nb1.hu

Berlin - "Ha a magyar szurkolók boldogok, mi is azok vagyunk."

 

Dárdai Pálról sokan, sokfélét mondtak már. Egyénisége, karaktere olyannyira kiemelkedik még a Bundesliga edzői társadalmának tagjai közül is, hogy meg sem lepődünk, amikor a hétvégi forduló után azt mondja: "vagy nyersz a csapatoddal, vagy sz.r vagy. Ha veszítesz, amiatt veszítesz, mert sz.rul játszottál". Ezúttal a Székelyhon beszélgetett a szakvezetővel.

 

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után – NB1.hu

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után

 

A részletes, remekre sikeredett interjú kitér arra, hogy Dárdai székely vére által örökölte egyenes, őszinte jellemét, emellett precíz, ugyanakkor makacs és konok is. Talán ez a mentalitás segített azoknál a sikereknél, melyeket előbb játékosként, majd eddig edzőként elért. "Én megpróbálok nem áltatni, ami van, azt mindig kimondom. Romániában sem éreztem azt, amit korábban játékosként is mindig belénk sulykoltak, hogy oda sem értünk, és már tele volt a nadrág. Tudtam, mit jelent a magyarságnak és főleg az erdélyi magyar embereknek egy ilyen mérkőzés. Azzal a mérkőzéssel egy új időszámítás indult el a magyar válogatott életében. A csapat szervezett volt, továbbá mellénk álltak az emberek és a média is. Nagy élményt rejtegettek a mérkőzés utáni pillanatok, ott maradt velünk a teljes székely-magyar „B-közép” is, amely önfeledten ünnepelt velünk" – fogalmazott.  Megjegyezte: nagy örömmel nézte a franciaországi Eb-t, hisz "ha a szurkolók boldogok, akkor maguk az edzők, vezetők is azok". 

 

Berlini felfogásáról is kérdezték. "Hisznek bennem a labdarúgók, mert nem kérek olyat, amit ne tudnának megcsinálni, viszont amit kérek, annak végrehajtását nagyon keményen megkövetelem. Adok és kapok. Az öltözőt szét lehet dobálni tortával, meccs előtt is lehet csevegni a telefonon, csak éppen ne csörögjön. Viszont a pályán, edzéseken fegyelem van, ott nincs apelláta. Voltak komoly megkereséseim Németországból és külföldről is. De én nagyon jól érzem magam a Herthánál."

 

Csányi Sándornak a nézőszámok jelentik a problémát – NB1.hu

Csányi Sándor egyetlen problémája

 

Végül a magyar és német játékfilozófia közötti különbségekről, valamint saját tapasztalatairól beszélt. "Szerintem nagyon nagy a lemaradásunk, de ebbe nem akarok belemenni. Már az iskolarendszerben nagy a különbség, a német gyerekek nyíltabbak, nem gátlásosak, elmondják a véleményüket. Ez pedig nagyon sok előnnyel jár, nemcsak a fociban, de az élet minden területén is. Magyarországon, ha a taktikai dolgokat nézem, nagyon sokat tanultam Mezey Györgytől és Garami Józseftől. A pedagógiát pedig édesapámtól lestem el. A válogatottnál Erwin Koeman holland mentalitása fogott meg, Gellei Imre pedig szintén pedagógia szempontból tudott nekem sokat mutatni."

 

A teljes interjút ajánljuk itt:

 

Csipetnyi székelység a Bundesligában

Ilyés Szabolcs 2017. május 13., 10:14 • utolsó módosítás: 2017. május 13., 13:51 Ha csak edzői karrierjét vesszük alapul, Dárdai Pál a Hertha BSC-nél rövid idő alatt nagy tekintélyre tett szert a futball világában. A korábban kiesés elől menekülő berlini csapatot bent tartotta a német élvonalban, a következő idényben pedig kivezette az európai porondra.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Debrecenben és Diósgyőrben is elégedettek.

 

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya országjáró körútjának keretein belül Debrecenben és Diósgyőrben is járt. Mindkét helyről pozitív visszajelzéseket kapott, miután egyeztetett a vezetőkkel, szakemberekkel. 

