen szereznek gólt" – elemzett Lőw Zsolt.
    
Emellett kiemelte Manuel Neuernek, a Bayern kapusának teljesítményét a fináléban, szerinte ismét elképesztő formában védett, szinte áthatolhatatlan volt.
    
"Tudtuk, hogy egy gól eldöntheti a mérkőzést, szerettük volna mi szerezni ezt az első találatot, az első félidőben volt is három-négy komoly lehetőségünk. Ha sikerül előnybe kerülnünk, akkor szerintem másként alakult volna. A bekapott gól aztán eldöntötte a találkozót, bár utána is voltak lehetőségeink, de pontatlanul játszottunk és a nagy akarásnak rengeteg labdavesztés volt az eredménye. Így az utolsó harminc percet már nem tudtuk annyira kontrollálni, amennyire szerettük volna" – tette hozzá.
    
Elárulta azt is, ahogy meneteltek előre, otthonról, Franciaországból azt a visszajelzést kapták, hogy a szurkolók elégedettek a csapattal, azzal a folyamattal, amely lezajlott az együttesen belül az elmúlt két évben. Látják azt, hogy a játékosok együtt küzdenek a sikerekért, nem az egyéni ambíciójukat akarják megvalósítani, nem csak a pénzért jöttek Párizsba "focizgatni", amiért korábban sok kritika érte a PSG-t.
    
"Az Atalanta és a Lipcse ellen is csapatként jutottunk tovább, a csapat teljesítménye volt a döntő, sok pozitív visszajelzést kaptunk. A drukkerek nagyon szerették volna, nagyon vágytak arra, hogy BL-győztes legyen a Paris Saint-Germain, hiszen nagyon hosszú idő óta várnak erre, de így is büszkék ránk" – mondta.
    
A jövőről szólva Lőw Zsolt kijelentette: elengedhetetlen, hogy megerősítsék a keretet, hogy hogyan, arról a klub dönt majd az elkövetkezendő hetekben.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kemény meccsre számít az Érd vezetőedzője.

Az NB II-höz hasonlóan a harmadosztályban is hétközi fordulót rendeznek. Keleten a DVSC II-Cegléd meccsel kezdődik a program. A Loki az előző két meccsét megnyerte, így jó hangulatban várhatja a találkozót. A hétvégén a Tiszakécske elleni csúcsrangadót behúzó Jászberény a BSE ellen stabilizálhatja az első helyét.
 
"Ennek a győzelemnek azonban akkor lesz igazán értéke, ha szerdán legyőzzük idehaza a Balassagyarmatot" – mutatott rá Szőllősi Ferenc, a Jászberény csapatkapitánya.
 
A Tiszakécske majd a DVTK II otthonában próbálhat javítani, a harmadik pozíciót birtokló Eger pedig a Sajóbábonyhoz utazik. 
 
A Keleti csoport programja:
 
15.00: DVSC II–Cegléd
17.30: Sajóbábony–Eger
17.30: Tiszaújváros–Kisvárda II
17.30: DVTK II–Tiszakécske
17.30: Jászberény–Balassagyarmat
17.30: Gyöngyös–Tiszafüred
17.30: Füzesgyarmat–Salgótarján
17.30: Hatvan–Mezőkövesd II
17.30: Tállya–BVSC
17.30: Putnok–Sényő
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
 
A Közép csoportban a kiválóan rajtoló Ferencváros II az FC Dabas otthonában folytathatja a menetelését. Nem lesz könnyű dolguk Máté Csaba tanítványainak, hiszen a rivális most a képzeletbeli dobogó legalsó fokán áll. 
 
"Nincs sok időnk örülni, hisz szerdán már egy nagyon komoly rangadónak nézünk elébe. A Ferencvárosi TC második csapata látogat el hozzánk. Szeretnénk jól teljesíteni és bízom benne, hogy a szurkolóink is látják a törekvéseinket, látják azt, hogy a csapat küzd, hajt és dolgozik a sikerért, úgyhogy remélem a hétközi forduló ellenére is minél többen látogatnak majd ki és buzdítják a csapatot" – mondta Szabó István, a Dabas mestere.
 
Az újpestiek a Majosnál vizitálnak, a hibátlan mutatóval rendelkező Iváncsa a Dabas-Gyónt fogadja, míg a Kecskemét a Hódmezővásárhellyel csap össze.
 
A Közép csoport programja:
 
17.30: Vác–Szekszárd
17.30: Honvéd II–ESMTK
17.30: Iváncsa–Dabas-Gyón
17.30: Rákosmente–Körösladány
17.30: Szegedi VSE–Taksony
17.30: Dunaújváros–Kozármisleny
17.30: FC Dabas–FTC II
17.30: Hódmezővásárhely–Kecskemét
17.30: Monor–Paks II
17.30: Majos–Újpest II
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
 
Nyugaton az éllovas III. Kerületi TVE következő vetélytársa a Gárdony lesz. Kemenes Szabolcs fiainak figyelniük kell majd Balogh Ádám Márkra, aki eddig öt találatot szerzett a bajnokságban. 
 
Az Érd rangadót vív a Nagykanizsával. Az érdi vezetőedző nehéz mérkőzésre készül.
 
"Nagykanizsán mindig nagyon nehéz mérkőzéseket vívunk, ez most sem lesz másképp egyik csapatnak sem. Láttuk a hétvégi mérkőzésüket, aminek az első részére rányomta bélyegét, hogy a kanizsaiak úgy estek be a meccsre. A második félidőben már egy másik Kanizsa volt a pályán, így arra készülünk, amit akkor láttunk. Az az elsődleges, hogy legyen meg az a masszivitás, ami ránk jellemző az elmúlt időszakban, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy labdaszerzés után legyen jó az első passz, ha az jó lesz, akkor veszélyes támadásokat vezethetünk és fogunk gólt rúgni" – hangsúlyozta Limperger Zsolt. 
 
A Pápa-Puskás Akadémia meccset elhalasztották, a részletekről itt olvashatnak
 
A Nyugati csoport programja:
 
16.30: Ménfőcsanak–Balatonfüred
17.30: Sopron–Tatabánya
17.30: Lipót–Nagyatád
17.30: THSE-Szabadkikötő–Veszprém
17.30: Nagykanizsa–Érd
17.30: III. Kerületi TVE–Gárdony
17.30: Fehérvár II–Komárom
17.30: Mosonmagyaróvár–ZTE II
18.30: Bicske–BKV Előre
Pápa–Puskás Akadémia II – elhalasztva
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bizakodva várják a BL-selejtezőt.

A Ferencváros két korábbi játékosa, Lisztes Krisztián és Rósa Dénes, illetve a – DIGI Sport híradójának szintén nyilatkozó – korábbi Fradi-edző Thomas Doll is úgy érzi, hogy a svéd Djurgardens 2-0-s legyőzése után a zöld-fehér csapatnak igenis van esélye a BL-selejtezős továbbjutás kivívására a Celtic otthonában. Részben azért is, mert a párharc egy meccsen dől el, ráadásul nem kell tartani a fanatikus skót drukkerektől sem.

 

 

"Szeretném, ha gól nélkül le tudnák hozni a mérkőzést, úgy érzem, hogy döntetlen és hosszabbítás lesz, és természetesen abban bízok, hogy a Ferencváros jut tovább” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Rósa Dénes, aki a Hibernians légiósaként 2009-ben a saját bőrén megtapasztalta, milyen a Celtic Parkban kifutni a gyepre.

 

„Amikor a skót Premier League-be igazoltam, az első mérkőzésem a Celtic Parkban volt, hatalmas nagy élmény volt. Mindenki be van tojva a stadionban, 2005-ben 58 ezer felett volt az átlagnézőszám. Ilyen szempontból szerencséje van a Ferencvárosnak, hogy most ez a támogatása nincs meg a Celticnek” – fogalmazott a 10-szeres válogatott Rósa.

„Az egyik legjobb barátom, Andreas Thom három évig a Celticben játszott, amely abban az időben nagyon-nagyon erős volt, sokat mesélt a csapatról. A skótok óriási harcosok, nagyon jó a mentalitásuk, ezért nehéz mérkőzés vár a Fradira. Ami előny, hogy már egy ideje együtt játszanak a magyar csapat játékosai, volt pár meccsük a bajnokságban, nem egy új csapatról van szó. Megvan az esélyük, hogy nyerjenek Glasgow-ban” – szögezte le a korábbi FTC-vezetőedző Thomas Doll.

Az egykori ferencvárosi kiválóság, Lisztes Krisztián külön kiemelte, hogy kiktől vár sokat a mérkőzésen, és megnevezte a személyes kedvenceit is. "Nekem nagyon tetszik Tokmac játéka, hihetetlenül gyors és dinamikus, nagyon fontos gólokat lő. Én Isaeltől várom még megint, hogy picit visszajön a dinamikája, és picit több kreativitást tud majd a csapat játékához hozzátenni. Nagyon szeretem Varga Roli játékát, de Sigér Dávidét is, aki nem feltétlenül egy 10-es játékos, de hihetetlen alázat és győzni akarás van benne. De Dibusz Dénes is nagyon sokat tett az előző évben ahhoz, hogy a Fradi bajnok lett, és ilyen jól szerepelt nemzetközi porondon. Lovrencsics Gergőnek is egyértelműen példaértékű a hozzáállása és az akarata, amit mérkőzésről mérkőzésre hoz. Kíváncsi vagyok az újakra, hogy hogy állják majd meg a helyüket, de az előző év igazolásait is nézve, azt gondolom, hogy nagyon-nagyon nem sikerült mellé lőni eddig.”

A Celticnek korábban két bajnokiját is elhalasztották, mivel Boli Bolingoli egy titkos spanyolországi kiruccanással megszegte a koronavírus-vírus szabályokat. Ő nem lesz ott a csapatban, a Premier League-csapatok által csábított gólkirály, Odsonne Edouard viszont még biztosan a Celticet erősíti szerda este. Rósa Dénes a lehetséges nyerő taktikáról is beszélt. "Nagyon-nagyon szűken kell védekezni, a nehézség az lesz, hogy megtartja-e ezt a 4-2-3-1-es felállást Rebrov mester. A fenti szélső támadóknak mélyen vissza kell majd jönniük védekezni, viszont védekezésből támadásba villámgyorsan tud gyors emberekkel reagálni labdaszerzés után a Ferencváros. Gondolom, ez lehet az esélye a skót csapat ellen.”

Lisztes szintén optimista. „A Fradi nagyon jól felkészült, tudta folytatni azt a munkát, amit az előző évben elkezdtek Rebrovnál, azt látom, hogy nagyon meg van szerkesztve a taktika, mind a védekezés, mind a támadás, mind az átmenetek. Mindenki tudja, mi a feladata, elég hosszú a kispad, látszik, hogy azért lehet pihentetni a játékosokat, hogy ha egy-két sérülés közbejön, az sem változtatja meg a csapat stílusát, a játékát. Erre lehet építeni, és bízom benne, hogy azzal a pici szerencsefaktorral, ami mellénk fog állni, meglepetést tudunk okozni.”

A selejtezőt szerda este 20.45-től rendezik a glasgow-i Celtic Parkban, és a győztesnek még két kört kell mennie a BL-főtábláért.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tiszta vizet öntött a pohárba.

A Salzburg együttese kedden edzőmeccset játszott a Liverpoollal, a találkozó 2-2-es döntetlennel zárult. Az összecsapás után sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Szoboszlai Dominik is részt vett.

A magyar válogatott futballista a jövőjével kapcsolatban elmondta, a 2020/2021-es szezont is az osztrák csapatban kezdi meg. Szoboszlai a maradásával kapcsolatban elárulta, a családjával és a menedzserével is sokat beszélgetett a témáról. Arra is rávilágított, hogy a Salzburggal ismét átélheti a BL-kalandot.

Szoboszlait több topcsapattal is összeboronálták az utóbbi hetekben. Az egyik legkitartóbb kérője az AC Milan volt, ám miután a milánóiak nem jutottak dűlőre Ralf Ragnickkal, ezt követően a 19 éves játékos szerződtetése is lekerült a napirendről.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

1+1 éves szerződést kötött.

Az OTP Bank Liga kétszeres gólkirálya, Davide Lanzafame a Budapest Honvédtól a török Adana Demirspor labdarúgócsapatához igazolt.

A másodosztályban szereplő klub Twitter-oldalán egy fotóval illusztrált bejegyzésben kedden jelentette be, hogy egy plusz egy évre írt alá az olasz csatár.
    
Lanzafame az olasz élvonalban öt együttesben is játszott, majd először 2013-ban futballozott a Budapest Honvédban, ahova 2016-ban visszatért és bajnoki címre vezette a kispestieket. A 33 éves játékos 2018-ban egy idényre a Ferencvároshoz igazolt, amellyel szintén bajnoki aranyérmet nyert, majd másodszor is visszatért a Honvédhoz, amellyel elhódította a Magyar Kupát. Mindkét magyarországi klubjával egyszer-egyszer lett gólkirály.
    
Az Adana Demirspor az elmúlt idényben harmadikként zárt a török másodosztályban, majd a feljutásért rendezett rájátszás döntőjében tizenegyesekkel maradt alul.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bognár György csapata viccelhetné meg a Vasast.

Hétközi fordulóval folytatódik a küzdelem az NB II-ben. A játéknap a Budaörs-Vasas és a Szentlőrinc-Kaposvár meccsel kezdődik. Az angyalföldiek ugyan veretlenek, de öt meccsükből csak kettőt nyertek meg, ami a nyári erősítéseket ismerve nem olyan kezdés, amit a szurkolók reméltek. Az újonc Szentlőrinc a legutóbbi két meccsét simán veszítette el, a Rákóczi ellen adódik lehetőség a javításra.
 
A Loki vasárnap Gyirmóton maradt alul. Kondás Elemér tanítványai a rajtnál beragadó Szegedet fogadják. A hajdúsági csapat mestere elmondta, bosszús volt az 1-0-s vereség miatt.
 
"Bosszús vagyok a gyirmóti meccs miatt, mert azt érzem, nem tettünk meg mindent a győzelem érdekében. Azt gondolom, egy ilyen rangadóra sokkal több erőt kell mozgósítani, főleg idegenben. Mivel ez nem volt meg, sajnos nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, amennyiből betalálhattunk volna. A mi kapu elé bejátszott labdáink, akár a szögletek, akár a szabadrúgások célt tévesztettek, míg egy hazai sarokrúgásnál elég volt egy fegyelmezetlenség, amelyből a Gyirmót a vezetést és a három pontot is megszerezte. Eddig nem úgy sikerül a szereplésük, ahogy eltervezték, de ettől függetlenül jó nevekből áll a keretük. Mint ahogy egy csapatot sem becsülünk le, természetesen a Szegeddel sincs ez másként. Ki kell javítanunk a hétvégén elkövetett hibákat, hisz ez kötelező ahhoz, hogy győztesen vívjuk meg a következő összecsapást" – idézi Kondás Elemért a dvsc.hu.
 
Az Ajka eddig menetel a mostani szezonban. Kis Károly gárdájára a Haladás stadionjában valószínűleg kemény meccs vár, hiszen a szombathelyiek az előző körben a Vasast tréfálták meg.
 
"A Szombathelyi Haladás rendezte a sorait a bajnokság indulására. Jó játékosállománnyal rendelkeznek, és hazai pályán biztos vagyok benne, hogy a győzelemre fognak törekedni. Ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni, és folytatni tudjuk az eddigi szereplésünket, a maximumra lesz szükségünk!" – mutatott rá Kis Károly az Ajka hivatalos weboldalának.
 
