Magyarország – Elárulta, Jóvá hagyta-e az EU a TAO-támogatást.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a szervezet keddi, éves közgyűlésén azt mondta, a 2016-os esztendő sikeresebb volt, mint az előző, amit többek között azzal indokolt, hogy a futball- és a futsalválogatott szerepelt az Európa-bajnokságon, valamint az utánpótláscsapatok is jobban teljesítettek. Egyedüli problémaként továbbra is az élvonal alacsony nézőszámát említette.
„Az MLSZ 1,5 milliárd forint plusszal zárta az előző évet, ezt a pénzt eredménytartalékra fordította, amely így már 4,7 milliárdos" – adott tájékoztatást az MLSZ gazdálkodásáról az OTP elnök-vezérigazgatója, aki üdvözölte, hogy az Európai Unió további hat évre jóváhagyta a TAO-támogatást, amelyből tavaly 45,4, a kezdetektől pedig összesen 131,4 milliárd forint áramlott a futballba. Ismertetése szerint ennek nagy része az utánpótlásba és az amatőr futballba került.
A mintegy kétórás közgyűlésen vita nélkül elfogadták mind a 2016-os beszámolókat, mind az idei terveket.
A hétvégén, Óbudán, a III. kerület vendégeként diadalmaskodtak az érdiek, akik 7 ponttal lemaradva a második helyen állnak az ETO mögött, 10 egységgel megelőzve a harmadik Kaposvárt.
Budapest – Valódi világsztárok nevei hangoztak el az ismertető közben.
Kiváló olasz edzők közreműködésével 10-14 éves gyerekeknek ötnapos CIB Italia Focitábort rendeznek a nyár elején, amelynek három legjobbja jövő nyáron Covercianóba utazhat egy újabb táborba.
"Ez a program arra is ráirányítja a figyelmet, hogy Olaszország most már a szakmai tudást exportálja. Nem nálunk van a bölcsek köve, de jelentős hozzájárulást tudunk nyújtani a világ futballjához" – mondta a hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Marco Schembri, a tábort szervező cég ügyvezetője, aki emlékeztetett az olasz edzők, így Claudio Ranieri, Antonio Conte, Marcelo Lippi vagy éppen Carlo Ancelotti külföldi sikereire.
Elárulta: június 26. és 30. között az UTE Szilágyi úti Sportcentrumában lesz a tábor, amelyre egy egész delegáció érkezik Olaszországból, köztük Salvatore Schillaci, az 1990-es világbajnokság gólkirálya. Ismertetése szerint a tábor minden napján másra helyezik a hangsúlyt, mindig más feladatok kerülnek előtérbe.
"Hihetetlen élményben lesz részük a gyerekeknek. Ha a családokba, gyerekekbe fektetünk, az mindig megtérül" – jelentette ki egy másik vb-gólkirály, az 1982-es torna legeredményesebb játékosa, Paolo Rossi, a tábor fővédnöke.
A korábbi legendás játékos kifejtette, Olaszországban nem csupán egy játék a futball, hanem a kultúra szerves része, amelynek a gazdasághoz is jelentős a hozzájárulása, mert az ötödik legnagyobb iparág. Rossi elárulta, nagyon szerencsés helyzetben van, hogy nemcsak megélheti a futballt, hanem taníthatja is, ráadásul inkább gyerekekkel szeret foglalkozni, mint profikkal.
A világbajnok futballista a magyarokhoz kötődő emlékeit is felidézte: mint mondta, másodszor jár Budapesten, először 27 éve egy hungaroringi Forma-1-es futamra érkezett. Arra is emlékezett, hogy egyszer játszott a magyar válogatott ellen, méghozzá az 1978-as, argentínai világbajnokságon, amikor ő szerezte csapata első találatát. Az eredményre viszont rosszul emlékezett, 3-0-t mondott, de 3-1-re nyert a Squadra Azzurra. A soron következő Bajnokok Ligája-döntőről úgy vélekedett, 50-50 százalék esélye van a győzelemre egykori csapatának, a Juventusnak, illetve a Real Madridnak. Előbbit csapatként tartja erősebbnek, utóbbiban pedig szerinte nagyobb egyéniségek futballoznak.
"A program szellemisége ugyanaz, mint a szövetségé, így könnyedén az esemény mögé álltunk" – mondta Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, aki elárulta, a diákolimpián résztvevő 45 ezer gyerek közül választották ki azt a 90-et, akik résztvevői lehetnek az Italia Focitábornak.
Ákos Tamás, az eseményt támogató CIB Bank lakossági vezérigazgató-helyettese pedig arról beszélt, hogy nagy lehetőséghez jutnak a fiatalok, ugyanis a három legjobb a jövő tavaszi covercianói tábor során edzőmeccseken léphet pályára a többi ország legjobbjaival, orvosi felméréseken vesz majd részt, megtekinti az olasz futballmúzeumot, illetve kilátogat egy Serie A-s találkozóra.
Diego Costa kispados volt a hétfői összecsapáson, a 2–1-es Chelsea-vezetést hozó első félidő után pedig megéhezett, így a média képviselői számára kikészített elemózsiából csemegézett. A hírek szerint a Chelsea leggólerősebb játékosa sajttal és naranccsal csillapította étvágyát – írta az nso.hu. A hétgólos összecsapás után az újságírók megkérdezték Antonio Contét, mi a véleménye a félidőben majszoló Costáról. Az olasz szakember azt felelte, „attól függ, mit evett”. A riporterek viccelődve azt válaszolták, „Costa csokoládétortát majszolt”.
„Ez esetben roppant mérges vagyok rá, mert hozhatott volna nekem is egy szelet csokitortát. Szenvedtem a meccs alatt, jó lett volna enni egy kicsit” – viccelődött az olasz szakember.
A Legia hétvégén 6–0-ra múlta felül a Niecieczát a felsőházi rájátszásban. Nagy Domoinik 60 perc játéklehetőséget kapott, az 52. percben ő szerezte csapata harmadik gólját. A lengyel fővárosból ezt üzeni a Legia vezetősége a magyar szurkolóknak.
Statisztika – Ha folytatja hazai sorozatát, biztosan bajnok lesz a Honvéd
Az OTP Bank Liga 31. fordulójában a Budapest Honvéd a Bozsik-stadionban győzte le 2-1-re az MTK Budapestet, így a kispesti együttes több győzelmének köszönhetően továbbra is vezeti a tabellát. Eppel Mártonék sorozatban kilencedik alkalommal nyertek saját közönségük előtt – a 10. siker az utolsó játéknapon bajnoki aranyérmet érhet.
Amilyen keservesen indult a hazai bajnoki szereplés Honvéd-részről tavaly ősszel, azóta oly’ „meseszerű”. Mert bár a kispestiek első 2016/2017-es, vendéglátóként lejátszott találkozójukon gól és pont nélkül maradtak az akkor még legyőzhetetlennek hitt Ferencváros ellen (0-1), s szeptemberben a Videotonnal szemben is alulmaradtak pályaválasztóként (1-2), 2016 októbere óta nem találtak legyőzőre a Bozsikban: sorrendben egy döntetlen és a szombati győzelemmel együtt pontosan kilenc siker következett.
„A Bozsik-stadion bevehetetlen erőd” – áll a stadion főtribünje felé vezető falra fújva, a régi üzenet pedig a várhatóan mindenről döntő, az utolsó fordulóban sorra kerülő Honvéd-Videoton „bajnoki döntőt” megelőzően nagyon igaz.
Addig persze még történhet egy s más, hiszen előbb a 32. forduló következik. Egyetlen forgatókönyv van, amely szerint már egy körrel a befejezés előtt döntés születne: fehérvári vereség és kispesti diadal. A Vidi Felcsúton fogadja a Fradit, illetve Debrecenbe látogat Puskás Ferenc egykori együttese: oda, ahol ebben a kiírásban tavaly szeptemberben egyszer már nyert.
Fővárosi részről a korábbi siker ellenére sem árt kellő óvatossággal előre tekinteni, hiszen a Honvéd a tavaszi idényben lejátszott hét vendégszerepléséből négyszer nem tudott nyerni, ráadásul – noha eltérő célokért – a cívisvárosban is van miért küzdeni: a Loki még nem biztosította bennmaradását.
Számolgatás helyett kijelenthető: amennyiben folytatja folytatja remek hazai sorozatát, biztosan bajnok lesz a Honvéd. Ám a pillanatnyi állás mellett ugyanez igaz a Videotonra is, legutóbb ugyanis a székesfehérváriak szereztek három pontot a Puskás Ferenc utcában.
Oroszország - Dobbantani akarnak a jövő évi világbajnokságon.
Mario Fernandes, a CSZKA Moszkva honosított brazil labdarúgója játszhat a június 17. és július 2. között sorra kerülő Konföderációs Kupán.
A 26 éves játékos 2012 áprilisában szerződött a fővárosi együtteshez, majd 2014-ben egyszer, a Japán elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépett a brazil nemzeti csapatban.
A nemzetközi szövetség (FIFA) szabályozása szerint egy labdarúgó akkor léphet pályára más nemzeti csapatban, ha öt évet életvitelszerűen eltöltött az adott országban. Fernandes esetében ez most teljesült, így ha bekerül Sztanyiszlav Csercseszov szűkített keretébe, ott lehet az orosz együttesben a nyári tornán.
Rajta kívül egy, nem Oroszországban született labdarúgó van a kapitány bő, 30 fős keretében: a Fenerbahcéban játszó, német születésű Roman Neustädter, aki már ötször pályára lépett az orosz válogatottban.
A Konföderációs Kupa 23 fős játékoskereteit június 7-ig kell kijelölniük a résztvevő országok szövetségi kapitányainak.
A vb-főpróbának számító tornán a házigazda válogatott Mexikóval, Portugáliával és Új-Zélanddal került egy csoportba, a másik négyesben Ausztrália, Chile, Kamerun és Németország szerepel.
Magyarország - Mi a hasonlóság a mostani meccs és a berni finálé között?
Úgy járt a bajnoki döntőben a Ferencváros az MTK-val, mint annak idején az Aranycsapat 1954-ben az NSZK válogatottjával: azok után, hogy korábban 8-3-ra legyőzte a csoportkörben, kikapott a fináléban.
Idegenbeli váratlan sikerét követően az MTK nagy meglepetésre másodjára, hazai pályán is 1-0-ra legyőzte a JET-SOL Liga női labdarúgó NB I döntőjében a címvédő Ferencvárost, így története hetedik bajnoki címét ünnepelheti.
A hétfői találkozó hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint az egy héttel ezelőtti összecsapás: az elmúlt két idényben győztes zöld-fehérek szinte az egész mérkőzésen fölényben futballoztak, de nem sikerült vezetést szerezniük, míg a fővárosi rivális a hajrában betalált. Ezúttal egy jobb oldali beadást követően a 79. percben Turányi Lilla szerezte az aranyérmet érő gólt.
A Ferencváros a fináléig csak egyszer kapott ki, még október 2-án a szombathelyi Viktória FC vendégeként 2-1-re, az MTK-t pedig a döntőig mind a négyszer legyőzte, legutóbb például 8-3-ra.
Az MTK Hungária FC 2-0-ra nyerte az egyik fél második győzelméig tartó párharcot, így 2014 után lett ismét aranyérmes a női NB I-ben.
Sepsiszentgyörgy - Ha meglesz a feljutás kész lesz a stadion is.
Már csak négy forduló van hátra a román másodosztály 2016–2017-es idényéből, a jelenleg harmadik helyet elfoglaló Sepsi OSK számára pedig elérhető közelségbe került az élvonalba való feljutás. A Székelyföldön precedens nélküli bravúr előtt álló sepsiszentgyörgyi együttes 2011-ben alakult és rekordidő alatt letette névjegyét a romániai futballpalettán, két III. ligában eltöltött szezon után a II. liga újoncaként kopogtat az I. liga kapuján, négy fordulóval a zárás előtt. A csapat tulajdonosát, Diószegi Lászlót a Székely Hírmondó riportere, Bartha Zsófia kérdezte az idáig vezetőútról, feljutási esélyeikről és a hogyan továbbról.
– Az idény kezdetekor kevesen gondolták, hogy feljutás lehet a pakliban az újonc Sepsi OSK számára.
– Valóban, legszebb álmainkban sem hittük volna, hogy négy körrel a zárás előtt az élvonalba jutás lehet a téma számunkra. Amikor az első meccsünkön 3-2-re kikaptunk Brassótól szomorúan megállapítottuk, nagyon kell vigyáznunk, nehogy kiessünk. 3–4 forduló elteltével már láttuk, hogy meglehet a 8–10. hely, majd a 4–6. helyre módosult a célkitűzés, mígnem kora tavasszal ismét kellett módosítsunk a terveinken, de a legnagyobb örömmel tettük.
– Mire számíthatnak a háromszéki drukkerek a hátralevő négy fordulóban? Minden vagy semmi alapon játszanak?
– Teljes mellbedobással készülünk, és reménykedünk abban, hogy mind a négy meccsünket megnyerjük, de ha hármat nyerünk, és egy döntetlent játsszunk, akkor is biztos feljutók vagyunk. Sajnos úgy látjuk, nem mindenki harcol tisztességes eszközökkel, és itt a direkt ellenfelünkre gondolok. Mi megpróbálunk magunkkal foglalkozni és nem mással, de az utolsó négy fordulóban minden elképzelhető. Ha hagyják, hogy tegyük a dolgunkat, akkor szerintem a rossz passzban levő Suceavát legyűrjük, majd érkezik Brăila, amely nem szabad gondot okozzon nekünk, ahogy Resicabánya sem idegenben. Legutoljára marad Mioveni itthon, ha attól a meccstől függ minden, akkor elvárjuk, hogy a fiúk felszántsák a pályát. Tisztában vagyunk azzal, hogy az ország nagy része Aradnak szurkol, de a mi kezünkben van a sorsunk, és reméljük, nem fújnak nyíltan ellenünk.
– A direkt feljutást érő második hely mellett ott van még az osztályozóra feljogosító harmadik pozíció is, mint lehetőség.
– Úgy érzem, hogy a harmadik hely szinte biztosan megvan. Már ez is óriási előrelépés lenne a székelyföldi labdarúgás számára, hiszen ilyen még nem volt eddig sem Kovászna, sem Hargita megyében. A jelenlegi állás szerint a Concordia Chiajna jöhet szóba lehetséges ellenfélként, és ellenük is meglehet az első osztály, a szurkolóink segítségével, oda-vissza alapon két jó meccset kell hozni. De akkor már túl nagy lenne a nyomás a játékosokon, így is az, éppen ezért a második helyet kell megcélozzuk.
– Az országban nem mindenki nézi jó szemmel az OSK menetelését, egyes rosszindulatú vélemények szerint a játékvezetők „segítették” a csapatot idáig.
– Mi eddig és ezután is tisztességesen, kemény munkával küzdöttünk és küzdünk a céljaink eléréséért, soha még egy sört sem fizettünk a bíróknak. Játékvezetői tévedések voltak és lesznek, tévedtek ellenünk és a javunkra is. Târgovişten nem adtak meg egy tizenegyest az ellenfélnek, ami a bíró figyelmetlenségének számlájára írható, de ugyanúgy nekünk sem fújtak be egy büntetőt itthon a Juventus ellen, de a Baloteşti elleni mulasztást is említhetném.
– Minek köszönhető a csapat idei kiváló szereplése?
– A tisztességnek és a becsületnek. Annak, hogy amit mi ígértünk, betartottuk, és ez rendkívül fontos a vezetőség és a játékosok közti jó kapcsolat szempontjából. A fizetések rendben voltak, és ez megalapozta a jó hangulatot az öltözőben. Természetesen jó játékosok is kellettek, ezért erősítettünk a téli szünetben, de nem volt nehéz, mert egyre jobb hírünk van, és eljutottunk odáig, hogy naponta négyen–öten is jelentkeznek, hogy nálunk szeretnének játszani. Úgy gondolom, ha sikerül teljesíteni a célkitűzést, nem lesz nehéz játékosokat szerezni. Ha valamilyen okból kifolyólag mégsem sikerülne, akkor jövőre újra megpróbáljuk, de akkor sokkal nehezebb lesz, mert most már mindenki ránk figyel.
– Tegyük fel, hogy sikerül teljesíteni a célkitűzést, hogyan tovább?
– Az élvonallal járó anyagi kötelezettségeket megbírjuk, egyre több támogató áll mellénk, neveket egyelőre nem említenék, de nagy cégek jelezték eme szándékukat Magyarországról és belföldről is. A román sajtóban megjelentektől eltérően a magyar állam nem támogathatja a csapatot, a magyar állam az utánpótlás-nevelésre áldoz, mint tudjuk, az akadémiai képzésre, természetesen, ebből a nagycsapat is hasznot tud húzni.
– Megfelelő infrastruktúra is kell az I. ligához, Brassót emlegetik, mint lehetséges helyszínt a hazai meccsek lebonyolításához.
– Brassó számunkra csak a B terv. Mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a hazai pálya az hazai pálya legyen az I. ligában is. Ha a jó Isten megengedi, pár hónap alatt átépítjük a pályát, hogy megfeleljen az alapvető követelményeknek, és egy évnyi haladékot kérünk a komolyabb munkálatok befejezéséhez. Sajnos a komplexum Bukaresté, de talán átengedik a jogos tulajdonosának, a városnak, ha rájönnek, hogy nem fenntartható ez az állapot, vagy ha feljutunk.
– Mik lennének a legsürgősebb tennivalók?
– Első körben a jelenlegi 1800 ülőhelyet 4500-ra kell bővíteni, öltözőrendszert kell kiépíteni, automata beléptető-rendszert biztosítani. A pálya alatti csőrendszer, illetve a villanyfényes berendezés kialakításához kaphatnánk haladékot. Számításaink szerint ez 4–500 ezer eurós befektetést jelentene, nem is ez lenne a legnagyobb gond, hanem az időhiány, ugyanis a II. liga lejárta és az I. liga kezdete között mindössze másfél hónapnyi szünet van. Ha ez alatt nem sikerül megoldani, marad a brassói variáns télig, addig lesz idő a modernizálásra.
Dunaszerdahely - Vida Kristopher már az ötödik gólját szerezte.
Már ötödik gólját szerezte ebben az idényben a DAC szélsője, Vida Kristopher, aki a DAC – Zólyombrézó mérkőzésen a sárga-kékek második találatát jegyezte. A fiatal magzarorsy’gi középpályás a bajnokság utolsó két mérkőzésén is a sikerre törrekszik – mint azt a sportolunk.sk-nak adott interjúban elmondta.
Hogy láttad a Zólyombrézó elleni mérkőzést?
Nem kaptunk ki, még mindig veretlenek vagyunk, de ez a két elvesztett pont most fájdalmasabb. Sok múlott a mérkőzésen, mert ha megverjük a Zólyombrézót, akkor már az Európa Liga közelében lehettünk volna. Így nehezebb lett a helyzetünk, még mindig nagy a különbség a csapatok között. Megnehezítettük a saját sorsunkat, mert a mérkőzést be lehetett volna húzni. Hiányzott a koncentráció, mert négy percen belül mind a kétszer gólt kaptunk. Ez felett nem lehet elsiklani. A második félidőben jobban játszottunk, több helyzetet alakítottunk ki, de nem rúgtuk be a helyzeteket és ezen sok múlott.
Két alkalommal is hamar jött az egyenlítő találat. Ez miért történhetett meg?
Talán a koncentráció hiány okozta, kicsit kihagytunk. A második gól nagyon szerencsétlen volt, elkerülhető lett volna. Sajnos megtörtént, ezeket ki kell küszöbölni, két vezetés után így nem lehet gólokat kapni.
VIDA VASÁRNAPI GÓLJA:
Középpályás létedre már az ötödik gólodat szerezted, remek góltermés.
Szeretnék még további gólokat rúgni, gólra éhes vagyok, ez mindig is bennem volt. Szélsőként is folyamatosan a kapu előtt vagyok és bepofozom a labdákat. Most jön egy Sároseperjes, ahol kellenek a gólok, nagyobb arányú győzelmet kellene aratni. Mindig próbálok gólt szerezni, de a legfontosabb, hogy a csapat sikeres legyen és a három pont ismét meglegyen.
Másodszor volt teltház a DAC Arénában, ismét remek hangulat uralkodott.
A szurkolókra sosem lehet panasz, ismét rekordot döntöttek és fantasztikus hangulatot teremtettek. A mérkőzésen minden összeállt, csak a három pont maradt el. Ennek ellenére köszönjük a rengeteg szurkolást, biztatást és hogy a mérkőzés végén is állva tapsoltak bennünket.
Újpest – Enis Bardhi is szerepel a hollandok listáján
Az OTP Bank Liga góllövőlistáján 11 góljával jelenleg harmadik Újpest-játékos, Enis Bardhi is szerepel a voetbalzone.nl azon listáján, amelyen a legígéretesebb közép-kelet Európában játszó légiósokat gyűjtötték össze.
A holland honlap olyan fiatal játékosokat keresett, akik nemzetközi szinten kevésbé ismertek, ám akár már a nyáron klubot válthatnak, s később a kontinens futballjának meghatározó játékosai lehetnek.
A portál a lila-fehérek 21 éves középpályásával kapcsolatban kiemelte: Bardhi a jelenlegi idényben 11 gólt szerzett, s fiatal kora ellenére már hatszoros macedón válogatott.
Így sokkolta az aranyesélyes Vidi az Újpestet – videó!
A további 19 labdarúgó a Voetbalzone listáján: Alekszej Mirancsuk (orosz, Lokomotiv Moszkva), Vjacseszlav Podberezkin (orosz, FK Krasznodar), Viktor Kovalenko (ukrán, Sahtar), Nikola Milenkovics (szerb, Partizan), Krzysztof Piatek (lengyel, Cracovia), Andrei Ivan (román, Universitatea Craiova), Dawid Kownacki (lengyel, Lech Poznan), Nedim Hadzic (bosnyák, FK Sarajevo), Luka Zahovic (szlovén, NK Maribor), Ante Coric (horvát, Dinamo Zagreb), Filip Benkovic (horvát, Dinamo Zagreb), Beszar Iszeni (macedón, Skupi), Haris Duljevic (bosnyák, FK Sarajevo), Krisztijan Filipovszki (macedón, Szileksz), Vjacseszlav Karavajev (orosz, Sparta Praha), Miroslav Kácer (szlovák, Zilina), Pavel Szavickij (fehérorosz, Neman Grodno), Giorgi Haraisvili (grúz, Saburtalo).
Pécs – Eldőlt a feljutás kérdése, az ezüstérem az új cél
Több mint két hónapja veretlen az NB III Közép csoportjában szereplő PMFC, ám a pécsiek annak ellenére sem lehetnek elégedettek, hogy a 31. fordulóban 3-0-ra legyőzték a Békéscsabát.
Sikerének köszönhetően a Pécs megelőzte a Szigetszentmiklóst, s már második, mindez azonban pillanatnyilag nem sokat ér: szombaton ugyanis győzött a rivális Budafok is, amely így a további három játéknap eredményétől függetlenül feljutott az NB II-be. A cél megtartani a második helyet – adta ki az ukázt a pmfc.hu. A honlapon Márton Gábor vezetőedző értékelte a csabaiak elleni győzelmet.
„A végeredményt illetően kicsit csalódott vagyok, mert sokkal több gól volt ebben a meccsben. Az első félidei játékunk rendben volt, a második viszont értékelhetetlen. Nem lehetünk azonban elégedetlenek, hiszen nyertünk és megyünk tovább” – közölte a szakember.
A PMFC legközelebb szombaton lép pályára, a csapat akkor a Dabas-Gyón FC-t fogadja.
Debrecen – Kölcsönjátékosa szerint a Lokinak a dobogóért kéne csatázni
Többször is közel állt a gólszerzéshez a Ferencváros vendégeként a kieséstől fenyegetett DVSC az OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati mérkőzésén, végül azonban gól nélküli döntetlenre végeztek a felek. A találkozó után a hajdúságiak kölcsönjátékosa, Osváth Attila nyilatkozott az nb1.hu-nak.
Alig két és fél hónap leforgása alatt Debrecenben és Budapesten is 0-0-s döntetlent játszottak a Ferencvárossal. Az eredmények alapján azt feltételeznénk, hogy nincs számottevő különbség a csapatok között, a tabella azonban mást mutat…
– Nem úgy kéne állnia a Debrecennek, amit a tabella jelenleg mutat. Ennek a csapatnak reális esetben éppen a Fradival kéne harcban lenni a dobogóért. Most sajnos ebben a pozícióban vagyunk, itt kell helytállnunk.
A jelenlegi helyzetükben előzetesen aláírták volna a döntetlent is a Fradi vendégeként?
– Nem feltétlenül az egy pontért utaztunk a fővárosba. Győzni szerettünk volna, hogy leszakadhassunk a kiesőzónától, hogy kicsit megnyugodhassunk. A mérkőzés képe alapján úgy gondolom, hogy az első félidőben jobbak voltunk: megvoltak a lehetőségeink, gólokat szerezhettünk volna. A második félidő már kiegyensúlyozottabb játékot hozott, s bár a hajrában inkább a Fradi nyomott, összességében azt hiszem, igazságos eredmény született.
A játék képe alapján csalódottak az eredmény miatt?
– Játszottunk egy jó meccset a Fradival az Üllői úton, illetve helyzeteket dolgoztunk ki, többször is közel álltunk a gólszerzéshez. Ha a hátralévő két meccsen is úgy tudunk játszani, mint a Groupama Arénában, három pontot biztosan fogunk szerezni.
Dibusz Dénes szerint a Debrecen sikere sem lett volna érdemtelen
Noha talán nincsenek közvetlen veszélyben a kiesést illetően, továbbra sem tudtak megnyugtató előnyt kiépíteni a veszélyeztetett csapatokkal szemben. Mit szól, ha arra figyelmeztetem, hogy a következő ellenfelük, a Honvéd a bajnoki címért harcol?
– Három csapat továbbra is mögöttünk van (és természetesen a már kiesett Gyirmót – a szerk.), a következő játéknapon pedig hazai pályán fogadjuk a kispestieket. Debrecenben bárkire veszélyesen lehetünk, így természetesen az a célunk, hogy a listavezető ellen is győzzünk. Igaz, hogy a tavaszi szezonban vendégként kikaptunk a Honvédtól, ám ezúttal ellenük szeretnénk eldönteni a bennmaradás kérdését.
Mi kell ahhoz, hogy az új idényben ezt már korábban megtegyék?
– Egy jó felkészülés, s a következő idényre össze kell hozni egy jó brigádot – habár úgy gondolom, hogy a mostani játékosállomány alapján is többre hivatott volna a Debrecen. Kölcsönjátékosként még az én jövőm sem biztosított, a magam részéről viszont elmondhatom: ha maradok, mindenképpen azon leszek, hogy a jövőben sikeresebben szerepeljen a csapat.
Budapest – Állítja, a játékosait a szívük viszi előre.
Ha a Honvéd nyer Debrecenben, a Videoton kikap Felcsúton a Ferencvárostól, akkor a kispestiek már az utolsó forduló előtt bajnokok lesznek. Minden más eredmény esetén az utolsó fordulóban esedékes Honvéd-Videoton dönt majd az aranyérem sorsáról. Esetleges laza végkifejlettként.
Ahhoz azonban, hogy ilyen véghajráról lehessen „morfondírozni”, előbb az is kellett, hogy a kispestiek legyőzzék az MTK-t. Megtették, küzdelmes, szoros, taktikus találkozón.
„Olyan mérkőzést kaptunk, amilyenre számítottunk. Az MTK visszahúzódott, várt minket, próbált kontrákra játszani, vagy elérni azt, hogy pontrúgásokból lehessen veszélyes a kapunkra. Nem játszottuk életünk legjobb meccsét, de a feladatunkat elvégeztük, megnyertük a mérkőzést. A kispesti szív lendített tovább minket, ami nagyon fontos volt, mert több hibát is vétettünk. Az MTK elvégezte az ő feladatát, de szerencsére mi is a miénket, így miénk lett a három pont” – mondta Marco Rossi vezetőedző.
A kérdés az, hogy a nyomást eddig jól kezelő listavezető hogyan dolgozza majd fel a terheket a Debrecen vendégeként és a Videoton ellen otthon.
„Nagyon bízom benne, hogy bírjuk majd a pozitív nyomást, ami rajtunk van. Inkább viszont a Videoton játékosainak kell ezzel megbirkózniuk, mert rajtuk hatalmas a teher. Nehéz helyzetben vagyunk, de ezt megszoktuk, mert mindig abban vagyunk. Sérült Hidi Patrik csapatkapitány, Ivan Lovric, Zsótér Donát az utolsó nap tudott csak edzeni a meccs előtt, Ikenne-King sem volt teljesen rendben, de a játékosaimat már a szívük viszi előre. Ezért bízunk benne, hogy ki fogjuk bírni.”
Rossinak a jövőjéről is kellett beszélnie, mint ismeretes, a bajnokság végén lejár a szerződése.
„A legfontosabb az, hogy a Honvéd bajnok legyen. Ezt már csak a játékosok tudják megnyerni. Ebben a pillanatban nem fontos, marad-e az edző. Már többször beszéltem a tulajdonossal, többször beszélünk még majd, meglátjuk, mi lesz a végkifejlett” – zárta mondandóját az olasz szakember.
Budapest – Hókuszpókuszra nem kell számítani, az idegek harca lesz.
Vereséget szenvedett az MTK a Honvéd otthonában szombaton, így továbbra is roppant nehéz helyzetben van a csapat két fordulóval a bajnokság vége előtt. Jelenleg az utolsó előtti, azaz kieső helyen van, egy ponttal lemaradva a Mezőkövesd és a DVTK mögött, a Lokinak hárommal több egysége van. A fővárosiak még fogadják a DVTK-t, majd Paksra látogatnak az utolsó fordulóban.
Tamási Zsolt vezetőedző így kezdte az értékelését a szombati meccs utáni sajtótájékoztatón.
„Gratulálok a játékosaimnak és a Honvédnak a győzelemhez, meg ahhoz, hogy nagyon izgalmas meccset játszottunk. Az első húsz percben éreztem azt a csapatomon, hogy idegesek, kapkodóak. Utána megnyugodtunk, kontrol alatt volt a mérkőzés. Ez nem azt jelenti, hogy nem a Honvéd volt a kezdeményező, mert mégiscsak a listavezetőről beszélünk. A kapott gólra egyből tudtunk válaszolni, az előre cserék is azt mutatták, hogy a három pontért jöttünk. A meccsnek abban a szakaszában kaptuk azt a második, balszerencsés gólt, amikor nem volt benne, hanem inkább az, hogy lőni fogunk, mint kapni. Ez a küzdeni tudás és a játék dicséretet érdemel. Nincs mese, továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk, a hátralévő két fordulóban győznünk kell” – mondta a tréner.
Dibusz Dénes szerint a Debrecen sikere sem lett volna érdemtelen
Annál a résznél, amikor az újságírók kérdezhettek, az egyikük azt fejtegette az MTK edzőjének, hogy hitehagyottnak tűntek a játékosai. A kolléga a következő fordulóbeli, DVTK elleni meccs kapcsán jegyezte ezt meg. Tamási, ahogy azt illik, végighallgatta a kérdezőt, majd udvariasan, de mégis határozottan válaszolt.
„Rosszul láttad. A listavezető otthonában voltunk. Ők is nyomás alatt voltak, csak ők pozitív értelemben, mert a bajnoki címért játszanak, mi meg a kiesés elkerüléséért. Az első húsz percben voltunk kapkodóak, utána bátran játszottunk, de nyilvánvaló, hogy többet birtokolja a labdát a hazai pályán játszó listavezető. A Honvéd játékában nem volt benne a második gól, mielőtt megkaptunk volna, azt gondoltam, meg tudjuk nyerni a meccset.”
A záró kérdés arra vonatkozott, hogyan készülnek majd az utolsó két fordulóra.
„Ugyanúgy, mint minden meccsre. Nyilván lehet a szerencse faktorról is beszélni, a Honvédnak is odapattant egy lecsorgó labda a 83. percben. Mentális erőre is szükség van, nagy hókuszpókuszra nem kell számítani. Idegek harca lesz” – fejezte be Tamási.