 

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után – NB1.hu

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után

 

"Szeretnék az NB I-es csapatok edzőivel személyesen találkozni, és arról beszélni, mit tehetünk annak érdekében, hogy szorosabban működjünk együtt a jövőben. Fontos tudni, milyen formában vannak a válogatott játékosok, például a DVSC esetében Holman Dávid. Leonel Pontessel beszéltünk arról, milyen munka folyik Debrecenben, én pedig felvázoltam, hogyan dolgozunk jelenleg. Ezt egyébként személyesen is megtapasztalhatják majd a vezetőedzők és az erőnléti edzők, ugyanis meghívjuk őket Telkibe. Szerintem ez egy nagyon érdekes találkozó volt, hálás vagyok Leonelnek, hogy időt szánt rám a Budapest Honvéd elleni mérkőzés előtt, hiszen tisztában vagyok vele, mennyire fontos összecsapás lesz ez a csapat számára. Köszönöm a klubnak az ebédmeghívást, és a kellemes környezetet, amit biztosított a beszélgetéshez" – mondta a német szakember a dvsc.hu-nak.

 

"Örülök, hogy sikerült összehozni a mai találkozót, és közösen le tudtunk ülni beszélni a magyar labdarúgás jövőjéről és arról, miként tudnánk szorosabban együtt dolgozn. Célunk az, hogy sikeresebben tudjunk együtt dolgozni, ennek érdekében a jövőben a játékos adatokat cserélünk egymás között, kitaláltunk egy egyedi tesztelési módszert. Ezekről a folyamatokról egyeztetünk, valamint arról, hogyan tudnánk fejleszteni a játékosok fizikai állapotát. Tamás ismeri azt a módszert, amellyel Németországban dolgoztunk. Május 22-én lesz Telkiben egy előadás, amelyre az összes erőnléti edzőt meghívtuk, örülök, hogy Tamás is eljön erre a találkozóra, ahol ismertetjük majd a módszer részleteit. Szeretném a legjobbakat kívánni Bódog Tamásnak és a DVTK-nak, hiszen fantasztikus körülmények között dolgozhatnak itt a labdarúgók. Épül egy csodálatos stadion, van egy fanatikus szurkolótábor, így minden adott a jó munkához" – fogalmazott azok után, hogy Miskolcon többek között Bódog Tamás vezetőedzővel is tárgyalt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Példamutató húzás lenne.

 

Az nso.hu értesülései szerint Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a júniusi, két válogatott mérkőzésen (Oroszország ellen, június 5., illetve Andorra ellen vb-selejtezőn, június 9.) több embert kipróbál a franciaországi U17-es Európa-bajnokságon remekelő csapatból.

 

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után – NB1.hu

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után

 

A német szakember saját szemével látta a fiatalok teljesítményét Horvátországban, s noha az MLSZ nem kívánta egyelőre kommentálni az információt, nem lenne meglepetés, ha például Szoboszlai Dominik vagy Majnovics Martin a felnőtt keretben találná magát néhány hét múlva.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felcsút - Sorsdöntő csata következhet.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Németország - Rekordfizetés készülőben.

 

A tekintélyes francia napilap, a L’Équipé beszámolója szerint a kínai Tiencsin Csüancsien brutális ajánlatot tehet a Dortmund sztárjáért, Pierre-Emerick Aubameyangért.

 

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után – NB1.hu

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után

 

Állításuk alapján amellett, hogy a kínaiak kivásárolnák szerződéséből a gabonit (ára jelenleg 80 millió euró), évente 50 millió eurót (!) utalnának Aubameyangnak fizetés gyanánt. Más kérdés, a csatár hajlandó-e a Szuperligába szerződni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jenpien - Igaz, sérüléssel bajlódik.

 

Nem igazán megy a Jenpien FC csapatának a kínai bajnokságban – jelenleg a Szuperliga utolsó helyén tanyáznak. Egy, a bajnoksággal foglalkozó portál azt vizsgálta, mi lehet az oka a gyengélkedésnek. 