Győrben két csalódott csapat találkozik: az ETO még nyeretlen, míg a Szpari az előző kanyarban a DEAC-tól szenvedett váratlan vereséget. A Rába-partiaknál edzőváltás történt hétfőn: Király Józsefnek kellene kirángatnia a gödörből a csapatot, a tréner munkáját Igor Nicsenko és Stark Péter segíti.
 
"Két meccsre kaptunk megbízást, és az idő rövidsége miatt főként mentalitásban szeretnénk segíteni a csapaton, szeretnénk feltüzelni a játékosokat és bízunk benne, hogy jól fogunk kijönni az elkövetkezendő néhány napból" – hangsúlyozta Nicsenko.
 
A 6. forduló programja:
 
17.30: Budaörs–Vasas FC, Tatabánya
17.30: Szentlőrinc–Kaposvári Rákóczi FC, Kozármisleny 
18.00: Debreceni VSC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (Tv: M4 Sport)
19.00: Szolnoki MÁV FC–DEAC
19.00: BFC Siófok–Gyirmót FC Győr 
19.00: Szombathelyi Haladás–FC Ajka 
19.00: Aqvital FC Csákvár–Pécsi MFC
19.00: Békéscsaba 1912 Előre–Soroksár SC 
19.00: Kazincbarcika SC–Dorogi FC
19.00: WKW ETO FC Győr–Nyíregyháza Spartacus FC 
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eldőlt, ki közvetíti a Celtic-Fradit.

Az MTVA nb1.hu-nak küldött közleménye:

Zöld-fehér csapatok BL-derbije szerdán élőben az M4 Sporton

A Celtic ellen folytatja szerdán a Bajnokok Ligájában a Ferencváros, csütörtöktől pedig elkezdi nemzetközi szereplését a MOL Fehérvár, a Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd az Európa-ligában. A találkozókat a közmédia szerdán és csütörtökön élőben közvetíti.

A Ferencváros második selejtezőmérkőzését játssza szerdán este a skót Celtic ellen, miután az első körben 2–0-ra legyőzte a svéd bajnokot. Szerhij Rebrov, a magyar csapat vezetőedzője az M4 Sportnak adott interjújában elmondta véleményét az idei sorozat lebonyolításáról: „Nem tudom, előny-e, hogy csak egy mérkőzésből áll ez a párharc. Ami biztos, hogy így még nagyobb koncentrációt és fegyelmet igényel a játékosoktól, hiszen nincsen lehetőség a javításra, azonnal jön a következő selejtezőkör. Ez nyilván nehézség, nagyobb nyomás a játékosoknak, ugyanakkor ezzel mindkét csapatnak meg kell küzdenie” – mondta a közszolgálati sportcsatornának a vezetőedző. Az M4 Sport 20.15-től felvezető műsorral kezdi a mérkőzés közvetítését, a kommentátor Hajdú B. István lesz.

Csütörtökön három magyar érdekeltségű nemzetközi találkozót is rendeznek, valamennyit élőben közvetíti a közmédia. A MOL Fehérvár, a Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia küzdelmei az M4 Sport és a Duna World műsorán láthatók.

AUGUSZTUS 26., SZERDA

20.15. CELTIC–FERENCVÁROSI TC (M4 Sport)

AUGUSZTUS 27. CSÜTÖRTÖK

18.15 MOL FEHÉRVÁR FC–BOHEMIAN FC Európa-liga selejtezőmérkőzés (M4 Sport)
18.55 HAMMARBY IF–PUSKÁS AKADÉMIA Európa-liga selejtezőmérkőzés (Duna World)
20.30 BUDAPEST HONVÉD–INTER TURKU Európa-liga selejtezőmérkőzés (M4 Sport)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) augusztus 25-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

Zsóri Dániel (Budafoki MTE) 4 és Ristevski Kire (Újpest FC) 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Utánpótlás-válogatott futballistával állapodtak meg.

A Szeged közleménye:
 
"Ásványi Balázs, (19) az  U17-es, az U18-as és az U19-es válogatott kapusaként összesen ötvenkétszer pályára lépő hàlóőr ma három éves szerződést kötött klubunkkal. Balázs a Nyíregyházi Spartacustól igazolt a Szeged- Csanád Grosics Akadémiához. Korábban a Puskás Akadémiában, a Komarnoban és Gyirmóton is szerepelt. 
 
Ásványi Balázs: " Egy kapus szàmára különösen nagy dolog egy olyan klubban szerepelni, ami Grosics Gyula nevét viseli. Mindent megteszek, hogy mèltó legyek a mez viselésére. Komoly terveim vannak a Szegeddel és remèlem, hogy az én fejlődésem is hozzájárul a cèlok eléréséhez."
 
A szegediek hétfőn Szilvási Péterrel állapodtak meg:
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szeptember 24-én lesz a meccs.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében nézők előtt rendezik meg szeptember 24-én az Európai Szuperkupáért kiírt összecsapást a Puskás Arénában.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának keddi beszámolója szerint a nézőtéri kapacitás harminc százalékát használhatják ki a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-ligában diadalmaskodó Sevilla budapesti összecsapásán.
    
Az MLSZ közleménye szerint az európai szövetség ezen a találkozón vizsgálja meg, hogy milyen hatása van annak, ha korlátozott számban, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett szurkolók is megtekinthetik a nemzetközi találkozókat. Az UEFA megerősítette: ettől eltérő döntésig minden más nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg.
    

 

"Bízunk benne, hogy a budapesti Szuperkupa-döntő lesz az első lépés ahhoz, hogy a nemzetközi mérkőzéseket ismét szurkolók előtt rendezhessük meg. Szorosan együttműködve dolgozunk a magyar szövetséggel és a magyar kormánnyal azon, hogy biztosíthassuk a résztvevők és a szurkolók egészségének megóvásához szükséges intézkedéseket" – fogalmazott az európai szövetség közleményében Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.
    

 

A magyar szurkolók jegyvásárlási lehetőségeiről az UEFA hamarosan tájékoztatja a magyar szövetséget.
    
A Puskás Aréna befogadó képessége 67 ezer néző.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nincs okuk panaszkodni.

Az NB II ötödik fordulójában megszakadt a DVSC veretlenségi szériája. Kondás Elemér csapata a Gyirmót otthonában 1-0-s vereséget szenvedett. A mérkőzésről Dombi Tibor nyilatkozott a haon.hu-nak. A Loki legendája úgy véli, egy klasszikus irányító még kellene a hajdúsági alakulatnak.
 
"Minden csapat otthon lelkesebb, ez ránk is igaz. Hazai környezetben mindig feltüzeltebben játszanak az alakulatok, de ez nem lehet mentség arra, miért nem tudunk ilyen találkozókon kellő lendülettel futballozni. Sajnos nincsen egy klasszikus tízes irányítónk, bár ettől függetlenül sem szabadna leblokkolnunk egy bekapott góltól. A Gyirmót ellen is ívelgettünk, próbáltuk betuszkolni a labdákat a tizenhatoson belülre, az ellenfél azonban könnyedén kivagdosta ezeket, ahelyett, hogy a szélen bontottuk volna meg a védelmüket, és laposan juttattuk volna be a labdákat. Többnyire idegenben jön ki ez az irányító-mizéria, a hazai győzelmek során senki sem hiányolta a tízest a pályáról. Tegyük hozzá, egyértelműen kijelenthető, hogy így is az egyik legjobb keret a miénk, panaszra tehát nem lehet okunk" – nyilatkozta a cívisvárosi csapat másodedzője.
 
A feljutásra vágyó DVSC szerdán a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát látja vendégül.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A klubok kedvezményt kapnak.

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel a kluboknak nem lesz kötelező elengedniük a játékosokat a szeptember elején esedékes válogatott mérkőzésekre – közölte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).

 

 

A FIFA úgy döntött, meghagyja az egyesületeknek a jogot arra, hogy szabadon döntsenek a futballisták elengedéséről, ha azoknak olyan európai országokba kellene utazniuk a válogatott találkozóra, ahol beutazási korlátozás van érvényben a pandémia miatt, vagy a visszaút után kötelező legalább ötnapos karantén.
    

 

A válogatott csapatok a Nemzetek Ligájában játszanak szeptember 3. és 8. között, de a legtöbb európai topligában a szeptember 12-13-i hétvégén már bajnoki meccseket rendeznek, így lehetetlen lenne betartani a legalább ötnapos karanténba vonulást.    
    
A FIFA múlt szerdán közölte, hogy a pandémia miatt elhalasztja az augusztus 31. és szeptember 8. közötti időszakra tervezett, Európán kívüli válogatott találkozókat, melyeket jövőre, január 24. és február 1. között pótolnak.
    
Az európai szövetség (UEFA) arra kérte a nemzeti sportági szövetségeket, az egyes országok kormányaival egyeztetve vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy miként mentesülhetnek a labdarúgók a kötelezően előírt házi karantén teljesítése alól.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szerdán a Celtic otthonában lép pályára a magyar bajnokcsapat.

A Ferencváros futballistái elindultak Skóciába, a zöld-fehér klub tájékoztatása szerint Szerhij Rebrov tanítványainak a gépe 14 óra környékén fog landolni. A Fradi szerdán a Celtic otthonában vizitál a BL-selejtező második fordulójában. Ezen a meccsen sem lehetnek nézők. 

Sigér Dávidra ismét számít Marco Rossi a magyar válogatottban. A középpályás elmondta, nagy motivációt jelent számára a meghívó. Sigér úgy véli, a szerdai találkozón az lesz a legfontosabb, hogy betartsák Rebrov utasításait.

"Nagy motiváció, hogy tegnap a magyar válogatott keretébe is behívtak, be akarom bizonyítani, hogy a Fradiban és a nemzeti csapatban is helyem van. Az előző szezonban is remek érzés volt, amikor más nemzetek bajnokai ellen léphettünk pályára, és most is nagyon várjuk már a skót bajnok elleni összecsapást. Az lesz a legfontosabb, hogy fegyelmezetten hajtsuk végre azokat az utasításokat, amiket Sergei Rebrovtól kapunk" – mondta a futballista a fradi.hu-nak.

A Celtic-FTC meccs szerdán 20.45-kor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A Puskás Akadémia közleménye:
 
"Szeptember 23-án lesz NB III-as csapatunk Pápai Perutz FC elleni idegenbeli bajnokija.
 
Együttesünk eredetileg szerdán 17 óra 30 perckor játszott volna a Pápával a Perutz Stadionban az NB III Nyugati csoport 6. fordulójában. A mérkőzés új időpontja szeptember 23. (szerda) 18 óra lesz."
 
A felcsútiak a 10. helyen állnak a táblázaton, öt meccs alatt hét pontot gyűjtöttek. A Pápa a kilenc pontjának köszönhetően a hetedik pozíciót birtokolja.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Máté Csaba tetszetős futballt látott.

A Ferencváros második csapata a hétvégén a Monort fogadta az NB III Közép csoportjában. A zöld-fehérek a 4-0-s győzelmüknek köszönhetően megőrizték a veretlenségüket. A gólgyártást Ammar Ramadan nyitotta, aki egy tizenegyest értékesített az első félidő végén. A második játékrészben Ramadan még kétszer vette be a monoriak kapuját, mellette Csonka is beköszönt.
 

Máté Csaba úgy véli, a második góllal tudták megtörni a monoriakat. 
 
„Már az első percektől kezdve fölényben futballoztunk. Beszorítottuk az ellenfelet a kapuja elé, sok lehetőséget dolgoztunk ki, megvoltak a helyzeteink és a szünet előtt egy szép akció végén büntetőt kaptunk, amelyet Ammar Ramadan higgadtan értékesített. A Monor kontratámadásokra rendezkedett be, többnyire pontrúgásokból adódtak helyzetei. A második játékrész elején szerzett második gólunk megtörte az ellenfelet, mi viszont felpörögtünk és tetszettős, eredményes futballal magabiztos győzelmet arattunk” – nyilatkozta az edző. 
 
Az FTC öt forduló alatt 13 pontot szerzett, ezzel jelenleg a második helyen áll a táblázaton. 
 
FTC II–MONOR 4-0 (1-0)
FTC II: Szécsi – Orosz M., Molnár T. (Arday D., 78.), Könczey, Csontos – Csonka, Leandro, Mazzonetto A. (Szabó R., 75.), Katona B. (Vogyicska, 67.) – Pócsik, Ramadan. Vezetőedző: Máté Csaba.
Gólok: Ramadan (45., 53., 88.), Csonka (77.)
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Oláh Lóránt rossz reakcióról is beszélt.

Jól kezdett az újonc Budafok az NB I-ben: Csizmadia Csaba együttese az első fordulóban a Kisvárdát győzte le, míg vasárnap az Újpest otthonában játszott 1-1-es döntetlent. A remiből góllal vette ki a részét a Puskás-díjas Zsóri Dániel, de öröme mégsem lehet felhőtlen, hiszen a hajrában kiállította őt a játékvezető.

Oláh Lóránt, a budafokiak sportigazgatója a klub hivatalos weboldalának nyilatkozott az esetről.

"Mivel azt az utat választottuk, hogy 6-7 fiatal játékossal is dolgozunk, tisztában vagyunk azzal, hogy ők kevésbé kiegyensúlyozottak, mint a nagyobb rutinnal rendelkező társaik. Az érzelmeiket nem mindig tudják megfelelően kordában tartani. Ezzel nem mondok újat, ugyanakkor itt van Szabó Máté példája. Máté a tavaly szezon elején remekül teljesített. Később egy hosszabb hullámvölgybe került, Újpesten viszont bizonyította, hogy olyan pozitív tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekre mi nagyon is számítunk. Ő így tanul és fejlődik. Zsóri Dániel rosszul reagált az újpesti játékos provokációjára, de biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben másképp cselekszik majd hasonló helyetben. Ez most egy drága lecke számára" – fogalmazott Oláh Lóránt.

A Budafok vasárnap a MOL Fehérvár csapatát fogadja.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bejött a csapattársak jóslata.

A magyar válogatott a következő hónapban megkezdi a szereplését a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi együttese szeptember harmadikán Törökországban vendégeskedik, majd három nappal később Oroszországot látja vendégül. A szövetségi kapitány hétfőn hirdette ki a keretét, amelybe négy újonc is bekerült. Az egyik "első bálozó" Schäfer András, aki a Dunaszerdahely csapatát erősíti.

A 21 éves labdarúgó a DAC weboldalának elmondta, hogy a csapattársai már megjósolták a meghívót.

"A csapattársak mondogatták, hogy ha sorozatosan jó teljesítményt nyújtok, akkor előbb-utóbb be fog hívni a kapitány. Azt azért nem gondoltam volna, hogy ez ilyen rövid időn belül történik meg. Nagyon boldog vagyok és egyben büszke is, és nagyon várom már az összetartást. A csapatnak is meg szeretném köszönni, mert ha nem teljesítettünk volna ilyen jól, akkor valószínűleg nem figyel fel rám a mester" – nyilatkozta Schäfer.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szeptemberben már tétmeccsek várnak a Lipcsére.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató, Bajnokok Ligája-elődöntős RB Leipzig felkészülési találkozó nélkül vág neki a német labdarúgó-bajnokság következő idényének.

Az RBLive hírportál szerint az együttes – amely a négy között a Paris Saint-Germaintől szenvedett 3-0-s vereséget – a keddi kötelező koronavírustesztek elvégzése után szerdán kezdi az edzésmunkát. A szeptember első heteiben esedékes Nemzetek Ligája-találkozók a klub több játékosát is érintik, köztük Gulácsit és Orbánt is, addig csak szűk kerettel folytatódik a gyakorlás a Lipcsében.
    
Szeptember 12-én az együttes az 1. FC Nürnberg ellen lép pályára a Német Kupában, a Bundesliga küzdelmei pedig a tervek szerint szeptember 18-án kezdődnek meg. A Lipcse 20-án, hazai környezetben a Mainz ellen rajtol.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC