nb1.hu

Beleszólna a bajnoki küzdelembe a Fradi

Budapest – Dibusz Dénes szerint a Debrecen sikere sem lett volna érdemtelen

Négy, sérülés miatt kihagyott mérkőzés után, kapott gól nélkül tért vissza a Ferencváros kapujába Dibusz Dénes, a négyszeres válogatott kapus mégsem maradéktalanul elégedett, hiszen csapata a 31. forduló szombat esti mérkőzésén gólnélküli döntetlent játszott a Debrecennel az Üllői úton. A Fradi számára bár még a harmadik helyezés sem biztosított, a zöldek beleszólnának a Budapest Honvéd és a Videoton aranyéremért zajló versenyébe. 

„Ez a meccs beleillik a szezonbeli teljesítményünkbe” – nyilatkozta az FTC–Debrecen utáni sajtótájékoztatón Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője. A német szakember kijelentésével később az nb1.hu-nak nyilatkozó Dibusz sem tudott vitatkozni. „Nyilván nem alaptalan, amit Thomas Doll mond. Többnyire megvannak a helyzeteink, ám ebben a szezonban nem mindig alakultak úgy a dolgok, ahogy szeretnénk. Kiegyenlített meccset játszottunk a Debrecennel. Noha összességében igazságos eredmény született, egyik csapat győzelme sem lett volna érdemtelen” – közölte a kapuvédő, aki egyúttal elismerte: szombat este talán a vendégcsapat állt közelebb a gólszerzéshez, a hazaiak támadásaiból ugyanis hiányzott a kellő átütőerő.

Doll mindössze egy pozitívumot talált a Fradi meccsében – NB1.hu

Doll mindössze egy pozitívumot talált a Fradi meccsében

A bajnokcsapat kapujába majdnem napra pontosan egy hónap szünet után visszatérő játékos a kihagyásával kapcsolatban azt mondta, felépülése hosszabb ideig tartott, mint azt előzetesen várta. Mindez kicsit már frusztrálta, az viszont némi kárpótlással ért fel, hogy ezúttal nem vették be a kapuját. „Az lett volna az igazi, ha ez három ponttal párosul” – jegyezte meg.

A következő héten a Magyar Kupa elődöntőjében egy formalitásnak tetsző visszavágó vár az NB III Középcsoportját éppen szombaton megnyerő Budafokot az első mérkőzésen 8-0-ra legyőző Ferencvárosra, majd a 32. fordulóban a Videoton felcsúti „albérletébe” látogat a címvédő, amely az utolsó fordulóban az Újpestet fogadja. Dibusz a székesfehérváriak elleni bajnokival kapcsolatban előrebocsátotta: nem számít könnyed 90 percre, ám a 3. helyre hajtó, a Vasast jelen állás szerint egy ponttal maga mögött tudó FTC célja nem lehet más, minthogy „belerondítson a bajnoki címért való versenyfutásba.”

Azt már csak a magunk részéről tennénk hozzá, hogy ahhoz azért valószínűleg több kell majd ferencvárosi részről, mint amit az együttes a Debrecen ellen produkált.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC