Megszólalt a vezetőedző.
Hónap: 2019 március
Fontos rangadójuk lesz.
Nehéz helyzetből várja a folytatást a Balmazújváros, 31 pontjukkal a 16. helyen állnak, mindössze 10-el megelőzve az utolsó Monort. Következő ellenfelük a közvetlenül mögöttük álló, három pont hátrányban készül Siófok lesz, így elmondható, hogy a rövid szünetet követően igazi hatpontos rangadóval nyitnak.
A klub honlapjának a csapat egyik új védője, Király Ákos elmondta, természetesen győzni szeretnének a balatonparti együttes otthonában. Készülni fognak a Siófok csapatából, és reméli az edzésen gyakoroltak visszaköszönnek a mérkőzésen, és ez számukra megfelelő eredményt hoz majd.
Kitért arra is, mi kell ahhoz, hogy a tavaly még NB I-es gárda kiharcolja a jövő évi NB II-es tagságot. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy bárhol is játszanak, nem engedhetik meg, hogy a másik csapat nagyobb erőfeszítések nélkül pontokat vegyen el tőlük.
– Ha már úgy alakul, akkor küzdjenek meg a pontokért, mi nem fogjuk könnyen adni, főleg nem hazai környezetben, ahol a szurkolók is nagy segítséget, és erőt adnak a győzelemhez. Viszont ehhez nekünk is mindent meg kell tenni, ami tőlünk telik. Idegenből pedig ponttal, vagy pontokkal kell hazatérnünk. Nagyon bízom a csapatban és a csapategység erejében – válaszolta Király a kérdésre.
Természetesen a szünetben sem lógatták a lábukat a Balmaz játékosai, az ukrán harmadosztály egyik éllovasával, az FC Minaj-zsal csaptak össze.
Készülnek a forduló rangadójára.
Kétgólos volt a találkozó.
Jól érzi magát Magyarországon.
null
null
Hollandiából érkezett a szerkezet.
Még mindig jó megnézni a szabadrúgást.
Bámulatos találat volt!
Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar U17-es válogatott kedd este felejthetetlen győzelmet aratott Norvégia ellen. A remekül küzdő és jól játszó csapat a 90. percben szerezte meg a nagyon fontos sikert jelentő találatot: az MTK támadója, Zuigeber Ákos varázsolta a kapuba a labdát. A szép és pontos szabadrúgás három pontot jelentett Telkiben!
További részletek a linkre kattintva érhetőek el.
Nagyon fontos találat, nagyon fontos siker.
U17-es Európa-bajnoki selejtező, 7. csoport, 1. forduló:
Magyarország–Norvégia 1–0 (0–0)
Telki, Globall Football Park, 296 néző. V: Haszanov (azeri)
Magyarország: Hegyi K. – Buna, Horváth M., Balogh B., Orosz D. – Kosznovszky (Major S., 61.), Posztobányi (Tóth B., 72.), Kata, László D. (Kalmár B., 61.) – Németh A. (Komáromi, a szünetben), Zuigeber. Szövetségi edző: Preisinger Sándor
Norvégia: Stople – Hermansen, N. Jenssen, Skaret, Tveiten – Oppegard, Aarstad, Mannsverk, Geelmuyden (Tongnoy, 86.) – Melkersen (Haugland, 62.), Halsöy (Tounekti, 55.). Szövetségi edző: Jan Peder Jalland
Gólszerző: Zuigeber (90.)
U17-es válogatottunk megkezdte szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben. Az első játéknapon a norvégok korosztályos csapata volt az ellenfelünk, amelyet tavaly ősszel egy felkészülési tornán sikerült ugyan legyőznünk, másrészt óvatosságra inthetett a skandináv ország utánpótlás-válogatottjainak utóbbi időszakban elért sikere: U20-as válogatottjuk a világbajnokságra készül, U19-es csapatuk pedig kedden délután a németeket, a horvátokat és a magyarokat megelőzve kiharcolta az Eb-részvételt. Preisinger Sándornak több alapemberét is nélkülöznie kell az elitkörben, hiszen Baráth Péter, Bekker Roland és Mester Csaba is fontos szerepet játszott az őszi selejtezőből való továbbjutásban, most azonban egyikük sem lehet a keretben sérülés miatt.
A norvégok elleni összecsapás első negyedórájában labdabirtoklási fölényben játszottunk, de első helyzetünkre a 16. percig kellett várni, ekkor Zuigeber Ákos lövését védte a norvég kapus. A folytatásban kiegyenlítetté vált a találkozó, a norvégok előtt is adódtak komoly lehetőségek, így a félidei döntetlen hűen tükrözte a játék képét. A szünetben Preisinger Sándor cserélt, Komáromi György állt be Németh András helyére.
A második félidőt a norvégok kezdték egy hajszállal jobban, de az első negyedórában nem tudtak veszélyeztetni. A mieinknél Major Sámuel és Kalmár Benedek személyében friss emberek érkeztek, de továbbra is a vendégek voltak aktívabbak támadásban, a 68. percben Hegyi Krisztiánnak egy nagy bravúrt is be kellett mutatnia a kapuban. A hajrához közeledve állandósult és egyre nagyobb lett a norvég mezőnyfölény, hamar elveszítettük a labdákat, ezért többnyire a magyar térfélen zajlott a játék. Az utolsó percekben kijöttünk a szorításból, elvégezhettünk néhány veszélyes szabadrúgást, és az egyik ilyenből, a 90. percben Zuigeber Ákos 24 méterről tanárian tekert a kapu bal oldalába (0-1), és miután a hosszabbításban nem esett gól, ezzel eldöntötte a három pont sorsát.
A csoport másik mérkőzésén Belgium 1-0-ra legyőzte a bosnyákokat, a magyar válogatott pénteki ellenfelét.
Nem éppen a legszebben búcsúzott ugyebár.
Vélhetően sokan emlékeznek még arra – hisz nem volt oly rég, mindössze néhány hónapja, múlt nyáron -, hogy Windecker József viharos körülmények között a görög Levadiakoszhoz igazolt Újpestről. A szegedi születésű középpályásra néhányan rányomták azt a bélyeget, hogy ő az a "hűtlen, aki kétmilliós fizetésre" mondott nemet.
Az igazságról többen többfélét mondtak már, maga az érintett is megszólalt, és talán leszűrhető, hogy Roderick Duchatelet elnöknek is lehetett "némi" köze a dologhoz. Lényeg a lényeg, a mellőzött Windecker távozott, ám a görög kaland nem vált be, így februárban visszatért az NB I-be.
Most a Paks játékosaként egyre jobb állapotba kerül, és bizakodóan várhatja a hétvégi fordulót – ahol történetesen az Újpesttel találkozik Csertői Aurél gárdája. A klub honlapján közzétett interjú alapján plusz érzelmi töltettel várja Windecker a pikáns meccset.
"Nyilván különleges meccs lesz számomra a most szombati, de extra motiváció nincs bennem, hisz’ minden ellenfél ellen maximálisan elhivatott vagyok. Természetesen vannak érzelmi szálak bennem, de profi sportoló vagyok, így ezt erre a 90 percre félreteszem majd" – fogalmazott, majd a céljairól is beszámolt. "Célom nem lehet más, mint az összes hátralévő mérkőzésen kezdőként pályára lépni. Ezek mellett pedig minél több győzelmet szeretnék, mert az a csapatnak is jó" – mondta.
Windecker egyébként nagyon jól érzi magát Pakson – hétvégén kiderül, mennyiben mutatkozik meg ez a pályán volt klubja ellen.
Fontos nap előtt utánpótlásunk.
ELITKÖR, 1. CSOPORT, 3. FORDULÓ (GYIRMÓT)
15.00: Görögország–Anglia
U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. CSOPORT, 3. FORDULÓ (TBILISZI)
Minden lényeges tényezőben jobbak voltunk!
null
null
null
null
Bőven előre terveznek a fehérváriak.
A kapus sem hagyja annyiban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága helybenhagyta az FTC (0-2) elleni bajnokin kiállított Király Gábor három bajnokira szóló eltiltását. A kapus fellebbezett – jelezte a haladas.hu.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága még múlt keddi ülésén három mérkőzésre eltiltotta a 25. fordulóban az FTC–Haladás NB I-es labdarúgó-mérkőzésen kiállított Király Gábort. Mint ismert, a 108-szoros válogatottsági rekorder kapus a hazaiak vezető góljánál lest reklamált, mire Karakó Ferenc játékvezető először sárga lapot adott a játékosnak, majd mivel nem hagyta abba a reklamálást – és a bíró szerint nyomdafestéket nem tűrő szavak hagyták el a száját – kiállította. Nos, a Haladás és Király kérvényezte, hogy a kapust is hallgassa meg a grémium. A háromgatú bizottság ezt kedden meg is tette, ám döntését nem változtatták meg, és helybenhagyta a három mérkőzésre szóló eltiltást.
A rutinos kapus az ítéletet követően jelezte: megfellebezi a döntést. A fellebezésnek nincs halasztó hatálya, így Király a szombati, Puskás elleni mérkőzésen nem védhet.
Esélyünk sem volt.
U19-es Európa-bajnoki selejtező, elitkör:
Magyarország 0-3 Németország (0-1)
gól: John Yeboah (33., 52.), Charles-Jesaja Herrmann (93.)
Magyarország: Ásványi – Kovács K., Ujvárosi, Csóka, Bokros – Nándori (Torvund, 47.), Csonka – Csoboth (Kiss T., 57.), Szendrei, Schön (Timári, 83.) – Bencze. Szövetségi edző: Németh Antal
Németország: Plogmann – Rios Alonso, Mai (Treu, 87.), Bisseck, Luedwig (Bauer, 87.) – Mbom, Osterhage (Becker, 58.) – Yeboah, Kühn (Jastrzembski, 77.), Burkardt – Hottmann (Hermann, 77.). Szövetségi edző: Guido Streichsbier
Férfi U19-es válogatottunk a németek elleni mérkőzéssel fejezte be szereplését a horvátországi Európa-bajnoki elitkör küzdelmeiben.
A magyar válogatott a norvégok ellen egy biztató játékkal elért 0-0-ás döntetlennel kezdte meg szereplését a viadalon, a második játéknapon azonban 2-0-ra alulmaradt a házigazda horvátokkal szemben. Ezzel eldőlt, hogy a mieink már nem nyerhetik meg a csoportot, vagyis nem harcolhatják ki az Eb-szereplést, így a németek elleni mérkőzés ebből a szempontból tét nélküli volt. A játékosok érthetően csalódottan készültek a mérkőzésre, ugyanakkor szerették volna szépen zárni a tornát.
Németh Antal több helyen is változtatott a horvátok elleni mérkőzés kezdőcsapatán. Bekerült a kapuba Ásványi Balázs, visszakerült az együttesbe az eltiltását letöltő Csóka Dániel, Szendrei Norbert duó, valamint kezdett Csoboth Kevin is. A hárompontos németeknek még volt esélyük a továbbjutásra, és ez látszott is a hozzáállásukon, rögtön a meccs elején hatalmas nyomást gyakoroltak a kapunkra. Az első félórában több nagy lehetőséget is kialakítottak, de ezekből még nem született gól, a 34. percben azonban Yeboah révén megszerezték a vezetést (1-0). A németek nem vettek vissza, a folytatásban is veszélyesebbek voltak, a félidő utolsó másodperceiben Ásványi Balázsnak kellett bravúr bemutatnia, hogy meccsben maradjunk.
A fordulás után sem tudtunk változtatni a játék képén, a németek lendületesen támadtak, mi pedig védekezésre kényszerültünk. Az ellenfél sorra dolgozta ki a helyzeteket, második gólját viszont egy magyar szabadrúgást követőn kontrából érte el, egy felszabadítási kísérletük után pattant a labda Yeboah-ról a kapunkba (2-0). A második gól után sem változott sokat a játék képe, ellenfelünk nagy erőkkel támadott, és helyzeteket alakított ki, a mieink kevés veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. A 94. percben Hermann meglőtte a németek harmadik gólját, egyben beállította a 0-3-as végeredményt.
A magyar válogatott egy ponttal a negyedik helyen zárta az elitkört. A csoportgyőzelmet, így az örményországi Eb-n való részvételt a hétpontos norvégok szerezték meg, miután 3-2-re legyőzték a házigazda horvátokat is.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a 31-szeres válogatott.
A vezetőedző mondta el, pontosan mi is.
Az NB II-t vezető ZTE a kéthetes válogatott szünetben is gőzerővel készül a bajnokság utolsó kilenc mérkőzésére. Az edzések közepette múlt szombaton az NB I első helyén álló Ferencvárossal játszottak színvonalas, 2-2-es döntetlenre végződött edzőmeccset, a héten pedig már a vasárnapi, Soroksár elleni bajnoki van a fókuszban. Dobos Barna vezetőedző volt vendég hétfőn este az Egerszeg Rádió Lelátó című sportmagazinjában, ebből idézett a klub honlapja.
"Az, hogy a munka beérni látszik, még csak egy köztes fázis. A célunk az, hogy az álmunkat, azaz a feljutást már ebben az évben elérjük. Ennek érdekében tovább kell harcolnunk, hiszen még bőven vannak hátra meccsek, de a következő fordulókban "álomszinten" akár el is dönthetnénk a feljutás kérdését" – fogalmazott a tréner, majd hozzátette: "Az álmunk az, hogy a következő három fordulóban hibátlanul teljesítsünk, és akkor olyan előnyre tehetünk szert, amit hat fordulóval a vége előtt már nagyon nehéz, szinte lehetetlen behozni. De ezért rengeteget kell dolgozni. A Soroksár elleni mérkőzés is nagyon nehéz lesz, de már van előnyünk, és ha nyerünk, akkor tovább növelhetjük, de legalább megtarthatjuk ezt. Egyértelműen a győzelemért lépünk pályára vasárnap is."
Ezért nem kellett a magyar klubnak bejelentenie.