 

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után – NB1.hu

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után

 

"A védelem a leglyukasabb – hiába van két légiós ott, nem tudják tartani a szintet a többiekkel. Guzmics Richárd nem volt túl jó igazolás, sérülése miatt ráadásul alig játszott. Lehet, hogy lassan áttérnek arra, hogy a légiósok helyett a hazai játékosok szereplését forszírozzák" – fogalmazott a lap. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egyesült Államok - Megállíthatatlan a magyar csatár.

 

Mint arról beszámoltunk, Nikolics Nemanja fantasztikus teljesítményt nyújtott csapata, a Chicago Fire legutóbbi, Seattle Sounders elleni meccsén (4-1, két gól, egy gólpassz). A magyar támadó már lassan meg sem lepődik azon, hogy bekerül a hét csapatába – ismét sikerült neki.

 

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után – NB1.hu

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Elúszott a vb-indulás lehetősége.

 

Mint arról beszámoltunk, a magyar U17-es válogatott sajnálatos vereséget szenvedett Franciaországtól az Európa-bajnokság 5. helyéért zajló mérkőzésen, így lemarad az indiai világbajnokságról. A mérkőzést követően értékelték a mieink a látottakat. 

 

Egy álommal szegényebb lett az U17-es válogatott – NB1.hu

Egy álommal szegényebb lett az U17-es válogatott

 

"Küszködtem a könnyeimmel, mert amit ezek a fiúk kiadtak magukból az egész torna folyamán, az bizony elismerésre méltó. Ilyen tornák, ilyen mérkőzések kellenek ahhoz, hogy ezeket a srácokat ugyanígy tudjuk tovább fejleszteni, képezni és egyre jobb játékosokat nevelni belőlük. Azt hiszem, az egész stáb nevében mondhatom, mindenkire büszkék vagyunk" – fogalmazott Szélesi Zoltán szövetségi edző.

 

 A csapatkapitány Szoboszlai Dominik eltiltása miatt csak a lelátóról figyelhette a mérkőzést: "Lehet örülni ennek az eredménynek, de csalódottak vagyunk, hiszen ha már itt voltunk, akkor szerettük volna a legjobb eredményt elérni. Jól játszottunk, egyszerűen nem volt szerencsénk. A mérkőzést követően Bernd Storck szövetségi kapitány azt mondta nekünk, ne legyünk sokáig csalódottak, büszkék lehetünk magunkra, kiálltunk Magyarországért."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Anglia - Erős önkritika a spanyol mestertől.

 

Nem sikerült igazán jól Pep Guardiola első idénye a Manchester Citynél. A spanyol vezérletével a klub semmit sem nyert idén, ez pedig furcsa és szokatlan Guardiola edzői pályafutását ismerve. 

 

Egy álommal szegényebb lett az U17-es válogatott – NB1.hu

Egy álommal szegényebb lett az U17-es válogatott

 

"Ha a Barcával vagy a Bayernnel az első szezonban nem nyertünk volna semmit, egyből kirúgtak volna. Manchesterben úgy tűnik, kapok egy második esélyt – jövőre emelni kell a lécen, és át kell ugrani azt" – fogalmazott Pep, igen önkritikusan.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Anglia - Meglepő döntés következhet?

 

Egy brit futballszakértő tudnivéli: Arséne Wenger marad a következő idényben is az Arsenalnál.

 

Egy álommal szegényebb lett az U17-es válogatott – NB1.hu

Egy álommal szegényebb lett az U17-es válogatott

 

"Teljesen nyilvánvaló a tény, hogy Wenger nem megy sehova, hisz a csapat leigazolta Sead Kolasinacot a Schalkétól, márpedig a szerződés megkötése előtt egyeztettek a felek. Hosszútávra tervez, és a tervek csak Wengerrel valósíthatóak meg" – fogalmazott Lee Price. Kérdés, mennyire bizonyul igaznak a híresztelés.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Anglia - Sokkolta rajongóit a klasszis.

 

Az április óta tudnivaló, hogy John Terry elhagyja a Chelsea labdarúgócsapatát. A 36 éves legenda azok után azonban, hogy bajnoki címet nyert a londoniakkal, váratlan bejelentést tett.

