nb1.hu

Honvéd-Liverpool: nem is hiányzik már Lanza és Eppel?

Piros lap helyett Panenka – Danilo megállíthatatlan.

Honvéd-DVSC 3-0
 
Amikor végleg eldőlt, hogy Eppel Márton és Davide Lanzafame is elhagyja a Honvédot (a címben feltett kérdés költői!), sokan félteni kezdték a kispestieket. Ám a csapatával remek munkát végző Supka Attila vezetőedző már akkor elmondta, hogy nem szabad megfeledkezni Danilóról, aki egyre jobban utoléri magát, egyre inkább hasonlít arra a csatárra, akibe korábban belehabarodtak a kispesti fanatikusok.
 
Danilo ma két gólt szerzett, mindkettőhöz kellett a szerencse, de köztudott, hogy a Fortuna csak azt támogatja, aki tesz érte. Márpedig a brazil és a csapata is rászolgált megint a három pontra.
 
Danilo az első góljánál a fejese után Nagy Sándorról kipattanó labdát helyezte a kapuba, a remek/pimasz tizenegyese előtt pedig meg kellett volna kapnia a második sárga lapját műesésért, és ezt a lassítások egyértelműen bebizonyították. A kispestiek viszont nem fogyatkoztak meg, hanem tizenegyest kaptak, amit a sértett értékesített.
 
A Honvéd tehát tovább menetel, míg a tavalyelőtti és a tavalyi gólkirályt pótolni hivatott Danilo átvette a vezetést a góllövőlistán eddig szerzett 5 találatával.
 
És a jelek szerint társat is kap, mert a Liverpoolból ismert N’ Gog D. góllal indított… 
 
Élő közvetítés, gólok története, videók, összeállítások, tabella – a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC