Spanyol rivális tréfálhatja meg a királyiakat.
Spanyol rivális tréfálhatja meg a királyiakat.
Kellemetlen incidens miatt bűnhődhetnek.
A BL-csoportkör küzdelmei szeptember 18-án kezdődnek, a csoportok beosztását csütörtökön sorsolják ki. A francia bajnokságban bronzérmes Lyon alanyi jogon főtáblás.
Gerard Piqué megmondta a tutit.
A listavezetőt is megtréfálták.
A PMFC a SZEOL csapatától tudott pontot rabolni a hétvégén (0-0). A meccs után Sárai György, a pécsiek mestere értékelte a látottakat. A tréner dicsérte a csapatát, hiszen kihangsúlyozta, hogy van tartásuk a játékosoknak. Hozzátette, a döntetlenre mindenképpen rászolgáltak.
Szépen menetelnek a kék-fehérek.
Komoly döntést hozott a brazil klasszis.
Egy másik újságírói kérdés a pályafutása alakulását firtatta, ezzel kapcsolatban Neymar elmondta, szerződés köti a PSG-hez, így marad a gall csapatnál.
Egy-egy pontnak is örülhettek.
A vezetőedző jóval szerényebb maradt a Vidi elleni visszavágó előtt.
A cseréket külön is kiemelte.
Gólerős futballistára csapott le a magyar bajnok.
Alacsonyabban rangsorolt együttes hazai vereséget követően még sohasem tudott továbbjutni a play off-körben.
Eléggé megalázó csel volt!
Komoly változás jöhet.
Roman Abramovics már 15 éve tulajdonosa a Chelsea FC labdarúgócsapatának, de a jelek szerint elérkezettnek érzi az időt, hogy túladjon rajta.
Abramovics 2003-ban 140 millió fontért vásárolta meg az emblematikus londoni klubot.
Gyengélkedik a portugál!
Corriere delo Sport: Többet látunk a Juventusból, mint Ronaldóból
Corriere della Sera: Ronaldóra várva (Beckett után szabadon)
Gazzetta: A Juventus a maximumon pörög Ronaldo góljai nélkül is
Il Mattino: Juve igen, Ronaldo nem
Spanyol bajnokik is lesznek!
LABDARÚGÁS
Kicsit túlkapták a szombati meccset...
Brutális jelenetek zajlottak a Heves megyei Tarnamérán, egy megyei másodosztályú mérkőzésen – számolt be róla a heol.hu.
Ritkán látható brutalitás helyszíne volt szombaton a tarnamérai pálya. A megyei II. osztály 2. fordulójában lejátszott Vámosgyörk elleni mérkőzés 78. percében, 2–1-es hazai vezetésnél elszabadult a pokol a játéktéren. Egy szabálytalan szerelés után a vendégek játékosa fojtogatni kezdte az őt megrúgó hazai játékost. Ezt a bíró többszöri felszólítására sem hagyta abba, mi több, a bíró feszítette le a fojtogató kezét a sértett nyakáról, aki nehezen kapott levegőt, sőt vért köpött. A Vámosgyörk futballistája ezután megütötte a játékvezetőt, majd az időközben a pályára érkező rendezőt is, ezt követően elmenekült a pályáról, közben a vendégek újabb játékosa is megütötte a rendezőt.
Az értesített rendőrök akkor már a helyszínre vonultak, a szintén kiérkező mentő pedig kórházba szállította a hazai játékost, aki az orvosi vélemény szerint rosszabbul is járhatott volna, ha megpróbálja magát kiszabadítani.
Az esetről készült részletes beszámoló ide kattintva olvasható.
Nem épp a legideálisabb start...
Hiába vezetett, nagyon kikapott az RB Leipzig a Bundesliga vasárnapi fordulójában a Borussia Dortmund vendégeként: Gulácsi Péter négy gólt kapott. Angliában a Chelsea kibrusztolta a sikert a Newcastle otthonában, így továbbra is hibátlan, míg Spanyolországban a Valencia meglepő vereséget szenvedett az Espanyol ellenében.
Esti eredmények az 5. körből!
Az NB II 5. fordulójának vasárnap esti mérkőzései közül kiemelkedett a Soroksár remeklése Budafokon. Rangadót nyert Nyíregyházán a ZTE, míg a Békéscsaba otthon verte a Monort. A Kaposvár a Cegléd ellenében győzedelmeskedett, a Csákvár és a Siófok nem bírt egymással.
2018. 08. 26. | Vác FC | 0 – 2 | Kazincbarcika |
2018. 08. 26. | Balmaz Kamilla Gyógyfürdő | 2 – 0 | Credobus Mosonmagyaróvár |
2018. 08. 26. | Duna Aszfalt TVSE | 2 – 1 | Budaörs |
2018. 08. 26. | Dorogi FC | 1 – 2 | Gyirmót FC Győr |
2018. 08. 26. | WKW ETO FC Győr | 2 – 2 | Vasas FC |
2018. 08. 26. | Kaposvári Rákóczi FC | 2 – 0 | Ceglédi VSE |
2018. 08. 26. | Nyíregyháza Spartacus FC | 1 – 2 | ZTE FC |
2018. 08. 26. | Békéscsaba 1912 Előre | 2 – 1 | BSS Monor |
2018. 08. 26. | Aqvital FC csákvár | 1 – 1 | BFC Siófok |
2018. 08. 26. | Budafoki MTE | 1 – 3 | Soroksár SC |
1 | Gyirmót FC Győr | 5 | 4 | 0 | 1 | 13 – 3 | 10 | 12 |
2 | ZTE FC | 5 | 3 | 2 | 0 | 9 – 5 | 4 | 11 |
3 | Vasas FC | 5 | 3 | 2 | 0 | 11 – 8 | 3 | 11 |
4 | Soroksár SC | 5 | 3 | 1 | 1 | 10 – 5 | 5 | 10 |
5 | Békéscsaba 1912 Előre | 5 | 3 | 1 | 1 | 10 – 6 | 4 | 10 |
6 | WKW ETO FC Győr | 5 | 2 | 2 | 1 | 9 – 5 | 4 | 8 |
7 | Kaposvári Rákóczi FC | 5 | 2 | 2 | 1 | 9 – 8 | 1 | 8 |
8 | Budaörs | 5 | 2 | 1 | 2 | 9 – 7 | 2 | 7 |
9 | Balmaz Kamilla Gyógyfürdő | 5 | 2 | 1 | 2 | 5 – 4 | 1 | 7 |
10 | Dorogi FC | 5 | 2 | 1 | 2 | 7 – 7 | 0 | 7 |
11 | Aqvital FC csákvár | 5 | 1 | 4 | 0 | 10 – 9 | 1 | 7 |
12 | Kazincbarcika | 5 | 1 | 3 | 1 | 4 – 3 | 1 | 6 |
13 | Nyíregyháza Spartacus FC | 5 | 1 | 2 | 2 | 3 – 6 | -3 | 5 |
14 | Vác FC | 5 | 1 | 2 | 2 | 3 – 7 | -4 | 5 |
15 | Duna Aszfalt TVSE | 5 | 1 | 2 | 2 | 2 – 10 | -8 | 5 |
16 | Budafoki MTE | 5 | 1 | 1 | 3 | 6 – 8 | -2 | 4 |
17 | BSS Monor | 5 | 1 | 0 | 4 | 7 – 9 | -2 | 3 |
18 | Credobus Mosonmagyaróvár | 5 | 0 | 3 | 2 | 3 – 8 | -5 | 3 |
19 | BFC Siófok | 5 | 0 | 2 | 3 | 4 – 8 | -4 | 2 |
20 | Ceglédi VSE | 5 | 0 | 2 | 3 | 3 – 11 | -8 | 2 |