 

Egy álommal szegényebb lett az U17-es válogatott – NB1.hu

Egy álommal szegényebb lett az U17-es válogatott

 

"Előfordulhat, hogy az idei PL-szezon utolsó meccse egyben pályafutásom lezárása lesz. Egy klubtól sem kaptam még megkeresést, úgyhogy kiderül, mit hoz a jövő. Mindenesetre szeretnék már belevágni az edzői karrierbe, melyet megálmodtam magamnak" – fogalmazott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa - Visszavágó a Magyar Kupában, döntő az Olasz Kupában.

 

 MAGYAR KUPA 

Elődöntő, visszavágók

15.00: Budafoki MTE (NB III)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
20.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Vasas (Tv: M4 Sport)
 
 
NB II

33. FORDULÓ – ELMARADT MÉRKŐZÉS

17.30: Soroksár–Szeged 2011
 

ANGOL PREMIER LEAGUE

28. FORDULÓ – ELMARADT MÉRKŐZÉS

20.45: Southampton–Manchester United (Tv: Spíler Tv)
 
 
FRANCIA LIGUE 1

31. FORDULÓ – ELMARADT MÉRKŐZÉS

21.00: Monaco–Saint-Étienne (Tv: Digi Sport 2)
 
 
SPANYOL LA LIGA

21. FORDULÓ – ELMARADT MÉRKŐZÉS

21.00: Celta Vigo–Real Madrid (Tv: Sport1)
 
 
OLASZ KUPA

DÖNTŐ

21.00: Juventus–Lazio (Tv: Digi Sport 1)
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Miskolc - Erős védelem volt.

 

Remekelt hazai pályán a DVTK második csapata az NB III hétvégi fordulójában. Sütő Szilárd csapata 5-2-re múlta felül az STC Salgótarján csapatát – a védelmet ismerős arc, nevezetesen Lipták Zoltán erősítette.

 

Amikor a háromgólos siker is kevés – NB3.hu

A második helyre még odaérhet a PMFC

 

"Nagy akarattal, kifejezetten agresszívan és jól futballoztunk. Az eredmény alakulásától függetlenül, és annak ellenére, hogy eredmény alapján szoros is volt a meccs és vezetett a Somos, úgy gondolom, a győzelmünk nem forgott veszélyben, ma tényleg kiemelkedőt nyújtott a csapat, úgyhogy gratulálok minden játékosomnak!" – értékelte a sikert a szakvezető.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ajka - Távozik a szakvezető.

 

Az fcajka.hu közleményét változtatás nélkül közöljük.

 

Amikor a háromgólos siker is kevés – NB3.hu

A második helyre még odaérhet a PMFC

 

"Tisztelt Szurkolóink! A Sárvártól elszenvedett 4-1 arányú vereséget követően Bűcs Zsolt vezetőedző felajánlotta lemondását. Az FC Ajka vezetősége 2017.05.15-én rendkívüli ülést tartott, ahol megvitatta az FC Ajka felnőtt csapatának idei szereplését. Az elnökség egyértelművé tette a szezon elején, hogy a cél a magasabb osztályba való kerülés. A vezetőség mind a nyári, mind pedig a téli időszakban ennek megfelelően erősítette a keretet. Bár az elnökség a szakmai munka nagy részével elégedett volt, az eredmények mégsem a várakozásoknak megfelelően alakultak, ezért az elnökség úgy döntött, hogy elfogadja Bűcs Zsolt lemondását és a felnőtt csapat szakmai munkájának irányításával Rozmán László utánpótlás szakmai vezetőt bízza meg. Az FC Ajka vezetősége Bűcs Zsoltnak megköszönve a munkáját további sok sikert kíván edzői pályafutásához az ajkai szurkolók nevében is."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Cegléd - Bennmaradást érhet a remek teljesítmény.

 

Fantasztikus mérkőzése volt hétvégén a Ceglédi VSE kapusának, Mursits Rolandnak. A 26 éves hálóőr előbb tizenegyest hárított Szolnokon, majd az egyenlítésért támadva a találkozó végén előre húzódott – szabálytalankodtak vele szemben, a megítélt tizenegyesből pedig pontot mentett a kiesés ellen küzdő csapata. 

 

"Ki sem néztem az edzőkre, gondolkodás nélkül sprinteltem fel a 94. percben. Először nem volt emberem, majd rám állítottak egy fiatalabb, rutintalan srácot, akinek már a szöglet berúgása előtt jeleztem, nem lesz jó, ha ennyire rángat. A sarokrúgás elvégzése után is ráncigált, és megint pont az én fejemre érkezett volna a labda, amit a visszarántás miatt nem tudtam elfejelni" – fogalmazott Mursits a rangado.hu-nak. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Sajnálja, ami a drukkereikkel történt szombaton.

Új blogbejegyzéssel jelentkezett George F. Hemingway. A Honvéd tulajdonosa véleményt mondott a kispesti ultrák teljesítményéről, de azt is elárulta, milyen szurkolótábort kíván a többi gárdának. Írt az aranyéremért és a kiesés elkerüléséért folytatott csatáról is, de arról sem feledkezett meg, hogy sok Honvéd-szurkoló nem jutott be időben a Bozsik Stadionba a szombati bajnokin. Javaslatot tett, mit érdemes tenni, hogy ez ne következzen be ismét.

 

A blogbejegyzés a linkre kattintva érhető el

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Zágráb - Szoros mérkőzés volt.

 

A magyar U17-es válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Franciaország ellen a horvátországi Európa-bajnokság 5. helyért, egyben vb-indulásért zajló mérkőzésén.

 

Sajnos a néhány nappal ezelőtti bravúrt nem sikerült megismételnie Szélesi Zoltán együttesének, bátor kezdés után egyre inkább átvették a kezdeményezést a franciák, a 26. percben Gouiri révén pedig megszerezték a vezetést. Ezt követően mindkét csapatnak megvoltak saját helyzetei, a mieinknek azonban nem igazán sikeredett ziccerig jutniuk – így véget ért az álom, az indiai vb-re nem utazik a 6. helyet szerző válogatott…

 

Csányi Sándornak a nézőszámok jelentik a problémát – NB1.hu

Csányi Sándor egyetlen problémája

 

U17-es Európa-bajnokság, 5. helyért zajló mérkőzés:

Magyarország – Franciaország 0-1 (0-1)

Gólszerző: Gouiri (26.)

 

Magyarország: Ásványi – Opavszky, Mocsi (Tímári, 69.), Bolla (Kiss T., 52.), Arday – Bencze, Kovács K. – Szerető, Schön, Csoboth (Szendrei, a szünetben) – Torvund. 

Franciaország: Fofana – Collet (Lacroix , 82.), Da, Bianda, Pelmard – Gomes – Adli (Kéréoudan, 47.), Tchouaemi, Caqueret, Flips (Isidor, 67.) – Gouiri.  

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kozármisleny – Csak egy csapat volt a pályán a hétvégi bajnokin.

HR-Rent Kozármisleny – Budaörs 0-6 (0-3)

Merkantil Bank Liga NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kozármisleny, 500 néző

Vezette:Szabó Zs. (Bornemissza N., Garai P.) tart.j.v.: Dolnegó B.

 

HR-Rent Kozármisleny: Helesfay D. – Milutinovic, Causic, Racskó, Kocsis – Gubacsi (Kismárton 75.) – Kemény, Kirchner, Grumic (Menyhei 83.), Varga M. – Tóth M. (Szekszárdi 65.). Vezetőedző: Szanyó Károly

Budaörs:Horváth G. – Wild (Menyhárt 63.), Kinyik, Tányéros Á., Papp M. – Petró, Sajbán Miklós, Stieber A., Sajbán Máté – Horváth R. (Csobánki 75.), Deli (Árvai 68.). Vezetőedző: Bognár György

Gólszerzők:Kinyik 13. 42., Stieber A. 16., Sajbán Máté 52., 57., Horváth R. 74. percben.

Sárga lap:Varga M. 51., Causic 68., Kemény 73., Grumic 80., Racskó 84. illetve Papp M. 66., Menyhárt 79. percben.

 

Kozármisleny FC

HR-Rent Kozármisleny – Budaörs 0-6

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC